A testvérféltékenységről szülőknek

A negatív érzelmek, indulatok elviselése nehézséget jelenthet

Irigység, önzés, ellenségesség, kirekesztés, túlzott birtoklási vágy… néhány olyan természetes ösztönkésztetés, amit intenzívebben él át az a gyerek, amelyiknek testvére van. Ezek az érzések félelmet keltenek a gyerekekben az erősségüktől függetlenül. S bár ezeknek a negatív érzéseknek a helyén való kezelése, egészséges mederbe való terelése sok későbbi nehéz élethelyzetben mintaképpen szolgál majd a gyermekünknek, nyilvánvalóan szenved tőlük. Hogyan reagálhat a testvér érkezésére? Hogyan kezelhetik ezt jól a szülők?

„A kis tesónak örülni kell, szeretni kell őt, mindenki odavan érte.”
A nagyobb testvér érzelmi életében előbb-utóbb természetes módon megjelenik a vágy, hogy minden legyen olyan, mint a kistestvér születése előtt. Gyakran van egy tudattalan félelme attól, hogy ő nem volt elég jó gyerek és ezért hoztak egy másik gyereket a szülei. Nagyon szeretne jó lenni, sóvárog a szeretetre, a figyelemre, de úgy érzi csak akkor tud jó lenni, ha az ellenség nincs ott. (Kazimír Ágnestől idézve)

Hogyan változik a nagy testvér viselkedése a kicsi érkezése kapcsán?

Viselkedésben is nagyon megváltozhat az addig nyugodt, békés gyermek. Hirtelen vaddá, visszautasítóvá válhat vagy követeli, hogy vegyék fel, etessék, míg ez előtte nem volt jellemző. Újra bepisil vagy más viselkedéses jegyek is jelezhetik a féltékenységet. Esetleg meg akarja ütni apát vagy anyát, megharapja, megcsípi őket vagy a kis tesót próbálja meg bántani. Természetesen ezt sohase engedjük, tiltsuk meg határozottan, de bármilyen nehéz megállni, ne agresszióval! Érdemes tudnunk, hogy ilyenkor ő maga is megijed a tetteitől: megrémíti a saját indulata és viselkedésének következményei (életkortól függően még nem feltétlenül számol azzal, hogy a kicsinek fáj, ha bántják, hiszen a saját feszültségének levezetése motiválja). „A féltékeny gyerek teste megfeszül, keze ökölbe szorul, arcvonása, tekintete elszánttá válik, dühöt sugároz és közben gyakran könnyes a szeme”. (Bettelheim: Az elég jó szülő)

A szülő felelőssége a konfliktus kezelésében óriási

A szülők sajnos gyakran a jó és a rossz mentén minősítik a gyermekeiket. Sokszor a szülő is megreked ezen a korai, gyerekekre jellemző érzelmi működési módban, hiszen nem volt más mintája, vagy ő is regresszióban van (  ez azt jelenti, hogy valamilyen nehézség miatt lelki visszaesés következik be egy magasabb működésmódból) és jó-rossz mentén hasítva látja a világot és saját gyermekeit is. Különösen nehéz ez, ha a szülő gyermekkorában nem voltak megfelelő minták az indulatok és az irigység, konfliktusok kezelésére. A szülőknek az ilyen jellegű kivetített érzelmeik nehezítik az irigységre, féltékenységre épülő testvérkomplexus feloldását a gyerekekben.

Hogyan segítsünk nekik és magunknak ebben a helyzetben?

Bármilyen nehéz is, lássuk meg a nehézségben a lehetőséget: a testvérkapcsolat az irigység, rivalizálás ősi érzéseinek a feldolgozására ad lehetőséget. Ezek az érzések akkor is megjelennek, ha valakinek nincsen testvére, hiszen az óvodai, iskolai kapcsolatokban is átélik a gyerekek. Ha megmarad a felnőttkorunkra ez a komplexus, akkor átszövi a kapcsolatainkat, folyamatos rivalizáláson kaphatjuk magunkat, hol a baráti, munkatársi, pár- vagy családi kapcsolatainkban és sok szülő a gyerekével is rivalizál egy életen keresztül. Mit is tehetünk tehát:

1. Idő és szerepek kialakulása
Néha  hónapokig, évekig is próbálkoznia kell az egész családnak, amíg stabilizálódnak a szerepek és kialakul egymás kölcsönös elfogadása. Ha magunkban elfogadjuk, hogy ez természetes folyamat, beleértve a rivalizációt is, akkor a gyermek is megérti ezt és reagál rá.

