Jó Napot! 🌺Én megszeretném kérdezni ha egy párkapcsolatban ami hosszútávú és ott a férfi szex chat-el nőkkel stb. ugye és nem tudom hogy megbeszélték e a feleségével. És a kérdésem hogy ez milyen hatással van a kapcsolatára vagy van e ennek következménye? Illetve ettől még minden rendben van és normális és szereti a feleségét stb? 🙂 Előre is köszönöm ☺

Jó napot kívánok!

Mindig fontos volt számomra a környezet és a természet védelme, azonban mostanában egyre inkább foglalkoztat az, hogyan lehetne megmenteni a Földet a pusztulástól. Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy valamilyen “mentális problémára” utalhat-e az, ha előtérbe helyezem a bolygónk sorsát az emberiség vagy akár a saját jövőmmel szemben. Mivel óriási problémát jelent a túlnépesedés, ezért gyakran eszembe jut, hogy talán nem is kéne védekezi (jelen helyzetben) a koronavírus járvánnyal szemben. Tisztában vagyok azzal, hogy így sokkal többen meghallhatnak (akár én is, mivel viszonylag gyenge az immunrendszerem), és nem valami humánus a felfogásom, de de valahogy sokkal nagyobb jelentőséggel bír számomra az, ha a Föld megmenekül az emberiség pusztító keze alól. Érdekesnek tartom, hogy egy olyan dolog miatt áldoznék fel mindent (de legalábbis sok mindent) amihez maximum még hetven évig lesz bármilyen közöm, utána már úgy sem tudok semmit tenni és nem is lesz rám hatással sem a pozitív, sem a negatív változása. Mégis késztetést érzek arra, hogy minden elérhető eszközzel lassítsam a pusztulás folyamatát (ami több kevesebb sikerrel működik). De nyilvánvalóan ez nem elég, és radikálisabb lépések kellenek.

Ön szerint mi lehet ennek az oka, hogy ilyen erősen foglalkoztat a Föld sorsa, és nem rettent el a gondolta a drasztikusabb lépéseknek sem? (Családi háttérből nem hiszem, hogy adódhat, mivel a családom nem szentel túl nagy figyelmet a környezet- és természetvédelemnek.)

Kedves Dóra!

Ezt a levelet azért írom, mert szeretnék kijutni abból a helyzetből, amiben jelenleg is vagyok. A másik ok pedig az, hogy nem igazán tudom, hogy mi történik velem.
Olyan érzés, mintha depresszióm lenne, talán az is, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az lenne-e.
Tavaly szeptember óta kezdődött el, rengeteg alkalommal próbáltam kijutni ebből, de valahogyan minden alkalommal visszaesek. Olyan, mintha egy tornádóban lennék.
Tegnap előtt sikerült végre elmondani valakinek a gondomat.
Leírni nem tudom, hogy mennyi bátorság kellett ahhoz, hogy ezt elmeséljem az édesanyámnak. Nagyon jó vele a kapcsolatom, de ezt nagyon féltem elmondani neki, mert féltem, hogy milyen reakciót kapok.
Megvigasztalt engem, láttam rajta, hogy segíteni szeretne, de az a baj, hogy szerintem nem értett meg engem.
Nem hibáztatom őt ez miatt, csak így még jobban nem tudom, hogy mit kéne tennem. Ő szerinte ez csak a kamaszkorral jár együtt.
És itt van a legnagyobb baj.
Az, hogy nem mondtam el neki egyetlenegy dolgot. Még pedig azt, hogy több alkalommal is gondoltam már az öngyilkosságra. Megkérdezte tőlem, hogy fordult meg már a fejemben, de azt mondtam, hogy NEM, mert féltem. Nagyon, de nagyon féltem.
Egy kicsit jobb lett ez a beszélgetés után, mert végre elmondhattam valakinek, főleg, hogy az édesanyámról van szó, ugyanakkor az öngyilkosság gondolata nem enyhült a fejemben.

Nem tudom, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy újra boldog legyek.
Szerető családban élek és szinte mindenem megvan, valahogy mégsem tudok boldog lenni. Nagy önbizalomhiányban szendvedek, kényszerbeteg vagyok és sokszor előjön a szociális fóbiám.

