9 éves lányomnak van egy kis barátnője, aki 1-2 évvel fiatalabb nála, vele kapcsolatban merült fel aggályom. Egy táborozás kapcsán ismerkedtek meg a lányok, a tábor végén kapott egy levelet a lányom, amiben kb. az állt, hogy nagyon megszerették egymást és szeretnék felvenni velünk a kapcsolatot. Ez olyan 2-3 éve történt. Azóta néha elmegyünk együtt programokra, de leginkább a lányomat hívja m
meg hozzájuk a kis barátnő édesanyja. Eleinte örültem, hogy egymásra találtak és hogy a lányom és az édesanya elmesélése alapján nagyon jól kijönnek a lányok, nagyon jókat szoktak együtt játszani. Én nem szoktam jelen lenni ezeken az alkalmakon. Ami aggaszt engem, hogy minden alkalommal, ha a lányunk náluk jár, fura rajzot szokott hazahozni, amitől rossz érzésem lesz. Minden ilyen rajzon macskák, vagy kutyák láthatóak, kissebb méretűek, sokan vannak és éppen különböző módon szenvednek, vagy a haláluk látható szépen lerajzolva. Vannak pl. felakasztott, tüskékkel átszúrt, láncra vert, bebörtönzött, késsel hasba szúrt, stb. állatok. Már az első ilyen rajz láttán fura érzésem volt, de nem foglalkoztam vele. A lányomat kérdezve elmesélte, hogy náluk játszanak ilyet, a barátnő kitalálja, hogy ilyet játszanak és aztán úgy látom a rajzon, hogy a barátnő ezt le is rajzolja, aztán a lányomnak adja ajándékba. Én meg mikor otthon megnézem, egyre rosszabb érzésem lesz. A lányom azt mondja szeret a barátnőjével játszani, más játékokban nincs ilyen vetülete. Van otthon macskájuk, abba néha belerúg, ha nem látják a szülők a lányom szerint. Mostanában a barátnő édesanyja nagyon rámenős módon, már-már agresszíven szeretne kikényszeríteni tőlem egy következő alkalmat, amikor meghívják magukhoz, de én a fent említett rajzok miatt nem szeretném, ha túl gyakran találkoznának, ett nem mondtam el az édesanyának, csak érzi rajtam, hogy nem igyekszem összehozni a következő találkozót. Nálunk is volt már a kis barárnő, olyankor behúzódnak a gyerekszobába és nem is nagyon jönnek ki onnan. Ilyenkor nem készül ilyen furcsa rajz. Próbáltam közös kézműveskedést szervezni, amikor nálunk volt a barátnő, de ő nem akart részt venni benne. Ha náluk vannak, ott szívesen kézműveskedik. Furcsának találom ebben a kislányban többek között azt, hogy ha kérdezem bármiről, nem válaszol nekem. Ilyasmi érzésem van, mintha haragudna rám. A lányomnak van egy 3 éves húga, őt kifejezetten nem kedveli a kis barátnő. Olyan furcsa, ahogy ránéz, mintha utálná, pedig nem ártott neki. Az igaz, hogy legszívesebben velük lenne, játszana velük, de kiküldik, mert nem szeretnének vele játszani. Ezt a részét megértem, de úgy gondolom, ez nem elég ok arra, hogy úgy nézzen rá, mintha gyűlölné. Próbáljuk is távol tartani a kicsit tőlük, de nem mindig sikerül kivitelezni. Akkor a nagyok panaszkodnak, hogy vigyük ki a kicsit. A kis barátnő családkát egyébként jó fejeknek tartom, leszámítva, az agresszív tukmálást és hogy látom, hogy az édesanya kb. mindent megenged a kislánynak, nem szokott rászólni olyanért, amiért én már szóltam volna. Nem tudom ez a kis barátnő jó hatással van-e a nagylányomra és mennyire tudja/akarja esetleg befolyásolni őt a kis barátnője és hogy mi mit tehetünk, hogy később esetleg ez ne forduljon át valami rosszba. A kislány távolságtartása, "haragszom rátok" érzés keltése és persze a fura rajzok miatt aggódok, hogy ennek a barátságnak nem lesz jó vége. Reális egyáltalán a félelmem? Köszönöm a választ!

