Kulon élő szülők 9 éves kislánya( a gyerek anyával el) aki iskolában jól tanul de sokszor elsírja magát új helyzetekben.
Iskola elküldte a gyereket tanacsadoba a sirasok miatt .A szülők szinte versenyeznek H ki a jobb szülő.Apas hetvegen sok program van anyanal tv es net nezes.A gyerek retteg az esőtől mert hallotta több hete a dorgest, villamlast,sír mert hallja az autókat fél ,mert rossz gondolatai vannak ,fél sír mert a szoba ahol eddig aludt most félelmetes relaxációs zenére alszik el illetve fuldugoval.Barmilyen program amit apa csinál neki élvezi a kislány
nevet boldognak látszik de csimpaszkodik apa kezébe az utcán fel a galamboktol fel a rossz hirektol amit anya hallgat az autóban a hangos zenétől de az utóbbi időben lefekvés előtt sír.Apa nem tudja H mit tegyen melle fekszik elalvasig illetve elmagyarázta neki H ne féljen biztonságban van mi miért van pl eső villám stb az agya is biztonságos a szoba is az előtte jól aludt bár a fogát akkor is csikorgatta.Mi a teendő ??Kétségbeejtő a dolog mert nevét játszik semmi gond majd jön a sírás a levegő kapkodás kezével legyezi magát majd órákig sír.

Olyan problémáival állok szemben, hogy a párom 2 hónapos együttjárás után nem foglalkozik kellő mennyiségben velem. Hétvégén tudunk csak találkozni, de akkor is csak egy estét szán rám, és szerinte ez így rendben van. Amikor próbálom elmondani a gondjaimat, leint, miszerint neki van igaza és elég időt tölt velem. Mit kellene tenni, valaminr van-e ennek így jövője?

Szép napot kívánok! Egy 55 éves nagymama vagyok. Van egy 3 és egy két éves kis unokám, akik szüleikkel együtt külföldön élnek. A nagyobbik fél éves volt, amikor kiköltöztem hozzájuk, hogy segítsek a pici lány körüli teendőkben ( meg másban is ) , mivel az anyuka akkor már terhes volt a kistestvérkével. nagyon sokat voltunk együtt mi ketten Rékával a pici Viki születése után is.A kis menyem rendezte a pici babát én pedig a picit nagyobbat.Mostanra már úgy gondoltuk boldogulnak ők egyedül is ( apuka is sokat foglalkozik a kislányokkal, no meg napközben bölcsiben vannak, így az én segítségemre már nincs szükségük. Most mindannyian ITTHON vagyunk, de vissza már csak négyesben mennek majd. Az lenne a kérdésem, hogyan mondjuk meg a kicsi lánynak, hogy a mama most már itthon marad, nem megy velük? A fiam szerint nem is kell semmit mondani , majd utazáskor és otthon állítják kész tények elé: a mama mostantól nem lakik velünk (Izlandon élnek, ritkán mehetek majd hozzájuk). Szerintem ez így nagyon durva lenne. Elég értelmes ő már el lehetne neki magyarázni ( úgy gondoltam kb egy héttel az előtt mielőtt utaznának megemlíteni neki, hogy most már a mama nem megy velük, de nagyon -nagyon szereti továbbra is őket és amint teheti majd meg is látogatja őket. ha lenne kérdése , azokra is felelni- így talán könnyebben fel tudná dolgozni az elválást) Ön szerint mit kellene tennünk, hallgatni, vagy elmondani ? Válaszát előre is köszönöm… Tisztelettel: Mária, egy tanácstalan nagymama

