Tisztelt pszichológus!

Volt egy ikertestvérem, aki születésünkkor halt meg. Mostanában gyakran gondolok rá, és olyankor van, hogy sírni kezdek (pedig egyébként soha, vagy csak nagyon ritkán szoktam). Teljesen lehangolttá válok. Nem tudok róla senkivel sem beszélni, mert nem sokaknak mondtam el, akik pedig tudják azt gondolják, hogy el kell engedni a múltat. Szóval nem tudom, mit tegyek, hogyan dolgozzam fel ezt?

Barbara

Jó napot kívánok! A problémám az lenne, hogy elváltam a férjemtől, amit nem bántam meg. Van egy 10 éves kisfiam. Illetve egy új társ az életemben, aki mindennél jobban szeret minket. Én is szeretem őt csak ez barátságnak indult, mint kapcsolat. Gyakorlatilag együtt élünk az én albérletemben, eddig nem mertem hozzá költözni. Élhetnénk családként csak félek hogy ez az érzés amit iránta érzek nem lesz e kevés. Intim kapcsolat van közöttünk csak azt a nagy szerelmet nem érzem. Inkább egy mélyebb szeretetet. Kettősség van bennem. Keressem e a nagy szerelmet, amit megtalálni elég nehéz vagy inkább a biztonságot válasszam? Kb 5 éve vagyunk így. Akiket eddig szerelemmel szerettem, nem sok mindenbe néztek. Nem volt jelen édesapám az életemben. Nincs normális apa, férfi képem? Köszönöm a választ.

Tisztelt pszichológus !

A párommal 27 éve párkapcsolatban élünk. Az utóbbi jó néhány évben antidepresszánst szedtem , ami miatt elvesztettem a szexuális érdeklődésemet. A párom a sok visszautasítást követően már nem kíván. Sajnos csak most jutottunk el odáig, hogy másik pszichiáter segítségével csökkentem a gyógyszer adagját, mely segít az intimitás megélésében.

A kérdésem az, hogy miként lehetne a párom érdeklődését ismételten felkelteni az irányomban ? Ő is szeretné, csak nem ismerjük a lépéseket. Nagyon szeretjük egymást.

Köszönettel: Anikó

Jó napot!
A problémám az lenne, hogy elvesztettem az édesapámat 2 éve és nem beszéltem erről még senkinek, pszichológushoz sem mentem. Nem igazán tudom hogy kezdjek bele a beszélgetésbe. Lehet jobb lenne kiadnom magamból, de hogy csináljam ha nehezemre esik beszélnem róla?

Kedved pszichológusnő!
8 éve vagyok együtt a férjemmel,van 2 gyermekünk,7 és 4 évesek. Kapcsolatunk sosem volt túl harmónikus,sokat szoktunk veszekedni. Amikor megismertem sem voltam teljesen szerelmes belé,inkább csak tetszett,hogy a sok rossz kapcsolatom után végre találtam egy megbízható embert. Az elmúlt 4 évben még inkább eltávolodtunk egymástól. Úgy érzem,hogy,mint nő,mint társ lelkileg nincs mellettem semmiben. Kommunikáció sem működik,csak a gyerekekről tudunk beszélgetni. Kb.2 héttel ezelőtt felbukkant az életemben egy régi ismerős (férfi),akinek anno nagyon tetszettem,de mivel felesége volt akkor még,nem volt köztünk semmi. Ő elvált,most én vagyok házas. Messengeren nagyon sokat beszélgetünk,kedves dolgokat ír,sok mindent meg tudok vele beszélni, és ez nagyon jól esik. Olyan érzést vált ki belőlem,amit már nagyon rég nem éreztem. Találkozni szeretne velem,és nem tudom,hogy mit tegyek. Mostanában a férjem is próbálkozik kedveskedni,de ez már nem olyan. Benne maradjak a mem működő,lapos kapcsolatomban vagy lépjek ki belőle és próbáljam meg valaki mással? Köszönöm a válaszát

