Interjú Maróti Eszter pszichológussal

Egy pszichológus esetében nagyon nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy mennyit mutasson meg magából. A szakszerű pszichoterápiás helyzet megteremtése végett fontos a távolságtartás, hogy a klienst ne befolyásolja semmilyen információ a terapeutáról. Ugyanakkor annak, akinek segítségre van szüksége, fontos, hogy legyen valami, ami segíthet a szakember választásban. Arról már írtunk, hogy mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között, és arról is, hogy mire érdemes figyelni, amikor szakembert választunk, sőt munkacsoportunk tagjairól is olvashatnak egy-egy rövid bemutatkozást az oldalunkon. Ezek mind szakmai szempontok. Most néhány azonos és néhány személyre szabott kérdés segítségével szeretném jobban bemutatni elhívatott kis csapatunk tagjait. Bala Beáta kérdései alapján Beck Enikő interjúja.

Interjúsorozatunk jelenlegi részében Maróti Eszter pszichológusunkkal beszélgetek.

Miért választottad ezt a hivatást?

A pályaválasztáskor többek között mérlegre raktam, hogy miben vagyok jó és miben nem, mi az ami természetesen megy, mi az ami nagyon nehezemre esik. Amikor utóbbira gondoltam eszembe jutottak a felszínes beszélgetések, csacsogások, amikben mindig is esetlennek éreztem magam. Ezzel szemben sok elmélyült beszélgetésben volt részem, valahogy jól tudtam hallgatni, kérdezni. Hát ezért.

Változott-e a pszichológiáról megalkotott képed a tapasztalatszerzésed során?

Természetesen változott. Egyetemi éveim elején olyan elképzelésim voltak a pszichológusokról, hogy állandóan elemeznek, gondolatolvasók, mindig tudják mit kell mondani, és ha befejezték az egyetemet, onnantól ők értenek a pszichológia minden csinjához-bínjához. Mostanra sokkal inkább gondolom, hogy a hivatásomban a változás az, ami állandó. Minden egyes emberrel való közös munka egy újabb tanulási, megismerési folyamat, amelyhez elengedhetetlen a rugalmasság, a változás – egész pontosan a fejlődés -, hogy minél jobban megérthessem azt, aki hozzám fordul.

Mi motivál a munkádban, mi okoz neked sikerélményt?

A legnagyobb motivációt az adja, ha azt érzem sikerült megértenem a hozzám forduló klienst, és ha azt a visszajelzést kapom, hogy ezt ő is így érzi. A közös munka során pedig, nincs jobb érzés, mint amikor szemtanúja lehetek a változásnak, a fejlődésnek.

Sokakban él egy olyan gondolat a pszichológusokkal kapcsolatban, hogy ők bizony mind sérültek. Neked mi a véleményed erről? Szerinted előnye-e vagy hátrány, ha egy pszichológusnak vannak lelki sérülései?

Óhatatlanul minden embert érnek különböző lelki sérülések az élete során. Azt gondolom, hogy sérüléseinkből sokat lehet meríteni, fontos tapasztalásokat adhatnak, hozzájárulnak ahhoz, amilyen emberré válunk. Nehéz lenne eldönteni, hogy ezek a sérülések általánoságban előnyként vagy hátrányként definiálhatók-e. Azt gondolom, hogy pszichológusként a lényeg a megfelelő önismeret, lelki munka, hogy tudjuk melyek azok a sérüléseink, amelyekkel még feladatunk van, melyek azok, amelyek már helyükre kerültek.

Egy pszichológus a saját életében tudja alkalmazni a tanultakat, és ha igen, akkor miben nyilvánul ez meg?

Természetesen ad egy fajta szemléletet a hivatásom, ha egy pszichológiai problémát megközelítek, és ezt a szemlélet még saját magam esetén sem kapcsol ki teljesen. Fontos különbség, hogy a civil életemben a szubjektivitás dominál, míg a munkám során az objektivitás.

A pszichológusnak, illetve a családjának is lehet szüksége pszichológusra?

Persze hogy lehet! Sőt! Pszichológusként ahhoz, hogy jól végezhessem a munkámat, fontos a saját lelki egészségem és a megfelelő önismeret, így jó is ha van a pszichológusnak pszichológusa. A pszichológus családja esetén, pedig sokkal inkább szituációfüggő. Amennyiben egy olyan problémával, amellyel úgy érzi nem tud megküzdeni, mentális nehézséggel, betegséggel kell szembenéznie valamely családtagnak, akkor természetesen ugyanúgy előfordulhat, hogy szakember segítségére van szüksége, mint ha nem lenne pszichológus a családjában.