Férjemmel 25 együtt töltött év után közel 3 éve nem élünk együtt. 2 általános iskolás gyermekünk van. Intelligens, de nagyon önző ember,nem akarja a család terheit viselni. Segíteni nem nagyon segít, anyagilag sem, de rendszeresen jön, talán mert érezni akarja, hogy tartozik valahová. Én már lemondtam arról, hogy együtt legyünk, mert szerintem ő nem vàltozik, és soha nem leszek, leszünk igazàn fontosak a számára. Ahogy anyukám mondja, ő egy “magánzó”. A munkahelyemről elkezdett udvarolgatni valaki. Azt hittem eleinte, hogy a feleségétől külön él, ami igaz is, de kiderült, van élettársa. Szerintem az is elégedetlen vele, mert a felesége kicsit akarnok, és a gyerekekre hivatkozva még most is irányítja. Nekem néha az az érzésem, hogy ez ellen lázad ezzel a kapcsolattal is. Ő nem nyilatkozik arról,hogy akkor miért is csinálja ezt,azon kívül, hogy ő “bolond”. Olyan érzésem van, mintha belekerültem volna egy szexkapcsolatba, miközben én emberi kapcsolatra vágytam. 1 ève folyik egy-egy hónapos megszakításokkal (amikor én abba akartam hagyni az egészet) a levelezés, időnkénti találkozásokkal. Kb. 4 hónapja voltam vele először szexuálisan. Viszont nekem ez így nem jó, én ezt elítélem erkölcsileg, normális emberi kapcsolatra vágyom. Csak nem igazán tudok elszakadni, van benne valami, ami nagyon vonzó számomra, és így nehéz. Egyébként is hűséges típus vagyok. Hogyan tudnék segíteni ezen a helyzeten?

Kedves Melinda!
Hogy lehet személyiségzavara olyan személynek, aki tiszta, éber tudattal rendelkezik?
2018.június 20-a óta meditációs lehetőségekkel foglalkozom.
Nekem kevert szorongásos és depressziós zavarom van, de nincs személyiségzavarom, mivel képben vagyok, viszont nagyon megviselnek a sérelmeim, melyek jogi gondok és halálesetek kapcsán is értek.Mindekivel, akivel gondok voltak, vannak, próbálok megegyezni a továbbiakban is. Kedden például videóban voltam, s például a tiszta tudat meditációról is beszéltem az online csoportomban.
Válaszlevelét mielőbb várva,
Remek Egészséget kívánva Önnek,
Meditatív Tisztelettel:
Imre K.

Tisztelt doktornő!
A tanácsát szeretném kérni a, szóval a problémám az volna ,hogy van egy sógornőm és egy anyósom és elég jó a kapcsolatunk de ez szerintem csak a felszín. Nem tudom miért de folyamatosan azt érzem amikor eljönnek akár látogatóba hogy frusztrált , feszült vagyok a társaságukban és nem tudok kibontakozni ,nem tudok laza lenni. Az a dolog is zavar engemet hogy szerintem túlságosan ragaszkodnak a férjemhez nekem ez már kicsit sok ,tehát én így nem kapok levegőt. És az is zavar engemet hogy nem tudom hogy Pontosan miért is érzem ezt mert , szerintem ez nem normális dolog tehát biztos hogy valami baj van velem. Meg tényleg őszintén megmondva én nem nem tudom hogy mi ragaszkodik például a sógornőm is ennyire az öccséhez megértem hogy a testvérem meg minden de azért van egy határ amit szerintem már ha az ember átlép akkor az már kicsit túlzás. Őszintén szólva lehet hogy az is a probléma hogy én nem ilyen családban nevelkedtem Az én szüleim folyamatosan veszekedtek kiskoromban van egy ikertestvérem tehát más volt a gyerekkorom. Nálunk nem volt olyan nagy összetartás felhőtlen boldogság ennek most jön elő a hátránya . Kérem segítsen adjon tanácsot hogy mit változtatnék vagy hogy lehetne egy kicsit elfogadobb ezzel kapcsolatban
Válaszát előre is köszönöm!

