Üdvözlöm!
Az ügyben kérném segítségét,tanácsát,hogy a 4,5 éves gyermekem,kislàny mostanában az oviban fájlalja a hasát.
Itthon semmi probléma.
Sűrűn szokta mondani,hogy hiányzom neki.
Én 8-tól 17-ig dolgozom,így fél 6 mire hazaérek.
2 hetente szombaton is dolgozom
Amennyi időt együtt vagyunk,próbálom tartalmasan eltölteni vele.
Mit tanácsolna,hogy hogy tudnék segíteni,hogy ne érezze rosszul magát az oviban?
Köszönöm előre is a válaszàt.
Tisztelettel:Krisztina

Üdvözlöm! Engem csak az érdekelne hogy meg ismekedtem egy férfivel. Akivel el tudnék képzelni egy teljes és biztonságos jővőt, és úgy érzem hogy ő is igy érzi. Még csak a harmadik randinkon vagyunk túl de olyan az egész kapcsolatunk mintha már ezer éve együtt lennénk..Az első randink az elején teljesen jó volt de a randi végén közölte hogy neki ez nem fog menni és teljesen be zárkozott. Vártam pár napot és újra fel kerestem ekkor már jonn volt minde. Nos már az első randinkon el mondta hogy neki volt egy idegösszeomlása amit úgy gondolt hogy tud egyedül kezelni és a végén olyan súlyos lett hogy korházban kötött ki gyógyszerek és minden mellet de még ezek ellen is neki ment majd végül jobban lett el kezdték le csökkenteni a gyógyszer adagjait. azt tudom hogy 3 havonta orvoshoz kell járnia. De nem igen beszél erről én meg nem fogok erőszakoskodni hogy már pedig mondja el. Nos vissza térve szombaton volt a második randink amin ott is aludtam nála teljesn jó volt minden majd mikor haza jötts beszéltünk már tegnap..ma reggel írtam neki és annyit irt hogy: Szia nem túl jól be kellet vennem egy két adag extra bogyot eléggé szét volt csúszva a tutadom. Utána irta hogy igy kezdötött nála a baj. az a lényeg hogy a szexben is vannak fent tartásai mindig meg akar felelni mindennek..persze engem ez nem zavar meg probálok lelekt önteni belé hogy nincs semmi baj nekem nem kell meg felelnie.. de sajnos ezt most nem tudom hova tenni mert aggódok miatta és miattunk is.. Szeretnék tanácsot kérni hogy ilyen helyzetben hogyan viselkedjek vele? mire figyeljek oda? szeretnék segíteni neki mellete állni de még sosem voltam ilyen helyzetben. egyébként teljes az összhang közöttünk és teljes a bizalom. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Zsanett

Jo napot kivanok!

A fiam lassan betolti a 7. eletevet, es meg erosen cumifuggo, itthon, piheneskor, lefekveskor. De elelvashoz meg az sem eleg, a hajunkat is podornie kell. A fogai szepen, feherek, erosek, viszont felek attol, hogy a fogsora nem fog megfelelloen feljodni, vagy talan mar keso is, nem tudom.

Egyetlen fogorvosnal voltunk, szeretett a gyerek velem jarni oda, o egy szilikon fogszbalyzot ajanlt neki, amit meg is vettunk, de keptelenseg hasznalni, nagyon tele van a szaja vele es borzaszto kenyelmetlen is. A gyerek tudja, hogy egeszsegtelen, megis hasnzalja, mi meg olyan szulok vagyunk, akik bekesen, nem kedveljuk az eorszakot, kompromisszumokat kotunk vele, mas teren nem igazan vannak gondok, hietelesen egyuttelunk:) Valami pozitiv motivacio talan segitene, de neha ugy erzem telejsen kifogytam az oteltekbol.

Elore is nagyon halas vagyok a valaszaert.

