Jonapot..nekunk 5-evvel ezelott leégett a házunk-èn ekkor mêly depresszioba estem ,ezáltal teljesen elhanyagoltam magam…eljártam phciologushoz..frontint es kedely javitot irt….ez nem valtoztatott semmit…ez idö alatt a fogaim teljesen tönkre mentek….a parom soha nem engedett dolgozni-mert koran kezdtem az anyaságott-most hogy nagyobbak a gyerekek mar enged-de a kinèzetem miatt sehova se vesznek fel…járok fogaszati kezelèsre ,mar a fogpotlasnal tartunk-de nekem soha nem lesz ennyi pènzem magamra…miota a “”paromal vagyok 20-ft nem sok annyit nem kôlt rám..ruhakat is a testvèremtöl kapok..de tudom hogy ha a fogazatom rendben lenne -elönyösebb lennèk a társadalomban..mindenki lenèz…sokat sirok e miatt-már legszivessebben meghalnèk…ès ö a párom ezèrt megver hogy nekem ilyen lelki bajaim vannak..elzavar de nincs hova mennem es ilyen kinezetel nem is talalnek munkat-hogy bebizonyitsam magamnak es neki hogy egyedul is talpra tudok állni…de meg probaltam már minden lehetösèget hogy segitsen valaki de senki…èn nem tudok es nem is szeretnèk tovább igy èlni

Kedves Szakértő!
Olyan problémám van, hogy a 27 hónapos kislányom egyre durvábban verekszik. 9 hónapja kezdődött a dolog, és nem tudom, lehet-e még rosszabb, de eddig fokozatosan romlott a helyzet. Öccse 4 hós, őt szereti, hozzábújik, a testvérféltékenység abban nyilvánul meg, hogy nem engedi a játékait az öccse közelébe. Ezt elfogadtuk, nincs belőle itthon probléma, de elmondjuk neki, hogy “Öcsi nem szeretné elvenni őket, de ő is kölcsön szokta adni a játékokat neked, mert kedves és szeret téged, megmutatja neked szívesen”. Ez teljesen okénak tűnik itthon. De a játszótéren az én lányom egy veszedelem, nekimegy bárkinek, még ha jó messzire is vannak tőle. Miért támad?? Miért romlik ez a dolog? 2 okból zavaró ez az egész. Az egyik anyuka tanácsa szerint “időre van szüksége”. A másik szerint “biztos te is vered”. Belefáradtam. Elegem van ebből. Nem mehetünk már sehova, mert mindig műsor lesz a vége. Mit tegyek?
Eddig a fogzásra fogtuk. De mindenért ugrik. Ha valaki jön felé, akkor biztos, hogy kapni fog. Hiába szólok az anyukának, hogy ne, ne, mert támad, ők nem ismerik a lányomat és utána meg néznek csúnyán. Alig vártam a nyarat. Hogy majd jobb lesz, megyünk a játszótérre, mozoghat, ugrálhat, kiabálhat, futkoshat , levezeti a feszültséget, és szépen kialakul. De nem. Eltelt nyár, és minden egyes nap minden próbálkozása kudarc, verekedés volt. Egyedül vagyok a két gyerekkel. Nincs lehetőség “lepasszolni” a kicsit, hogy csak a nagyobbal lehessek. De ennek ellenére is a kicsi, bármikor alszik, teljes figyelmemmel a nagyot szolgálom. Nem főzök, pici takarítás, és bármikor kikapcsolódom, az is kvázi csak őket szolgálja (általában játékokat, pl bábot varrok nekik) Már csak tótágast nem álltam a lányomnak, mégis lassan feladom. Mindenfélét próbáltunk, kivéve a verést, azt nem szeretném. Az a “módszerem”, hogy ha bánt valakit, akkor mellém ül a padra, és bocsánatot kell kérnie. De akkor is minden áldott nap, hónapok óta újrakezdődik minden. Volt, hogy kihagytunk heteket társaság nélkül, mondván, csak kikopik belőle, de nem. Mintha fel sem fogná az egészet. Pedig ott és akkor rossz neki, hogy ülnie kelll a padon, de inkább ül és nézi a gyerekeket, majd egyszer tök közönyösen elrebegi a bocsánatot. Sokan mondják, hogy de igenis érti már az ekkora gyerek a tettei következményét, mégis azt érzem, vagy totál fel sem fogja, vagy nagyon jól játssza. Van valami baja? Én csinálok valamit nagyon rosszul?

