Magány a modern korban

Jelen írásunkban a modernkori magányról tudhat meg többet. Hogyan hat a közösségi média az elmagányosodásra? Milyen mentális és fizikai következményei lehetnek annak, ha magányosak vagyunk? Cikkünk végén néhány tippet talál a magány leküzdéséhez, tartson velem! A magányról szóló cikksorozatunk első részét ide kattintva olvashatja el.

Megismerve a magány evolúciós eredetét, szükségességét és két fő altípusát, joggal várhatunk választ az előzőekben feltett két kérdésre. Míg az ember biológiai működése konzervatív, vagyis az evolúciós alapok változatlanok, a modern élet számos olyan helyzetet teremt, amelyben nem csak megjelenhet, de fel is erősödhet a magány érzése.

A klasszikus és talán korszaktól függetlenül jelenhet meg a magány olyan kiváltó okoknak köszönhetően, mint például egyes nagyobb életesemények. Ebből a költözést és a munkahelyváltást már említettük, de ide tartozhat egy szeretett személy elvesztése vagy akár a szakítás is. Emellett vannak olyan belső, egyéni pszichés tényezők és állapotok, amelyek felerősíthetik az élményt. A teljesség igénye nélkül ilyenek lehetnek: a szociális szorongás, az alacsony önértékelés vagy akár egyes pszichiátriai zavarok is, amelyek láthatatlan falként akadályozzák meg a kapcsolatépítést.

A közösségi média és az elmagányosodás

A modern kor azonban a fenti tényezők mellett egy új, paradoxnak tűnő jelenséget is kiérlelt: a közösségi média és a digitális lehetőségek világában növekvő tendenciát feltételező elmagányosodást. Bár ezeket a platformokat a kapcsolódás ígéretével hozták létre, kutatások sora mutat rá, hogy a túlzott használatuk éppen hogy növeli a magányt.

Ennek egyik oka mások idealizált életének figyelése, amely akaratlanul is összehasonlításra sarkall. A figyelt tartalmak azonban olyan információk összességét jelentik, amelyeket feltöltőjük folyamatosan szűr, elrejtve emberi vagy kevésbé vonzó részleteket. Válaszul megélhetjük azt az általánosító, torzító, mégis fájdalmas élményt: “mindenki másnak jobb”.

Emellett pedig a folyamatos kapcsolódási lehetőség, az online interakciók a felületes, gyors információcseréjére késztetnek. Ez utóbbinak több veszélye is van. Egyrészt mindent azonnal közlünk, aminek köszönhetően az együtt töltött időben kevesebb új információ és élmény megosztása történik. Másrészt az azonnal megosztott tartalmakról mi magunk is ritkábban, felületesebben gondolkodunk. Az azonnali megosztás pillanatnyilag csökkentheti a belső feszültséget, meggátolhatja azonban az átélt események valós feldolgozását és az élmény feldolgozott, “megemésztett” beépülését.

Egyes gondolkodók szerint az egyénnek először önmagában kell teret adnia a nyers, nehéz és gyakran kaotikus érzéseinek. Ezek tartalmazása és a belső munka elgondolható és kezelhető tapasztalattá formálja át első élményeinket. Amikor ezt elvégezzük, a feldolgozatlan szorongást, dühöt vagy fájdalmat egy megemésztett, koherens narratívává formáljuk. Egy társas helyzetben így már nem a nyers, elárasztó érzelmeinket “öntjük rá” a másikra – ami a hallgatót is könnyen túlterhelheti és védekezésre késztetheti –, hanem egy megdolgozott tapasztalatot osztunk meg. Ez a megosztás már nem csupán egy ösztönös érzelmi tehermentesítés, hanem egy tudatos, kapcsolódásra irányuló gesztus. Lehetővé teszi a valódi párbeszédet és a kölcsönös megértést, megteremtve az alapját a stabil és érett kapcsolatoknak.

A magány egészségünkre és jóllétünkre gyakorolt hatása

A magány nem csupán egy múló, kellemetlen érzés. Ha tartóssá, krónikussá válik, hatással lehet mentális és fizikai egészségünkre is. A modern orvostudomány ma mára tartós elszigeteltséget komoly egészségügyi kockázati tényezőnek tekinti. Hasonlóképp vélekedik a pszichológia területén dolgozó szakértők sokasága is.

Mentális következmények
A magány és egyes mentális problémák kapcsolata széleskörben kutatott téma. Vizsgálták többek között a megjelenő negatív, sokszor az egyén önmaga felé irányuló gondolatai, a depresszió kialakulása és a szociális szorongás kapcsán is. Idősebb korú személyek esetében pedig a magányt és a kognitív hanyatlás kapcsolatát, valamint a demencia kialakulásának kockázatát vizsgálták.

Fizikai következmények
A magány hatása nem csak mentálisan kutatott. Testünkön is nyomot hagyhat. A tartós társas elszigeteltség krónikus hatására növekedhet a distressz, amely megzavarja többek között a szervezet hormonális egyensúlyát. Ez tetten érhető a kortizol szintjének tartós megemelkedésében. A folyamatos “készenléti állapot” számos negatív következménnyel jár, mint például:

• az immunrendszer gyengülése: a krónikus stressz hatására a szervezet védekezőképessége csökken, fogékonyabbá válunk a fertőzésekre és a gyulladásos megbetegedésekre.
• a szív- és érrendszeri problémák kialakulási kockázatának növekedése: a magányos egyéneknél magasabb a vérnyomás és a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata. A test a társas fenyegetettséget fizikai vészhelyzetként éli meg, ami hosszú távon megterheli a keringési rendszert.
• az alvászavarok kialakulási kockázatának növekedése: a magányos emberek gyakran számolnak be rosszabb minőségű, felszínesebb, töredezett alvásról. Éjszaka sem tudnak “kikapcsolni”, kevésbé érzik magukat biztonságban, ami rontja a pihenés hatékonyságát.