Mi lehet az oka hogy nem tudom a kapcsolataimat megtartani?
Minden jól indul kedves vagyok érdeklődő.
El is jutok altalaban az első talalkozóig.
Volt részem így egyejszakás kalandban is.
De ha a nő úgy gondolja hogy neki idő kell. Vagy nehezen dönti el hogy akar e folytatast elkezdem manipulálni, agrssziv stílusom lesz és ezzel elijesztem.
Multkor is nem írt vissza, nem tudtam elérni telefonon és legalabb 50szer hívtam. Töröltem facebookrol, írtam neki vadaskodó üzeneteket hogy biztos nem akar látni stb. Aztán reggel írt hogy mi volt a helyzet miért nem tudott hivni, írni és csalodott bennem, nem gondolta hogy ilyen leszek vele. De én konkrétan bepánikoltam és ordítottam mert nem tudtam elérni. Pedig talalkoztunk volna de így elüldöztem, mondta hogy sokkolta amit csináltam és nem akar most találkozni velem, pedig vett nekem ajándekot is azt mondta. Majd en ráztam le később üzenetbe és tiltottam mert úgy éreztem úgyse lesz már ebből semmi. Elhibáztam. Szerinte én meg átvágtam és fajdalmat okoztam neki. Bűntudom van pedig meglett volna a nő, annyira édes és kedves volt, csak csalódott bennem, azt hazudtam hogy megis zavarna a korkülönbseg. És láttam hogy más mennyi pasi ír a képei alá. De lehe nem kellett volna belerúgni meg egyet azzal hogy letiltom, lehet késöbb találkoztunk volna. Hianyzik, sokat beszelgettünk telefonon, de nem hittem hogy ennyire bejövök neki.
Mindig ez van hogy eltaszitom magamtól az illetőket.
De most megint szükségem van valakire akivel ismerkedhetek.
Nem volt meg párkapcsolatom.
Előfordult hogy lefeküdtem egy nővel és utána talált mást én meg egyedül maradtam.
24 éves vagyok.
Úgy érzem hogy sose tudnék párt találni, pedig rengeteg nő helyesnek mond. De elegedetlen vagyok magammal.
Egyszerűen kell valaki akihez kapcsolódhatok.

Üdvözlöm!

Egy párkapcsolat elején jelentkező problémára keresem a választ. A barátommal fél éve alkotunk egy párt. Az első hónapokban a szükségszerűség úgy hozta hogy rögtön össze is költöztünk ez azonban nemrég véget ért anyagi okokból, és mert neki ez túl korai, ami persze érthető. Viszont kiderült hogy ennél többről van szó. Elmondta hogy bár szeret, érdekli mi történik velem és különlegesnek tart és egyébként ez a viselkedésén is látszik, nem tudja miért de nem tud kötődni, nem érzi hogy kialakult volna a kötődés, az érzés hogy velem szeretné tölteni az idejét, hogy a jövőbeli terveiben szerepelhetnék. Mostanában sokszor feszült, rosszkedvű és nehezen lép túl az előző többéves kapcsolatán. Szerencsére az együtt töltött idő ettől függetlenül ha rövid is de kellemes és nem csak a bajt érzi de hajlandó együttműködni a megoldásban akár szakember segítségével is, viszont ha később sem alakul ki semmi több, akkor véget vetne a kapcsolatnak. A kérdésem hogy milyen magatartással, gesztusokkal lehetne a leginkább támogatni és hogy milyen típusú szakmai segítséget érdemes igénybe venni. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Veronika!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy a párom nem akar gyereket. 3 éve vagyunk együtt. Ő túl van egy hosszú kapcsolaton, melyből gyermek is született, aki most 5 éves, én egy több éves házasságon vagyok túl, melyből gyermek nem született. Az élet minden területén tökéletes az összhang köztünk, a közös gyermeket kivéve. Nem csak most nem akar, hanem sosem. De úgy érzem, ez csak a látszat, mivel megszakítással védekezünk, és pár hónapja késett a menstruációm egy hetet, és szinte ragyogott a boldogságtól, hogy baba lesz. De akkor miért mondja, hogy nem akar és mit tudnék tenni, hogy ez változzon? Imádja a gyerekeket amúgy. Én nem tudom elképzelni, hogy ne legyen gyermekem, és az övét is jobban tudnám kezelni, ha lenne nekem is. Segítségét előre is köszönöm!

Jonapot. Segítséget szeretnék kérni . Antideprenszensas készítményt kaptam pánik és szorongásos betegsegemre, de az első szem erős mellékhatásokat váltott ki nálam amitől nagyon megijedtem így azonnal abba is hagytam, kaptam egy újabbat de a probléma az hogy most már nem merem bevenni mert rém történeteket hallottam róla hogy van aki kórházba került rossszabul lett tőle mint azelőtt volt és most már tanácstalan vagyok nem tudom mit tegyek valójában ennyire mérgező lenne ez a gyógyszer ? Vagy várjam ki az első napokat meg rossz és valójában lehet javulás ettől a gyógyszertol??