Üdvözlöm. A párom(32ffi) miatt fordulok Önhöz. Több mint 5 éve éltünk boldog kapcsolatban, nagyon sok rossz dolgon átestünk(pl. meghalt a babánk még a kapcsolat elején). Aztán idén márciusban jött az apósom halála. Öngyilkos lett. Nem csak apa fia kapcsolat volt köztük de egy munkahelyen is dolgoztak egy járművet vezettek. Párom látszólag jól viselte a történteket voltak jobb rosszabb napok. Aztán kb másfél hónappal ezelőtt megváltozott a viselkedése. Folyton a munkába menekült mindig az anyjánál dolgozgatott valamit amiket régen az apja vagy vele együtt csináltak. Két héttep ezelőtt elém állt, hogy neki nem jó velem hazaköltözik az anyjához. Nincsen köztünk probléma de neki időre van szüksége úgy érzi tönkrement az élete. Azóta otthon lakik mindennap beszélünk találkozunk, de úgyérzem nem tud kimászni egyedül a problémákból. Kilátástalannak érzi az életét nincs jövőképe nem tudja mit is akar kezdeni magával. Bízik hogy idővel jobb lesz. Úgy gondolom eddig elfolytotta magában a fájdalmát és most jött kirajta. Mit tehetnék, hogy visszaálljon minden a régibe? Elég agyok hozzá én is ha támogatom és sokat beszélgetek vele vagy orvosra is szükség lehet? Ha igen hogyan vegyem rá hogy forduljunk orvoshoz? Válaszát előre is köszönöm.

Kisfiam januárban lesz 3, most kezdtük a minicsopit.
Nap 1-2 órára marad csak, egyébként külföldön élünk ha ez számít.
A problémám, hogy sírás nélkül bemegy az oviba, de persze nem akar, de úgy érzem megteszi, mert “muszáj”. Azt nem mondom neki, hogy ne sírjon, mégis úgy látom h visszatartja. Majd bent szinte mindig végigsírja az egészet, nem játszik senkivel és semmivel. Amikor megjövök azonnal abbamarad a sírás, mintha mi sem történt volna, és azt mondja jó volt az ovi. Nagyon furcsa az egész…
Mi lehet a gond?

Előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő,

Problémám anyósomékkal nem újkeletű, mióta ismerem őket, folyton manipulálnak, és bele akarnak szólni az életünkbe.
Pontosabban anyósom és a testvére csinálják főleg velem ezt.
Van 2 gyermekünk, a fiam 2 és fél éves a lanyom 2 hónapos. Sokat viszik a nagyobbikat ide oda, engedem is hogy anyosomnál aludjon hiszen szeret menni a fiam és imadják egymast, de megfigyeltem, hogy irigyek mikor az èn családom is többször itt van vagy ha ott alszik anyáméknál.
A másik: ha elviszik soha nem mondjak előre hogy milyen programot találtak ki, utólag tudom meg ami zavar mert úgy néz ki mintha ki akarnanak vonni az egeszből mintha semmi közöm nem lenne hozzá. Ha lemondom a talalkát mert közbejön valami akkor jön a dráma, és azt vágydossák a fejemhez hogy nekik sorba kell allni a gyerekért, holott többet látják mint az én szüleim.
A gyermek felett is sokszor megpróbalnak anyáskodni helyettem. Pl. Elmentünk egy magánorvoshoz a fiammal és meg nem volt autóm, jött anyósom meg a testvére elvinni minket, az orvosnal mikor bementünk, kikapták a gyereket a kezemből és anyosom testvére ölében ülve vizsgálta az orvos. Nem tetszett mert èn akartam fogni a sajat fiamat és meg sem kérdezte hogy nem-e gond.
A másik, mikor szültem, anyósomek is vigyáztak a fiamra, elkapott valamit, megbeszéltük hogy leviszik az orvoshoz, én addig megkértem őket hogy segitsenek keresni magándokit aki erre szakosodott ami a kisfiam betegsége. Elkértem a telefonszámot anyósomèktól, amire azt a választ kaptam hogy majd ők felhívják ha kell. És nem adták meg nekem. Mi ez ha nem bunkóság?
Barmiben ellent mondok mindig én vagyok a szemtelen, miért van ez? Ők meg belémtörlik a lábukat közben azt mutatjak, hogy mezes mazosak. Rendkívül sokat tudnék még mesèlni, de nem akarom rabolni az idejét.
Már mediátorral is beszéltem ezügyben de nem jutottam maradandó eredmenyre náluk.
Most anyósom azt akarja hogy én hívogassam a testvèrét hogy jöjjön el a karjába venni a 6 hetes kislanyomat. Mintha nekem lenne megtiszteltetés. Mindezt úgy adja elő mintha én tehetnék róla hogy mèg nem tudta megfogni és a karjába venni. Ezen kívül rengeteg hazugsággal próbálnak befeketíteni a parom előtt ha összetűzésbe kerülünk.
Hogy vonjam ki őket az èletünkből, hogy tudassam a határokat? Ebben kérek segítseget.
Köszönettel,
Réka

