Pszichológus válaszol
Kérdezzen pszichológusainktól
Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban meg tud fogalmazni és úgy gondolja, hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, kérjük írja meg kérdését és a válasszal együtt (moderálás után) megjelenítjük azt oldalunkon.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az írásos, online pszichológiai tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján a szakemberben keletkező benyomásokat és annak személyes véleményét tükrözi. Ez tehát nem minősül pszichológiai tanácsadásnak vagy javaslatnak! A hozzászólás elküldésével Ön automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy kérdése a válasszal együtt (egyéb adat nélkül, névtelenül) oldalunkon megjelenjen, ezért kérjük, hogy ha anonim szeretne maradni, akkor a levél szövegébe ne írjon nevet, vagy más beazonosítható adatot. Köszönjük, hogy tapasztalatai megosztásával másoknak is segít: támogatást és reményt ad. A hozzászólás megírásához és a korábbi kérdések és válaszok eléréséhez lejjebb kell görgetni.
A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és 15 munkanapon belül történik.
Felhívjuk figyelmét, hogy nem a beküldés sorrendjében válaszolunk a megkeresésekre. A kérdés és válasz megjelenéséig szükséges várakozási idő a választott pszichológus élérhetőségétől függően változik. Amennyiben az Ön által választott szakember egy napon belül nem tudja megválaszolni kérdését, másik kolléga segítségére számíthat.
Az oldal készítői es tulajdonosai fenntartják a jogot, hogy tekintettel a hatályos jogszabályokra, a médiatörvényre, a beküldött kérdések közül válogassanak és eldöntsék az oldalon írásban mely tartalom jelenhet meg. Mivel weboldaunk nem korhatáros, kérjük hogy a szexualitásra vonatkozó kérdéseit diszkrét, kulturált módon tegye fel. A sértő, egyértelműen spam jellegű kérdések automatikusan törlésre kerülnek.
Személyes konzultáció
Ha négyszemközt
szeretne beszélni…
… ellenőrzött, megbízható pszichológusaink valamelyikével, az adott szakember adatlapján oldasható árak befizetése után tudja ezt megtenni. Pszichológsainkkal tehát online is konzultálhat az általuk megadott időpontokban. Gyermeknevelési kérdésekben is szívesen állunk a rendelkezésére.
Sürgős esetben (például öngyilkossági krízis esetén) az alábbi linken elérhető lelki elsősegély telefonszámokon kaphat azonnali segítséget.
Gyakran felmerülő kérdések
Kérdezési szabályzat
1, A kérdés szövegébe kérjük, hogy ne írjon olyan adatot, ami kizárja, hogy, a kérdézés anonim maradhasson.
2, Egy ember egy alkalommal egy kérdést csak egy pszichológusnak küldhet el.
3, A kérdés belüldéséhez e-mailes megerősítés szükséges.
Miért kapom azt a választ, hogy keressek fel pszichológust, ha ezt már megtettem, hiszen azért írok Önöknek levelet?
Az emberek többsége konkrét kérdésre konkrét választ vár, ám a lelki problémák sajnos természetük miatt bonyolultabbak, ezért képtelenség egyértelműen válaszolni az ilyen jellegű kérdésekre. Minden ember más és más és egy adott probléma (pl. párkapcsolati konfliktus vagy válás, gyermeknevelési nehézség) kialakulásához is teljesen egyéni utak vezetnek. Ezért nem érdemes általánosítani. Hiszen ami az egyik embernek beválik, a másiknak egyáltalán nem biztos, hogy be fog.
Egy-egy hozzászólás elolvasása után egy tapasztalt pszichológus el tudja dönteni, hogy valószínűleg elegendő lehet-e egy néhány soros válasz. Néhány átgondolandó, önismereti témájú kérdés megfogalmazása, vagy mindenképp négyszemközti konzultáció szükséges a nehézség megoldásához. Persze nem kellemes azt olvasni, hogy keressünk fel egy szakembert, de vannak olyan helyzetek, amikor nem érdemes az egyéni megoldásokkal bajlódni, mert az nagy valószínűséggel több kárt okozna, mint hasznot.
Miért van az, hogy nem kapok konkrét tanácsot?
Igen gyakori igény, hogy a kérdező konkrét tanácsot, vagy javaslatot vár, a válaszlevélben véleményformálásra kéri a pszichológust. Ez két tényező miatt lenne igen veszélyes: az első, hogy az írásos kommunikáció csak felszínes benyomások alkotását teszi lehetővé a szakember számára. Egy levélváltás alapján nagyon könnyű félreérteni valamit, mind a pszichológus, mind az olvasó részéről. Elég lehet ehhez egy nem jól megválasztott szó, vagy pontatlanul megfogalmazott mondat. Erre a problémára jó megoldás lehet egy négyszemközti beszélgetést kérni a pszichológustól, közösen átgondolni a téma kapcsán felmerülő kérdéseket. A videohívás információtartalma jóval magasabb, ráadásul lehetőség van azonnal reagálni, visszakérdezni egy-egy kétértelmű szituációban. A másik ok, hogy egy magára valamit is adó pszichológus nem ad tanácsot
Hosszú-hosszú tanulmányok és empátia ide vagy oda, senki sem tudhatja jobban azt, hogy mi magunk mit élünk át, mire van szükségünk, mint mi magunk. A saját kérdéseinkre ezért leghatékonyabban mi magunk tudjuk megtalálni a számunkra megfelelő válaszokat. A pszichológus szerepe ebben az, hogy megfelelő kérdéseket tegyen fel, visszajelzéseivel segítse a problémahelyzet átgondolását. A nehézséghez kapcsolódó vágyak és érzelmek megfogalmazását, megértését. A terápiás kapcsolat elmélyülését. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy rendszeres konzultáció sorozat segítségével általában még a legreménytelenebb helyzetéből is talál kiutat a kliens. (Ez azonban nem megy írásban.)
Csak a diagnózis a kérdésem, miért nem mondják meg?