Szép napot!
Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy egy pszichopata/szociopata tudhatja-e magáról, hogy az?
Az igazat megvallva sosem gondoltam erre, de múltkor szembejött velem egy cikk, aztán még többet olvastam és nagyon sok mindent igaznak véltem.
Mindig érzéketlenebb és kevésbé empatikus voltam más embereknél. Őszintén teljesen üresnek érzem magam. Az esetek nagy százalékában az alapján reagálok helyzetekre, hogy tudom mit kéne éreznem, de nem érzem. Úgy teszek, mintha dühös, szomorú vagy boldog lennék például, de valójában semmit sem érzek. Csak az adott szituációban ez lenne a logikus, ezért így teszek.
Emellett kifejezetten manipulatív vagyok és ezt sokszor kihasználom, hogy elérjem amit akarok, nem törődve azzal, akire a nyomást gyakorlom.
Az idő múlásával egyre erősebb ez az űr, ami bennem van.
Azt olvastam, hogy az ilyen személyiségzavarban szenvedők nem tudnak szeretni. Ez minden esetben igaz? Mert a szüleim iránt érzek szeretetet. Vagy ennek is vannak fokozatai?
Lehetséges, hogy pszichopata vagyok?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Habis Melinda!
Birtokvédelmi ügyem van évek óta. 3-an vagyunk társtulajdonosak. Az első és a hátsó szomszédom és annak élettársa tegnap is felzaklatott. A hátsó szomszéd élettársa tegnap is kiabált velem, másik utcai kaput akar, a jelenlegit én intéztem teljesen. Szorongásos betegségem is van.
Egy olyan papírt iratott alá velem, amit tanuk nem hitelesítettek, elébem tette, hogy részletfizetésként szálljak be a kapu anyagi rendezésébe. Sürgetés, megfélemlítés hatására írtam alá. Élettársam és a kisebbik fiam velem volt. Tanuk nem írtak alá semmit, nem voltak föltűntetve a papíron.Rendőrség ki lett hívva. Nagyobbik fiam hívta ki. A rendőrök szerint nem tudnak a papírral semmit tenni, mert nem érvényes. A hátsó szomszéd azt mondta, nem fogok bejönni, ha nem fizetek. Megváltozott munkaképességű vagyok. Ilyen munkahelyen dolgozom.
Hogy lehet lelkileg kezelni ilyen helyzetet, hogy megfélelemlítés, sürgetés hatására máskor ne írjak alá semmit?
Köszönettel,
Mária

Össze vagyok zavarodva. Jelenleg munkát keresek, mivel a jelenlegi munkaköröm pár hónap múlva megszűnik. A problémám az, hogy megrettenek az álláshirdetésektől. Akármilyen, a végzettségemmel kapcsolatos munka láttán előtör belőlem az érzés, hogy alkalmatlan vagyok, nem engem fognak választani vagy ha esetleg mégis, akkor hamar kiderül hozzá nem értésem. Csak görgetem és görgetem a hirdetéseket, egy-kettőre jelentkezem, de olyanokra, amikhez semmi kedvem, közben egyre feszültebb vagyok és gyötör a bűntudat, hogy számos lehetőséget elszalasztok. Életképtelennek érzem magam. Jelenleg egy olyan munkakörben dolgozom, ami ugyan a szakmámba vág, de amihez túlképzett vagyok. Önbizalommal sosem voltam tele, amiből a jelenlegi munkahelyem még el is vett, pedig amikor elvállaltam az állást, boldog voltam, reméltem, hogy nemcsak tapasztalatot, hanem egy kis önbizalmat is szerzek. Merre és hogyan tovább, mikor a legegyszerűbb munkára is képtelennek érzem magam?

Tisztelt Doktor úr/Doktornő!

Van egy hét éves párkapcsolatom és 3 éve élünk együtt van egy 1 éves kisfiúnk.
Páromat az Édesanya egyedül nevelte fel a Nagymamájával. Viszont hosszú idő után és szituációk után vettem észre, hogy ‘Anyósom’ mérgezi a fia életét és ezzel a miénket is.
Engem az első perctől kezdve provokál, kekeckedik velem, megbánt a fia előtt megjátssza mennyire szeret engem és az unokáját pedig neki csak az számít hogy a fiát vissza csalja magához stb.
Sokat kutattam és olvasgattam ezután, minden jellemző megvan erre, hogy Anyósom mérgezi a fiát lelkileg.:
1.Nem ad megerősítést és biztonságot
2.Túl kritikus
3.Igénylik, hogy a gyerekeik gondoskodjanak szükségleteikről
4.Bántó módon tréfálkoznak a gyerekükkel
5.Nem kér hanem parancsol
6.Megvesztegeti a gyerekét pénzzel vagy bármi mással

