26 éves lányom férjhez ment egy olyan férfihoz akit sajnos mi szülők próbáltunk elfogadni,beletörödni a választásba, aggódtunk.Voltak vele problémák. Pl nagyokat mond, hazudik,ez férjemnek tünt fel. Nem tulajdonitottam jelentőséget neki. Aztán megtapasztaltam ahogy jobban megismertem hogy szeret perelgetni, feljelenteni, befolyásolni. Diplomás orvos-történész 30 éves, Ő mindent tudott a mi családunkról , anyagi helyzetünkről, de mi szinte semmit az ővéről és ha szóba került kiborult. Az esküvőn az ő családi oldaláról senki nem volt ott. A lányom diplomás HR szakos egészséges, barátságos kislány volt. kb 2,5 éve költöztek össze. -szer volt furcsa viber üzenete ami kiborított, mert nem tudtam mi baja . Arra gondoltam hogy mivel el volt kényeztetve, nehezen viseli az önnálósággal járó dolgokat. szóval hiszti. Aztán egyre több olyan megjegyzés, beszólás volt ami miatt aggódtunk. Pl: sokkal jobb anya leszek mint te, meg anyáknapjára a nagymamáknak eddig mindig vett virágot, most meg nem akart mert ez hülyeség. Tudtuk hogy a férje beszéli tele a fejét butaságokkal. Tavaly szeptemberben összeházasodtak, rögtön utána terhes lett, lakást, házat néztek , találtak de megkellett a szerződést híúsítani a házon lévő hibák miatt. Na ez után kezdődött az őrület. Egyre feszültebbek, idegesebbek lettek. A pici megszülett júniusban és édesanyámnál kellett lakniuk. Kényelmes nyugodt helyük volt kertesházban. Minden áldott nap a férje reggel 7 kor vitte a 2 hetes gyereket az ő szüleihez és este 9-kor hozta vissza a fürdetésrte mert ők házat néztek, nap mint nap mentek. Ekkor már nagyon aggódtunk. A férje foglalkozott szinte mindig a gyerekkel.A lányom mindig azt teswzi amit ő mond, mert mindig igaza van!! Átmentem és nem láttam már 2 hete az unokámat . Szóvátettem, illetve azt is hogy miért van a gyerek a nagyszülőkkel egésznap.Miért nem szoptat. Ez nem normális. Innentől ellenség lettem. Semmilyen formában nem tudok, tudunk a lányommal beszélni már. Viberen könyörögtem, kérleltem jöjjön szeretjük találkozzunk. Lopással vádolnak, soha nem szerettük, szét akarjuk szakítani őket, csak kihasználtuk , átvertük, befolyásoltuk , gyerekkénk kezeltük egész életében , olyan kitalált hihetetlen gyanúsítgatásokkal, hazugságokkal vádol ami bizonyíthatóan nem igaz. Gyűlölet és harag van benne. A nagymamákkal akikkel együtt lakunk és vigyáztak rá, testvérével is megszüntette a kapcsolatot. Mi tőlünk egész életében kapott, nem elvettünk. 10 millió forintot kapott lakásra mikor összeházasodtak, az esküvőt, kocsit jegygyűrűt mi vettük. Nem tudjuk meggyőzni hogy nem igaz. A férjének hisz , nem nekem. A leveleiben a szeretetnek semmi nyoma már. Ez nem ő, nem az én lányom. A használt sílus a leveleiben is a férjére utalnak. Szóval átmosta az agyát és nem vettük észre. Próbáltuk hívni, de megfenyegetett a férje hogy ránk hívja a rendőrséget ha nem hagyjuk békén a családját. Utolsó levelemben megírtam neki hogy a férje manipulálja, nézzen utána ő maga hogy mi az igazság, beszéljen mindenkivel. DE jelenleg nem hísz senkinek. Nem tudjuk hol laknak, csak hogy kellenföldön egy lakást felújítanak most. A fiamat is próbálta ellenünk hangolni 1,5 éve, szerencsére nem sikerült mert barátnője lett és onnantól keveset volt a társaságában. Szóval a lányom teljesen megszüntette a családjával a kapcsolatot. Elvesztettük a lányunkat. Ez az állapot vajon megváltozhat e valaha? Visszatérhet a józan ítélőképessége? Mit tehetek mint szülő a felnőtt házas lányunkkal? Érdemes küzdeni még érte, vagy engedjük el…

