Mi is az a parentifikáció?

A fogalom a gyermek és a szülő közötti szerepek felcserélését jelenti, vagyis azt, hogy a gyermek olyan feladatokat lát el, amit a felnőttnek kellene. Ez pedig azért okozhat problémát, mert a gyermek a korához és fejlettségéhez képest túl sok felelősséget vállal, és ilyen esetben a gyermek a szülő szükségleteit és igényeit elégíti ki, nem a sajátját.

A családterápia szerint a családi rendszer nem megfelelő működése, a tisztázatlan, következetlen szerepek, határok és felelősségek következményeként alakul ki.

A parentifikáció kialakulásának rizikótényezői közé tartozik:

• szerhasználat,
• kötődési zavar,
• házastársi konfliktus,
• válás,
• a család alacsonyabb szocioökonómiai státusza,
• a szülők kedvezőtlenebb testi-pszichés állapota.

Azt is észrevették, hogy a transzgenerációs mintázatnak is lehet ebben szerepe, mivel megfigyelték, hogy az előző generáció kielégítetlen gyermekkori szükségleteinek betöltését a fiatalabb generációtól várják.

A parentifikáció formái:

A parentifikációnak kétféle formája van: az instrumentális és az érzelmi parentifikáció.

Instrumentális parentifikáció: Az instrumentális parentifikáció alatt azt értjük, hogy a gyermek gyakorlati feladatokat végez el a szülő helyett, mint például kisebb testvérekről gondoskodni, pénzügyeket intézni, háztartási feladatokat ellátni.

Természetesen, ez egy jól működő család esetén is megfigyelhető. A különbség az, hogy a parentifikáció esetén a feladatokkal járó felelősség meghaladja a gyermek életkorát illetve ez a helyzet hosszan áll fenn. A testvéreket hazahozni az iskolából, rájuk főzni alapvetően nem a nagyobb testvér feladata, hanem a szülőé.

Érzelmi parentifikáció: Ebben az esetben a gyermek a szülő érzelmi szükségleteit elégíti ki, vigasztalja őt, ő lesz a szülő lelki támasza. Ekkor felcserélődnek a szerepek: a gyerek érzelmileg úgy viselkedik, mint egy felnőtt, hiszen a szülő/felnőtt dolga lenne, hogy támogassa a gyermekét a nehéz helyzetekben. Ebben a helyzetben is a szülő szükséglete kerül előtérbe, azok elégítődnek ki, nem a gyerekéi.

Miért nem jó a parentifikáció a gyereknek?

A túlzott felelősségvállalás miatt, ami nagyon megterhelővé válik a gyermek számára, mert már gyerekként is felnőtt szerepbe kényszerül. Így túl korán kell felnőnie, és a felborult szerepek miatt hiányt is szenved, nem kapja meg a számára szükséges érzelmi, fizikai gondoskodást.

Mit is tanul/nem tanul meg a parentifikált gyermek?

Minden gyermeknek az az igénye, hogy szeressék, tiszteljék őt, vegyék komolyan. Az is fontos számára, hogy fontosnak és értékesnek érezhesse magát, illetve az, hogy önmagáért szeressék, azért aki ő, és ezt nem kötik feltételhez pl akkor szeretlek, ha jól tanulsz, viselkedsz… A parentifikált gyermeknél ez sérül.

A parentifikált gyermek felnőve azt tanulja meg, hogy a másik ember problémája fontosabb a sajátjánál, és empátiájuk miatt túl sokat képesek adni magukból, akár saját szükségleteit is figyelemen kívül hagyva a másikért tenni, hosszú távon is. Mivel nem tanul meg odafigyelni a belső élményeire, a saját szükségleteivel foglalkozni.

A parentifikált gyermek azért tesz dolgokat, tanul, teljesít, viselkedik jól, hogy szeressék. Ez alapvetően mindenkinek alanyi jogon járna, de a szülők hozzáállása, közönye erre készteti őket. Illetve a gyerek úgy érezheti, hogy akkor fogják szeretni őt, ha nem okoz gondot.