Azért választottam az egyebet, mert problémámba beletartozik az önbizalomhiány, levertség, céltalanság, koncentrációs nehézségek-pl. erőtlenség, motiválatlanság bármiféle tevékenységre, értelmetlennek tartott jövő, habár számtalan terv van, de mindegyik olyan akadályokkal, melyeket nincs erő leküzdeni, néha csak egész nap az ágyban feküdni és mégis konstans fáradtságot érezni stb. Nem tudom felismerni, hogy ez depreszió-e, és ha igen, miért-jó lenne ennek tudatában lenni.

Üdvözlöm. A következőben kérnék szépen pár tanácsot: nem tudok alaguton, aluljárón stb átmenni, de sajnos orvosi vizsgálatra sem ahol már a vizsgáló műszer fölöttem halad el, mert rögtön egy nyomó érzés telepedik rám, úgy érzem nem jön a levegő. Mitől van ez, és hogyan tudom ezt leküzdeni? Köszönöm szépen a válaszát.

Demens beteg(73éves) felébred éjjel 2 óra felé és nem tud tovább aludni.
Milyen altatót javasol az ilyen betegnek? Anyukám élettársa sajnos ilyen beteg, anyu ápolja de már ő is teljesen ki van borulva attól, hogy nem alszanak fél éjszaka, meg persze nappal is sok baj van a papával. Milyen altatót javasol egy ilyen betegnek. Most a leggyengébb szanaxot adja neki anyukám, de mondtam neki hogy az csak nyugtató. Kérem tanácsoljon valamit. Voltak már orvosnál is, de nem igazán foglalkoztak velük kellő figyelemmel. Aludni márpedig kell mert már anyukám is teljesen ki van. Segítségét tanácsát előre is köszönöm.

Jó Napot! Az elmúlt 2-3 évben gyorsan szokott változni a hangulatom. Egy nap nagyon kevés ideig de boldognak érzem magam, míg a nap hátralévő időszakában inkább szomorúnak. A szomorúság az nagyon szélsőségesen van jelen az életemben. (Akár okkal akár anélkül)
Ön szerint bipoláris zavarban szenvedek?
Válaszát Köszönöm!

Tiszteletem,
kerdesem az lenne,hogy hogyan tudnam feldogozni azokat a serelmeket,melyeket akkor szenvedtem el amikor betegsegem kiujult es tombolt.Mit kezdjek azokkal az emberekkel es esemenyekkel.Az akkor vedekezni nem tudas es a magamon keptelen segites is bant nagyon.
Valaszat elore is koszonom

Üdvözlöm. Férfi családtagomról lenne szó. Fél éve elhagyta a felesége, most volt válás. Minimálisan kommunikál. Félelme, hogy bántani fogják . Keveset alszik. Amit elé teszünk megeszi, de ha kérdezzük, nem kér. Ha áll, jobbra-balra inog. Le van lassulva. Ha sétál, az útba eső növények leveleit tépkedi, autóban minden gombot nyomogat. Vakarózik mindig, mindenhol. Írtak fel számára Frontint. 2 hétig szedte, aztán nem emlékezett az előző napra. Nem adtunk neki többet. Ez több hónapja volt, azóta gyógyteákat iszik. Pszichológusnál volt /egynél/ , nem akart vele kommunikálni. A családdal is minimálisan. Mi a teendő? Előre is köszönöm válaszát, segítségét. Tisztelettel : K. Zsófia

Kedves pszichológus!
Szeretnék segítséget kérni a következő dologgal kapcsolatban! Én a párommal más fél éve majdnem hogy együtt vagyunk és az első 6-7 hónap szexuálisan jó volt most is jó lenne csak ritkán van mert amikor neki állunk a dolognak a páromnak közben le lankad. Gondoltunk már sok mindenre gondolok itt példára a stresszre(munkahely hiány stb) pedig halálosan szeretjük egymást , kívánjuk is egymást de valami miatt nem megy. Ebben szeretnék segítséget kérni! Előre is köszönöm!

Kedves Pszichológus!

A problémám a következő:
Viszonyt folytattam egy lánnyal két hónapja tartott, mindkettőnk családja megtudta a dolgot. Nagyon szeretjük egymást, de a lány feláldozta magát hogy rendbe tudjuk tenni a kapcsolatainkat, kilépett a kapcsolatból, még mindig szerelmes belém, és fordítva. Úgy érzékelem nálam otthon már nem bíznak bennem, ami jogos és naponta a fejemhez vágják a megcsalást. Párom azt mondta próbáljuk meg, de érzem a távolságtartását.
A kérdésem a következő: Jót tenne e a kapcsolatunknak ha elköltöznék pár hónapra hogy át tudjuk értékelni a jövőt?
Köszönöm megtisztelő válaszát!