Szülést követően alvászavar alakult ki, melyet egy pszichiáter segítségével gyógyszeresen beállítottak, kezdetben Yarocen 30mg és Helex sr 0,5mg-ot szedtem éjszaka, 3hónap elteltével már csak Yarocen 15mg-ot szedtem, 3 hónap múlva javasolták az elhagyást, melyre ismét visszajött az alvászavar. Szeretném elhagyni a gyógyszert,de már többször próbáltam megfelezni az adagot és ismét nem tudtam aludni tőle. kaptam több hónapnyi helex sr 0,5mg-nyi tablettát hogy helyettesítsem a yarocent, de azt hogy hogy lehet kiváltani nem tudom, a dobozon 2 hét van míg hat, esetleg szedjek 2 hétig a yarocen mellé helex-et és utána hagyjam el a yarocent? esetleg tudnának javasolni valami más alternatívát, válaszukat előre is köszönöm!

“Kedves pszichológus! Problémám van a pályaválasztással,az élethivatásom megtalálásával.Az egész úgy kezdődött,hogy alapjáraton az ősidőkben két dolog érdekelt,a zenélés és az orvosi.A zenélésről letettem,mert nem szeretettem szerepelni és a lámpaláztól mindig elrontottam a darabot,ezért nem tartottam magam eléggé tehetségesnek,így áttértem az orvosira.Sajnos a gimnáziumban elég rossz volt a kémiaoktatás és én magam sem vagyok egy kémikus zseni,így a kémia miatt másodjára sem vettek fel az orvosira,hanem elkezdem a gyógyszerészetit,ahova elég lett a pontom,de nem láttam bele a gyógyszerészeti egyetem nehézségébe,abból indultam ki,amit a patikában lát egy laikus.ASz első év egész jól ment,hiszen Szegeden az a legkönnyebb év,azonban februárban haláleset volt a családban,a baráti körben is voltak problémák,és így április végére kialakult(sztem pszichés okokból is) egy krónkis gyulladás a mellhártyámon,ami azóta is tart.Szval az egész nyári vizsgaidőszakomban kórházban ültem,tehát szinte csak szeptember elején kaptam lehetőséget az elmaradt vizsgáim pótlására.Sajnos szeptemberben már egy új oktató vizsgáztatott teljesen más követelménnyel,így csak másodjára sikerült a vizsga, az egész szeptemberem elment az új követelmény elsajátítására.Ennek az lett az eredménye,hogy teljesen elcsúsztam a másodéves tárgyakkal,és ezt a lemaradást nem bírtam behozni,ugyanis a gyógyszerészetin 50 számonkérés van 14 hét alatt.Elég sok zh reggel 7kor van,nem ritka,hogy 4 órákat alszunk,enni alig van,sportolni egyáltalán nics idő.10 tárgyamból négy nem sikerült sok mindenból nem bírtam volna továbbmenni,hiszen nálunk mindenre épül minden,tehát lepassziváltattam magam.Fél évet voltam itthon,de még mindig nem tudom eldönteni,hogy visszamenjek-e,mert már öt államilag finanszírozott félévem elment és rengeteg időm,rettegek az egésztől,napi szintű jelenség,hogyha rágondolok,elsírom magam,rámtör a szorongás.Nagyon félek,hogy bizonyos tárgyak nem mennek,itt nekem nagyon nehéz eljutni 1-ről a 2-re akkor 2-ről a 3-ra és 3-ról a 4-re is.Rettegek a sikertelenségtől,a kudarcélménytől és attól,hogyzhány évet kell még otthon ülnöm mert megbukok valamitől.Ugyanakkor ott van h ezzel találnék állást.Újra szóba jött a zene,az angol-francia tanári illetve a biotechnológia szak is Dániában,mert engem igazából az érdekelne ezen a területen és a Dán oktatás sokkal liberálisabb nem csak a lexikális tudásra épít.Viszont ezekhez még egy évet itthon kellene maradnom,így 4 év menne el a semmire.Az angoltudásommal probléma nincs,felsőfokú angol nyelvvizsgám van.Fél éve folyamatosan ezen kattog az agyam. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel:’

Kedves Melinda!
Melyik online elérhető személyiségtesztet javasolja kitölteni?
Meditatív Tisztelettel,
Imre K.