Tisztelt Szabó Lili!
Fiatal lány vagyok és életemben egy érdekes jelenséggel találkoztam,és ezzel kapcsolatosan szeretnék tanácsot kérni öntől.
A problémám én meglátásom szerint a maladitív álmodozás,ábrándozás.
Nem igazán tudom,hova tegyem a velem történő álmodozásokat és elgondolkoztam azon is,hogy mindez milyen negatív következményekkel járhat.
Tehát: A nap nagy részében álmodozok,ha itthon vagyok,a legkedvesebb elfoglaltság az álmodozás a számomra,akár zenét hallgatva és közben,akár anélkül,így sokszor kevés teendővel telnek a napjaim,illetve halogatva a dolgaimat,mert nagyon szeretek álmodozni,vagy csinálni a dolgomat,és közben ábrándozni.
Hogyha megyek valahova,vagy,hogyha találkozok valakivel,legyen az bármely élethelyzet vagy szituáció,észre vettem,hogy nem a jelenben élek,hanem a saját fantáziavilágombam(például megyek valahova egyedül,de nem arra koncentrálok(ezt mostmár megtanultam fékezni,kezelni,ugyanis muszáj tigyelni,csak írom ilyen is volt)ahova megyek és amit csinálok,hanem ábrándozok,hogy egy bizonyos személy,vagy személyek ott van mellettem,illetve,élem a jelent(pl,megyek valahova) de egy teljesen más élethelyzetbe találom magamat a fejemben,azokról gondolkodom,szituációkat,történéseket,beszélgetéseket alkotok a fejemben,amelyek akár izgalmasak,vagy sokszor nosztalgikus élményekbe merülök és olykor ez sírásra vagy valós érzelemkifejezésre is késztethet.
Szeretek ábrándozni és mindez nagy “kincs” lett az életemben,mert jó érzéssel tölt el,valahol talán függőséggel is,de sajnos azokat a negatív következményeket,amelyek ezzel járnak is-bármennyire jó is ez,szembe kellett néznem: pl: ez elterelei a jelenről a figyelmemet így kevésbé haladok a dolgaimmal ugyanis ez az álomvilág valamelyest örömet és “kielégülést” ad,de a valóságban szeretnék és kellene is minden erőfeszítésemmel jelen lenni.
Másrészt egy ideát veíthetek másokra(pl férfiakra)ezáltal magamat csaphatom be a fejemben elképzelt idea-valóságommal… És ez félrevezeti a kapcsolataimat sőt,sok-sok merőben veszélyes kapcsolathoz vezetett,mert nem néztem szembe a valósággal,hanem a saját ideámat vetítettem ki a személyre,akiben reménykedtem… Rengeteg dolog van,amelyet elképzelek és nincs egy állandó,szituáció-hanem ezek szinte végtelenek. Szóval,
Mindez megnehezíti az életemet,a levelemet azért írom mert egyre inkább küszködök a problémával.
Az álmodozás lehet valamelyest egy értelmes döntés is-ugyanis szerintem is: az életben a jó dolgok sosem írják felül a rosszat,így egy érdekes álomvilágban élni valahogy mindíg,szebb,jobb,mint e világ nehézségeivel és borzalmaival-de azzal eggyütt-szépségeivel szembenézni…
Nem gondolnám,hogy nekem oly nehéz lenne és emiatt szenvednék ettől. Csak nézzünk egy kicsit körbe,hogy a sok-sok jó és pozitív dolog mellett,mennyi kockázat és negatívum,amikkel kár vagy igazán fájdalmas szembenézni. De valahogy ez az álomvilág is kétségeket ébreszt bennem-jó,és fantasztikus érzést adhat,de nem megoldás,és nem hozza el amit várok-tehát megnehezíti a jelenben élést és a feladataimmal a haladást,nekem pedig mindezek a fő céljaim…
Válaszát nagyon várom és Köszönöm.:
Sára 🙂

Kedves Lili!
Egy kérdéssel szeretnék fordulni Önhöz. Egy ideje járok már a pszichológusomhoz. A legutóbbi alkalommal megosztottam vele, hogy öngyilkos gondolataim vannak (nem ilyen probléma miatt jártam hozzá eddig). Figyelmesen meghallgatott, kérdezgetett. Volt egy olyan mondata, hogy lehet szükségem lesz majd antidepresszánsra. Nem gondolom, hogy ott tartanék, szerintem még nem olyan komoly a helyzet. Mondtam is neki, hogy nem jöhet szóba a gyógyszer. Az érdekelne, hogy van alapja a félelmemnek, hogy ultimátumot ad majd nekem? Arra gondolok, hogy azt mondja majd, hogy nem folytatja velem a munkát, ha nem eggyezem bele a gyógyszerbe. Köszönöm válaszát!