Hogyan alakulhat ki a parentifikáció csecsemőkorban?

Ha az édesanya nem kapta meg az érzelmi biztonságot, akkor azt ő sem fogja tudni átadni a gyermekének, és az is megtörténhet, hogy ha az édesanya lelki szükségletei nincsenek kielégítve, akkor a gyermekével való kapcsolatában tudattalan módon próbálja meg kielégíteni saját igényeit.

A születést követő első időszakban a baba és az anya szimbiotikus kapcsolatban van. Bibók Bea szerint ekkor a csecsemő érzékeli az anya érzéseit, szükségleteit, és aktuális hangulatát, és ebben a szimbiózisban pedig az anya kötődése fogja meghatározni a babáét.

Bea könyvében olvasható, hogy a parentifikáció legtöbbször olyan családokban alakul ki, ahol bizonytalan a kötődés. Általában szorongó-ambivalens. Bea szerint ez úgy jelenhet meg, hogy az anya az érzelmi éretlensége miatt, például szimbiózisban érzi jól magát, és nem engedi meg a csecsemőnek a szeparációt, a korának megfelelő önállóságot. Vagyis az anya tudattalanul használja a gyermekét arra, hogy saját szükségleteit elégítse ki. Ilyenkor viszont a baba szükségletei háttérbe szorulnak, nem elégülnek ki.

Tehát már itt meg tud jelenni az a dinamika, hogy az anya érzelmi igényeit a gyermek próbálja meg kielégíteni. Ilyenkor  az anya  tudattalanul, de a saját szükségletei mentén fog működni a gyermekével való kapcsolatában.

Hogyan működnek a parentifikált gyerekek?

Bibók Bea a könyvében a szülővel való azonosulást, a kitartó feladatmegoldást, túlzott felelősségvállalást, grandiozitást, destruktív kitartást fogalmazta meg. Nézzük meg közelebbről, hogy Bea hogyan is gondolkodik ezekről kicsit részletesebben.

Azonosulás a szülő igényeivel

A parentikifált gyerekek a szülő igényeire hangolódnak, ugyanakkor a szülők reakciói, visszajelzései akadályozzák a magára figyelést, és megtanulják, hogy a figyelmük a szeretett személyen legyen. Ez pedig nehézséget okoz az önbecsülés, önbizalom, önreflexió területein, mivel nem tanul meg figyelni saját szükségleteire.

Helyette a szülő szükségleteit tudja nagyon jól monitorozni. Ez azért is jó, mert a belső szükséglet és a szülő szükséglete nem kerül konfliktusba. Így viszont nem fogja tudni, hogy ki is ő valójában, és mire is van szüksége, mivel ez sosem került fókuszba.

A parentifikálódás olyan magas szintű azonosulás, melynek köszönhetően úgy érzi a gyerek, hogy pont azt szeretné, mint a szülő. Ekkor egy mintha self jön létre és a gyerek mások igényei szerint él, nem pedig a sajátjai által irányítva.

Kitartó feladatmegoldás, túlzott felelősségvállalás

A parentifikált gyereknek biztonság érzését adhatja, ha megoldja a feladatokat, problémákat, mivel a szülő ezt pozitívan megerősíti. Tehát a gyermek a szeretettel kapcsolatban olyan élményeket szerez, hogy azért nagyon meg kell dolgozni, nem jár csak azért, mert létezik.

Akkor érzi magát szerethetőnek, hogy ha a szülő igényei kerülnek a fókuszba a sajátja helyett, Viszont ezáltal sérül a személyisége, hiszen azt éli meg, hogy nem vagyok fontos, nem számítok, ezért próbál megfelelni az elvárásoknak, hogy szerethetőnek érezze magát. Nagyon nagy energiákat fektet abba, hogy a korának nem megfelelő feladatokat megoldja. Gyerekként azt is megtanulhatja, hogy ha mindent tökéletesen megcsinál, akkor talán szeretnek, figyelnek rám. Ezáltal ki tud alakulni, meg tud erősödni benne a perfekcionizmus.