Igen gyakran előfordul, hogy diagnózissal kapcsolatban kérnek tőlünk állásfoglalást. A diagnózis alkotás azonban egy igen komplex, meglehetősen idő és erőforrás igényes feladat, amely mindenképpen személyes találkozást kíván a diagnózist váró klienssel. Ennek menete általában az, hogy a pszichológus először egy beszélgetést (ún. diagnosztikus első interjút) készít, melynek során a probléma forrásával kapcsolatos hipotéziseket (feltételezéseket) fogalmaz meg a saját maga számra. Ezeket aztán különféle pszichológiai tesztek segítségével teszteli. Ezek lehetnek kérdőíves, vagy úgynevezett projektív tesztes eljárások. Utóbbiaknál a kérdésekre adható válaszok teljesen egyéniek, ezeket a szakember sokféle szempont alapján osztályozza és ezután a szakmai standardok alapján értékeli ki. Ez tehát egy hosszú és bonyolult folyamat, melyet minimálisan klinikai szakpszichológus végzettségű szakember végezhet el.
Érdemes azt hangsúlyozni, hogy egyetlen pszichológiai teszt kitöltése sem ad önmagában diagnózist. Ha tehát kitölti valamelyik kérdőívet az oldalunkon, abból legfeljebb a lelki probléma gyanúja és szakember felkeresésének szükségessége merülhet fel, semmiképpen sincs oka az ijedtségre. Az a célunk ezzel a szolgáltatással, hogy egy objektv mérőeszköz segítségével jobban megismerhesse önmagát.
Azért mondják, hogy keressek fel egy pszichológust, mert pénzt akarnak rólam legombolni!
Tény, hogy a pszichológusok is pénzből élnek, a boltban nekünk is ugyan úgy kell fizetnünk az alapvető élelmiszerekért, mint bárki másnak. Ezért tehát nem dolgozhatunk ingyen. Abban viszont nagyon szerencsések vagyunk, hogy olyan hivatást űzhetünk, amivel hatékony segítséget tudunk nyújtani a minket megkereső klienseknek lelki problémák esetén. Gyakran nagyon nehéz helyzetben levő, elkeseredett levélírók keresnek meg bennünket. Sokaknak igen nehéz már az is, hogy megfogalmazzák kérdésüket és hogy egy nyilvános fórumon feltegyék azokat. Ezért aztán könnyen előfordul, hogy a kapott válasszal kapcsolatban csalódniuk kell. Ahogy fentebb kifejtettük, az írásos keretek azonban jelentősen korlátozzák a kommunikációt. Szükség esetén lehet reagálni a válaszainkra, később, vagy más kérdésben is szívesen állunk a kedves olvasók rendelkezésére. Amiben tudunk, segítünk, az ingyenes fórumukon is, de ez nem minden probléma esetén elég. Szakembereink legtöbbszörn azért nem reagálnak részletesen a megkeresésekre, mert sokszor tévútra vinne a hosszúra nyúlt reakció. Van amikor csak javasolt, máskor megkerülhetetlen klinikai szakpszichológus/pszichiáter szakember személyes felkeresése (péládul önsértő magatartás, vagy személyiségzavarok esetén). A nyilvános kérdezéssel minden kedves Kérdezőnk sok más elkeseredett embernek segít a hozzászólásával. Sokszor már az is nagy dolog, hogy azt érezzük: nem vagyunk egyedül a problémánkkal.
Mire jó akkor az írásos online pszichológiai tanácsadás?
Az online tanácsadás sajnos nem csodaszer. Az írásos pszichológus válaszol rovatnak megvannak a maga korlátai és a előnyei is. Meg kell értenünk, hogy a lelki problémák kezelésére nincsen azonnali és hosszú távon is működő megoldás. A legjobb, ha mindent alaposan átgondolunk, megértünk. Írásos válaszaink segíthetnek elindulni egy mélyebb önismeret és sikeresebb életvezetés felé vezető úton. Ha átmeneti elakadásról, vagy egy-egy kevésbé bonyolult konfliktushelyzetről, esetleg átmeneti elbizonytalanodásról van szó, pszichológus válaszol rovatban adott válaszaink hatékony megoldást jelenthetnek. Vannak azonban olyan esetek, amikor szakszerűbb segítségre, négyszemközti konzultációra, vagy személyes pszichoterápiás kezelésre van szükség. Akkor is, ha nehéz ezt elfogadni. A probléma felismerése és elfogadása az első lépést jelentheti a változás felé vezető úton!
Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelkisegély szolgálatok felhívását javasoljuk.
Telefonos lelki-segély szolgálatok
Szép napot! Én egy 31 éves anyuka vagyok van 2- kisfiam egy 8- éves és egy 4-éves! Olyan problémánk van hogy a nagyobbik gyermek ovodás(nagycsoportos) kora ott nem megy el nagyvécére(bekakil) nagyon sok mindent megprobáltunk már voltunk ovis pszichologusnál sajnos nem vezetet semmire! Minden tanácsot elfogadtunk amit lehetet de sajnos semmi változás! Azota már 1-osztályos! Sajnos ugyan ugy van minden ahogy elkezdödöt! Ebben szeretnék tanácsot kérni! Előre is köszönöm!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön által említett probléma valóban rendkívül megterhelő lehet mind a gyermek, mind a szülő számára. A székletürítéssel kapcsolatos nehézségek esetében általában a szomatikus, szervi okok kivizsgálása, ezek kizárása után történik a pszichológiai ellátás megkeresése. A székletürítés zavarai mögött gyakran meghúzódó okok a hibás toalett-tréning, családban előforduló krízisek, változások (költözés, testvér születése, válás, szülői kapcsolat megromlása), diszfunkcionális nevelési elvek és nevelési gyakorlat. Általában a probléma kezelése egy hosszabb folyamat, sok esetben az egész családot érintő, családterápiás megközelítés lehet célravezető. Amennyiben az óvodapszichológiai ellátás nem bizonyul hatékonynak, javaslom kognitív viselkedésterápia, illetve családterápia megkezdését.