Kissé nehezen írtam meg ezt a levelet, mert fogalmam sem volt, hol is kezdhetném, de már nagyon szerettem volna segítséget kérni.

Az egyik részem már nagyon meg akar halni, de a másik részem még élni szeretne.

Jázmin

Tisztelt Doktornő!
Nem is tudom hol kezdjek neki…
Folyamatos veszekedés, lelki terror, gúny… ez jellemzi a mindennapokat. Férjnél vagyok és egy 11 éves fiam van.
Azt hiszem hogy a férjem nárcisztikus személyiség. Nem szeretném ha a gyermekem ebben a világban nőne fel, és neki is ilyen élete legyen. Mit tegyek, hogy kezeljem ezt?
Soha semmi nem jó, bármit teszek, arra mindenképp van egy reakció hogy miért nem felel meg, irányítani akar, mindig azt kell tenni amit ő mond, mert különben baj lesz. Már az otthonon kívül sem moderáljá magát, itt is szégyenbe hoz, olykor elfutnék hogy nem is ismerem ezt az embert. Már otthon is becsukja az ablakokat, ha ordítani készül, mert már szóltam neki hogy ezt az összes szomszéd hallja… A kisgyerekkel is ugyanezt csinálja, de aztán magához édesgeti, én meg “ki vagyok zárva” ismét, a ROSSZ szerepébe, aki mindent tönkretesz, aki miatt ő beteg – karikás a szeme – aki miatt el kell válni… Nincs kivétel, hétköznap, hétvége, névnap, születésnap, karácsony.. Mindegy milyen nap van. Pár éve ez még csak hétvégén volt jellemző. Mintha nem viselné el hogy családja van. Csak egyedül lenne, amit körülötte tenni kell az meglegyen, aztán ti menjetek el itthonról hogy pihenni tudjak.. Mennyi hétvégén hallom ezt. Egy ház felújításban vagyunk épp és azt is nekem kell intézni, minden iparossal nekem kell beszélni, aztán legutóbb mikor pár pohár után nem tetszett neki a gáz bekötése, és te 8-kor még a szerelőt is felhívta, fenyegette, örülök hogy egyáltalán befejezte a munkát. Szerinte én nem csinálok semmit… Ugyanúgy teljes állásban dolgozom mint ő, igaz kevesebbet keresek, a háztartásban nem túl segítőkész, az építkezést is én intézem egyedül.. A piszkos munka mind rám marad és még én vagyok a semmirekellő nulla.
Több hangfelvételt is készítettem már a kötekedései során. Megalázó ahogy beszél velünk. Aztán mindig azt mondja hogy amit mond az nem számít, csak az amit tesz! Mert ő eltart minket.. Ez a nagy férfiasság. Ezt nem szeretném ha a fiam ilyen lenne, mert egész életében boldogtalan lenne. Mostanában ő is kezd ellenkezni, nem fogad szót, visszabeszél, acsarkodik, nem jó, ez, nem jó az. A minta ami előtte van sajnos nem jó.
Most hogy elkezdted írni, még naphosszat folytathatnám, de talán ez elég. Teljesen tanácstalan vagyok, nem tudom mit tegyek. Elmenjek, maradjak, hogy kezelem?
Azt tudom hogy ezt már nem bírom sokáig így.
Mit tanácsol?
Köszönettel,