Kedves Szakértő!
Párommal közel 10 éve vagyunk együtt. Kb fél éve történt egy megcsalás a részemről. Úgy érzem,hogy azóta csak gyűltek mind a kettőnkben a sérelmek,amiket nem sikerült megfelelően megbeszélni. Most elkezdtünk párterápiára járni, egy ülésen vagyunk túl. Mikor az elérendő célròl beszéltünk,akkor ő kezdetben bizonytalan volt, végül az elválás felé húzott. Én egyértelműen a kapcsolat megerősítését szeretném. Mennyire gyakori,hogy a párok ennyire bizonytalanok és ellenkező véleménnyel vannak a terápiát illetően? Mire számíthatunk a továbbiakban a terápia során?

Üdvözlöm, olyan problemám lenne hogy a párommal teljesen jol meg vagyunk nagyon boldogok vagyunk de olyan aprosagokon ossze tudunk veszni h majdnem szo szerint repul a villa es kanal es egy egesz nap kell ahoz h meg tudjunk beszelni valamit.

A nagyobbik lányom 8 éves, második osztályos tanuló.Mindig is szeretett énekelni,rajzolni ezért művészeti iskolába irattuk.Ôvodában rendszeresen fellépett, népművészeti versenyre járt…Kitűnő tanuló az iskolában szófogado, halk gyerek. Ezzel is van a probléma, az iskolában szorong csendes nem mer semmit elmondani( azért nem viszik el népdaléneklési versenyre mert “túl bátortalan” , egyik hétvégén a matek füzetben kapták a házi
feladatot, de nem hozta haza , ezért egy lapra megcsinálta otthon a feladatot és elrakta a táskájába.. az iskolába nem adta oda a lapot sőt el sem mondta hogy ő megcsinálta a házit( azt mondta hogy nem merte elmondani)otthon viszont tombol, kiabál, nagy a szája)

Érdemes lenne megszakitani a kapcsolatot a családommal szüleimmel?
22 éves vagyok és nagyon zavarnak hogy még mindig gyerekként kezelnek és féltenek, anyám is nagyobb testvéreim is, bele szólnak mindenbe, ellenőrizgetni akarnak.
Szoktak lenni ilyen családi találkozók, szülinap, karácsony. De nem szeretem. A testvérem személyisége olyan hogy mindig válaszolgat mások helyett, nekem már beszélnem se kell szinte.
Nem érzem jól magam a közelükbe. Főleg mert apám egy egoista, aki folyton magára irányítja a figyelmet és róla szól minden. Mintha arra használna minket hogy figyeljünk rá, mint valami személyiségzavaros. Szidja a cigányokat és a zsidókat.
Multkor volt testvéremnek a lakásavatója, oda is elmentünk, de nem tudom én igazából nem akarok járni ilyenekre és a nagymamámhoz már nem is megyek ha anyám hív akkor nemet mondok.
De a testvérem multkor rám szállt, mert nem mentem el az egyik ilyen találkozóra, de azt nem mondtam neki hogy azért mert nem bírom elviselni. és jajj “annyira elutasító vagyok”
Más családokban is vannak ilyen idegesítő dolgok?
Abba is beleszóltak hogy külföldön akarok munkát vállalni és hát jobb lenne itthon magyarországon.
Pályaválasztásba is bele szólnak, emiatt sokat veszekedtem anyámmal és már békén hagy ezzel.
Nemrég azt se akarta engedni hogy a mosógépet használjam, mert csak ő tudja. meg ilyenek.
A családtagok hülyeségeit el kéne viselni? Vagy mi lenne megoldás? Hatni nem nagyon tudok rájuk, meg se hallják, 1 hét mulva ugyanúgy csinálják. Azért a karácsonyt csak nem hagyhatnám ki. Főleg hogy akkor nem dolgozok és semmi.
Nálam nem az a baj hogy nem foglalkoznak velem, hanem hogy túlságosan belém folynak. Tudni akarnak mindenről és például kopogás nélkül benyitnak. Anyám folyton kaját akar csinálni nekem.
Emiatt már kisebb koromban is titkolóztam mindig.
Az ilyen dolgok minden családban előfordulnak?
Tudom hogy nem szándékosan idegesítenek, csak simán ilyenek. De ez agressziót vált ki belőlem és legszivesebben leütném őket.
Mintha a testvérembe lenen egy ilyen ” a kis öcsire még mindig vigyázni kell és kioktatni mert jobban tudom”.

