Nem tudom mi tévő legyek. Nem csak maga az önbizalomhiány ami folyton velem van. Lassan 6 éve nem tudok leszokni a vagdosásról. Nem maga a fájdalom inkább a látvány kelt nyugtató érzést bennem. Halálvágyam viszont nincs egyáltalán.Frusztrál a tudat hogy még 18 évesen is így látom. Mitől lehet ez?
Az önbizalomhiánnyal pedig lassan már megtanultam együttélni.

Szia 5 eve egyut vagyok párommal múltban sok rossz történt amiatt bizalom meg tőrt mindent próbáltam öis nyerje visza nemtom mit tegyek

Szép napot! A problémám az lenne, hogy rengetegszer fordult elő az utóbbi két évben, hogy ingadozik a hangulatom.( Úgy vélem nem a hormonok miatt, vagy a “fiatalság” miatt). Alapvetően imádok élni, aktív, kreatív és pörgős típus vagyok, szeretek hülyéskedni. Boldog családnak a része vagyok, és párkapcsolatban is élek, ami szintén rettentően boldoggá tesz. Viszont két éve néha teljesen kifordulok magamból; fáradékony vagyok, akkor is ha sokat alszom, kedvtelen, nincs motivációm semmihez, nem szeretnék senkihez sem beszélni. Testemben érzem hogy egy cseppnyi erőm sincs semmihez. Ilyenkor napi több órát sírok, igazából nem tudom miért, de nem tudom abbahagyni. Ezek a “rámjövések” voltak már pár órásak, és több hónaposak is, utána újra önmagam vagyok. Nem tudom mit kéne kezdenem ezzel..a legijesztőbb számomra, hogy semmi okom sincs erre, mint korábban említettem, boldog vagyok, vannak fontos emberek az életemben, nincsen semmilyen gyerekkori traumám. De kezdem feladni úgy érzem. Ráadásul senki sem ért meg ilyenkor. Ezért szerettem volna írni Önnek/Önöknek. Köszönöm szépen ha válaszolnak!

Tisztelt Pszichológus!
A munkahelyemen túl közel kerültünk egy kollégával egymáshoz. De nem lehet köztünk kapcsolat, mert mindketten párkapcsolatban élünk/éltünk. Sajnos kollégámmal szakított a barátnője, mert kiderült számára, hogy a kollégám sokat levelezget velem és talán érez is valamit irántam. De mióta ez történt a kollégám szinte megutált engem. Pedig mondta, hogy nem az én hibám hanem ő volt hülye, hogy akkor is velem levelezett, amikor a barátnőjével volt. De most a munkahelyen nem szól hozzám, rám sem néz. Azt mondta, most ezt fogja tenni. De én szeretnék vele normálisan dolgozni. Viszont nem merek kezdeményezni, hogy megbeszéljük. Ezért csak tűröm, hogy ilyen utálatos legyen velem. Az lenne a kérdésem, hogy mit tehetnék ebben a helyzetben. Köszönöm, Szilvi

Tisztelt Pszichológus Nő/Úr!
A Férjem Nagyiját betegsége idején két pici ( 2 és ½ éves) gyermekek mellett másfél hétig szakrendelésre vittem ezután kb. 3 hétig otthonápoltam . Sógorom a Férjem testvére az elhunyt családtagok, jeles napjairól, évfordulóiról szépen felépített élettörténetekkel megemlékezik. Így történt most a Nagyi esetében is, de a részletesen jól felépített, megfogalmazott megemlékezésből az én ápolási segítségem kimaradt. Ekkor megkérdeztem a Sógorom, hogy nem emlékezel a segítő munkámra?- mert kimaradt a megemlékezésből. Azt a választ kaptam, hogy „ De igen, de te nem írtad be magad a családunk történetébe”. Ez rendkívül rosszul esett, nagyon fájt és ettől a pillanattól kirekesztettnek érzem magam. Úgy gondolom, hogy köszönetet érdemeltem volna nem pedig 40 év után azt, hogy nem írtam be magam
a családjuk történetébe. Talán túl érzékeny vagyok, hogy kirekesztettnek érzem magam ?
Tisztelettel kérem Önt, írja meg a véleményét várom válaszát.
Hálásan köszönöm.

Tisztelt Doktor No/Ur!