Azt vettem észre ezek a mi életünkben is jelen vannak párom által is, féltem a kisfiúnkat, hogy ezt a példát fogja látni, ami nem jó.
Jelek amiből tudom, hogy megváltoztam:
1.Túl sokat beszélek erről
2.Elveszítem a fejemet
3. Csökkent az önbizalmam, ami amúgy se volt nagy
4.Őket okolom a viselkedésem miatt
5.Félek időt tölteni velük, kerülöm is ezt,ha lehet
6.Leereszkedem az ő szintjükre
7.Nem állítom fel a határaimat
8.Kapcsolataim romlanak

Családcentrikus ember vagyok egészséges családi példa van-és volt előttem azon szeretnék lenni, hogy a gyermekünk is így nőjön fel. Tartok attól, hogy ha külön kell élnünk a gyerek rossz példát fog látni amikor velük lesz és ellenem próbálják beszélni a gyermekünket és az Anyósom minden eszközt bevett, hogy rá beszélje a fiát hogy vegye el tőlem a gyerekünket majd ő neveli az unokáját. Párom véleménye az, hogy hisztis vagyok pedig csak kezd elég lenni ebből és nem egyszer már el akartam hagyni, de nem tudom mindig reménykedem abban valahogy megtudom oldani ezt a helyzetet is.
Mit tudok tenni? Azt tudom, hogy párom nagyon labilis.

Köszönöm szépen előre is válaszat és segítségét!

Tisztelettel:
Tímea

Kedves Doktornő! Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy vajon mi a hiba bennem. 29 éves nő vagyok, 1 férfi volt csak az életemben akit sikerült közel engednem magamhoz fizikailag. Vele is csak 2-szer feküdtem le, aztán visszament a barátnőjéhez (akkor éppen külön voltak, és csak egy pótlék voltam). Előtte volt 2 fiú akivel randiztam, meg azóta 1. De azon kívül, hogy elmentem velük kirándulni, semmi sem történt. És nem tudom az én hibám-e. Ha belegondolok, én mindegyikbe beleszerettem, bármi lehetett volna köztünk. De a nagy önbizalomhiányom miatt talán, vagy a távolságtartásom miatt nem lett, esetleg mert én komolyat akartam ők meg nem. Fogalmam sincs, de ez már borzalmas, hogy hamarosan 30 leszek, és az ellenkező nemmel szinte nulla a tapasztalatom. Én mindig csak a másodrendű vagyok, mert utánam hamarosan vagy összejöttek mással vagy a régi barátnőjükkel, vagy kiábrándulnak belőlem. Azt mondják jófej vagyok meg aranyos. De ez kevés, hiszen akkor már lett volna párom.
Egyke gyerek vagyok. Gyerekként mindig hisztis voltam, akaratos. Sokszor veszekedtek velem a szüleim. Apám mindig azt mondta: azért mert ilyen utálatos a természeted, soha senki sem fog szeretni, és ezért nincs 1 barátod sem. És tényleg, barátaim sem igazán voltak, csak ismerősök akikkel elvoltam. Jelenleg sincsenek barátaim. 2 ismerős nő van akikkel barátias a viszonyom, de ők anyám korabeliek. 60 év körüliek. Velük értem meg magam… (Édesanyám 12, Apám 18 éves koromban haltak meg). És ezzel a két nővel szoktam elmenni vásárolni, sétálni, színházba. De ez nem jól van így. Azt terveztem el, hogy ennyi idős koromra már lesz gyerekem, párom, de ebből semmi sincs. És ez is nagyon aggaszt. Én akár egyedül is vállalnék gyereket, hogy legyen valaki akiről gondoskodhatok, és hogy ne egyedül öregedjek meg. Most 1 hónapja társkeresőzök, de a maradék kedvem is elment az egésztől… Nem tudom hogy hozzam helyre az életem, de szaladnak az évek és ugyanott tartok mint 10 évvel ezelőtt. Mindig azt terveztem, majd ha középiskolás leszek lesz párom. Nem volt senki. Majd akkor a főiskolán. Ott sem. Majd a munkahelyen. Ott sem. Plátói szerelmek azok voltak, amiknek csalódások lettek a végei, és csak mégjobban összetörték az önbizalmam. (Észre sem vettek, más nőkkel jöttek össze, kigúnyoltak). Hiába van meg anyagilag mindenem amit akarok, de nem vagyok boldog. Üres vagyok.