15 éves vagyok és 3 éve Németországban élek. 2 éve egy gimnáziumba járok, előtte 1 évig csak németet tanultam és iskolát szeretnénk váltani a bátyámmal. Nos, az a gond a mostani ikolánkkal, hogy a tanárok 120%-ot várnak el tőlünk, azaz, hogy még az anyanyelvieknél is többet rakjunk le az asztalra, viszont ha ez megtörténik, dícséretre ne várjunk, csak arra, hogy még rosszabb osztályzást kapunk. A tanárok meg akartak buktatni minket, miközben jó jegyeink vannak és mindent megtettünk, hogy a tanárok lássák bennünk, hogy mi tényleg megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy beilleszkedjünk. Na igen, a beilleszkedés, ez a másik dolog ami nem ment. Má két éve itt vagyunk és még mindig vannak az osztályainkban olyanok akik nem tudják a nevünket, vagy hogy honnan jöttünk, ami azért van, mert elvileg mi nem beszélünk németül (B2-es szinten vagyunk és hozzáteszem mindent megértünk a tananyagból), mi hülyék vagyunk, miközben ők azt sem tudják hol van Magyarország! Az iskolaváltás bennem már a kezdetektől felmerült, de 2 év kellet hozzá, hogy az édesapánk is belássa, hogy igazságtalanul bánnak velünk mind a tanárok, mind a gyerekek. Mi rengetegszer beszéltünk az osztályfőnökeinkel, hogy hátha változik senki, de nekik már az elejétől fogva az volt a tervük, hogy megbuktassanak minket, majd kirúghassanak és majd elmondhassák, hogy a mi iskolánkat nem tudják teljesíteni a külföldiek, mert nem mi vagyunk ám az egyetlenek, akikre ez a sors vár, hanem volt egy arab fiú, aki már 2 éve próbálta letenni az érettségit, de nem hagyták neki. Rengeteg, de talán az összes gimnáziumnak és magániskolának írtunk a régióban és 3-tól kaptunk választ, az első már alapból ki lett lőve, mivel a csodás igazgatónk, már telebeszélte a fejüket, úgyhogy köszönik szépen, nem kérnek a külföldiekből! Maradt 2 magániskola, az egyik a Waldorf, ami nem igazán nekünk való. Ott voltunk, beszéltünk az igazgatóval, megnéztük és ez nem járnánk jól vele! A másik egy nagyon messze lévő, napi 4 óra utazást követelő iskola lenne, ami nagyon tetszett nekünk. Az első probléma az ingázás, amiben nekünk még sosem volt részünk, a másik pedig a pénz! Nagyon, de nagyon sokba kerül, ha oda járnánk, az iskola mellett nem igazán lenne pénzünk semmire. A szüleim keményen dolgoznak, anyukám gondolkozik a munkahely váltáson, hátha úgy majd ki tudjuk fizetni. Anyukám az, aki a legjobban szenved, elsősorban miatta írok, mert már nem bírom nézni és attól félekk belehal! Nagyon aggódik értünk és őszintén én is magam miatt! Az a helyzet, hogy egyik iskola se lenne megfelelő és nem tudunk döntésre jutni! Ha itt maradunk, előbb utóbb kivágnak minket és belerokkanunk a szomorúságba, magányba és búba, a másiknál az utazásba és a szegénységbe rokkanunk bele! Én nem abban kérem a segítségét, hogy döntsön helyettünk, hanem hogy valami tanácsot adjon, hogy mit is kezdhetnénk, hogy segíthetnék anyukámnak, vagy hogy esetleg forduljunk pszichológushoz! Nagyon el vagyok keseredve és egyenlőre a mostani iskolámat pártolom, hiszen a szüleim nem rokkanak bele a kifizetésébe és én valahogy majd átvészelem, a testvérem nevében nem tudok beszélni. Előre is köszömöm a válaszát!

Kedves Szabó Lili!