Üdvözlettel,
Móra Katalin
Őrülten szerelmes voltam egyetlen egy fiúba, évekig. Neki ezt nem vallottam be, de mindenkit kikosaraztam másokat, mert ebbe a vonzalomba amit éreztem túl sokat képzeltem bele. Srác nyitott volt egy ideig de furán viselkedtem vele és észrevettem azóta, hogy másokkal is ugyanúgy viselkedek ha ismerkedésről van szó. Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon akadályoz mindez a párkeresésben és nem tudom mikor változtam meg, mi ért ami miatt ennyire furcsán reagálok. 17 éves korom előtt nem ez volt jellemző. Utána, főleg ezután a szerelmi bánat után vagy kapcsolatkezdemény közben lett ilyen furcsa és antiszociális a viselkedésem, különösen mikor tetszik valaki. Azt hiszem néhány ismerősőm viselkedése váltotta ki bennem azt a negatív irányú változást a személyiségemben, ami azóta is zavar, gátlásokat okoz és feszültséget, előtte nem voltam ilyen, sokkal barátkozósabb, nyitottabb voltam ellentétes nemmel is és saját barátaimmal, barátnőkkel is, nem tudom mi “lelt” azt hiszem az egyik barátnőm kiosztott és összevesztünk valamin pár évbe és egy ilyen után kezdtem el így viselkedni meg ezen kívül még bennem is elindult egy sértődés vagy valami rossz állapot már nem teljesen emlékszem mikor meg hogyan. Hogy lépjek túl ezeken a nehézségeket és legyek újra önmagam és nem ennyire befolyásolható mások hisztijével vagy konfliktus esetén? Hogy ne legyek ennyire érzékeny és elnyomhat+ó? Illetve hogyan vállaljam fel az érzéseim szerelemben, ha nehezen megy és gátlásaim alakultak ki és sokszor nem vagyok őszinte még önmagammal szemben sem pl hogy ki tetszik épp és ez zavar nagyon!!!!!!
Tisztelt Kérdező!
Önismereti céllal pszichológiai / pszichoterápiás konzultációt javasolnék önnek, ahol egy elfogadó, empatikus közegben fel lehetne tárni a problémáinak gyökerét, őszinte lehetne, megerősödhetne, gátlásai feloldódhatnának, és nyitottabban tudna az emberekhez közeledni.
üdvözlettel:
Csak akkor lehet párkapcsolatom ha sikeres vagyok?
Tehát ház, autó meg ilyen anyagi dolgok?
Tehát ha 40 éves leszek és nincsenek meg ezek, akkor már nem leszek szerethető?
25 vagyok,de nekem alapból problémaim vannak a társadalmi beilleszkedéssel stb. Nem is nagyon izgat. Laza munkát végzek, képesítés nélkülit, nem tudok ilyen dolgokban előre lépni, viszont egyedül élek, eltartom magam. Ezek amúgy miért számítanak hogy legyen diplomám, kocsim? Albérlet nem jó?
Van valamilyen fokú személyiségzavarom, nem én találtam ki pszichológus mondta régebben.
Viszont látom a való életben, hogy szegény embereknek,gyári munkásoknak, hajléktalanoknak is van élettársa, kapcsolata. Mások meg írogatják milyen elvárásaik vannak ilyen téren, 40 éves korodra legyen saját lakásod, minimum egy 5 éves kapcsolat. Mi az igazság?
Olyan szintű frusztrációt okoz ez bennem. Szégyent,Kisebbrendűségi érzéseket, nem érzem jól magam a bőrömben. Eddig csak kalandjaim voltak ilyen kapcsolati téren.
Érettségim van csak.
Ilyen fórumokat szoktam olvasgatni, ott látom hogy ilyeneket elvárnak a másiktól, általában nők a férfiaktól. Magát az embert nem lehet megszeretni, csak ha felmutat valamit?
Ez belőlem dühöt vált ki a társadalom felé.
Tisztelt Kérdező!
Úgy gondolom, hogy igenis lehet tartós, érzelmileg is biztonságos párkapcsolata annak is, aki albérletben lakik, nincs autója, lakása stb. Legtöbbször ezeket a párok amennyiben igényét érzik, amúgy is közösen teremtik meg maguknak, esetleg családtámogató hitelt vesznek fel stb. A társadalom nagyobb rétege a dolgozó, munkás réteg, akik akár egy életet élnek le albérletben, tömegközlekedést is használva, ami teljesen normális -függetlenül a diplomától egyébként-. Külföldön ez ugyanígy igaz, jobban elfogadott is. Részben történelmi háttere is van annak, hogy hazánkban miért az ingatlan jelenti a mindenek feletti anyagi biztonságot. Azt gondolom, hogy értékelendő, ha valaki önmagát eltartva, az albérletet, egyéb költségeket kifizetve önfenntartó, és dolgozik. Sokszor a fórumokon ugyanúgy a vágyaikat írják ki az emberek sok esetben, vagyis hasonló életkörülmények közt élve -magukban esetleg kisebbségi érzéssel- azt gondolják a fogyasztói társadalom értékei az értékek csak. Tény, hogy saját autó, ház stb. biztosít valamiféle státuszt, de egy házon sincs táblával feltüntetve, hogy mekkora hitel van rajta. Ezért azt gondolom, bátran nyisson kapcsolati téren, ha ilyen őszinteséggel indít az elején, mint ebben a kérdésben, hamar kiderül egymásra tudnak – e hangolódni. A tartós kapcsolat akadálya inkább az lehet, ahogy ön fogalmazta a frusztráció, kisebbrendűségi érzés, és az, ha nem érzi jól magát a bőrében. Esetleg érdemes lehetne pszichológiai konzultációs segítséget igénybe venni, hogy önbizalma megerősödjön, önértékelése javuljon, így bátrabban merjen kezdeményezni. A területileg illetékes mentálhigiénés gondozóban TB alapon is elérhető pszichológusi segítség.