7 éves kislány magatartási problémákkal küzd. Szerintem ADHD

Üdvözlöm.
3 éve vagyok együtt a nálam 16 évvel idősebb párommal. A kapcsolatunk az elején nagyon rendben volt. De én már többet szeretnék csupán csak a találkozásoktól. Fel merült az össze költözés és a házasság. Viszont a párom még mindig várni akar az össze költözéssel én pedig már nem. És fogalmam sincs hogy közölhetném vele úgy hogy ezzel célt is érjek. Mostanában nagyon kevés ideje van rám, és úgy gondolom erre az együtt élés megoldás lenne. Mit tegyek?
Válaszát előre is köszönöm.

Jó napot kívánok!
A fent említett kategóriák közül a Félelmek és szorongások kategóriát jelöltem meg, mindemellett akár 7 másikat is megtudtam volna vele párhuzamosan jelölni: a játékszenvedélyt, a párkapcsolati problémákat, a konfliktus a családbant,a céltalanságot, a stesszt,az önbizalomhiányt és a kommunikációs problémákat is. Szóval összességében igen színes az életem problémák terén.
Először is azzal kezdeném,hogy van egy párkapcsolatom,ami lassan,több mint 2 éve tart és viszonylag minden rendben is volna vele. Egyetlen egy probléma van csak vele: a családom nem igazán akarja elfogadni a páromat.Régebben vétett egy hibát a párom, rossz társaságba keveredve szerencsejátékkal nagyobb összegű pénzt bukott.Miután rájöttem,hogy valami nincs rendben és faggatni kezdtem,hogy mi történt, bevallotta az igazat. Mindezek után úgy döntöttem adok neki egy második esélyt és kisegítem a bajból. Párszor kölcsönkért tőlem pénzt és én adtam neki. Egy nap, mikor a páromnál voltam, anyukám kutatott a laptopomon és elolvasta az addigi beszélgetéseinket a párommal, beleértve a pénzkéréseket,bár a közvetlen okát nem ismerte a történteknek.(valahogy úgy éreztem,hogy addig sem igazán jött be neki valamiért a párom,de ezzel meg is volt a megfelelő indok a szétválasztásunkra)Ezek után hosszas veszekedések, tiltások sorozata következett, míg vissza nem került hozzám a pénz. Utána hiába ,,javította” ki a párom a hibáját látni sem akarták, azt mondták,hogy csak kihasznál.Folyamtosan azt hajtogatták,hogy én voltam a hibás, csalódtak bennem, több eszem is lehetett volna, stb. Addig sem igazán tudtam velük megbeszélni semmit,de ezek után végérvényesen fölhúztam magam köré egy falat és kizártam őket. Már kisgyermek korom óta, meghoztak minden döntést helyettem, szinte semmibe nem lehetett beleszólásom, nem játszhattam az utcán a velem egykorú gyerekekkel, nem igazán voltak barátaim.Ennek következtében minden kapcsolatomat megbélyegezte ez. Szigorú családban nőttem fel, ahol a rossz viselkedésért verés járt, így a véleményem nagyon hosszú ideig csak bólogatás és hallgatás lehetett. Mai napig képtelen vagyok kimondani velük szemben amit gondolok, hatalmas érzelmi blokkok vannak bennem, amiket nem tudok kezelni. Ha megpróbáltam elmondani a véleményemet sokszor csak annyit kaptam válaszként,hogy nem, felejtsd el, nem jó, minek azt ,stb. Az utóbbi 2 évben külföldre jártunk dolgozni. Sajnálom,hogy ezt kell írjam,de amíg kint voltunk teljesen megnyugodtam. Fájt bennem,hogy nem lehetek a családommal,de féltem is,hogy mi lesz,ha haza jövünk. És itthon vagyunk,lassan 2 hete, nem változott semmi. Reméltem,hogy az idő begyógyít néhány sebet, de úgy tünik mégsem.
A párom eléggé nehezen viseli, bár nem panaszkodik, hogy nem fogadják el a szüleim őt.Rosszul esik neki, amit meg is tudok érteni.Nem akarta,hogy csalódjanak benne, bizonyítani akart nekik,de sajnos nem úgy jött össze. Nem is merte nekük bevallani,hogy miért kellett neki a pénz.Egy hazugsággal állt elő a szüleimnek,hogy ne kelljen azt mondania,hogy eljátszotta. Én tudtam erről és belementem a hazugságba.Egyik hazugságot követte a másik, és most már várat tudnék építeni belőlük. Az irónia az egészben meg az,hogy egy ,,kegyes” hazugsággal indult minden, most meg már azt sem tudom,hogy mikor mi igaz és mi hazugság körülöttem. Megtanultam szemrebbenés nélkül kimondani mindenféle hazug dolgot,csak,hogy mentsem a menthetőt.Pár kisebb hazugságra ezekből fény is derült…hát mi tagadás nem örültek neki.
Összeségében nem lenne egyéb konfliktus köztünk a párommal, ezt leszámítva. Valahol mindketten belülről örlődünk ezért. Próbáljuk egymásban tartani a lelket,de az eltelt idő alatt bozony változtunk.Már párszor láttam tőle enyhe aggresszió jeleit( erős kézszorítás, falhoz szorítás) ,amik aggódalomra adtak okot.Alapvetően egy nyugodt ember, talán csak a fáradtság meg a stressz hozza elő az emberből ezt.Emellett kissé kevés az ambíciója, beéri a középszerű dolgokkal, ami néha igen csak kellemetlen az én maximalizmusom mellett.Ilyenkor igencsak elbizonytalanodom mindenben.
Így kerültem két tűz közé:a párom és a családom közé. Mindkettőt szeretem és nem tudnék választani köztük. Ez viszont így nem mehet tovább és teljesen tanácstalan vagyok. A szüleim hallani sem akarnak a párom felől, szerintük felelőtlen,lusta és szórja a pénzt. A párom nyitott lenne ,,újrakezdeni” . Én meg már belefárdtam mindenbe lassan. Állandó stressz vesz körül, már ha hozzám szolnak is görcsbe rándul a gyomrom. Tudatában vagyok annak is,ha véget vetnék a kapcsolatomnak sem változna szinte semmi. Maximum egyedül lennék. Egy életen át hallgathatom a hibáim tőlük. És talán a legrosszabb az egészben,hogy folyamatosan másokat állítanak elém példaképként, hogy ők mennyivel jobban csinálták, életet építenek, jövőt terveznek,stb. Miközben én is ugyanezt tenném, csak nem úgy,ahogyan ők megálmodták,hanem úgy ahogyan én szeretném.
Azt vettem észre az utóbbi időben,hogy már csak menekülök minden és mindenki elől. Főként az emberek véleménye elől. Lassan azt látom mindenhol,hogy mindenki boldog,tökéletes párkapcsolatban él,sínen van az élete, én meg csak állok és fogalmam sincs, hogyan tovább, összeomlóban van minden körülöttem.Úgy érzem elszúrtam.Boldog lehettem volna,ha nem derül ki az a bizonyos kölcsönkérés. Sokszor vádolom magam miatta.Lassan az őrületbe kerget ez az egész. Félek elengedni és nem tudok választani sem.Szeretném vissza tekerni az időt, addig amíg minden ,,rendben” volt.Vannak jó döntések? Helyre lehet hozni bármit is ezzel kapcsolatosan? Szeretnék megnyugvásra lelni, szeretném,ha támogatnának és végre béke lehetne körülöttem.

