Személyiségzavarok: betegségek vagy tartós létállapotok?

A személyiségzavar fogalma az utóbbi években egyre inkább bekerül a köztudatba, egyre több fórumon találkozhatunk a kifejezéssel. Blogcikkünk célja egyrészt annak tisztázása, hogy mit is értünk pontosan e kifejezés alatt, másrészt pedig a különböző személyiségzavar kategóriák, illetve-típusok bemutatása. Olyan jellegű bizonytalanságokat, homályos pontokat is szeretnénk tisztázni, miszerint a személyiségzavarra tekinthetünk-e vajon úgy, mint egy pszichés betegségre vagy inkább csak úgy, mint a személyiség állandó tulajdonságainak együttesére?

Mit is jelent a személyiség fogalma?

Mindezen kérdések megválaszolásához legelőször is fontos definiálnunk magának a „személyiség” fogalmának jelentését. Tulajdonképpen a személyiséget úgy határozhatjuk meg, mint a szubjektív, belső élmények, valamint a manifeszt módon megnyilvánuló viselkedéses mintázatok együttesét. Idesorolhatjuk az önmagunkkal és a világgal kapcsolatos gondolataink, fantáziáink, tapasztalataink integrált összességét. Ugyanakkor fontos kiemelni annak tényét, hogy a személyiség nem csupán statikus elemek összessége, random módon kialakult halmaza, hanem sokkal inkább tekinthető dinamikus szerveződésnek, melyben ezen elemek folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással.
Gyakran találkozhatunk a személyiségvonás kifejezéssel is, melyre vonatkozóan számos elmélet született. Összességében nagyon leegyszerűsítve a fogalom értelmezését, azt mondhatjuk, hogy az egyes személyek ugyanazon személyiségjellemzők tekintetében abban térnek el egymástól, hogy az adott jellemző milyen mértékben jellemző rájuk. „A személyiségvonás az egyik legegyszerűbb és legáltalánosabb meghatározás szerint „a gondolatok, érzések és cselekvések olyan konzisztens mintázata, amely megkülönbözteti az embereket egymástól” (Johnson, 1997, 74)”. Megállapíthatjuk tehát, hogy van, akire egy adott vonás jobban, míg másra pedig kevésbé jellemző.

Ötfaktoros modell

A személyiség felépítésére és működésére vonatkozóan számos elmélet látott napvilágot. Az egyik legismertebb és mára már széles körben elfogadott modell azonban az ún.”ötfaktoros modell” vagy másnéven „Big Five”-modell(Goldberg, 1981; Wiggins, 1996). Bár az egyes faktorok pontos megnevezése és tartalma körül sok vita alakult ki, a leggyakrabban használatos megnevezéseik a következők:
• extraverzió – ez magában foglalhatja egyrészt a magabiztosságot, a boldogságot, a szociális alkalmazkodóképességet és nyitottságot, ugyanakkor bizonyos értelemben egyfajta dominanciára való tendenciát is feltételez
• barátságosság – ez a vonás feltételezi az együttműködési készségeta kompromisszumkészséget, illetve egyúttal az érzelmi melegséget és szeretetreméltóságot is magában foglalja.
• lelkiismeretesség -ez a vonás összefüggésbe hozható a magas teljesítményre való törekvéssel, az akaraterővel, de egyúttal a beszabályozottság mértékével is.
• emocionalitás – ezen faktor segítségével az érzelmi „rendezettségről/rendezetlenségről, stabilitásró/labilitásról alkothatunk képet
• intellektus – többek között a tapasztalatok iránti nyitottság mértékét jelöli