Tisztelt Doktornő! Az a problémám, hogy párkapcsolatok alakulásánál valahogy mindig elrontok valamit. 29 éves nő vagyok, érdemleges kapcsolatom még sosem volt. Mindig plátóian voltam szerelmes. Megtetszett valaki, aztán ügyeskedtem, tepertem, hogy felfigyeljen rám. Ezekből semmi sem lett. Aztán most pár hónapja az egyik munkatársamnak megtetszettem. Eleinte vonakodtam tőle, mert egyáltalán nem tetszett + munkahelyről nem akartam semmi ilyesmit. De mivel annyira nincs senki az életemben, adtam neki egy esélyt. Többszöri hívására igent mondtam. Aztán 3-szor randiztunk. Megkedveltem, megtetszett nekem. Sőt. El tudnám magam vele képzelni. Viszont a nagy lelkesedése elmúlt. Nem győzött eleinte írogatni nekem, folyton randira akart hívogatni, most meg semmi. Már csak úgy beszélgetünk mintha haverok/barátok lennénk. Pedig azt mondta első látásra megfogtam őt. Úgy nyomozta ki a nevem bent stb. És én is tudom, mert azt az első látást észrevettem rajta mikor először találkoztunk. 1 hónapig minden hétvégén elmentünk valahova együtt, de semmi sem történt köztünk. 2 randi alatt én nem is akartam volna, de utána sem lépett. Most meg már 1 hónapja nem is hív sehova. Csak a chatelelés megy köztünk. Hol ő ír, hol én, de elmúlt az a valami. Már nem tetszem neki úgy érzem. Szóval a kezdeti lelkesedését elüldöztem valamivel. De nem értem mivel. Még azt megértem, hogy nem tudom valaki figyelmét felkelteni, de hogy leépítsem azért akinek tetszem…. Na ezt nem tudom felfogni. Mi lehet a hiba? Olyan dolgokat mondhattam neki ami miatt kiábrándult? Vagy, hogy nem viselkedtem csábítóan, kacéran?

Tisztelt Szakértő!
Anyósommal való problémámról lenne szó. Első gyermekünk megszületése óta feszült közöttünk a kapcsolat. Szeret beleszólni a dolgokba. Ha eltölt nálunk néhány napot, általában mikor a férjem külföldön dolgozik, megfigyeli hogyan foglalkozom a gyerekekkel. Majd telefonon hosszasan taglalja hogyan kéne másképp, ő hogyan csinálná. Ez engem rendkívüli módon bosszant. Persze meghallgatom, vannak jó ötletei, de ezt rendszeresen folytatja. Ezáltal engem is elbizonytalanít, hogy ennyire alkalmatlan lennék az anyaszerepre? Nagyon frusztrál a jelenléte. Illetve nekem úgy tűnik, hogy szereti átvenni az irányítást. Folyamatosan beszél, igazgatja a gyerekeket, szó nélkül intézkedik az óvodai iskolai ügyekben, ha ő megy a gyerekekért. Szerintem nem az ő dolga ez, illetve eldönteni, hogy a gyerekek mikor játszanak, mikor tanuljanak vagy egyenek. Ha pedig én közbeszólok, és mást mondok, akkor én vagyok az ellenkező meny. Legutóbbi akciója volt, hogy szó nélkül beállított hozzánk (másik városban lakik), hogy ő jött és itt marad néhány napot (férjem nem volt itthon). Megjegyzem,hogy még a saját édesanyám sem jön szó nélkül. Próbáltam a tudtára adni, hogy ez nem túl etikus, de nem értette hogy miért izgat ez engem fel ennyire. Én nem szeretnék vele veszekedni, volt már néhány vitánk. Kértem a férjemet, hogy beszéljen vele ezekről a dolgokról, én már nem tudnám ezt higgadtan vele megtárgyalni. Mit tehetnék még? Férjem sokszor az anyja mellé áll. Azt mondja, hogy figyeljek inkább rá, hiszen jó tanácsokat ad. Ilyenkor elbizonytalanodom, hogy jogosan érzek-e így, vagy velem van a baj?