Nekem egy olyan mentalis problemam van (mert most mar annak nevezem) h attol felek mindig, amikor van valami betegsegem, hogy daganat okozza es meg fogok halni. 2 eve kezdodott, miota refluxos lettem es mindenfele tuneteim voltak. A torkom a savtol piros volt honapokig, kutakodtam interneten, gegerak. Hasam, emesztesem nem jo, gyomorrak. Most a derekammal vannak panaszok, gerincdaganat. Korabban egy fogaszati kezeles utan a nyakamon lett egy kis duzzanat, nyirokcsomo daganat/limfoma. Tehat lenyegeben hihetetlen negativ lettem, mindig a legrosszabbat kepzelem el (es persze ebben az internet is nagy segito cimboram lett). Szoval ezek nem panik rohamok, hogy most meg fog allni a szivem, vagy barmi ilyesmi. 32 eves ferfi vagyok egyebkent. Mit javasolna, miert van ez, van ennek vmi neve, megvaltoztathatom ezt a gondolkodast? Anelkul, hogy mindig rohannek vizsgalatra emiatt, h lassam, negativ, es minden rendben? Azt is mar el tudom kepzelni,hogy azert is van mindig valami fajdalmam, bajom, mert szomatizalok. Es a problema lelki szinten megoldando. Nem tudom. Koszonom mindenesetre ha tudna erdemben segiteni. Minden jot, udvozlettel, Peter

Üdvözlöm, férjemet 2018 márciusában temettük el lányommal(47 évig voltunk házasok) . Ha tehetem mimden nap kijárok a sírjához, van amikor egyedül, van amikor lányommal, unokáimmal (1 és 3 éves). Többen nekem szegezték a kérdést h depressziós vagyok e, és miért nem engedem el a férjemet. Nem kell ilyen sűrűn járni a temetőbe. Én nem érzem magamat depressziósnak. Lányomnak amennyit csak tudok segítek az unokáz@ssal.ő is minden nap eljön hozzám. Művelem a konxhakertet, járok templomba, főzők magamra, vannak kutyáim. Im@dom az unokáimat, nagyon sokat vagyok velük, jókat nevetünk, játszunk stb.
Ön szerint ez probléma h ha kijutok akkor megyek akár minden nap a temetőbe?

Segítségét előre is köszönöm

Üdvözlettel
Katalin

Derealizációval küzdök már 6. éve. és deperszonalizációval. már odáig eljutottam hogy vágdosom magam. és este fele elkezdek sírni. Csak úgy rám jön. És minden áron a halálon gondolkozok. 20 éves vagyok. Köszönöm a segítséget tisztelettel.

Kedves szakértő!
A nevem Marika és a segítségét szeretném kérni abban,hogy ez ami nekem van milyen betegség lehet.
2012-ben pánikszindrómát állapítottak meg nálam amire antidepresszánst szedtem 1 évig. Szerencsére jobban lettem a gyógyszertől akkoriban és ki is tudtam gyógyulni de sajnos már több mint 2 hónapja újra előjött ez a betegség azóta csak szenvedek a kínokat élem át. Én nem vagyok benne biztos,hogy ez ami nekem van sima pánikbetegség szerintem ez sokkal durvább. Nagyon nagyon sok tünetem van szinte úgy érzem,hogy a halálomon vagyok és itt a vég. Nálam nem a heves szívdobogás a fő tünet hanem annál sokkal rosszabb. Én sokszor úgy érzem mintha megállna a szívem és elkezdem kapkodni a levegőt megijedek és akkor még jobban felerősödnek a tüneteim. Aztán nagyon nyugtalan vagyok fel alá járkálok mint a bolondok. Van mikor órákon keresztül rosszul vagyok és nagyon sok tünetem van. ilyen pl a halálfélelem nyugtalanság, ijedtség, zsibbadás érzés, mellkasom megfeszül vagy a hátam vagy éppen a hasfalam, a kezeim szoktak fájni, aztán néha heves szivdobogásom is van meg fulladás érzés. Meg még olyan tünetek is amiket nem tudok elmagyarázni. És nem tudom megérteni,hogy mitől van ez. Nem akarok gyógyszert szedni újra én magamtól szeretnék meggyógyulni.Tudnának nekem tanácsot adni,hogy mit tegyek? Mert így nem tudok létezni minden napom egy túlélés.