Üdvözlettel:
Annyira elegem van a körülöttem élő emberekből hogy arra nincsenek szavak. Ez a környék ahol lakom számomra maga a pokol utálok itt élni a sok szemét embert nap mint nap elviselni. Sajnos az a baj hogy nekem itt az otthonom a saját házam ami mindig az enyém lesz meg a testvéreimé és ez az egy menedékem nem tudok hova menni. De gyerekkorom óta utálok itt élni mert mindig csak bántottak lelkileg és azért is lettem lelkileg sérült ami a mai napig is elkísér engem. Úgy érzem hogy a környezetem betegít meg teljesen azért nem tudok kigyógyulni a pánikbetegségből sem. Még a saját családom is szemét velem nem foglalkoznak velem pl a testvéreim sem. Nem érdeklek senkit mindenki csak belém rúg. A párkapcsolatom is pocsék mindig olyan társat vonzok be akik nem hozzám valók az ellentéteim mindenben és csak a folyamatos viták vannak de boldogság az nincs. Nem szeretek így élni semmi értelmét nem látom az életemnek. Itt vagyok 33 éves és sehol nem tartok az életben. Nagyon sok lelki problémával küzdök amiket nem tudok megoldani ebbe őrülök bele. A pszichológust pénzkidobásnak tartom szerintem ő sem tudja megoldani helyettem a problémát ahogy senki. De akkor mi erre a megoldás??? Barátaim sincsenek akik támogatnának mellettem állnának. De főként édesanyám hiányzik aki a mindenem volt de ő sajnos már nem lehet velem 🙁 mert meghalt. Ez számomra a legnehezebb dolog amit a mai napig se tudtam feldolgozni. Egy édesanyát nem pótol senki.
Kedves Kérdező,
Köszönjük levelét!
Levele alapján úgy gondolom, hogy érdemes lenne egy állami rendelést felkeresnie, ahol pszichológussal is tudna beszélni a lelki problémáiról, sérelmeiről, aktuális frusztrációkról, az édesanyja elvesztéséről. Ha az átdolgozás során jobb állapotba tudna kerülni, akkor lehetne átgondolni, hogy miért is ragaszkodik a lakóhelyéhez, mi kellene a továbblépéshez.
Üdvözlettel:
Szabó LiliÜdvözlöm! Pár hónappal ezelőtt pánik betegség tünetei kezdőttek nálam . Állandó álom érzet, erős pánik rohamok, félelem érzet, nyomottság. de aztán a legtöbb tünet elmúlt viszont az álom érzet egyáltalán nem akar. Néha az álmaim valóságosabbnak tünnek mint mikor ébren vagyok. Miért maradt ez az álom érzet? nincs tartós stressz az életemben, néha iszom. Kell pszichologús a leküzdéséhez?
Kedves Kérdező!
Köszönjük levelét.
Mindenképp azt javasolom, hogy keressen fel egy szakembert, akinek a segítségével megértheti a pánikrohamok kialakulásának okait és megtanulja kezelni ezeket. Nem feltétlenül a stressz áll a tünetei hátterében, lehetnek gyerekkori eredetei is a félelmeinek, szorongásainak-ezekre mind választ kap majd a pszichoterápiás ülések során.
Üdvözlettel,
Kedves Online pszichológus!
A 26éves testvérem 2 éve találkozhatott egy sráccal,az egész összesen 2hétig ha tartott,húgom nem szeretett volna tőle semmit,inkább csak szórakozott.
Most 2 hónapja beszélgetek ezzel a sráccal,nagyon kedves lett a szívemnek. Angliából fog hazautazni hogy találkozunk. Nagyon egy a gondolkodásunk,az életefelfogàsunk.
Mai nap elmondtam a családomnak ezt,anyukámnak és hugaimnak. Gusztustalannak tartanak,és azt mondjàk ha az egyikkel nem jött össze akkor megpróbàlkozott a másikkal.
Tisztába vagyok vele nem a legjobb dolog ez,de a szivem elkezdett érezni felé.
Elfordult tőlem az egész csalàd.
Mit tehetnék? Öljem ki magamból az érzelmet? Vagy ez valóban ennyire rossz ,hogy ezt nem lehet megérteni?
Segítsetek kérek
Köszönöm
Tisztelt Kérdező!
Nagyon nehéz helyzetben van, mert ez a helyzet a lojalitást kéri számon öntől. Ebben nem lehet másképp igazságot tenni, csakha őszinte helyzeteket teremtünk, amin maga el is indult azáltal, hogy elmondta a családjának a szituációt. Viszont talán érdemes lenne nyugodt körülmények közt -ha van rá mód- a húgával külön is beszélnie a 2 évvel ezelőtti helyzetről, milyennek ismerte meg ezt a fiút? Miért taszítja ennyire a gondolat hogy maguk közt alakul valami komolyabb? Miért lett tabu? (elmondása alapján nem volt komoly stb.) Esetleg abban a 2 hétben is történthetett olyan ami miatt rossz tapasztalatot szerzett? Mi is történt pontosan kettőjük közt? Illetve a fiúval is beszélhetne arról, hogy maga a családjában milyen helyzetbe került, mivel előbb utóbb mindenképpen tisztázni kell így vagy úgy a helyzetet, ha komolyra fordul a párkapcsolat. Ezt a kérdést mindenképpen személyesen szóban (pl. videóhívás is alkalmas)- nem írásban tenném fel, hogy lássa a gesztusait mimikáját is a fiúnak. Magának pedig tegye fel a kérdést, hosszútávon ha ez a felállás marad mindkét részről, két tűz közt meddig tud létezni?
Ha úgy érzi ez a helyzet kimeríti az erőforrásait, egy pár alkalmas pszichológiai/pszichoterápiás konzultáció segíthet rávilágítani olyan részletekre, amelyek segíthetnek önnek, de egy kérdésbe nem fértek bele.
Üdvözlettel:
Kedves Szabó Lili!
3 éve ismertem meg menyasszonyomat (nevezzük A-nak). Az első két hétben leveleztünk, aztán személyesen is találkoztunk, és azóta is együtt vagyunk. Nagyon szeretem őt, és vele szeretném leélni az életemet, de az idő múlásával kezd elhatalmasodni egy problémám, ami attól félek, később így vagy úgy, de gondot fog okozni, illetve már most is okoz: szexuálisan nem találom különösebben vonzónak. Ez a kezdeti időkben is így volt objektíve, de nem okozott problémát, mert felülírta a “rózsaszín köd”, viszont ahogy szelídült az idő múlásával a szerelem, úgy egyre inkább előtérbe került. A másik vonzata ennek, hogy egyre komolyabb frusztrációt okoz akár csak nyitott szemmel járni az utcán (pláne, hogy itt a jó idő, rohamosan csökken a ruházatok mennyisége és hossza). Nem segít az sem, hogy az előző partnerem bőven meg volt áldva azokkal a testi, alkati jegyekkel és attitűddel, amiket preferálok (és szinte csillapíthatatlan testi vágyat éreztem iránta, pedig emberileg egyáltalán nem illettünk össze), így sajnos(?) egészen konkrétan tudom, mi az, ami hiányzik… Viszont semmiképp nem szeretném eldobni ezt a kapcsolatot: nem is lenne fair A-val szemben, nekem a kötődéssel így is vannak problémáim korábbi válásom óta, és főleg szeretném, ha A boldog lenne, illetve úgy érzem, ha ezt a problémát meg tudom oldani, én is az leszek mellette.