Szép napot.

4 éves párkapcsolatban élek. A kezdetektől együtt élünk. A párom már akkor is iszogatot. Leszögezném soha nem bántott. Nagyon bánt és rosszul esik amikor csak teheti az idelyét a “kocsmában” tölti. Többször veszekedtünk e miatt. Házimunkában nem igen segít és ha én megemlítem hogy egész nap ő nem volt otthon hanem a “kocsmában” dekkolt akkor még én leszek a “rosszfiú”. Én nem csinálok semmi én nem mosok stb. Rettenetesen dühös vagyok e miatt….. Nem tudom mit tegyek.
Kérem adjon tanácsot. Köszönöm Barbara

Tisztelt doktorno!
A parom miatt irok Onnek. Segiteni szeretnek neki, mert nagyon ugy tunik, hogy borderline betegsege van. Minden tunet illik ra. A legrosszabb a paranoiaja, a legtobb este ugy telik, hogy elmondja, ugy erzi kovetik, figyelik, fel egyedul, fel, hogy megolik… mar o is belatta, hogy beteg, bar neha ellenkezik, hogy o aztan nem. Kis dolgokon is felkapja a vizet, a munkahelyeken nem bir megmaradni sok ideig, egyik percben szeret ott lenni, aztan valami vagy valaki miatt megsem. A gyerekkorarol nem tul sokat beszel, de amiket mondott, az nagyon megdobbento (pl a szulei otthagytak a testereivel bezarva oket sok idore, mert elmentek jatekgepezni, apja bortonben volt, ilyesmik). Magat es engem se bant, bar neha nagyon ossze tudunk veszni, hamar kibekulunk. De aggodok a folytonos irrealis felelmeitol, es szeretnem elvinni orvoshoz, hatha tud segiteni. O is szeretne szakemberhez fordulni. Kit vagy mit tudna ajanlani?
Elore is koszonom a valaszt es a segitseget!

Jó napot kedves netdoktor hozzá szeretném tenni hogy én nem hiszek az ilyen netes dolgokban viszont érdekelne egy dolog van egy lány akivel megismerkedtem Magyarországon én kint élek külföldön már hosszabb ideje és ez a lány szeretne hozzánk jönni egy hétvégére Mert már most én azzal a lánnyal voltam együtt és én ez a lánnyal utána nem igazán törődtem erre azt mondta az a lánya vagy van Hát hogy ezzel fogtam meg vagy én nem úgy viselkedtem veled mint az összes többi férfi ez a lány egy topmodell lány Nagyon szép Én se hittem volna hogy lehet köztünk valami viszont én nem gondoltam komolyan ezt az egész dolgot most ott tartunk hogy szeretne hozzánk jönni három hét múlva egy hétvégére és annyit Még hozzátette mert kérdeztem tőle hogy miért miért határozott mit és azt mondta hogy az azokkal akikkel együtt volt eddig azok mindegyik papucsok voltak és mindig az volt amit ő akart és neki valaki olyan valaki kell aki raffel nézhet majdnem hogy velem például hozott de nem mondta el és azt annyit tett hozzá hogy ő úgy érzi hogy én felette állok és őneki ez miatt bizonyítania kell és valahogy így mondta hogy őneki bizonyítani kell és ez tesz engem érdekesség De hát ebbe a tudnak segíteni hogy ez mit jelent hogyha egy nő azt mondja hogy te felettem választ és bizonyítás vágyom van ezért Mit jelentett köszönöm