Jó estét, 16 éves lány vagyok, október 13án leszünk a barátommal 1 éve együtt. De mostanában rengeteg vitánk van… Mindig mindent szépen meg tudunk beszélni, de ezt az egy dolgot nagyon nehezen, amivel kapcsolatban úgy gondoltam pszichológus segítséget szeretném kérni. Mikor elkezdtünk járni az úgy történt hogy kb. 1 hónapot beszélgettünk mindennap, jártunk együtt sok felé, bulizni, ebédre stb. Október 13án egy messenger üzenetben kérdeztem meg tőle, hogy mi ez ami köztünk van, mivel úgy viselkedtünk mint akik együtt vannak, de nem beszéltük meg hogy mi is ez pontosan, akkor azt írta hogy próbáljunk meg valamit de ne legyen rögtön az elején komoly. Ebbe bele is egyeztem, heti 1 Max 2er talalkozgattunk kb az első hónapig, utánna minnél többet. Tudni kell hogy volt/van neki egy nagyon jó lány barátnője akivel kb 2 évig legjobb barátok voltak. És mikor együtt voltunk heti 1er talalkozgattak, mentek moziba, jégkorcsolyázni, Shoppingolni, kávézni stb. Az elején őszintén nem is zavart hogy ők jóba voltak, örültem is neki hogy van egy ilyen barátnője, és vártam hogy megismerjem. Mindig írta a barátom hogy a lány meg szeretne ismerni, de sose hozta össze a találkát, ami engem addig nem is zavart. Utánna egyszer pont a lányról volt szó, és mesélte nekem a barátom hogy a lány akart vele lenni, de ő nemet mondott neki mivel ő csak barátként tekintett rá. Na itt már nemvolt mindegy a barátságuk… Kb fél éve voltunk akkor együtt a barátommal amikor az unokatestvéremmel sétáltam az utcán és osszefutottunk velük, a barátom szépen köszönt nekem, de a lány nagyon nehezen jött oda bemutatkozni, úgy kellet neki mondani “gyere már hogy végre megismerjétek egymást” és azis olyan kellemetlen volt, nem éreztem hogy a lány örülne annak hogy meg Kell hogy ismerjen. Kijelentem hogy azután se lett össze hozva semmiféle találka… Amikor láttam a lányt az utcán kedvesen oda köszöntem, de ő nagyon flegmán köszönt vissza, ami nekem megint nagyon fura volt..
Amikor mondtam a barátomnak azt mondta csak be képzelem nem igy van… a nyáron kb 2 hónapig nem is beszéltek egymással, nem mentek sehova se, aminek én szívem mélyén valamiért örültem is. És egyszer amikor elmentem kb 1 hete a barátomhoz lattam hogy kapott üzenetet a lánytól, akkor nagyon mérges lettem. Amikor megkérdezte a barátom mi a baj, meg mondtam neki, hogy szerintem a lány meg mindig többet érez iránta, és hogy zavar hogy barátkoznak, meg ha tudom hogy ő nem akarna semmit se a lánytól. Mondta hogy nem beszéltek 2 hónapig es most írt neki a lány hogy menjen el a szülinapjára. De végül nem ment el, és mondta hogy miattam nem mert tudja hogy zavar,es hogy ideges leszek ettől. (kihagytam hogy régebben mikor még nem volt velem a barátom, a lánynak volt barátja, de ők akkor már jóba voltak, és ő nem a barátját hívta el a legjobb barátnője esküvőjére párnak hanem a barátomat, az esküvő meg pont idén kelett volna hogy legyen, ebben az a furcsa higy barátja volt de nem azt hívta el párnak, és idén amikor lett volna az esküvő, már együtt voltunk a barátommal megkerdezte megint tőle hogy el e megy vele párnak, persze nemet mondott, de nekem ez akkoris durva volt)
Hát folytatom hogy mi történt, ma szerda van és kaptam egy olyan üzenetet a barátomtól, hogy tudom hogy nem szereted de elmegy a lánnyal városba egy kávéra, nem is kell mondanom milyen mérges lettem… Lehet picit tulreagáltam, de úgy gondolom sok másik lány ilyent el se tűrne Hogy a barátja más lánnyal megy kávézni… Persze megis mondtam neki, hogy nem értem miért kell így viselkednie ha tudja hogy zavar…
És miért ment el vele… És itt jött az hogy neki a lány fontos mint barát. És lehet nem kelett volna de mérgemben azt írtam neki hogy “ha vele barátkozol engem felejts el”
Most veszekedünk, nemvolt időnk eloben találkozni ma, mire ön válaszol valószínű már találkozni fogunk, és megbeszéljük. De azért érdekelne a véleménye erről, mit kéne tennem, hagyjam hogy barátkozzanak, de engem nagyon zavar mostmár… Vagy tényleg nemtudok okos lenni ebben a helyzetben… Köszönöm előre is.