Szeretnek Budapesten eggy anyaotthonba kerulni hogy nevelhessem a gyerekeimet nyugottsm.mert a ferjem eggy narcisztikus szemelyiseg aki fizikailal meg nem. de miatta vagyok depresszios.

Jó napot kívánok!
Szeretnék tanácsot kérni.
Lassan 20 éve tönkrement a kapcsolatom szüleimmel.Apai nagyszüleim halála után édesapám befordult, alkoholista lett. Ez még úgy 9-10 éves korom körül lehetett. Onnantól csak az érdekelte szüleimet, hogy édesapám szenvedélybetegségét titkolják, tagadják bármilyen áron mindenki előtt. Erre a család is ráment. Onnantól nem vettek részt én és öcsém nevelésében, az alapvető feladatokat ellátták, azon kívül tanulásban, vagy nekünk lelkileg bármilyen támogatásban nem vettek részt, mondhatni magunkra voltunk utalva. Mostanra már csak azért hívnak ritkán lehordjanak mert nem érdeklődök állapotuk felől. Másrészt nincs még gyermekem sem férjem ezért a szemükben hátránnyal indulok. Öcsémnek van két kisebb gyermeke, ezért őt az unokák miatt sokszor felkeresik. Én még érzek késztetést, leüljek velük békésen beszélni. Békülnék. A gond ezzel az, hogy sosem fognak bocsánatot kérni, mivel ők teljes mértékig állítják azt, jól tettek és helyesen mindent. Így nem tudom, hogyan béküljek, ha csak én ismerem el a hibáimat, és ezt ők el is várják. Sőt azt felnagyítják és még hozzátesznek inkább. Hogyan béküljek ha egyáltalán lehet, vagy mit tudok tenni?