Az igaz hogyha gyerekkoromba lelkileg sérülök akkor örökre az maradok?
ha apám nárcisz akkor én is olyasmi leszek ez ilyen tudat alatti dolog és ez a sors.
Vagy ha nincs családi hátterem jó akkor nem lehetek gazdag például.
Vagy ha anyám túlféltett önállótlan leszek és akaratgyenge örökre.
Tehát a gyerekkorom meghatározza hogy gazdag vállalkozó leszek e vagy segédmunkás nem? Kb így.
Ezt meg lehet változtatni a személyiséget például ha akaratgyenge vagyok és mindent feladok, attól hogy mondom magamnak hogy kitartás, akarat attól nem lesz máshogy.
Nekem az akarat és kitartás a gond, a szándékig jutok el, a szándékból lenne az akarat és kitartás hogy a nehézségek ellenére végigcsinálom küzdök, na nekem az élet ennek a része nem megy. Ennek olyan oka lehet hogy gyerekkoromban túlféltettek vagy nem foglalkoztak a fejlesztésemmel, vagy akadályoztak az önallóságban. Vagy figyelemhiányos hiperaktív vagyok. Egyszóval valami sérülésem van. Na már most. A pszichológus be tudja gyógyitani a sérülésemet?
Valahol irták hogy ez az akarat, kitartás dolgog kora gyermekkorbol származik és ott van a sérülés. És felnőttkoromban ez lesz. És hagyományos módszerekkel nem lehet változtatni.
Mit várjak el egy pszichológustól?
Gyógyít mint a sámán?
Az életemet magam tudnám megoldani de nem megy és a pszichológus sem oldja meg.
Elintézek mindent, önálló vagyok nagyjából nincs azzal gond hogy elintézzem a dolgaimat, csak az nem megy hogy kitartani munkahelyen, vagy az idegesítő kolléga, vagy valami.
Például kitűztem egy célt például szeretnék egy autót. Ahhoz dolgozni kell huzamosabb ideig, már kétszer elkezdtem dolgozni de nem volt jó a munkahely mert csicskáztatva éreztem magam. Vagy kellemetlenül, nagyon rossz.
Vagy tanulni valami képesitést, ott ugyanez a helyzet.
Nem az apró dolgokkal van bajom, tudom hogyan kell banki ügyet intézni, kenyeret venni stb.
Hanem amit sok ember csinál olyan könnyedén, na most akkó elhatározom hogy kitanulok egy szakmát és csinálom. Vagy dolgozok egy munkahelyen az idegesítő kolléga vagy a kellemetlenségek ellenére.
Akarat, kitartás ezeket hogyan lehet elsajátitani?
Más ember olyan könnyen csak úgy autóval furikázik, vallalkozása van. Neki megvan az akarat és a kitartás mint tulajdonság.
Nekem hogy lehet ez meg?