Gondolkoztam rajta, hogy “tartozom-e neki” azzal, hogy ezt elé tárom, de egyelőre arra jutottam, hogy ezzel a beszélgetéssel csak keserűséget okoznék, hisz nem változtathatja meg magát, de ez nem is lenne elvárható tőle, sem senkitől – cserébe sok időbe és munkába került felülemelkednie mindazon elvárásokon, amiket a fogyasztói társadalom tamaszt minden lánnyal szemben, és elfogadnia a külsejét olyannak, amilyen.
Merre indulhatnék el, hogy ezt a problémát megoldjam, lehetőleg saját erőből? (Sajnos rendszeres konzultációra jelenleg nem áll rendelkezésemre kellő anyagi forrás…)
Köszönettel,
Tibor
Kedves Tibor,
Köszönjük levelét!
Levele alapján úgy gondolom, hogy szexuális kívánságait érdemes lenne jobban kifejezni a párja felé, hogy nagyobb örömöt leljen a vele való testiségben is. Úgy gondolom, hogy azzal nem bántaná meg őt, ha elmondaná neki, hogy milyen női ruhák tetszenek Önnek, vagy esetleg vehetne neki is ruhadarabokat, amelyek Önnek tetszenek. Továbbá javasolt lenne szexuálpszichológiai könyveket elolvasni, előadásokat is meghallgatnia, hogy a probléma mélyére juthasson.
Üdvözlettel:
Szabó LiliKedves Doktornő!
Dacára 18 évey koromnak egy nagyon kiegyensúlyozott, érett kapcsolatban voltam a párommal 1 év és 8 hónapon keresztül, míg egyik pillanatról a másikra (pontosabban 4 nap alatt) gondolta meg magát és szakított velem. A kapcsolatunkat ő kezdemenyezte, habár nagyon hamar egymásba szerettünk. Rengeteg közös, hosszútávú tervünk volt.(pl.összeköltözés, családalapítás később). Létezik, hogy 4 nap alatt olyannyira megváltozzon, hogy engem az egész kapcsolatunkkL együtt és a terveinkkel együtt eldobjon magától. A problémáinkat mindig megbeszéltük, de most tanácstalan vagyok, mert valamiért érzem, hogy ennek koránt sincs még vége mégis félek. A szakításunk személyesen zajlott, amit szintén ő kezdeményezett, de végülis elfogadtam a döntését attól függetlenül, hogy nem én nem szerettem volna szakítani. A szakításkor a következőket mondta nekem:
– szeret és vonzódik hozzám, de egydül szeretne lenni
– nem szeretné, hogy várjak rá
– tudja mennyi fiú “legyeskedik” körülöttem, ezentúl válogathatok belőlük
– azt szeretné, hogy boldog legyek
– nem tudja, hogy leszünk-e még együtt
– engem nem tart hibásnak, az elmondása alapján mindent megadtam neki
– szeretne továbbra is tudni rólam.
Ezekután megkérte a barátaimat, hogy vigyázzanak rám. A szakításunk óta 1 hónap telt el és azóta háromszor írt rám. Legutoljára felhozta a szakításunkat és nekem nagyon úgy tűnt, hogy kiprovokálná, hogy kimondjam mit érzek iránta, amikor viszont kimontam, akkor visszautasítást kaptam, illetve, hogy ő komolyan gondolta a szakítást. Mióta szakítottunk, annak ellenére, hogy egyedül szeretett volna lenni a szakításunk után 2 héttel összejött valakivel, akiről még a legközelebbi barátai sem tudnak semmit. A volt párom most 18, idén tölti a 19-et. Mostanában sokat jár bulizni. Vannak barátai, akiket ismerek, de nincsenek túl jó hatással rá. Tavaly nyáron velük utazott el, s mikor hazaérkezett ugyanígy viselkedett, igaz, akkor nem szakítottunk. A családja sokáig nem engedte sehova, sokáig hozzám sem. Teljesen tanácstalan vagyok, aggódom érte és főként szeretem. Van még esély, hogy visszajön hozzám? Nem szeretnék a terhére lenni, hiszen időt kért magára, s mivel már nem vagyok a barátnője, ezért nem is szeretném zavarni, viszont az az érzésem, hogy nem teljesen szabad akaratából szakított velem. Van még remény a számunkra? Mit tehetnék?
Vannak udvarlóim, de nem szeretnék velük összejönni, mert tudom, hogy nem érzem irántuk azt, amit a volt párom iránt és nem tudnám őket őszintén szeretni. Lehet még a mi kapcsolatunkból egy teljes újrakezdés? Lehet, hogy ez az egész csak átmeneti?
Előre is köszönöm!
Kedves Kérdező,
Köszönjük levelét!
Levele alapján úgy gondolom, hogy mivel a szakítás körülményei még Ön előtt sem tisztázottak, nem lehet pontosan tudni, hogy milyen érzések maradtak a párjában Ön iránt. Sajnos a kérdéseire csak az idő adhat választ. Mindenesetre azzal, hogy egyedül szeretne maradni a párja nem mondott hiteleset, mivel 2 héttel a szakítás után lett új barátnője.