Kedves pszichológus!
A kérdésem arra vonatkozik , hogy a férjem szenved e bármilyen szemèlyisegzavarban a leírtak alapján.
Házasságunk alatt nagyon sokszor sejtettem hogy megcsal és más nővel/nőkkel van kapcsolatban de ezt bizonyítani soha nem tudtam vagy ha volt is rá példa hogy nem közvetetten de volt bizonyitekom rá simán csak letagadta. Míg nem egyszer elmondta hogy elment prostitualthoz. Ez után közöltem vele hogy ez való ok . Ettől O teljesen kiborult és leitta magát alkohollal majd közölte hogy O csak tönkre tesz mindent ,jobb ha elhagyom. Huztuk vontuk a házasságunk de egyre rosszabb lett a történtek után és végül elköltöztem tőle 2 hónapra. Ő ebben a két hónapban nem látogatott minket és a gyerekekre járó gyest sem adta oda addig ameddig fel nem kerestem a családsegítő szolgálatot. Megjelent két hónap után az életünkben és ultimátumot adott hogy ez az utolsó esélyünk bármire is. Nem tudtam neki nemet mondani és vissza mentünk hozzá a gyerekekkel. Nagyon kedves volt és sok pénzt költött ránk ami egyébként rá nem jellemző. Az első pár hétben működött , de én sajnos továbbra sem tudtam benne megbízni és mindennaposak lettek a veszekedések. Felvette a gyerekek vedonojevel a kapcsolatot elkezdett aztatni mindenhol hogy nekem mentális problémáim vannak. Egy nap csinált egy dolgot amitől tudta hogy kikeszulok és balhé lesz belőle szinten nem tudtam közvetetten rábizonyítani a hűtlenséget. Vett otthonra alkoholt és banatomban ittam is belőle amitől még jobban kikeszultem. O felhívta a vedonot és a védőnő javaslatára át akarták vinni a gyerekekt a szuleihez.at jött a fiú testvére hogy elvigyék a gyerekeket. Ez után élvettem tőle pár tízezer forintot amit egész éjszaka követelt rajtam . Azért vettem el mert tudtam hogy onnan már el kell jönnünk a gyerekekkel. A szülei is megfenyegették hogy adjam vissza a pénzt . Másnap én a kisebbik gyerekkel eljöttem a nagyobbik nála maradt. O továbbra is áztatott mindenhol hogy mentális betegségem van és tiltotta tolem a nagyobbik gyermeket két hónapig . Két hónap után sikerült vissza szerezni a nagyobbik gyereket és velem van mind a kettő. Azóta O nem látogatja őket néha megígéri hogy jön de közben meg nem jön hozzajuk. Ha megkérdezem miért nem tudott jönni azt mondta rajta kívül állo okok miatt. Nagyon osszevagyok zavarodva. Elmentem pszichológushoz mert ő mindenhol azzal támadott hogy mentálisan sérült vagyok. Kiderült hogy nincs semmi bajom. Kérem válaszoljon nekem hogy tudjak egy kicsit tisztábban látni. Nagyon nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is. Mert attól félek hogy O ezt az egészet előre eltervezte.

Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy nem tudok nyelni, vagyis félek. Ha kimegyek a nyílt utcára akkor ott tör rám a leginkább. Ha otthon vagyok akkor az sokkal jobb.
Ön szerint mi lehet a probléma?
Pszichologus tud ezen segíteni?
Köszönöm válaszát.

Tisztelt Balogh Ádám Úr!
Szeretném ha tudna ajánlani olyan tanulmányt, amely segítségemre lenne a következő probléma megoldásában.
Unokám 7 éves, most végezte az első osztályt Ausztriában, kitűnő eredménnyel. A nyelvi nehézségek semmiféle gondot nem okoztak sem az óvodai,sem az iskolai beilleszkedésnél. Okozhat e problémát,összezavarhatja e a gyereket, ha unokám kérésére számolási, de elsősorban játékos logikai fejlesztő gyakorlatokat adok magyar nyelven(a szüleivel is magyar nyelven folyik a diskurzus). Hozzáteszem, hogy a pandémia miatt is, de egyébbként is, nagyon ritkán találkozunk. Magam 40 éves pedagógiai tapasztalattal rendelkezem. Hasonló a kérdés az írás és olvasás terén. Az ő szintjén kitűnően ír és olvas német nyelven. A magyar nyelv megzavarná?
Megköszönném, ha ezekről a kérdésekről kapnék információt.
Tisztelettel:
Matisz Attiláné