Üdv!
Egy igen kellemetlen dologgal kapcsolatban írok, ugyanis bármennyire is rosszul hangzik leírva, de három éve vagyok együtt a párommal, mostanra teljesen kiszerettem belőle, persze szeretem, mint embert, de nem érzem a társamnak. Többször is próbáltam tudtára adni, hogy ez nem jó így, aztán láttam is rajta az igyekezetet, de valahogy idővel megfeledkezik ezekről és minden visszamegy a régi kerékvágásba. Mostanra biztosan tudom, hogy véget szeretnék vetni az egésznek, mert már nem látom értelmét, hogy szinte lakótársakként éljük a mindennapjainkat. A legnagyobb problémám az, hogy képtelen vagyok végleg kimondani, hogy nem szeretném folytatni, egy rendkívül agresszív ember tud lenni, persze fizikailag sosem tudnq bántani, viszont mentálisan úgy érzem, hogy teljesen tönkre tudna tenni. Bizonyos szituációkban képes elérni, hogy rendkívül rosszul érezzem magam, még a nem is én vagyok a hibás, ezt különösen vicces szituációnak gondolom, mert teljesen tisztában vagyok vele, hogy mi hogy történt, ugyanakkor ő is tudja, hogy érzelmileg labilis vagyok és ezt kihaszálnálja. Még korábban több kísérletem is volt már rá, de általában többórás vitákba torkollott az egész, aztán végül mindig elérte, hogy felcsillanjon bennem némi remény, amiért megérheti maradni, tényleg nagyon szerettem, de mára már azt hiszem csak egy olyan embert szeretek, aki szeretném, hogy legyen.

Tisztelt Tanácsadó!

Az alabbi problemaval fordulok Önhöz. Lassan masfel eve ismerkedtem meg egy 41eves ferfival, akivel ez ido alatt voltak kisebb nagyobb probalkozasok de valodi parkapcsolatrol sosem beszelhettunk. Jellemzoen Ő mondott le talalkozasokat vagy kifogasokat hozott vagy sajnaltatta is magat amivel teljesen mas es komolytalan iranyba sodorta el a kapcsolatunkat az en szememben. En sokat sirtam es ragodtam ezen. Majd legutobb mikor meg akartam vele veglesegen szakitani minden kapcsolatot felkeresett es talalkozni akart velem. Talalkoztunk. Majd kozolte hogy agytumora van sot a gerincen is vagy tumor, az elobbit Marcius ota tudja az utobbit pedig egy honapja kb. Nem beszelt egyertelmuen amikor kerzetem mit mondott az orvos mik a lehetosegek es kilatasok, miert nem teszi le a cigit es eleg gyorsan el is hajozott errol a temarol es szohoz sem jutottam es sok megvalaszolatlan kerdes volt bennem. A talalkozo tovabbi reszet inkabb azzal toltotte ki hogy egy altalam ismert volt kapcsolatarol beszelt. Hogy azzal a novel meg jelenleg is vitaznak, penz kolcsonbeadas is van a hatterben, amit be akar hajtani a nőn, de eleg kilatastalannak tunik. Tolem kert tamacsot ebben. En vegig a talalkozo alatt ezt hallgattam es igyekeztem tanacsot adni mert azt vart tolem. Es hazavitt meg a hazunk elott is errol a nőrol beszelt. Kicsit sem ereztem hogy a jelenletem fontos lett volna, inkabb voltam lelkiszemetslada. Es kicsit furcsaltam hogy miert nagyobb problema a volt kapcsolata mint a betegsege, amibe ugy tunt nem is erdekli.
Sajnalatot ereztem. Aznap este meg ramirt es eleg depresszios hangvetelben meg mindig az o multbeli kapcsolatait hozta fel. Ami oszinten szolva engem nem igazan erdekelt, atkuldte az elmult masfel evben legalabb 5kulonbozo novel volt dolga es mindegyikkel milyen rosszul bant. Es hogy segitsek neki. Kozben kiderult elkezdett jarni coach-hoz is, es mondtam szerintem ezek megoldasra a coach segitseget kerje, o a szakember. En meghallgatom es emberileg igyekszem segiteni neki, amiben tudok ezt leginkabb a betegsegete ertettem. Aztan leesett estere nekem hogy ezekkel nokkel mellett kavart azaz volt atfedes velem is. Ami elegge duhot valtott ki belolem, de az egeszrol nem beszeltem neki akkor mert sajnaltam. Aztan teltek a napok, es ramirt egy szoval hogy atmegyek e hozza kovetkezo este. Azt valaszoltam igen. Aztan ennyi volt egeszen masnap delutanig ram sem irt, akkor is csak annyit “este?”. Ez nem igazan tetszett illetve en aznap ejszaka felebredtem es duh volt bennem, hogy nagyon sokat hazudott nekem, hany novel kavart mellettem, es minden olyan homalyos, semmire nincs egyertelmu valasz. O is csak azert keres mert depresszios es segitseget ker tolem. Ugyhogy ugy dontottem rossz lepes lenne atmennem, mert nem ugy tekint ra mint amire en vagyom es most sem tudhatom hanyadik vagyok a sorban, mi all meg a hatterben. Az edesanyam es egy baratom szerint ez a betegseg dolog hazugsag, egybol ezt reagaltak. En durvanak tartanam ha valaki ezt hazudja, miert tenne valaki ilyet. De teny hogy semmit konkretat nem mondott errol arrol meg plane nem hogy hogy fogja kezelni ezt. Szoval delutan ramiert hogy este?” En visszairtam hogy elbizonytalanodtam. Kerdezte miert, leirtam hogy ez a sok noi dolga mellettem elegge megdobbento szamomra, es hogy hazudott nekem es nem is keveset, mert sok dolgot nem irtam le itt, mert ahhoz nincs eleg karakter. Erre azt reagalta ha nekem jo, akkor szapuljam csak. En nem ereztem hogy azt hogy szapultam volna, csak visszaismeteltem azt amit maga meselt el, es hozzatettem hogy hazudott nekem. Ennyit es nem tobbet. Megsertodott ram. Valojaban ennyi. Nagyon nem mutatta jelet hogy meg akarna beszelni vagy barmi, inkabb megsertodott es ramharitotta a dolgot. Kivancsi vagyok az Ön velemenyere az ügyben. Mert kicsit igazsagtalannak tartom a reakciojat ugy hogy tavasszal es most is a lelki bajait probaltam segiteni, makd amikor nem az tortenik amit szeretne vagy valaki nem ugy beszel vele, annak hatat fordit. Koszonom a valaszukat!