Temperamentum és karakter

A pszichológiai vizsgálatok évtizedek óta keresik a választ arra, hogy személyiségfejlődésünket mennyiben befolyásolják öröklött tulajdonságok, illetve mennyiben határozzák meg azt különböző környezeti hatások, feltételek.
Az egyik legismertebb elméletalkotó talán Robert Cloninger, akinek modelljét pszichobiológiai modellként is szokás emlegetni. Ennek oka az, hogy a személyiséget alapvetően két részre, temperamentumra és karakterre osztotta.
A temperamentum fogalmat úgy határozta meg, mint a különböző érzelmi hatásokat kiváltó ingerekre adott automatikus válaszok sajátságos mintázatát, illetve ebből adódóan az ezekben a válaszokban megnyilvánuló különbségek összességét. Ezen mintázatok genetikailag kódoltak, így stabilak is az élet folyamán. Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatunk, hogy a temperamentum jellemzők az információfeldolgozás öröklött, kulturális és szociális hatásoktól független mintái.
Ezzel szemben a karakterjellemzők az öröklött temperamentumjellemzők, valamint a környezeti hatások interakciójának megfelelően alakulnak, szerveződnek. Mindebből következik, hogy Cloninger szerint a temperamentum- és karakterjellemzők egy összetett kapcsolatrendszerben képzelhetőek el, melyek folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással, azaz együttesen határozzák meg a személyiséget.
Cloninger elméletében négy temperamentum és három karakterdimenziót különböztet meg. A temperamentum-faktorok közül az újdonságkeresés többek között az intenzív izgalomkereséssel és kezdeményezőkészségel hozható összefüggésbe, az ártalomkerülés a kellemetlen, fájdalmas ingerek elkerülését elősegítő viselkedés elsajátítását takarja, illetve egyfajta óvatosságot jelöl, míg a jutalomfüggőség a szociális elismerésre, a jutalom jelzéseire való fogékonyságot, fokozott válaszkészséget jelenti. A negyedik faktor pedig a kitartás, mely legfőképpen szorgalmat, ambícózusságot és eltökéltséget takar.
A karakterdimenziók között az önirányítottság arra utal, hogy a személy képes életében célokat kijelölni, illetve ezen célok elérésére tudatosan törekedni. Az együttműködés többek között a toleranciát, empátiát, segítőkészséget foglalja magában. Végül pedig a transzcendenciaélmény arra utal, hogy a személy képes egy ismeretlen, természetfeletti erő létezésében hinni, illetve ezzel az erővel azonosulni.

Mit is értünk a személyiségzavar kifejezés alatt?

Optimális esetben képesek vagyunk tapasztalatainkból tanulni, levonni a megfelelő konklúziót, és a számos lehetséges reakciót kipróbálni, majd ezek közül kiválasztani a legadekvátabb választ. Mindez nagyon leegyszerűsítve azt is jelenti tehát, hogy képesek vagyunk következetesen, ugyanakkor mégis rugalmasan reagálni különböző szituációkban. A következetesség egyúttal arra is utal, hogy az adott személyre egyfajta állandóság és ismétlődések sorozata jellemző, azaz viselkedése többnyire bejósolható lesz. Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy mi történik abban az esetben, ha a személy rendszeresen és visszatérően képtelen következesen, ám mégis rugalmasan adaptálódni a helyzetekhez? Tulajdonképpen ez az eset, amikor személyiségzavar fennállását feltételezhetjük, melyet úgy definiálhatunk, mint szubjektív élmények, tapasztalatok, illetve a viselkedésbeli megnyilvánulások stabil, rugalmatlan mintázatát, melyek az adott kultúra elvárásaitól jelentősen eltérnek, valamint akadályozzák a személy vagy/és mások életét, ezzel egyúttal jelentős szenvedést okozva nekik. Itt fontos hangsúlyozni, hogy sok esetben maga a környezet még az illetőnél is jobban szenved. Mindezen problémák jellemzően már gyermek-, vagy serdülőkorban megmutatkozhatnak, ugyanakkor magának a diagnózisnak a megállapítása csak 18 éves kor felett lehetséges. Mindezek alapján összességében kijelenthetjük, hogy a személyiségzavart nem címkézhetjük betegségnek, hanem inkább úgy tekinthetünk rá, mint egy olyan tartósan fennálló állapotra, melyre a normál személyiségvonások szélsőséges megnyilvánulásai jellemzőek. Ezen szélsőséges mintázatok a következő területeken érhetőek tetten:
• a kognitív funkciók, azaz önmagunk és a világ észlelésének, illetve az események értelmezésének módjában
• az affektivitás, vagyis az érzelmi válaszkészség, intenzitás, labilitás és megnyilvánulási módjában
• az interperszonális kapcsolatok világában
• az impulzuskontrollban

Következő blogbejegyzésemben a személyiségzavarok típusairól fogok részletesebben szólni.

Felhasznált irodalom

BNO-10 Zsebkönyv. (2004). Animula Kiadó, Budapest.
Carver, C. S. & Scheier, M. F. (2006). Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei-Pszichopatológia. Osiris Kiadó, Budapest.
DSM-IV-TR. Diagnosztikai Kritériumai. Zsebkönyv. (2001). Animula Kiadó, Budapest.
Füredi, J. & Németh, A. (2015). A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Szőnyi, G., & Füredi, J. (2008). A pszichoterápia tankönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Tringer, L. (2010). A pszichiátria tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest.
Kernberg, O. F. (2019). Súlyos személyiségzavarok kezelése. Oriold és Társai Kiadó, Budapest.

A blogcikket munkacsoportunk korábbi tagja, Túri Márta Dóra klinikai szakpszichológus írta. Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége lelki problémái leküzdésében, forduljon bizalommal szakembereinkhez.