Tisztelt doktornő,
1 éve elköltöztünk 250 km-re a csalafunktól, anyagi mwgfontolasból iskoláskorú gyerekünkkel, ő azonban nem tudta megszokni a honvagyat és a csalad hianyát ezért szeretne visszaköltözni, ezt meg is teszem érte, de ezt csakúgy tudom ha a nagyszüleimhez költözünk, ahol édesapám nagyon befolyásolja őket és mindenbe beleszól..
Nagyon aggódom hogy hogyan fogom ezt megélni amig nem lesz lehetőségem újra külön élni, ami akár éveket is felölelhet.
Nem tudom hogyan állhatnék pozitívan a dolgokhoz.
Állandóan ezen jár az agyam, nem tudok kikapxsolni.
Kérem segítsen.

Hat éve költöztem Vácra egyedül, a kutyámmal. Szomszédaimnak szerettem volna bemutatkozni, ahogy illik, megbeszélni, hogyan választjuk el az ő pitbulljukat az én kutyámtól – de közeledésemet negligálták. Számtalan beruházást hajtottam végre ennek megoldására,azt hittem, ezzel elérem a békességet. Mint kiderült, a szomszéd házaspár férfi tagja rettegésben tartja a környéket: hatalmas, kigyúrt, idősödő, nagyhangú férfi, járja a környéket, mindent és mindenkit feltérképez, mindenbe beleszól. Mint kiderült, családok menekültek már el innen miatta, mert megrongálta az autójukat, megmérgezte a kutyájukat, bántalmazta valamelyik családtagot stb. Idős férfi szomszédot súlyosan megvert, mai napig rettegésben tartja, dolgoztatja. Idős nőt vert meg, számtalan módon zaklatta, végül ők is elköltöztek. Ez lett az én szomszédom. Minden módon korlátoztam magam, megfosztottam magam kertem nagy részének kedvem szerinti birtoklásától, kutyáimat sosem engedem le az alsó részbe, hogy az övékével ne vesszenek össze. Kivánságuk szerint vágtam ki fákat, bokrokat, hogy a falevelek ne hulljanak át. Egy idő után már terhes volt, hogy folyamatosan utasitottak, ugyanakkor ők semmiképp nem voltak tekintettel rám: kutyáikat – egy him és egy nőstény – tüzeléskor hetekig üvöltöztették, egy rácsos kapuval elválasztva. Másfél éve tavasszal ok nélkül – két tanu előtt (az egyik az általa rettegésben tartott férfi) megfenyegetett, hogy elintéz a kutyáimmal együtt. Nemsokára betört a ház előtt parkoló autóm szélvédője. Idén márciusban az autóm lámpáját törte be “valaki”. Tkp. ideköltözésem óta történtek apróbb károkozások – postaláda ellopása, csengő stb., látványos jelei, hogy bejár valaki a kertembe, és szomszédaim részéről megfélemlitési kisérleltek, hogy “valakik figyelik a házamat”. Később már minden egyes alkalommal, amikor kertemből ki- vagy befelé jöttem, akár unokáimmal is, a férfi azonnal kiszaladt a házból és leengedte a kutyáit, hogy az egymás mellett lévő lépcsőn üvöltözzenek és őrjöngjenek mellettem. Ennek egy éve. Majd számomra érthetetlen okból annyira elfajult a helyzet, hogy a férfi már durván üvöltözött velem, amikor hazaértem kutyámmal sétából, az ő kutyáját rám uszitotta, mondván: fogd meg a büdös cigányokat. Innentől kezdve minden egyes alkalommal, ha kimentem a kertem bármelyik részébe, átkiabált valami sértést, cigányozott, putrisozott stb. Rossz érzésem miatt a kutyáimat nem mertem a kertben tartni, éjszakára a házban aludtak. Azonban egy éve minden alkalommal, amikor kiengedtem őket reggel, a férfi megjelent a kerités mellett valamiért. Júniusban kiderült hogy a nagyobbik kutyám súlyosan meg van mérgezve patkányméreggel. Hiába kezeltük heteken át, valahogy ismét bejöttek a kertembe, ujabb adag mérget helyeztek el az ajtó mellett – ezt csak gyanitom -, mert visszaesett, végképp menthetetlenné