Keresnék egy ojan szakít aki foglalkozik feledékenységel

Jó napot.

Zoltánnak hívnak, 30 éves vagyok.

Nagyon nagy problémám van, és segítséget szeretnék kérni mert úgy érzem egyedül nem tudok megbirkózni ezzel a feladattal.

Már gyerek korom óta lobbanékony vagyok, de mostanra már olyan szinten el uralkodott rajtam az agresszió, hogy nincsenek barátaim, nincsen párkapcsolatom, konkrétan semmim nincs….

1 munkahelyen max 1 hónapot vagy 2 hónapot tudok eltölteni ,az agresszió végett ,mindíg valamin felhúzom úgy magam, hogy csapkodok, ami a közelemben vam azt vagy összetöröm, vagy eldobom. Már nagyon elegem van ebből, szeretnék végre normális éltet élni mint minden másik ember, de sajnos nem megy, évek óta küzdök de sajnos sikertelenül 🙁

Azért is fordulok ide segítségért, hátha végre most sikerül valami ötlet.

Jó napot kívánok! Szeretném elmondani mi történt, és hogyan érzem most magam.
Kicsivel több mint fél éve történt,a munkahelyemen.Egy “férfi”kollégám több évig zaklatott, elsősorban magam próbáltam leállítani a zaklatást,mikor ez nem ment a főnökségnek szóltam. Ők se értek el eredményt. Egy Február végi napon reggelizni mentem volna. Ő az öltőző ajtónál állt ami az étkező vel van szembe egy szűk folyosón.
Elkapta a karom.hiába ütöttem rugtam ahogy tudtam és kiabáltam nem volt senki a közelben aki hallja berántott az öltözőbe onnan a wc-be a wc-ben a csempének szorítva lehúzta a nadrágom,és…. Nem tudom tovább folytatni képtelen vagyok rá.
Az elmúlt hetekben szinte minden nap előttem van ami tőrtént. Olyan mintha ott lennék érzem a fájdalmat a szagát a hangját látom mit tesz velem ugyan az a félelem minden nap. Nem élem túl sose lesz vége. Bár “csak”percekig tartott abban a pillanatban nekem órák nak tűnt.
Köszönöm a lehetőséget hogy leírhatattam így arc és név nélkül kicsit könnyebbnek érzem írni/beszélni róla nem tudok bízni senkiben.Félek hogy hülyének néznének. Gyerek koromban ha voltak érzéseim akkor mindig. Hülye voltam,és gondolom ez nem így van de ez maradt meg bennem.Képtelennek érzem magam arra hogy beszéljek. I’ll. Nagyon nehezen számon rá magam.

Sokszor napokig,hetekig bezárkózom, nem keresem az emberek társaságát.Ha mégis rá visz a kényszer,hogy ki kell mozdulnom elkezdek remegni.Még a férjemnek sem tudok beszélni a problémáimról,nem tudom magam kifejezni szavakkal.Túlsúllyal is küzdök ,ami az egyik oka lehet ennek az önbizalom hiánynak,a másik,nem tudom megemészteni,elfogadni,hogy nem lehet gyerekünk.

38 éves férfi vagyok. Sajnos életem során rengeteget maszturbáltam pornó filmek nézése közben vagy csak fantáziálva. 10 éve együtt élek egy nővel és miközben nagyon kívánom ha együtt vagyunk nincs merevedésem. tudok e ellene tenni? Egy éve van ez a helyzet.Sajnos kezd rámenni a kapcsolatunk. Nincs semmi baj a kapcsolatunkkal ezen kívül, szeretnénk gyereket de így elég nehéz. Köszönöm a válaszát előre is.