Üdvözlet! Tanácsra lenne szükségünk mert nem tudom hova forduljunk! Nővérem, aki 38éves és multiple sclerosisban szenved, amivel nem is lenne baj, tudjuk mivel jár, a probléma az lenne hogy már nem bírunk vele, a probléma nagyon összetett: 1. a vásárlási mánia: mindent megvesz, mindenből többet és mindent vissza is visz, legyen az ruha, ékszer, bármi, nincs olyan bolt ahol ne utálták volna ki, vesz egy kabátot visszaviszi, vesz egy farmert visszaviszi mert nem jó nem szép, kényelmetlen, mégse kell stb. 2 munkahelyi konfliktus a főnökeivel, nincs olyan főnök az áruházban akit ne utálna, ez már odáig fajult hogy havonta 2szer mentőt hívnak rá, rohamokat színlel tudat alatt, ráng mint egy epilepsziás rohamos, a mentős azt állapította meg hogy minden értéke normális, ez egy tudat alatti jelzés hogy vmi nem oké, de ráng mint egy epilepsziás, elmúlik a roham, 10perc és megy dolgozni mintha mi se történt volna, és ez kezd elviselhetetlen lenni! 3. Az utóbbi 2 évben mindig kitalálta hogy fáj vmilye, fáj a feje szédül, fáj a hasa, görcsölt, most éppen szédül, mindezekkel orvoshoz is fordult, de soha semmi t nem találtak nála! Mindig mindenkinek vele kell foglalkoznia, munkája pontatlan, nem tud odafigyelni, elégedetlen mindennel, valami nem oké pszichésen , boldogtalan, pedig van egy 7éves csodás kislánya. Elégedetlen az alakjával, sértődékeny, semminek nem örül, boldogtalan! A háziorvosa aki egyben pszichológus is hozzá rendszeresen jár, de csak nyugtatókat írt fel, aminek az lett a hatása hogy állandóan alszik, mert unatkozik nem találja fel magát, volt a hogy a munkahelyén aludt el! Mivel már nem bírunk vele, gondoltuk elküldjük egy másik pszichológushoz magánrendelésre, aki azt mondta ő már nem tud segíteni, akkut esetnek minősítette, ő javasolta hogy vigyük el Budapestre a Tündérhegy nevezetű központba, ott tudnak segíteni, elmentünk a háziorvoshoz aki írt beutalót, felutaztunk Budapestre de ott elutasítottak arra hivatkozva hogy az állandó konverziós rosszullét miatt vmit alacsony feszültségtűrés miatt itt nem látható el biztonságosan ! Onnan átírányítottak Kisbérre a Batthyányi Kázmér Szakkorház Pszichiátriai Oszályára! Kérdésem az volna hova vagy kihez forduljuk, mit csináljunk mert tanácstalanok vagyunk! Köszönöm

Sokat pakolok ,nem szoktam adni magamra es fius vagyok mellesleg az egyik szememre szemfejdergülésem van

Kedves doktornő!
A tanácsára lenne szükségem mert nem bírom ezt a fájdalmat elviselni ami bennem van!
Most lesz áprilisban 2 éve,hogy elveszítettem édesanyámat a mindenemet mert nekem ő az volt és nem tudom elfogadni,hogy már soha többé nem láthatom őt az életben! A mi kapcsolatunk nagyon szoros volt nekem édesanyám a barátnőm is volt egyben meg a támaszom!Amióta megszülettem én mindig vele voltam soha nem hagytam magára. Sokan mondták,hogy olyanok vagyunk mint a sziámi ikrek. Engem az anyu nagyon szeretett és óvott mindentől és mindenkitől! Nem engedte,hogy bármit is csináljak mindent megcsinált helyettem. Bárkitől megvédett engem a széltől is óvott. Az ilyen anya lánya kapcsolat mint amilyen a miénk volt nagyon ritka. Én mégis sokszor csúnyán viselkedtem vele veszekedtem amit már nagyon bánok mert ő soha nem érdemelte meg. Amióta ő elment az életem üres lett. Mintha a szívemből kitéptek volna egy darabot. Én tudom jól,hogy már soha nem lesz semmi olyan mint régen. Az anyu nélkül nincs értelme az életemnek. Elmondani nem tudom,hogy mennyire hiányzik és olyan nap nincs,hogy ne gondoljak rá. Vannak időszakok amikor könnyebb próbálok másra figyelni de aztán amikor rám törnek az emlékek akkor végem van. A szívem szakad meg,hogy ő már nincs többé. Nem tudom hogy valaha túlteszem e magam rajta vagy örökké csak szenvedni fogok. miatta! De egy biztos,hogy édesanyám nélkül elveszettnek érzem magam. Már senki nem szeret engem nem véd. Itt van a bátyám az igaz de ő nem pótolja édesanyámat sem senki más. Nem tudom,hogy lehetne ezt a fájdalmat enyhíteni ami bennem van. Kérem adjon tanácsot mert nem bírom tovább!