Párom, megismerkedésünk előtt egy évvel jól keresett. Van saját, felújított lakása, autója. Amit önerőböl ért el. Nyilván minimális szülői segítséggel, de nem sokkal.( Édesapja rokkant, úgyhogy nem kaphatott nagy támogatást.) Viszont megszűnt a munkahelye, illetve akkori párkapcsolata is véget ért, és mindig reménykedtem, hogy majdcsak keres és vállal munkát, de nem történik semmi és már nagyon itt lenne az ideje.
Én jól kerestem viszonylag, de már a 7. hónap végén úgy éreztem, hogy ideje abbahagynom a munkát.

Mikor még csak tervezgettük a közös jövőnket, emlékszem, hogy volt egy olyan furcsa elszólása, hogy neki olyan nő kell mint én, hogy így nyugalomban élhessen-mint mellettem- és ne kelljen dolgoznia, miközben a nő neveli a gyerek(ek)et.
Én akkoriban mondtam neki, hogy ilyen esetben én inkább nevelném majd egyedül a gyerekem, mintsem még a férfit is eltartsam.
Csak a gond az, hogy vagy albérletre költök sokkal többet mint most így, hogy őt is eltartom kvázi, vagy hazaköltözöm vidékre szüleimhez, sokkal nehezebb helyzetbe. Nyilván vele szeretném közösen nevelni a gyermekünk, csak kicsit nyomasztó, hogy nem csak az én vállamat kellene hogy nyomják az anyagiak. (Számlákat igazából ő fizeti, abból amit kap a táncért, ha futja rá… de lehet szülei belepótolnak, nem tudom. Viszont semmi más).
Nem tudom, hogy miért jó így neki. Egy új telefon csak vágyálom számára már régóta, pedig 1 havi fizetése több lehetne mint a telefon ára, de ez sem volt elég motiváció, ahogy a gyerek érkezése sem, úgy tűnik.
Ön mit gondol erről?

A párommal 4 éve vagyunk együtt. Az utóbbi időben elő állt azzal, hogy szünetet akar. Azzal magyarázta hogy sok lett neki hogy együtt lakunk, ha haza megy akkor nem egyedül van, korlátozva érzi magát. Én próbáltam megbeszélni vele, és többször is elmondtam hogy képes lennék változtatni, de elutasította, azt mondta nem akarja hogy valtoztassak. Ezt nem értem most sem, akkor mitől vár változást? Illetve másoknak engem állít be hibásnak, mikor én próbáltam kompromisszumot kötni. Eltitkolta azt hogy fél éve cigizik mert ideges. Sokat mondtam már neki régebben is hogyha ideges vagy baja van nekem elmondhatja megertem megprobalok segíteni de ezt is elutasította, azt mondta magán kell segítenie. Tehát konkrétan én semmit nem tehetek. A közös otthonunkbol el kellett jönnöm, hogy át gondolja magában a dolgokat. A családunk előtt látszik rajta hogy baja van, de amit kettesben voltunk mint akit kicsereltek éreztette hogy szeret, romantikus volt és a többi. Tehát nem értem.

2 éve vagyok együtt a párommal. Nagyon szeretem, és úgy érzem ő is engem. Idén eljegyzett, és babát várunk.
Jó eszű okos, 36 éves férfiról beszélünk. Sok tapasztalattal. Mégis mióta ismerem, nincs rendes főállása. Mellékállásban táncot tanít, de abból nem lehet megélni.
Mikor teherbe estem, láttam benne némi elszántságot, hogy munkát vállal, hogy eltartsa a családját, de azóta sem történt semmi. Még csak az önéletrajzát sem töltötte fel sehova. Ha szóba hozom, terel. Én már nem dolgozom, és aggódom, hogy ő sosem fog. Nincs már ötletem, hogy hogyan segíthetnék neki. Csak egy megoldást látok: elköltözöm és akkor talán észhez tér…de pici babával?
Mit tegyek? Mi lehet az oka annak, hogy nem vállal munkát? Tanácstalan és kétségbeesett vagyok.