Azt tudjuk, hogy elvileg egy pszichológus nem kezel családtagokat és barátokat, de a szakmaiságon túl, hogy tud mégis jól segíteni egy adott helyzetben?

Ahogy említettem, a hivatásomból ered egy alapszemlélet, mely az évek során sokat alakult és a bőrömből nem tudok kibújni. Ennek egyes elemei, mint például az odafigyelés, a jó empátiás készég segíthet egy hétköznapi helyzetben is.

Miért kell a távolságtartás/magázódás a pszichológus és a páciens között?

A távolságtartás egyrészt a határok és keretek megtartásáról, másrészt az objektivitás, mint a pszichológus fontos eszközének megőrzéséről szól. Ezek fontosságát nem elfeledve, azt gondolom, hogy a távolság megfelelő tartásának nem a magázódás az egyetlen eszköze.

Milyen egy pszichológus a civil életében? Például, azok az értékek, amiket a szakmai szinten képvisel (pl. empátia, megértés…stb), azt tartja a hétköznapokban is?

A hivatásomban és a civil életemben képviselt értékrendem olyan módon alakult, hogy ezek jól illeszkednek egymáshoz, különben nehéz belső konfliktusokkal kellene szembenéznem. Azonban lévén, hogy az életem két eltérő szegmenséről van szó, vannak köztük különbségek is. Például a munkám során az említett empátia és megértés, koncentráltan, intenzíven sűrítődik bele a konzultációkba, míg a magánéletemben ez sokkal inkább az adott szituáció, a saját és mások igényeinek függvényében alakul.

Jelenleg milyen szakmai kihívások és elérendő célok vannak az életedben?

Jelenleg a Semmelweis Egyetemen klinikai szakpszichológusnak tanulok, amely izgalmas kihívást jelent számomra a következő néhány évben. Ezen kívül a folyamatos fejlődést kiemelt fontosságúnak tartom, célom, hogy annyi és olyan eszköz legyen a tarsolyomban, amelyek rugalmassággal és kreativitással kombinálva lehetővé teszik, hogy minden felmerülő kérdéssel, problémával megfelelően tudjak foglalkozni.

A pszichoterápiás munka lelkileg elég megterhelő, és ahhoz, hogy jól végezd a munkád neked is szükséged van kikapcsolásra. Hogy pihen egy pszichológus? Ki tudja kapcsolni a szakmaiságot a magánéletében?

A pszichoterápiás munka lelkileg valóban megterhelő. A lelki egészség megőrzéséhez fontos a szupervízió és az önismeret, a saját lelki munka. Ezek mellett nekem nagyon sokat segít az úszás és a festés, ha szeretném kikapcsolni az agyamat.

Az előző kérdésből adódik a következő is, a magánjellegű tapasztalatait be lehet, illetve be tudja építeni a terápiás munkájába? Vagy akár fordítva, a munkájából adódó tanulságot, tudja hasznosítani a saját életében?

Úgy gondolom egyszer-egyszer előre viheti a közös munkát, ha a pszichológus saját tapasztalatait beépíti a terápiás munkába, azonban fontos, hogy ez tényleg csak akkor történjen meg, ha ennek érdemi szerepe van a kliens és a problémája szempontjából. Azonban mind a saját élmények beépítése, mind a munkából adódó tanulságok levonása esetén, fontos a határok megtartása, hiszen a közös munka a segítséget kérő kliensről szól, nem a pszichológusról.

Miért fontos védeni a pszichológusnak a magánéletét, hiszen, ha többet tudunk róla, akár a bizalmi légkör kialakítása is könnyebb lenne, vagy nem?

Ismét a sokszor említett varázsszó, az objektivitás a válaszom. A közös munka eredményességét tenné kockára, hiszen minden információ befolyásolja két ember között a kapcsolatot. Ez a pszichológus és a kliens esetén is igaz.

Van olyan dolog, pl. egy hobbi, amit azért szívesen elárulnál magadról?

Szívesen elárulom magamról, hogy napi 3-szor szoktam sétálni, ugyanis egy hiperaktív angol cocker spánielt – Áfonya – nevelgetek.

Végezetül, szerinted mitől hiteles egy pszichológus?

Számomra a hitelességet a valódi segíteni vágyás, az odafordulás és a törekvés, hogy a pszichológus megértse mit gondol, mit érez, mit él át a hozzá forduló páciens, képviseli.

Időpontfoglalás négyszemközti konzultációra Maróti Eszter pszichológus, klinikai szakpszichológus jelölttel ide kattintva lehetséges.