Tisztelt doktor Úr / Nő!
Évek óta nem volt senkim,most viszont megismertem egy számomra megfelelo pasit. A szex viszont nem az igazi,mivel semmilyen vágyat nem érzek,valamint – gondolom ezért is -a kielégülés sem következik be. 4 féle gyógyszert szedek,Frontin,Lamolep,Escitalopram ,Assimil, attól tartok ez sem tesz jót mivel nagyon lenyugtat. Gondolkoztam vágyfokozó gyógyszeren,de azt meg orvosi konzultáció nélkül nem merem megtenni! Így viszont tartok attól,hogy nem lesz tartós a kapcsolatunk,pedig a szexen kívül minden klappol vele.
Köszönöm válaszát,maradok tisztelettel:Böbe

Tisztelt Hölgyem/Uram! Valami baj van velem! A figyelmem 90%-a folyton a saját mozgásomra összpontosul.Figyelem a lépteim,a beszédem,ahova nézek,mindent,aminek teljesen természetesnek kellene lennie. Társaságban súlyosabb,de mikor egyedül vagyok is folyton ez van,és nagyon nehéz a gondolataimat elterelni.Ha beszélek valakivel egy részem mindig a saját mimikám,mozdulataim természetességét figyeli,ami miatt érzem is,hogy merevek az izmaim,természetellenes a járásom,és minden mozdulatom.Mikor nagy nehezen lefoglalom az agyam ez megszűnik és a mozdulataim kisimulnak.Mi ez és mit lehet ellene tenni? Lehetséges ezt gyógyszer nélkül eltüntetni? Előre is köszönöm a válaszát:

Üdv: Barbara

Segitsèget szeretnèk kèrni hogy mit tegyek amikor a rokonaim bàntanak meg? Ès hogyan viselkedjek,hogy mindenkinek jó legyen ès ne itèljenek el ès èn sem bàntsak meg màsokat.

Jó napot! Párom szakított velem és nem tudom feldolgozni. Vagdosom magam és senki nem hajlandó segíteni.

Üdvözlöm!
Problémám családi jellegű, mégis a kiégést jelöltem meg, mert úgy érzem erre az állapotra már inkább ez a kifejezés illik. Idén decemberben lesz 6 éve, hogy itthon vagyok a gyerekekkel, a nagyobbik 5, a kisebbik 2 éves. Mivel a szüleim az ország másik végén laknak, segítségem nincs, a párom pedig ingázik Ausztriába, illetve itthon is vállalkozó, így az otthon és a gyerekek ellátásának minden feladata rám hárul. A picivel még itthon vagyok, a nagy oviba jár, de ugye volt a karantén időszaka is, ami miatt eddig az évben összesen 3 hónapot tudott járni, abból is délben mindig haza kellett hoznom, mert ugye gyesen lévő anyukára az óvónők mindent rábeszélnek, csak legyen kevesebb gyerek a csoportban. Sajnos baráti kapcsolataim itt nem igazán alakultak ki, inkább a szüleim városában maradtakkal tartok kapcsolatot, velük sajnos ritkán tudunk taláélkozni, 3-6 havonta, amikor hazalátogatunk. Itt is voltak kedves kolleganőim, de mióta itthon maradtam a gyerekekkel nem igazán keresnek, én több kísérletet is tettem, hogy felvegyem a kapcsolatot velük, de sikertelenül. Úgyhogy lassan úgy érzem elfogynak a tartalékaim, nagyon egyedül érzem magam, türelmem már sajnos a gyerekekhez sincs, sokszor kiabálok velük, amit nagyon szégyellek, de egyszerűen olyan folyamatos belső feszültséget érzek, amit nem tudok már sehol levezetni. Édesanyámmal napi szinten beszélek telefonon, ő olyan legjobb barátnőféle is nekem, de ez mégsem egyenlő a személyes találkozással. Próbálok itthon kis én időket kivenni, tornázom, illetve olvasok, de ezek is csak ideig-óráig kötnek le. Imádom a gyerekeimet és nem szeretném, ha egy rossz gyerekkorra, egy ideges, folyton kiabáló anyára emlékeznének, így ebben szeretnék tanácsot kérni, hogyan lehetne egy picit kezelnem ezt a helyzetet? A párom egyébként támogat, de szinte soha nincs itthon, nagyon kevés időt tölt együtt a család és ő talán pont emiatt annyira el sem tudja képzelni min megyek keresztül, vagy mi is az én problémám valójában. Válaszukat előre is nagyon köszönöm!!