Jo estét kívánok.
Megkaptam a vállaszukat igyekszem leirni a problémámat előre is köszönöm.
Az az igazság hogy önbizalom hiányban szenvedek és nem kapom a hejem sem a világban sem az emberek között. Valószinű azért mert nem is tudom elfogadni magam ojannak amijen vagyok, főképp az epilepsziám miatt is amivel 2 éves korom ota élek. Az alábecsülésem meg szerintem abbol akadhat hogy sokmindenben gátolt és gátol betegségem. Ebből következőleg ugy 6 év alatt a fiatalabb koromban sok ojan dolgot csináltam és probáltam ki melyek rossz hatással voltak betegségemre és életemre. Változtattam a dolgokon a 6 éves tébolygásom után és máig igyekeztem abbol a kevésből amim van épitkezni egy jobb életvitelre de idén ugy érzem hogy mind értelmetlen volt ez a változás mert sokat csalodtam az elmult 4 évben ugy emberekben, és a saját utjaimban hogy csak azt az elégedetlen rémült gyermeket látom aki voltam. Igy annyira bizonytalan lettem hogy a viselkedésem lassan kihat a fizikai állapotomra is és ugyanakkor eltávolitok ezzel az állapottal sok mindenkit magamtol, beszámolva a családomat is. Nem tudom mit tegyek. Pedig sok mindenbe jó vagyok, de néha ugy érzem nem ojan dolgokba amiből majd jól megtudok élni. Ugyanakkor valamiért idén minden utat zárva találok és ugy érzem gyakran kedvtelen vagyok sok mindennek ujra neki fogni, talán mert nem is érzem formába magam sok dologban. Emiatt az egyensúlyhiány miatt meg sokat ostorozom is magam és érzem minden gondolatom felemészt.
Mindezt osszegezve szeretném végre megtalálni az utat arra hogy teljesen megismerjem önmagam és elégedett legyek azzal amim van. De már a kétségbeesés és félelem szakadékának szélén állok lassan ahol nem tudom ujra hogy induljak el ezen az útón. Mivel 1x már megtörtént ez a dolog velem és nem szeretnék harmadjàra vissza kerülni ebbe az állapotba vagy itt ragadni most.
Tudom miben vagyok jó. De nem tudom már mi értelme van mind ennek ha csak csalodások érnek.

Jó estét.
Nekem sajnos olyan problémám van, hogy a közeli hozzátartozóimat túlságosan féltem túl gondolok helyzeteket és ez álltal hányingerem lesz fáj a gyomrom nem bírok enni. Jelenlegi példa ami miatt önhöz fordulok öcsém szakított a barátnőjével és elég rosszul viseli és ha nem veszi fel a telefont mindjárt panikolok, hogy vajon mibaj lett vagy micsinalt magával. Mit tudok csinálni ami segít ezekben a helyzetekben? Próbáltam már egy két gyógyteat alkalmazni jelenleg a sedacur fortet szedem de nem érzek hatását sajnos.
Előre is köszönöm a segítségét

Jó napot kivánok!
Őszintén nem is tudom,hogy hogy fogalmazzam meg a problémám.Németországban élünk a barátommal,én később jöttem ide,mint ő,mivel neki már itt volt munkahelye.A német nyelvet ő itt tanulta meg,egy németnyelni kurzuson,amikor én idejöttem,úgyvolt,hogy én is egy hasonló kurzust fogok elvégezni,de az állam már nem segit ilyenen,szóval csak önállóan lehet fizetni.Mivel én nem tudom a nyelvet,egyenlőre nincs is munkám,vagyis csak az alapot tudom,próbáltam dolgozni egy étteremben takaritónőként,egy román nővel,kb 5 napik dolgoztam vele,nagyon elrontotta a pszihikámat,vagyis inkább félelmet hozott rám a munkával kapcsolatban,ezután egy ideig megint nem dolgoztam,azután volt egy munkalehetőség egy gyárban,ahol németül beszéltek mindig ,amit én nem nagyon értettem és mindig csak rángattam,úgy ahogy az ezelötti munkahelyen is,annyira nagy félelmet keltet ez bennem,hogy most félek a munkától.
Jelenleg most úgy élünk,hogy a barátom dolgozik,én jelenleg itthon vagyok,és annyira de anynira rossznak érzem magam emiatt,én nem vagyok az a lány,aki a pénzén élne,és nem is akarok úgy élni,hogy csak ő keresi a pénzt,mivel nem tudom a nyelvet meg nem is dolgozok,olyan tehetetlennek érzem magam,és mindig csak az a gondolat fog meg,hogy csak a fején ülök.Annyira szeretném már azthogy saját pánzem legyen,hogy én is tudjak neki segiteni a költségekben,hogy elérjünk sok mindent,de egyszeűen annyira félek a munkától,félek attól,hogy mi lesz,félek a mindennapi muszáj keléstől,olyan érzésem van,hogy kötelesek vagyunk valakinek dolgozni,hogy muszáj,és ez annyira félelmet hoz belőlem ki,hogy azt érzem,hogy egész életünkben csak dolgozni is kellesz és olyan munkán,amin nem szeretnénk,és ez a legfélelmetesebb.Annyira félek munkába kezdeni,de viszont én igy nem akarok élni.ÉS nem tudom,hogy mit tegyek ilyenkor,nagyon reménykedem a maga segitségére,tényleg,nagyon fontos lenne ez számomra,annyira elveszett vagyok,annyira nem tudjam,hogy mibe kezdjek,mi legyen a következő lépés,de nem akarom tehetetlennek érezni magam,akarok valamit elérni,akarok fejlődni,de nem tudom hogyan,mitévő legyek…
Előre is köszönöm a válaszát.

A problémám az, hogy vén egy családos ember, aki régebben nagyon tetszett, de természetesen nem akartam tönkretenni a családját, így nem léptem. Ő 40 éves. Mostanára teljesen sikerült túltennem magam rajta. Nemrég találkoztam vele újra, és azt látom, hogy jeleket ad nekem. Folyamatosan keresi az alkalmat arra, hogy találkozzunk, és mindíg fülig ér a szája, meg kacsintgat, amikor beszélünk. A szerintem legegyszerűbb megoldás az lenne, hogy megbeszéltem vele, hogy ez így nem lehetséges, de itt jön a probléma. Neki az apja, amikor ő még kicsi volt, elhagyta a családját egy fiatalabb nőért, de később felakasztotta magát. Rengeteget hallott arról, hogy akinek a szülője öngyilkos lesz, annál megnő a kockázat arra, hogy akár ő is ilyet tegyen, és nagyon félek, hogy bármit lépek, annak akár súlyos következménye is lehet.

Jó napot!
Kapcsolatfüggő vagyok, fél évig jártam szakemberhez de elfogyott a pénzem és amúgy sem éreztem semmiféle javulást ezért abbahagytam. Egyik toxikus kapcsolatból ugrok át a másikba és testi elvonási tüneteim lesznek ha éppen egyedül maradok egy éjszaka.Tudom, hogy ez nem jó és változtatnom kéne de mindig úgymond visszaesek. A járvány miatt már munkám sincs, nincs pénzem szakemberhez fordulni. Mit javasol? Esetleg kapcsolatfüggőségről szóló könyvek segíthetnek?

Köszönöm.

Tisztelt úr/hölgy. Most léptem ki egy 8 hónapos párkapcsolatból.azért léptem ki mert túls sok vita S sértő megjegyzést tett.s azzal a kérdéssel fordulnák önökhöz hogy mit tudok tenni hogy a volt párom ne adja fel az életét.már 2 napja fenyegetőzik az öngyilkoságal.sajnos elöttem dobta ki a gyógyszereit.el mondta az ő szavaival hogy hogy fog meghalni.nagyon súlyos S sértő szavakat agatott rám ,S megalázó testi kifejezésekkel tett célzásokat.már sajnos a halálomat is kívánta nekem .azt mondta hogy amíg nem kezelem párként akkor az én lelkemen fog száradni a halála.én mondtam hogy barát S nem tudja el fogadni azt hogy barát.el torzult arcal mondta a nagyon sértő szavakat S megjegyzéseket.nagyon el vagyok keseredve S nem tudom hogy mit tudok tenni az ellen hogy a saját életét ne dobja fel S fogadja el hogy barát.elöre is köszönöm válaszukat S segítségüket.ui:elkeseredett nő.