Tisztelt terapeuta.
Két éve vagyok együtt a párommal. Sajnos többször voltak komoly nézeteltéréseink.
Az utóbbi időben folyamatosan féltékenykedik, gyakorlatilag a semmire. A telefonomra, akárki is hív szerinte nő van a dologban. Ugyanígy a közösségi oldalakra. Magyarázkodás elé kényszerít. Nem hajlandó elfogadni azokat, folyamatosan hazudok szerinte. Nem hiszi azt sem, hogy dolgozom, mivel nemzetközi sofőr vagyok. Holott többször volt már velem itt. Folyamatosan kidob, elküld. Ugyanakkor azt bizonygatja, hogy szeret. Ha elmegyek, akkor jön utánam, hogy menjek vissza, de nem változik semmi. Számomra minden bizonyzalan. Nincs nyugalmam! Szertem őt, de kezdek kiborulni. Nem tudom mit tegyek. Nem akarom elhagyni, de ő kényszerít rá, hogy megtegyem. Kérem segítsenek.
Köszönöm szépen.

Tisztelt Tanácsadó!
Párommal 3 évig együtt voltunk pár héttel ezelöttig. Megismerkedésünkkor ő párkapcsolatát számolta fel miattam, én egyedülálló voltam akkor. Megértő és figyelmes partner, értelmes ember. Szépen ívelő volt a kapcsolat, mindent meg tudtunk beszélni, problémáink a hétköznapi életből eredőek voltak . Ezek többségén nevetve tettük túl magunkat, hogy mi már csak két élet balekja vagyunk. A munkájában és egész életvezetésében építkező alkat. Én pedig csak támogatni tudtam a szakmájában is. Egy éve váltott munkahelyet, álmai munkahelyére került be. Multinaciolnális környezet, sok utazással. Fél évvel ezelött vettem észre hogy rosszkedvű, morgós és csendes lett. Nagyon sokat dolgozott 12-14 órákat. Én próbáltam vidám maradni, támogatni őt mindenben. Nem hisztiztem hogy csak 3 napra utazunk el nyáron stb. Szabadságát sem vette ki, mert neki hivatása van és nem munkája mint nekem. 2-3 hónapja nagyon szomorú lett hiába kérdezgettem mi a baj, azt válaszolta csak, hogy ő rossz ember, én jobbat érdemlek. Mert nem tud nekem megadni mindent: kertes házat, normális családi életet és az idejét. Én ezekért soha nem vetettem semmit a szemére! Aztán elkezte kérni az elején viccesen, aztán komolyan hogy hagyjam el. HIába mondtam hogy én akkor is szeretem és támogatom ha sokat dolgozik, boldog vagyok mellette. 2 hete leült, hogy ő ezt agy nem birja tovább, valami összetört benne, nincs már ereje és hazaköltözött a családjához. Azt mondta én semmit nem hibáztam, ne keressem hogy mit hibáztam. Kérdeztem szeret-e? Azt válaszolta nem tudja. Utána még beszéltünk párszor mondtam hogy hagyok időt neki amennyit csak kér, hogy egyedül legyen. Kérjen segítséget, hogy megtudja mi történt benne ha velem nem akar beszélni erről. Ezt nem akarta, mert nem akarja húzni az időmet azt modnta szabad vagyok. Sírva kérte hogy bocsássak meg neki, de ő egy rossz ember ne szeressem! Hát én azóta nem szabad vagyok, hanem éjjel nappal bőgök. Úgy érzem magam mint egy megunt kutya akit kitettek az út mellett. Agyalok – bár ő megkért hogy ne tegyem- azon mit hibáztam hogy így alakult. Képtelen vagyok felfogni mi is történt. Igyekszem tartani magam és nem éjjel nappal keresni kérdésekkel bombázni.
Imádott szeretett kutyáját is odaadta az unokatestvérének, mert hogy ő róla sem tud már gondoskoni.