Üdvözlöm! A fiam amióta elvégezte az iskolát még egy fél évet sem dolgozott otthon van egyedül él már 30 éves lesz kapcsolata sincs no meg pénze sem én tartom el : nem lakom vele mert nekem is van egy kapcsolatom de napi szinten segítem mit csináljak?

A munkavezetöm nö.Aki arogàns ès folyton belèmköt.De a munkàmmal kapcsolatban nem tud mert több helyröl pozitiv vissza jelzès jött rolam.Csak a munkàn ketesztül èrezteti az alfa falkavezèr szindrómàt.Teljesen kikèszit idegileg de vonzòdom hozzà szexuálisan.Nem vagyok biszex vagy leszbikus.Nèha ugy nèz ràm,mint ha làtna bennem valamit ami benne is van vagy èppen nincsen.Ès zavarba jön.Aztàn belèm köt aprosàgokkal a munkámmal kapcsolatban.Persze nem tetszik neki,h vissza szolok,de mindèg el mondom az èn ràlàtàsomat.Szerinte ilyenkor èn veszekszem vele.
Imàdom!Èlvezem ezt vele.Ès nem megy ki a fejemböl.Csak rà gondolok.
Vonz ès kell nekem.
De nem közelitek.
Nèha olyanok a vitàink mint 1.szerelmespàrnak.Persze nem sèrtö vagy vagdalodzò.Csak felesleges dolgokon.
Ez valami gyerekkori ismerös trauma lehet?
Mert az ember ahoz ragaszkodik aki bàntja ès ez ismerös èrzès?A tudatalatti megzavarja az elmèt?Ami ki hat a psichère?Vagy a hormonok?
Vàrom vàlaszàt.
Üdvözlettel

Tisztelt pszichológus!
Első felső iskolás éves vagyok,önismereti tantárgyunk van.
Az egyik feladatnál firkálni kellett lapokra,majd ezt csoportosítani,amelyik firka jobban hasonlÍtott a máasikhoz. Nálam az anya,féltékenység és vonzalom tartozott egy csoportba. Kíváncsi vagyok,erre milyen magyarázat van.Miért került ez a három egy csoportba. Előre is köszönöm válaszát