Destruktív kitartás, grandiozitás

A parentifikált gyerekek nagyon sok energiát tesznek abba, hogy figyeljenek rájuk, szeressék őket, ami a felnőtt életükben egy olyan kitartásként jelenhet meg, ami egy idő után már nem szolgálja az érdekeit, rombolólag hat. Vagyis amikor fel kellene adni, kiszállni, ők akkor is küzdenek tovább. Nagyon elkötelezettek tudnak lenni a feladatok és kapcsolatok terén is, mely hozzájárulhat a kapcsolatfüggőség kialakulásához.

Az ilyen gyerekek felnőve is felelősnek tudják érezni magukat a családért, melyet a család is meg tud erősíteni, ha bevonják őket a problémákba, ez pedig pótolhatatlanságérzetet ad. Ezen kívül túlzott felelősséget vállalnak,és  úgy érzik, hogy ha saját szükségleteiket helyeznék előtérbe, akkor azzal megbántanának másokat. Ezek pedig mind akadályozó tényező a családtól való érzelmi levásás folyamatában.

A sok feladat sikeres megoldásának következtében a gyerekek úgy érezhetik, hogy mindenre képesek, vagyis a grandiozitás élményét élik át. Ez pedig azért jön létre, hogy a megterhelő feladatokból fakadó, de nagy sikerrel járó feladatokat kétségek nélkül oldja meg. Ezek a pozitív élmenyek beépülnek a személyiségbe, és segítik őt abban, hogy ne kételkedjen magában, ne féljen a kihívásoktól, azonban ezeket a feladatokat nem is érzi olyan megterhelőnek, pedig nagyon sok energiába kerülhet azok megvalósítása. Hiszen a szülő elégedett vele, ő pedig azonosul ezzel az érzéssel, és ez biztonságérzetet ad.

Mit lehet tenni, hogy elkerüljük a parentifikációt?

A szülő tanítja meg gyermekének milyenek a családok, hogyan működnek a kapcsolatok, mi is a szeretet, és a gyermek felnőve is abban érzi biztonságban magát, amit gyerekként megtapasztalt. Abban pedig, hogy szülőként ezt miként valósítjuk meg, nagy szerepet játszik saját gyerekkorunk. Ahhoz, hogy kevesebb hibát kövessünk el a gyereknevelésben, fontos a szülői önismeret.

A cél az lenne, hogy a gyerekünket valóban “lássuk”, érzékeljük, a gyermekünk valódi igényeire reagáljunk, segítsük kibontakoztatni saját személyiségét egy biztonságos, elfogadó légkörben.

Alic Miller szerint az a szülő tud a gyermek valódi igényeire reagálni, aki feldolgozta gyermekkori traumáit, hiányait valamint elgyászolta azt, amit nem kapott meg. A szülő ezt tudja tenni gyermekéért, hogy a hiányait, nehézségeit ne adja át a következő generációnak.

Felhszanált szakirodalom:

• Alice M.; A tehetséges gyerek drámája és az igazi én felkutatása, Budapest, Osiris Kiadó, 2016.
• Bibók Bea: Ellopott gyermekkor, Budapest, Libri Könyvkiadó, 2023.
• Tóth-Merza K.; Kiss N. B.: Szülősített gyermekek –    A parentifikáció kialakulásának és következményeinek bemutatása ) In Kéri K.; Pásztor E.; Kitzinger A.; Kloiber A.; Somogyi,A.; Udvarhelyi J. (szerk.) 17. Képzés és Gyakorlat Nemzetközi Neveléstudományi Konferencia, 2024. Április 25.: Programok és absztraktok:Előadások absztraktjai, Sopron, Magyarország, Soproni Egyetemi Kiadó (2024) 175 p. p. 166

A blogcikket Lónichné Ménich Helga tanácsadó szakpszichológus írta. Magára ismert írásunkban és szeretné önismerettel feldolgozni a parentifikált gyermekkori élményeit? Forduljon szakemberünkhöz bizalommal online pszichoterápiás ülésre ide kattintva!