Üdvözlettel:
Szabó LiliTisztelt pszichológus! Első osztályba készülő 6 éves kislány unokámnak szeretnék segitséget kérni.Pici korától nagyon nehezen barátkozott emberekkel,nem köszönt,hiába tanítottuk( még most sem köszön,hiába ismeri),bújt a hátunk mögé,bizonyos idő után előbújt belőle az aranyos,kedves kislány.Ovodába nagyon szeretik az ovonénik,segítőkész,szófogadó,jó érzésű gyerek.De…Itthon nehezen meséli el hogy milyen napja volt,mit csináltak az oviban,két szóból elintéz.Nem mer verset mondani ha idegen van jelen,pedig gyönyörűen szaval,csak velünk énekel,azt is nehezen.Anyukája csoportos táncra viszi hetente kétszer,gondoltuk feloldódik,nő az önbizalma,bátrabb lessz.Szereti,ügyeskedik,itt is dícsérik.Ma táncversenyre mentek,amire hónapok óta készülnek.Élö videón néztem a gálát,a bemelegítésen ügyeskedik.De a szinpadra nem ment föl.Sírni kezdett,azt mondta hányingere van,nem táncolt.Mikor vége lett a táncnak,visszament a csoportjához,megvárta a díjkiosztást velük,persze Ő is érmét kapott mint a többiek.Haza érve nagy örömmel mutatta hogy ö is kapot érmét a táncon,és mintha tényleg táncolt volna úgy viselkedett.Nem zavarta egyáltalán a dolog.Rákérdeztem ügyesek voltak-e,de nem mondta el hogy Ö nem táncolt,témát váltott.Persze anyával elbeszélték haza fele,hogy nem igazán érdemelte meg az érmét,és nem szép dolog cserben hagyni a csoport társait,akik számítnak eggymásra,eggyütt dolgoznak,stb.Szorongás ez,félelem,önbizalom hiány?Sose szídjuk meg ha valami nem sikerűl,próbáld még eggyszer,menni fog.Hogy kezeljük ezt a dolgot,hogy le tudja küzdeni a bátortalanságot?Hozzá tenném,hasonló élményem volt az édesanyjával ovodás korában,szereplés helyett beült az ölembe sírva.Sokat bátorítottam őt is. Azóta orvos lett,megszokta a betegekkel,hozzátartozókkal aranyosan komunikál,de ha vizsgázni,beszédet kell mondani,200 lessz a pulzusa.Kérem szépen segítsen,a kisunokám ne legyen ilyen.
Kedves Kérdező!
Látszik hogy fontos Önnek az unokája és hogy minden rendben legyen vele. Sajnos nagyon részletes tanácsokat nem tudok adni, az adott személyekkel történő beszélgetés mindig több információval szolgál. Ebben a korban a gyermekeknek fontos a teljesítmény, hogy képesek e mutatni valamit. Ilyenkor a kognitív készségek iránti érdeklődés és fejlődés felerősödik. Fontos, hogy az unokája mit érez ezekben a helyzetekben, milyen félelmek vagy szorongások vannak benne. Azok amelyeket felsorolt mind magyarázhatják a viselkedését, azonban fontos látni magát a gondolatokat, érzéseket ilyenkor. Vajon miért tagadja le, hogy nem zszerepelt, vajon mit jelent neki az idegen ember jelenléte, vajon mi történik ha elfelejt vagy elront valamit. Mi történik ha kudarc éri mások előtt. Ezek mind fontos kérdések. Továbbá mivel említette, hogy az édesanyja is ilyen feszültséget mutat hasonló helyzetekben, így ez a vonal is mindenképp fontos lehet. Azt javaslom, hogy ha van rá lehetőség keressenek fel egy pszichológust, akivel személyesen tudnak beszélgetni.
Tisztelt Balogh Ádám,
a 8 éves fiam problémájával fordulok Önhöz, aki még mindig maszatolósan bekakál. (Nem engedi be az egész “csomagot”, úgy tudnám megfogalmazni, hogy székletének visszatartása közben kicsúszik az eleje, ami már büdös, koszos tőle, de a fiam ezt figyelmen kívül hagyja, és folytatja tovább addigi elfoglaltságát.) Pelenka elhagyása ót problémánk ez. Eleinte ráfogtuk, hogy kicsi, és majd kinövi, majd volt igérgetés, szép szó, veszekedés, büntetés, megvesztegetés stb. Később marcongoltam magam, hogy biztos az én hibám, valamit rosszul csinálunk, utánna olvastam, beszéltem tanfolyamon pszichológus oktatómmal erről, elemeztem magam, családunk,a fiamat, de sok átbeszélt óra után sem találtunk olyan okot, ami magyarázhatná problémáját, azon kívül, hogy az ép aktuális elfoglaltsága fontosabb számára, mint hogy elmenjen Wc-re. Okos gyerek, 4,5 -ötös az átlaga, matematikai képessége kiemelkedő. Nem szorongó, nyitott személyiség, könnyen teremt kapcsolatot felnőttekkel, gyerekkekel, nagy barátikörrel rendelkezik. Beszédes, sportolni nem nagyon szeret, nem jelemző rá a hiperaktivítás, nem találom figyelemzavarosnak. Ugyan az iskolában volt, hogy verekedett már, (de ki nem), nem jellemző rá az agreszívítás, tudtommal személye elleni sérelem hatására állt ki magáért. Szabad idejében imád a haverokkal lógni, számítógépezni. Semmilyen jelét nem mutatja, hogy bántalmazás, kirekesztés,valamilyen erőszak áldozata lenne. Kiegyensúlyozott családi körülményeink vannak, férjemmel boldog házasságban élünk, nincsenek anyagi gondjaink, ami szorongást válthatna ki gyermekeinkből, van egy 5 éves kislányom is, akivel szemlátomást jó testvéri kapcsolata van. (Olykor vitáznak, rivalizálnak, de pajtáskodnak is.) Tanításividőben problémája nem jönn elő, csak itthon, esténként, vagy szabadnapjain, amikor elereszti magát. Egy időben vezettem erről egy naplót, elemzve, hogy mi válthatja ki. Tapasztalatom szerint, amikor belefeletkezik valamibe, amit nem akar abbahagyni, megszakítani: a számítógépes játékba, barátaival való szaladgálásba, vagy filmnézésbe. Vannak tiszta időszakai, akár egy-egy hónapig is, így a fiziológiai problámát kizárnám. Tudna nekem valamit tanácsolni, mihez kezdjek, kihez forduljak? Mit tehetnék, hogy teljesen megszünjön a probléma?