Üdvözlöm! Kérem segítsen ha módjában áll! 100 kilót fogytam, de most sem látom a különbséget. Nem tudok tükörbe nézni, gyűlölöm magam 48 éves vagyok. Az egész fiatalságom rá ment a túlsúlyra! Szabályosan szégyenlem magam, és az idegeimet felörli. Amíg nagy súlyban voltam, nem zavart, valahogy természetesnek vettem, hiszen erről szólt az életem, de most osszetortem lelkileg teljesen. A pszichológus azt mondta, majd eljön az idő amíg elfogadod magam. De 2 éve nem sikerül. Köszönöm, hogy meghallgatott. Üdvözlettel Klári

Tisztelt Szakértő!
A testvéremről szeretnék kérdezni. Nagyon jó a viszonyunk, én vagyok az első számú bizalmasa és barátja.
Szóval a bátyám kb. 25 év házasság után vált el a feleségétől. Sosem volt jó igazán a viszonyuk, a szex nem volt kielégítő a testvérem számára, mert a felesége amolyan jégcsap típusú nő volt. Mégsem csalta meg soha, mert úgy érezte aljasság volna az asszonnyal szemben, de nagyon szenvedett emiatt. Teljesen elfojtotta magában az igényt egy normális életre. Ráadásul a sógornőm még le is nézte a bátyámat, szinte semmibe sem vette.
A válás után néhány évvel talált magának valakit. Ez a párja felnéz rá, megbecsüli, lelkiismeretesen ápolja, ha beteg, de sajnos megint hasonló a helyzet köztük. A bátyám sokszor panaszkodik, hogy már megint neki kell tűrnie, mert a hölgy szinte mindig elutasítja a közeledését.
Kedvelem a barátnőjét, de azt gondolom, nem ő lenne a megfelelő pár a testvérem számára.
Sokszor beszélgetünk, és olyankor próbálok rávilágítani, hogy amit a hölgytől kap, azt akár én is megadhatnám neki, mert ahogy a mi testvéri viszonyunk mentes a szexualitástól, úgy az övék is. Úgy látom, hogy a hölgynek ez egy rendkívül kényelmes állapot, a bátyám megmentette az egyedülléttől, (ő is elvált), "státuszt" adott neki, párja van, ezért ő cserébe gondoskodik a bátyámról, mos, főz, takarít, ápolja, ha kell, a világ előtt asszonya, de egyébként meg nem. Olyan, mintha a bátyám férfi mivolta csak szükséges rossz volna, egyáltalán nem tiszteli benne a férfit, inkább a "gyermekének" tekinti. Nem nőként viselkedik vele, hanem szinte anyaként. Ez szinte egy üzleti viszony. Te ezt adod nekem, én cserébe azt adom Neked. Én inkább úgy látom, hogy az anyai ösztöneit éli ki, egy anya-gyermek viszonyban vannak. Emellett viszont nagyon féltékeny a bátyámra. Megköveteli, hogy minden régi hölgy ismerősével szüntesse meg a kapcsolatát, függetlenül, hogy az mennyire ártatlan, mert nem viseli el, ha bárkivel is beszélget. Vagyis feltétlen hűséget vár a semmiért cserébe…
A bátyám is látja a problémákat, mégsem lép, mert hálás a gondoskodásért, azt mondja ez máris több, mint amit a feleségétől valaha is kapott.
De látom, és mondja is, hogy egyébként meg szenved. Szexuális fantáziái vannak, álmodozik, de már ettől bűntudata van, és napokig letargiában van. Ráadásul volna egy másik hölgy, aki nagyon vonzza őt, mert olyan a kisugárzása, sokat gondol rá, néha beszélgetnek is, a hölgy pedig őszintén rajong a bátyámért. Tudom, hogy szerelmes belé, de nem közeledik, mert tudja, hogy párja van. A bátyám pedig hezitál, szeretné a másikat, de hűséges akar maradni a párjához. Tőlem kérdezi, hogy mit tegyen.
Tudom, hogy a döntést neki kell meghoznia, de próbálom elmondani neki ezeket, amiket leírtam, és azt is, hogy gyakorlatilag csöbörből vödörbe esett. És hogy legyen bátorsága kilépni a kevésbé jóból, ha esélye van egy annál jobbra. Gondolom ez elsősorban önbizalom kérdése, hogy a biztosból, ki merjen lépni, és vállalja a kockázatot egy másikkal, ami ha jól sikerül, akkor boldogabb lehet, mint valaha.
Kérem, elsősorban szeretném, ha elmondaná, hogy jól látom-e a bátyám helyzetét, a mostani párjával. Valóban egy "anya-gyermek"viszony-e ez, és valóban az anyai ösztöneit éli-e ki a hölgy ebben a kapcsolatban? Hogyan segíthetnék a testvéremnek? Sajnos pszichológushoz menni nem akar. Úgy érzi, nem tudna megnyílni és beszélni a problémáiról.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: egy aggódó testvér