Aztán pár napja megkeresett, hogy tudok-e kiadó lakást? Családjával mindig is komoly konfliktusai voltak, amikor jeleztem neki hogy igen van, többet ez nem került fel.
Mi a helyes út a jövőre? Hagyjam békén? Próbáljam meg kirángatni ebből az élethelyzetből? MIközben én nem találom az okokat a miértre.

Jó napot!
Végső elkeseredésemben kérek Önöktől tanácsot, 27 éves nő vagyok. Alkatilag mindig is érzékenyebb ember voltam, már gyerekkoromban is, de kb. úgy 8-9 éve érzem magamat depressziósnak. Voltam már vele pszichiáternél, ő azt mondta, ez nem egészen depresszió, de ugyanakkor mégis azt határozta meg, mint diagnózis. Beutalt Tündérhegyre. Ez már majdnem 3 éve volt, azóta sem mentem el, mert ha jól tudom, ahhoz be kell feküdni, nekem pedig jelenleg erre nincsen lehetőségem. Majdnem két éve fejeztem be a főiskolát, ahol olyasmit tanultam, amit nem szerettem, de nagy nehezen elvégeztem, azonban még a nyelvvizsgám nincsen meg, így addig diplomát sem kapok. Most ezzel szenvedek, de úgy érzem, hogy a poklok poklát élem meg… Barátom, barátaim nincsenek, nem mozdulok ki jóformán sehová és úgy érzem, hogy ebbe lassan beleőrülök. Hajnalban fekszem le aludni, kora d.u. tudok csak ki kelni az ágyból, de azt is hatalmas erőfeszítésekkel, nagyon fáradtnak érzem magamat, fáj mindenem, a hátamtól elkezdve a végtagjaimig minden, az egész nap folyamán elcseszem az időt, csak internetezek, felesleges dolgokat csinálok, nem bírom magamat rávenni az angolozásra, ha el is kezdem, kb. 10 percig tudok csak koncentrálni, utána megint mással foglalkozom. Azért is lenne fontos leraknom a nyelvvizsgát minél előbb, mert ami talán még utoljára éltet, hogy olyan szakon tanulhassak tovább, ami érdekel, de ehhez csak a vizsgával lennének meg a pontszámaim. Úgy érzem, elmennek a napjaim, becsavarodok, hogy csak az angolozás marad nekem és nem tudok kimozdulni sehová sem. (Persze, amikor meg pl. suliba jártam, pár nap után meg az volt megterhelő, ha minden nap mennem kellett és szerettem volna itthon is lenni.) Senkim sincs, a cicáimon és a szüleimen kívül. Minden nap eljátszadozom az öngyilkosság gondolatával, csak a macskáimért élek, különösen a 16 éves cicámért, mert ha én nem lennék, akkor nem lenne, aki gondját viselje. Nagyon kellemetlen ilyet írni, de már ott tartok, hogy lassan a tisztálkodásomra is rá megy ez az állapotom. Nem érzem már magamat nőnek, de embernek sem, hogy egész nap itthon vagyok kócosan, kinyűtt ruhákban, stb… Nem tudom, mihez kezdhetnék. Voltak rövidebb ideig állásaim, korábban, de nem sokáig bírtam azokat sem. Mégis gondolkodtam rajta, hogy újra meg kellene próbálnom, de akkor az angolozásra nem lesz erőm és sosem teszem le a vizsgát, csak a rendszer miatt gondoltam, hogy segítene a munkába járás.
Van olyan, hogy jobban vagyok, egy napon belül többször is ingadozik a hangulatom, de nem mondanám magamat bipolárisnak, mert annyira meg mégsem szárnyalok, amikor jobban érzem magamat…
Írtam már egy napirendet is magamnak, de mivel soha nem bírok 7 órakor felkelni, ezért minden csúszik és nem tartom be…
Furcsa, mert amikor nagy ritkán, kötelezően el kell mennem itthonról időre, angol tanárhoz vagy pl. dokihoz, ilyesmi, akkor ugye fel tudok kelni és jobban is érzem magamat valamivel