Kedves Kérdező!
Nagyon alapos, és odafigyelő szülői viselkedést írt le. Látszik, hogy kifejezetten fontos Önnek a gyermeke, és hogy komolyan veszi és foglalkozik a problémákkal. Ha a gyermeke ebben a korban nem tudja bizonyos helyzetekben viszatartani a székletét, annak valószínűsíthetően pszichés oka van, azonban a fiziológiai okokat abban az esetben lehet kizárni ha készítettnek egy vizsgálatot. A gyermeke ha jól olvasom minden esetben más elfoglaltságok közben produkálja a tüneteket. Érdemes lehet abban az irányban elindulni, hogy vajon ezek az elfoglaltságok mivel járnak, mit jelentenek számára. továbbá mit gondol mi történik ha abba hagyja azokat. Illetve fontos, hogy Önök miként reagáltak mikor ez ek a tünetek elkezdődtek. Milyen helyzetben és mik történtek akkor. Úgy vélem érdemes lehet felkeresni egy szakembert, akivel aktívabban áttudják beszélni a problémát.
Jó napot kivanok tanácsot szeretnék kérni öntől fiamal kapcsolatba. Kevinek hivjak 12éves múllott. Nagyon nehéz vele a viselkedése kibirhatatlan. Nem tudom mit tegyek teljesen tanacstalan vagyok.
Kedves Kérdező!
Sajnos nem tudom pontosan, hogy mi a probléma a viselkedésével, így konkrétumot nem igazán tudok Önnek mondani. 12 éves korban általában már a gyermekek belépnek a kamaszkorba, ami egy meglehetősen nehéz időszak nekik is és a szülőknek is. Ekkor a gyermek sokszor lázad, és feszegeti a határokat, a környezetében is. Ilyenkor fontos a következetes nevelés, és az egyértelmű szaályok betartatása. A serdülők felfedezik saját szemükkel a világot, de szülőként gyakran az a dolgunk hogy engedjük ha lehet, viszont bizonyos kereteket a szüőnek kell megadnia.
Évek óta (legalább 15 éve) altatóval tudok aludni. (Újságíró voltam 37 évig). Néhány napja a feleségem mesélte, hogy járkálok a szobában. Arra emlékszem, hogy pakolom a bútort a lakásban. A feleségem vissza vitt az ágyhoz. A tegnap éjjel történteken, magam is meglepődtem, sőt, félelem tört ki rajtam: az éjszaka – a feleségem szerint – a TV-t letettem a padlóra a kábelek szanaszét voltak a földön. A feleségem igazgatta vissza a készüléket és a kábeleket. Erre egyáltalán nem emlékeztem. Sanval 10 mog-os altatóból kettőt veszek be, amikor érzem, hogy aludni kéne. Egy hete semmi alkoholt nem ittam. Korábban előfordult egy-két d l vörösbor. Magamtól félek, hogy egyszer valami súlyos dolog következik be, amit nem szeretnék.
Mit tegyek?
Kedves Géza!
Köszöjük a levelét!
A nehezített elalvás és az alva járás sok pszichés és akár neurológiai betegség tünete lehet, ezért mindenképp ajánlanám pszchiáter és neurológus felkeresését. Az altató készítmények hosszú távon függőséget okozak és az alkohollal való együtt fogyasztásuk könnyen nagyobb problémához is vezethet, emiatt elsődleges célként a probléma feltárását javasolnám Önnek.
Üdvözlettel:
Gór Dóra
Elég nagy problémát okoz számomra a maszturbálás.
nem értem a tényleges okát az abberációmnak. nem tartom cseppet sem normálisnak mikor már végzek vele. Rettenetesen taszít önmagamtól magam (?) főleg hogy páromnak hazudnom kell efféle szokásaimról. Próbáltam már leszokni róla, mint tevékenységről, de nem ment, vagy nem sokáig. ahogy túlvagyok az orgazmuson ilyenkor, utána totál beseprem a szőnyegalá az egészet és úgy teszek, úgy adom elő magam partnereim vagy régi barátnőim előtt, mintha én is normális dolgokra (sztár pasik, egyes pozíciók… Szóval, ami normális) képzelgő nő lennék. De nem 🙁
A gondolat, amit folyton folyvást muszáj elképzelnem, elélvezeshez. Kislány Korom óta ugyaz. 10-11 évesen kezdtem tudatosan csinálni ezt az örömszerzést – úgy, hogy egy Barbie-fiú műanyaghajú fejével, (szörnyű, tudom) a csiklómhoz dörzsölve azt, közben egy másik Barbiemnak a lábát a fenekemlyukába dugva, ameddig csak tudtam, feltoltam….közben csak is arra gondolva, hogy análisan vagyok erőszakolva, olyan személy által, aki amúgy nekem nem tetszik sem külsőleg, sem személyiségileg! Sőt, egyenesen taszít. Pl egy idős öreg ember… 🙁
Ez:
Undorító!!!
Azóta is ugyanez van velem… 29 évesen. 🙁 Még mindig csak erre gondolok, kiegészítve az ábrándozást azzal, hogy a cicimet is szopja az erőszaktevő.
De én 18éve csak erre a gondolatra tudok elélvezni maszturbáláskor… :(((((
Amit amúgy a mai napig kB hetente minimum 5 szőr-de van, hogy 15szőr is csinálni szoktam…. 🙁
Különben feszült vagyok, ha nem teszem…
Érdekes módon a tényleges valódi szexuális aktuskor , párommal szinte össszeolvadva, egyátalán nem izgat ez, vagy ilyesmi. Eszembe se jutna!
Szóval, a hüvelyembe való behatolást, igazi pénisszel szeretem és csodálatosnak, szexinek tartom, nem akarom még csak elképzelni sem egy visszataszító személlyel, erőszakos módon. Nem!
De van még plusz gond:nem tudom úgy élvezni a maszturbálást, hogy csak a hüvelyembe dugok műpéniszt. Egyátalán nem élvezem :/
Akárhogy koncentrálni próbáltam már rá, akármire gondolva közben. Gyakorolva többször, kísérletezve a végtelensegig:semmi. Semmilyen jó érzést nem ad.