Ülök a buszon, vonaton, úton a melóhelyem felé és csak egy valamire gondolok: meg akarok halni. A munkahelyemen ebédszünetben mindenki csicsereg körülöttem és én arra gondolok: meg akarok halni. Hazafelé a munkából, majd a boltban a sorban állás közben. Mindig, állandóan, szüntelenül.
Mostanában ez minden és talán az egyetlen meghatározó gondolatom. Pontosan nem tudnám megmondani mióta, nem emlékszem rá. Éppen ezért olyan, mintha mindig is ezt éreztem volna, mindig is így éltem volna. Reggel kinyitom a szememet és a sírás fojtogat. Vagy az sem, csak olyan üres vagyok, mint egy tátongó sötét lyuk. Arra gondolok, hogy meg kellene halni, de jó is lenne és akkor nem kellene végig csinálnom ugyanazt, mint mindig.
Nincs kedvem a munkához, nincs kedvem tanulni, nincs kedvem zenét hallgatni se, pedig emlékszem, régen még szerettem mindent. Jóleső örömmel töltött el meghallgatni egy kedvenc zenét, megtanulni valamit, amit eddig nem tudtam, de most már semmi nem tölt el örömmel. Semmi sem. Semmi sem érint meg.
Már nem hiányoznak a barátaim se, akikkel azt sem tudom, mikor találkoztam utoljára. De sajnos egyikük se hívogatnak, mikor találkozunk, sosem írnak rám facebookon. De nem érdekelnek, ahogy semmi más sem. Csakhogy túléljem a napomat. De közben az fut át az agyamon: hátha közben meghalok. Mondjuk reggel. És akkor nem kell már egész nap semmit se csinálni, semmit se tetetni.
Azt szeretném, ha hirtelen megszűnne minden, véget érne a földi pályafutásom és nem kellene befejezni a napomat. De ha csak nem gázolnak el, lő le egy fegyveres őrült, vagy állít valaki belém kést, esetleg elvisz egy hirtelen jött betegség, akkor erre nem sok esélyem van. Csak ha öngyilkos leszek. Ám az annyira nem kecsegtet még. Talán mert nincs bátorságom hozzá, nem akarom fájdalmat okozni magamnak. Meg az olyan macerás. Én egyszerűen csak azt szeretném, ha elaludnék és nem kelnék fel többé vagy hirtelen megszűnnék létezni. Eltűnnék egy csettintésre és nem kellene tovább cipelnem azokat a mázsás súlyokat, amiket napközben magammal viszek mindenhová.
Nem akarok már több lélektelen szexet. Nem akarok úgy beszélgetni a senkivel, hogy közben ott sem vagyok. Igen, beszélek, tőmondatokban elmondom mi történt velem és megkérdezem őt, mi van vele, de valahogy mégis mindez olyan távoli, mintha ott sem lennék. Nincs kedvem ahhoz, hogy eljátsszam mennyire boldog vagyok és elégedett. Miközben egyáltalán nem.
De ahhoz sincs affinitásom, hogy elmenjek egy randirra. Nem akarok kimozdulni. Jobb szeretek csak feküdni és nem csinálni semmit. Csak nézni ki a fejemből és azt várni, mikor halok már meg. Annyiszor hallottam már, hogy valakit álmában ért utol a vég, mert agyvérzése volt vagy leállt a szíve. Velem ez miért nem történhet meg? Tessék, itt egy lélek, aki mennem, hogy eggyel kevesebb ember élősködjen a Földön, de mégsem engednek el. Inkább szenvednem kell, minden nap végig járni a poklot, bezárva az életnek nevű börtönbe.
Este a fürdőben, vagy éjszakánként titokban sírok és könyörgők a megváltó halálért. Ennyi jutott nekem. Néha arra gondolok, hogy beteg vagyok. Nem normális, ha az embernek van egy középszerű élete és ennyire boldogtalan. Van egy jó munkám, fizetésem. De én csak meghalni
akarok. Lehet, hogy elment az eszem vagy egy démon lakik bennem. Az ördög suttog nekem és próbál öngyilkosságba kergetni, hogy övé legyen a lelkem. Nem tudom. Csak azt, hogy nem normális, hogy azt érzem, amit, hogy halálosan szomorú és elégedetlen vagyok, hogy semmi sem mozgat belül, akár jó, akár rossz dolog történik velem.