Szép napot kívánok!
Én egy 16 éves tinilány vagyok. Az utóbbi időben rengeteg minden zúdult a fejemre,és ezeknek légzésproblémák lettek a következményei. Elmentünk rengeteg orvoshoz,hogy ezt vajon mi okozza,és mindenkinek az volt a válasza,hogy ez egyértelműen stressz(persze elvégeztek minden vizsgálatot: EKG,ultrahang,tüdőröntgen,vérvétel,és sehol nem találtak semmi szervi rendellenessèget). Egy kicsit visszahúzódó làny vagyok,de nem mondhatnám,hogy antiszociális.
Könnyen tudok képzelődni,és épp ez a baj.
Az utóbbi időben kezdett fàjni a mellem,és èn azonnal arra gondoltam,hogy valmi komoly bajom lehet(pl daganat),de szerintem ha olyan betegsègem lenne,a vérvétel valamit ki kellett volna hozzon. Nem tudok megküzdeni a gondolattal,és nem megy,hogy megmagyarázzam magamnak,hogy nem vagyok beteg,mert azt mondják,hogy a daganatos betegség is,mint bármi más is,fejben dől el.
A szüleimnek is mondtam,hogy néha fáj a mellem,de a kèpzelődéseimet nem merem nekik elmondani,nincs olyan jó kapcsolatom velük.
Ebben szeretnèm a segítségét kérni,hogy Ön szerint mi ilyenkor a teendő?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdv! Egy olyan családban nőttem fel, ahol napi szinten folytak a viták, és csak a veszekedést hallottam. Az általános iskolában sem volt könnyű dolgom, mindig is nagyon szerény voltam, ezért ki lettem közösítve. Nem volt olyan nap, hogy ne gúnyoltak volna ki. Gyerekként átélni mindezt szörnyű, de még felnőtteknek sem kívánom.
A szüleimtől rengeteg sértést kaptam szóban a nemi irányultságom miatt, amik a mai napig erősen bennem maradtak.
11-12 éves koromtól kezdve amint hazaértem az iskolából, felrohantam a szobámba, és onnantól kezdve nem tűrtem el senkit a közelemben, nem is szerettem volna beszélni senkivel. Szörnyen éreztem magam. 13 éves voltam, mikor először észleltem, hogy egy bizonyos periódusig túlságosan lehangolt vagyok, aztán egy ideig nagyon jól érzem magam, utána kezdődik elölről az egész. Nem fordítottam rá különösebben figyelmet, úgy gondoltam, hogy csak a pubertás játszik az érzelmeimmel. Évek múltával sem változott a dolog, már azt gondoltam, hogy ez nem normális. A mai napig tapasztalom ezeket. Pár napja ismerkedtem meg a bipoláris zavar/mániás depresszió fogalmával, és megfordult bennem a kérdés, hogy vajon ez lehet-e a probléma velem is. Lehetséges? A gyerekkorom kihathatott rá/lehetett az okozója? A válaszát előre is köszönöm!

Tiszteletem! Tanácsára lenne szükségem. A fiam 26. éves és sajnos nem jár sehova. Hiába hívják volt osztálytársai,jelenlegi munkatársai,nem megy velük. Idehaza van és játszik a számítógépen. Nem tudjuk kimozdítani itthonról. Interneten sem akar ismerkedni leányokkal. Féltem és sajnálom . Középiskolás éveiben még rendszeresen elmentek az osztálytársaikkal,barátaikkal hétvégeken bulizni. Sajnos az érettségi bulin egy tragédia történt.Tóba fulladt egyik osztálytársa. Másik tragédia már munkahelyén történt. Egy munkahelyi összejövetelen autóbaleset következtében életét vesztette egyik munkatársa. Mint szülő ezekre a negatív hatásokra fogom,hogy a fiam magába zárkózott lett. Próbálok nagyon sokszor,talán túl sokszor beszélni a történtekről,de mindig megnyugtat,hogy ezek nem törték meg annyira,hogy emiatt nem jár sehova. Nem tudom hogyan kezelje számomra igen fontos problémát. Szeretném a fiamat boldognak látni párkapcsolatban,baráti körben. Ehhez kérem tanácsát ! Szakrendelésre nem szeretném vinni,mert talán egy életre elveszteném a bizalmát !

udvozlom. tanacsot szeretnek kerni parom feltekenysegi viselkedeserol. eleve nem adok ra okot sosem nem is az a tipus vagyok de megis feltekeny akar rokonokra is fiataltol a legidosebbre. ha ferfi hozzam szol akkor mar ideges es mondja biztos van vagy lessz valami . nem erti meg hogy csak beszelget az ember. csak rosszat lat gondol ilyenkor. nem lehet senkivel beszelni mert tudom hogy osszekot vele. lelkileg nem birom .kerem segitseget mit tegyek. koszonom

Visszahúzódó, csendes ember lehet nárcisztikus személyiségzavaros?
Olyan aki elvan magában ömagával. És inkább érzékeny művészlélek. Nem szeret sokat beszélni. Mosolygós és láttszatra kedves, de gyorsan dühbe gurul ha valakinek ellenvéleménye van vagy kissebb sértődés éri és akkor jajj nekünk. Ordít és csapkodja a berendezést.