Amúgy :
Mindig a kedves, odaadó, helyes, tökéletes férfiak izgatnak fel, ha az ágybamegyek férfival. és ki is elégítenek hüvelyi behatoláskor szexben, hüvelyi orgazmusom szokott lenni! Kellemes, boldog érzés. főleg úgy a leginkább , amikor tényleg szeretjük is egymást partneremmel.
Hihetetlenmód imádom az éppen aktuális partneremmel a szexet. Ezzel nincs gondom.
Viszont Maszturbáláskor (amit tényleg csakis csikló és popsilyuk egyidejűleg való érintésével vagyok képes élvezni) nem tudok a páromra gondolni, mert szégyenkezve csúnya szörnyek érzem úgy magam.. Pedig 100 emberből 99 aztmondja: nagyon szép, izgató, szexi nő vagyok.
Nem értem.
Nem értem mik ezek a torz szokásaim-gondolataim, miért alakultak ki és miért nem lehetséges elhagyni vagy megváltoztatni azokat.
Elszomorítóan ocsmány egy lelketlen szörnyetegnek érzem magam. Beteg a lelkem(?) Vagy a szellemem (?) mibajom van nekem.
Rettenetes dolgot is tettem:
Most először és remélem utoljára,
kipróbáltam pár napja úgy, egy hirdetésfeladás segítségével, hogy egy csúnya öreg undorító embert kértem fel: popószexre, párom háta mögött (nagyon nagyon bűntudatom van ezmiatt) az öreg rámmászva, szinte megerőszakolt, szívta a mellem, análisan belémhatolva. Erre kértem őt már hirdetésben, ezért kerestem. 🙁
Azthittem, ha megtörténik, akkor végre olyan sokk ér ezáltal, hogy elmúlik azerre való izgalmam-hajlamom. De egyszerüen :nem! 🙁 most is ahogy leírtam, megint szinte remeg a csiklóm a maszturbálásért. 🙁
De a megtörtént szex az öreggel nagyon rossz érzés volt nekem. Akkor most miért izgat???
Mi bajom? Kérem segítsen!!!!
Kedves Klaudia!
Nagyon nehéz lehet a helyzet, amiben most van. A probléma, amit részletesen leírt nagyon komplex, aminek megoldása mindenképpen négyszemközti konzultációkat igényel. Én arra biztatom, hogy minél hamarabb keressen fel egy szakembert, akivel rendszeresen tudnak konzultálni, annak érdekében, hogy ne traumatizálja magát újra és újra ezekkel a gondolatokkal és cselekvésekkel.
Üdvözlettel,
Jó napot kívánok. Novemberben született egy kisfiúnk, utána következő hónapokban rémálmaim jelentek meg. Párkapcsolatommal és a kisfiammal kapcsolatban. Az egyedül maradás, elhagyás, kisfiam elvesztése áll általában a középpontban. Általában férjem ébreszt fel belőlük, fel kel a sírásomra. Rá nyomja a bélyeget az alvásaimra és néha a napomra is. Elmúlnak az álmaim egy idő után vagy mit tudok tenni? Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Vanda!
Az álmaiban megjelenő helyzetek mögött az anyasággal kapcsolatos irreális félelmek húzódhatnak meg. A gyermek születése minden pár/család életében egy életciklus váltás, amiben megváltoznak, átrendeződnek a korábbi szerepek, megváltozik a felelősség, ami nyomasztóan hathat ránk.
Én azt gondolom, ha ezek az álmai ennyire intenzívek, akadályozzák a pihenését és mára a mindennapokra is kihatnak érdemes minél hamarabb felkeresni egy szakembert annak érdekében, hogy feltárják részletesebben a probléma hátterét.
Üdvözlettel,
Szép napot! Bár még csak 20 éves vagyok, és tudom hogy nagyon fiatal, sok minden vár rám még az életben. De annyira rohan az idő, és úgy érzem le vagyok maradva. 2020ban érettségiztem le. Jelenleg egy Sparban dolgozom mint pénztáros és árufeltöltő. Kutyakozmetikus okj-t végzek online. Komolyabban elkezdtem foglalkozni az angollal is. Ebből persze azt lehet leszűrni, hogy haladok valamerre a világban, vannak céljaim. Vannak persze amiket sosem fogok feladni. De ismét eljött egy olyan pont az életemben, amikor meg vagyok rekedve. Ott akarom hagyni a jelenlegi munkahelyem, szeretnék továbblépni, de az anyagiak miatt, a kiadásaim miatt, hogy egyszerűen nem vesznek fel máshova nem tehetem meg. Sosem akartam, hogy a pénz motiváljon engem bármerre is….Az az igazság, hogy fogalmam sincs mit kezdjek magammal. És azt sem tudom miféle választ várok. Azt is tudom. hogy meg oldódni ez a problémám, valamerre el kell, hogy induljak, mert egy helyben nem maradok az biztos. Ha a munkahelyemre gondolok fogságban érzem magam. Az is lehet, hogy végre ki kéne adnom magamból sok mindent, ami belül emészt. További szép napot!
Kedves Zsanett!
Kapunyitási pániknak nevezzük azt a jelenséget, mikor fiatalként kikerülve az iskolából meg kell találnunk helyünket a világban, munkát vállalni.
A kapunyitási pánikot a kapuzárással ellentétben éppen a túl sok lehetőség kiszámíthatatlansága és az állandóan változó viszonyok jellemzik. Habár a lehetőségek száma folyamatosan gyarapodik, éppen ebből adódik a szorongás és a bizonytalanság: vajon jó úton indulnak-e majd el?
Néhány kérdés, amin érdemes elgondolkozni:
– Egyáltalán megfelelő hivatást választottak-e maguknak?
– Ha esetleg azt érezzük, nem jól választottunk és nem érezzük jól magunkat az adott területen, ne féljünk a szakmaváltástól!
– Építsünk ki jó kapcsolatot a kollégákkal, hogy barátságos, kiegyensúlyozott légkörben tudjunk dolgozni.
Ha úgy érzi, mégis túl sok magában a kérdés, akkor érdemes lehet felkeresni egy szakembert, aki segít eligazodni abban hogy választ találjon rájuk.
Üdvözlettel,