Előre is köszönöm, ha segítenek.

Kedves Pszichológus!
Érdeklődni szeretnék, hogy milyen esetben kontraindikált az autogén tréning és a meditáció (MBSR, MBCT). Elsősorban az érdekel, hogy pszichózissal járó betegség ill. személyiségzavar esetén végezhető-e az autogén tréning. Jelenleg enyhe depressziós, enyhe szorongásos tünetem, alvászavarom és pszichotikus tünetem van.
Diagnózisban a szakemberek nem értenek egyet. Korábban pszichoterápiás intézményben skizofréniát diagnosztizáltak, máshol azt mondták, hogy borderline személyiségzavar okozza a pszichotikus tüneteket. Ahol utoljára kezeltek skizoaffektíz zavart diagnosztizáltak + borderline zavart. Évekig téveszmém, hanghallásom és időnként emlékezethallucinációm volt. Gyszertől a téveszme és az emlékhallucinació elmúlt, hanghallásra nem hatott. Antipszichotikumot 5 éve hagytam el (kórházi felügyelettel). Hanghallásom időnként van (rövid ideig) , emlékhallucináció 3 éve visszatért. Antidepresszánst 3 éve, az altatót és a nyugtatót pár hete hagytam el (orvosi javaslatra).
Korábban 2 pszichológus ellenezte az autogén tréninget, a mostani terapeutám szerint végezhető és egyéniben kezdtem el a tanulást. Jól oldja a szorongást és a felhúzottságot. Kellemetlen tapasztalatom nincs, de aggódok, mivel korábban más szakember ellenezte illetve interneten is több helyen írják, hogy pszichotikus tünetek esetén nem javasolt.
Köszönettel,
kérdező

Elnézést, előbb nem tettem hozzá, hogy természetesen, hiányoznak a barátok az életemből, csak olyan csalódások értek, hogy már nem bízom senkiben sem. Kettő igaz barátnőm volt eddig, egyikük ki költözött külföldre, családja lett és már alig tartjuk a kapcsolatot, a másikat 3 éve veszítettem el, de úgy érzem, még mindig nem tudtam magamat túl tenni rajta. Ő csak szimplán lerázott engem és mások lettek neki fontosak… Nagyon fáj a mai napig, mert nagyon fontos volt a számomra, csodás élményeink voltak együtt, vele éltem meg a legszebb fiatal éveimet.
Mindennek ellenére, próbálkoztam már barátkereséssel az interneten keresztül, de mindig csalódnom kellett és már ebbe is belefáradtam. Emellett úgy érzem, hogy már nagyon nehéz ebben a korban igaz barátot találni.