vált, el kellett altatnom. Rendőrt hivtam, feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen. Az ügyet le is zárták. Ezután a tőlem öt háznyira lakó, három gyermekes lányomba kötöttek bele: a szomszédom azt üvöltötte az utcán, hogy a lányom meg akarja gyilkolni az ő feleségét és erre tanu az utcában egy rendőr. A rendőr nem vállalta a tanuskodást. Kértem az önkormányzattól birtokvédelmet, a birtok használattal kapcsolatban segitséget, de mivel a szomszédom az önkormányzat alkalmazásában áll, elszabotálták az ügyemet, sőt minden egyéb ügyemet kiszivárogtattak neki. Nem akarok kitérni arra, mit mondanak a környékbeli régebbi lakók, milyen kapcsolatrendszere van a szomszédomnak, ami súlyos bűncselekménysorozat gyanuját vetheti fel. Az azonban tény, hogy cápaként veti rám magát, a háza ablakából les, és amint kimegyek a kertembe, azonnal kirohant elviselhetetlenül gyalázni, sértegetni és fenyegetni. Egyedül élek itt, idős nő vagyok, a gyerekem, unokám miatt költöztem ide. Mérhetetlenül rettegek ettől az embertől, érzem – és tapasztaltam -, hogy mindenre képes és forr benne a düh irántam – ami egészen irracionális, hisz mindig udvarias és együttműködő voltam, még akkor sem szóltam vissza, amikor gyalázott. Ha a kapunál van, nem merek lemenni, mert egymás mellett van a kapunk. Ha itthon van, nem merek kimenni a kertembe. A megmaradt kutyámat nem merem kiengedni a kertembe. Utoljára szeptember 30-án voltam kint a kertben úgy, hogy gyorsan lejött ő is és közölte velem, hogy engem ki kell irtani. A helybeli pszichiáterhez is elmentem amikor ezek a támadások elkezdődtek, hogy tanácsot kérjek, hogyan kezeljem a helyzetet, azonban semmit nem tudott mondani. Az, hogy az ember birtokán, a saját házában meggyilkolnak egy szinte ember nagyságú állatot, majd utána diadalittasan röhögnek az utcán, amikor átjön a vejem az ásóval elásni, ez félelmetes. Mindenki azzal jön, hogy költözzek el. Azonban az is évekig tarthat, mig nekem minden napom kinszenvedés: a kutyagyilkosság óta alig tudok aludni és arra riadok fel, hogy miféle helyzetbe keveredtem gyanutlanul és ártatlanul. Egy nagydarab, befolyásos férfi ki akar irtani és nem lehet tudni, miért. Az önkormányzatnál, rendőrségnél széleskörű ismeretsége van, a helyi közterületeseknél – is – dolgozik, valamint a helyi securitynél.
Szeretném megtudni a véleményüket, hogy a fentiek alapján milyen betegségben szenvedhet, vajon mi válthatta ki nála ezt a pusztitó viselkedést – mert azóta is, amit lehet, megrongál körülöttem: levagdossa a vadrózsámat és a lépcsőmre szórja az ágakat. A hátsó kapumnál megrongálta a sövényemet, nyilván megfélemlitési célzattal, mert arra egyébként soha nem jár. Tulajdonképpen ideköltözésem óta mindenben benne van a keze: a házam felujitásán dolgozó munkásokat egyfelől megakadályozta a munkában, ellenem forditotta, nem egy félbehagyva a munkát, befejezetlenül itthagyott. Valamiért kezdettől el akar innen üldözni, ez nyilvánvaló, de hogy ilyen bűncselekményekhez van bátorsága és nem sajnálja az idejét arra, hogy éjjel-nappal engem lessen és zaklasson, ez kóros személyiségre vall. Kérem, ha lehet, segitsenek nekem.

A múltban élek mit,akkor a múltban csináltam gondoltam ugyanazt gondolom a jelenben is,pl: ha főzök,takarítok,nézem magam a tükörben stb..bármit csinálok ugyanazt gondolom mint a múltban kérem segítsen ha tud mert nagyon magam alatt vagyok pihenni se tudok semmit sem. 🙁