Nincsenek már álmaim, vágyaim. Igényeim sincsenek. Egyedül az érdekel, hogy meghaljak, de lehetőleg anélkül, hogy nekem kellene besegítenem. Remélem, nem kell eljutnom odáig, hogy gyógyszereket kell bevennem, vagy kiugranom a kilencedikről. Sok minden megfordult már a fejemben, de félek, hogy nem járok sikerrel és egyszer nem tudom őket elhallgatni. Már azon voltam, hogy egy csomó altatóval fogom véghez vinni. El is kezdtem kiváltani a recepteket, amiket nagyanyó és nagyapónak ír fel az orvos. Ki is váltottam egy párat, de sikerült azt az énemet megállítani, de úgy látszik csak egy darabig.
Egyetlen kívánságom az élettől a kényelmes halál. Nem kell nekem több pénz, ház, saját kocsi, sem gyerek vagy más, egyszerűen csak boldog akartam lenni egész életembe. De ez nem sikerült, sosem voltam boldog eddigi életem egyetlen egy percébe sem. Főleg az elmúlt 2 évben. Előtte még volt bennem remény, harc, erő, de most már csak fáradt vagyok. Fáradt nem csak testileg, hanem szellemileg és lelkileg is, de nagyon.
Hadd adjam át a helyemet egy olyan léleknek, aki szívesebben élne helyettem. Szabaduljon már meg ez a Föld legalább egy fogyasztótól. Itt vagyok, készen állok. Csak ne keljen újra felvennem azt a fájdalmas maszkot. Nem vagyok dühös senkire és semmire sem. Én csak egyedül voltam, vagyok és leszek is.
Tudod, mióta az eszemet tudom azóta állandóan úgy érzem, mintha a testemen kívül lebegnék, és onnan nézném magamat. És gyűlölőm, amit látok. A viselkedésemet, a hangomat. Nem tudom, hogy tegyek ellene. Nagyon félek, hogy ez az érzés sosem múlik el. Nem vagyok se hülye, vak meg éppen nem. Mindig észrevettem, mikor engem gúnyoltak ki, beszéltek ki és ez nagyon fájt. Nem tehetek róla, hogy ilyen lettem, pont ezért utálom magamat, a testemet, a fejemet, fülemet, fogaimat, ahogyan beszélek. Mindent. Látom ahogy rám néznek.
Félek, holnap reggel is még itt leszek. Már előre szomorú vagyok. Látom magam előtt, ahogy felébredek és csak azon jár az eszem: miért nem halok már meg?
Torkom szakadtából sikítok, de senki se hallja, aki meg talán észrevette az meg az mondja, hogy én csak egy probléma vagyok, mindig. Hát, sajnálom, hogy többé nem vagyok személy. Probléma vagyok. Ha nem magamat bántom akkor mindenkit körülöttem és ez ellen semmit sem tehetek. Egyszerűen összetörtek. Tudom, hogy az élet maga a fájdalom, minden reggel fájdalommal nyitom ki a szememet, fájdalommal megyek dolgozni, fájdalommal mosolygok, nevetek. Hiába mondja valaki, hogy jobb lesz, vége lesz majd ennek, nyugodjak le. Nem megy, borzasztóan fáj, csak azt akarom, hogy vége legyen. Minden lélegzetvétel fájdalmas.
Hogyan tudnád folytatni az utadat, ha a legszörnyűbb dolog történt meg veled? Mivé kell alakulnod, hogy túléld ezt? Tőlem az életemet vették el és oda adták másnak, minden egyes nap látom ahogyan boldogan, vidáman éli azt az életet, amit én is akartam. Ilyenkor azt kívánom, hogy bárcsak semmit se éreznék soha többé. Nem én akartam ezt az utat választani, lerugdostak erre és egyszerűen nem tudok változtatni rajta, akár hányszor megpróbáltam mindig ugyan az lett a vége. Még jobban beletaszítottak a sárba.
Általában mindig sikerül felvenni a maszkot, mindig ezt csináltam, sosem mutattam az igazi arcomat, és ha valaki gyanított valamit erről, akkor csak elhintem, hogy jól vagyok, de ma nem sikerült felvenni, nem találtam magamban több erőt egy újabb mosolyra.
Nincs már remény, számomra nincs több. Mindenki jobban fog járni, ha már nem leszek itt.

Sajnos a párom anyagi helyzete megromlott. Lehetosege lenne hogy kirendezze tartozasait, megsem el vele. Probaltam szepen, csunyan, sehogysem jo. Persze en csak cirkuszolok szerinte es a csaladja szerint is. Pedig csak felek a jovotol, ugyaniy 6 honapos terhes vagyok, es olyannyira kihat ram ez az egesz, hogy szorongas es almatlansag gyotor, es mindezekhez tarsul a folyamatos gyomorideg.