Lépések a magány leküzdéséhez

A magány nem egy végleges állapot, lehetőségünk van változni és változtatni. Kapcsolataink kiépítéséhez és ápolásához vezető út belső munkával kezdődik és apró, de következetes külső lépésekkel folytatódik. A cél nem az, hogy varázsütésre népszerűvé váljunk, hanem, hogy fokozatosan kiépítsünk néhány valódi, tápláló, stabil és érett kapcsolatot.

Milyen eszközök lehetnek erre?

1. Keretezd át a gondolkodásmódod!

A magányos elme hajlamos az eseményeket egy sötét szemüvegen keresztül nézni: egy semleges megjegyzést kritikának, egy elmaradt visszahívást pedig elutasításnak címkéz. Könnyen kialakulhat egy negatív gondolatspirál, ami táplálja és fenntartja a magányt. Hasznos lehet, ha feltesszük magunknak a kérdést: Lehet más magyarázata is a történteknek? Mivel tudom alátámasztani, hogy amit gondolok, igaz?
Az automatikus negatív gondolatok felismerésével és megkérdőjelezésével akár speciális segítség nélkül is mentőövet dobhatunk magunknak is.

2. Vállalj aktív szerepet és kezdd kis lépésekben a változtatást!

A gondolatok átkeretezése mellett fontos a viselkedés formálása is. Ehhez szükséges nem csak belátnunk és vágynunk a változást, de aktívan tenni is érte. Kulcsfontosságú azonban a fokozatosság. Érdemes például olyan helyzeteket keresnünk, ahol a közös érdeklődés megteremti a kapcsolódás alapját. Lehet ez egy túraklub, egy könyvklub, egy nyelvtanfolyam vagy önkéntes munka. A lényeg, hogy a fókusz magán a tevékenységen legyen. A közös érdeklődés és élmények hatására pedig a kapcsolatok fokozatosan és természetesen alakulhatnak ki.

3. Csatlakozz egy számodra is releváns témát feldolgozó csoporthoz!

Amikor a magány mélyen gyökerezik és a kapcsolati mintáink újra és újra kudarchoz vezetnek, a csoportterápia – vagy akár az önismereti csoport is – rendkívül hatékony segítség lehet. Egy szakképzett terapeuta által vezetett csoport olyan biztonságos teret teremthet, ahol kipróbálhatjuk magunkat és megérthetjük működésünket. A csoportterápia gyógyító hatása több tényezőn alapul:

• A felismerés, hogy “nem vagyok egyedül a problémámmal”, óriási megkönnyebbülést ad és oldja a szégyent.
• A tagok visszajelzést adnak egymásnak, így olyan vakfoltjainkra láthatunk rá a kommunikációnkban vagy viselkedésünkben, amelyeket egyedül sosem vennénk észre.
• A csoportban lehetőség van új kapcsolati viselkedésformák kockázatmentes gyakorlására.
• A csoportban átélhetjük, hogy a korábbi (pl.: családban tanult) negatív kapcsolati mintáink helyett lehet másképp is működni, és megtapasztalhatjuk az elfogadást, a bizalmat és az összetartozást.

A csoport ebben a kontextusban azzá a támogató közeggé válik, ami a külvilágban hiányzik. Emellett pedig felvértez minket a kinti kapcsolatok sikeresebb építéséhez.

Felhasznált szakirodalom

• Baumeister, R. F., & Leary, M. R. (2017). The need to belong: Desire for interpersonal attachments as a fundamental human motivation. Interpersonal development, 57-89.
• Beck, A. T. (1979). Cognitive therapy and the emotional disorders. Penguin.
• Bion, W., & Hinshelwood, R. (2023). Learning from experience. Routledge.
• Cacioppo, J. T., Hawkley, L. C., & Berntson, G. G. (2003). The anatomy of loneliness. Current directions in psychological science, 12(3), 71-74.
• Cacioppo, J. T., Hawkley, L. C., & Thisted, R. A. (2010). Perceived social isolation makes me sad: 5-year cross-lagged analyses of loneliness and depressive symptomatology in the Chicago Health, Aging, and Social Relations Study. Psychology and aging, 25(2), 453.
• Eisenberger, N. I., Lieberman, M. D., & Williams, K. D. (2003). Does rejection hurt? An fMRI study of social exclusion. Science, 302(5643), 290-292.
• Hawkley, L. C., & Cacioppo, J. T. (2010). Loneliness matters: A theoretical and empirical review of consequences and mechanisms. Annals of behavioral medicine, 40(2), 218-227.
• Primack, B. A., Shensa, A., Sidani, J. E., Whaite, E. O., yi Lin, L., Rosen, D., … & Miller, E. (2017). Social media use and perceived social isolation among young adults in the US. American journal of preventive medicine, 53(1), 1-8.
• Weiss, R. (1975). Loneliness: The experience of emotional and social isolation. MIT press.
• Yalom, I. D., & Leszcz, M. (Collaborator). (2005). The theory and practice of group psychotherapy (5th ed.). Basic Books/Hachette Book Group.

A blogcikket Barna Boglárka pszichológusunk írta. Magányos, és úgy érzi, nincs kiút? Forduljon bizalommal szakemberünkhöz online pszichoterápiára! Kattintson ide és foglaljon időpontot!