2. Meseolvasás
A mesék segíthetnek ezeknek az érzéseknek a feldolgozásában, a javak megosztására, az empátiára, az áldozatvállalásra, az együttes élményekre, a másik elfogadására tanítanak a birtoklási vágy, közömbösség, önzés és kirekesztés helyett. (pl. Rózsakirályfi, Zsoltáréneklő madár c. mesék)

3. Anyakapcsolat
Nem szükséges különleges programot szervezni, szórakoztatni a gyerekeket. Elég ha „csak” együtt vagyunk. Legyen idő minden gyermekünkkel külön-külön is lenni. Jó hatású, ha családként együtt eszünk, játszunk, figyelünk egymásra. (Ami persze a legnehezebb a testvér születése körüli időszakban, amikor az anyuka minden szempontból a babára van hangolódva). Próbáljuk meg ilyenkor is a korábban kialakult közös rutinokat megtartani, mert az idősebb testvérnek ez nagy segítség.

4. Amikor már nagyobbak a gyerekek és elindul a hatalmi harc kettejük között, akkor érdemes megvárni a folyamatot és nem beleavatkozni, pláne nem a kisebb javára. A verekedést, ütést, bármilyen bántalmazást azonban igyekezzünk megelőzni, ha pedig már megtörtént, a helyén kezelni. Törekedjünk arra, hogy a konfliktusokat szép szóval tudjuk lerendezni. Sosem szabad egyik gyereket sem kiszolgáltatni a másiknak a konfliktus elkerülése reményében, mert ez csak fokozza az indulatokat.

5. Nagyon lényeges a szülő önismerete! Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nagyon jól ismerjük magunkat, érzelmeinket, érzelmi helyzetekre való reagálásainkat és kapcsolati mintáinkat. Sajnos ez a legtöbb esetben nem igaz. Minden szülőnek javasolni tudom a folyamatos vagy időszakos önismereti munkát, akár csoporton, pszichodrámán, művészet-terápiás foglalkozásokon, NLP csoportokon való részvétel formájában. Hiszen a gyermeknevelés folyamatos kihívásai (és az ennek mentén lezajló változások) akár érzelmi intelligenciánkat is fejlesztehtik.

6. Kognitív-viselkedésterápiás elemek pl. nehéz konfliktusos helyzet átbeszélése: viselkedési részletek, gondolatok és érzelmi megélések boncolgatásával.

7. Lefekvés  előtti relaxáció kép hívással: képzeljük el gyermekeinket a számukra nehéz féltékeny helyzetben, hogyan érezhetik magukat pl. egy lassú lajhár a gyors mókus mellett, vagy egy kis hangya a nagy oroszlán mellett.

Összességében elmondható tehát, hogy az indulatok, negatív érzések – mint amilyen a testvérféltékenység is – életünk természetes velejárói. Nem szabad tehát megijednünk, ha a gyermekünkön felfedezzük a jeleit. Érdemes azonban ilyenkor megállni és elgondolkodni. Mit üzennek nekünk az elharapózó konfliktusok? Lehet, hogy gyermekünknek aktuálisan több figyelemre van szüksége. Ne feledjük, hogy a gyermeknevelési problémák gyökere általában a mi személyes családi múltunkban keresendő (és lehetnek természetesen párkapcsolati aspektusai is). Keressük meg tehát és kezeljük azokat!

A blogcikket munkacsoportunk korábbi tagja, Filep Orsolya Veronika írta.

További olvasnivalók a témában

Bruno Bettelheim (1994) Az elég jó szülő, Gondolat, Budapest
Antalfai: Alkotás és kibontakozás – A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata