Jo estét kívánok.
Megkaptam a vállaszukat igyekszem leirni a problémámat előre is köszönöm.
Az az igazság hogy önbizalom hiányban szenvedek és nem kapom a hejem sem a világban sem az emberek között. Valószinű azért mert nem is tudom elfogadni magam ojannak amijen vagyok, főképp az epilepsziám miatt is amivel 2 éves korom ota élek. Az alábecsülésem meg szerintem abbol akadhat hogy sokmindenben gátolt és gátol betegségem. Ebből következőleg ugy 6 év alatt a fiatalabb koromban sok ojan dolgot csináltam és probáltam ki melyek rossz hatással voltak betegségemre és életemre. Változtattam a dolgokon a 6 éves tébolygásom után és máig igyekeztem abbol a kevésből amim van épitkezni egy jobb életvitelre de idén ugy érzem hogy mind értelmetlen volt ez a változás mert sokat csalodtam az elmult 4 évben ugy emberekben, és a saját utjaimban hogy csak azt az elégedetlen rémült gyermeket látom aki voltam. Igy annyira bizonytalan lettem hogy a viselkedésem lassan kihat a fizikai állapotomra is és ugyanakkor eltávolitok ezzel az állapottal sok mindenkit magamtol, beszámolva a családomat is. Nem tudom mit tegyek. Pedig sok mindenbe jó vagyok, de néha ugy érzem nem ojan dolgokba amiből majd jól megtudok élni. Ugyanakkor valamiért idén minden utat zárva találok és ugy érzem gyakran kedvtelen vagyok sok mindennek ujra neki fogni, talán mert nem is érzem formába magam sok dologban. Emiatt az egyensúlyhiány miatt meg sokat ostorozom is magam és érzem minden gondolatom felemészt.
Mindezt osszegezve szeretném végre megtalálni az utat arra hogy teljesen megismerjem önmagam és elégedett legyek azzal amim van. De már a kétségbeesés és félelem szakadékának szélén állok lassan ahol nem tudom ujra hogy induljak el ezen az útón. Mivel 1x már megtörtént ez a dolog velem és nem szeretnék harmadjàra vissza kerülni ebbe az állapotba vagy itt ragadni most.
Tudom miben vagyok jó. De nem tudom már mi értelme van mind ennek ha csak csalodások érnek.

Jó estét.
Nekem sajnos olyan problémám van, hogy a közeli hozzátartozóimat túlságosan féltem túl gondolok helyzeteket és ez álltal hányingerem lesz fáj a gyomrom nem bírok enni. Jelenlegi példa ami miatt önhöz fordulok öcsém szakított a barátnőjével és elég rosszul viseli és ha nem veszi fel a telefont mindjárt panikolok, hogy vajon mibaj lett vagy micsinalt magával. Mit tudok csinálni ami segít ezekben a helyzetekben? Próbáltam már egy két gyógyteat alkalmazni jelenleg a sedacur fortet szedem de nem érzek hatását sajnos.
Előre is köszönöm a segítségét

Jó napot kivánok!
Őszintén nem is tudom,hogy hogy fogalmazzam meg a problémám.Németországban élünk a barátommal,én később jöttem ide,mint ő,mivel neki már itt volt munkahelye.A német nyelvet ő itt tanulta meg,egy németnyelni kurzuson,amikor én idejöttem,úgyvolt,hogy én is egy hasonló kurzust fogok elvégezni,de az állam már nem segit ilyenen,szóval csak önállóan lehet fizetni.Mivel én nem tudom a nyelvet,egyenlőre nincs is munkám,vagyis csak az alapot tudom,próbáltam dolgozni egy étteremben takaritónőként,egy román nővel,kb 5 napik dolgoztam vele,nagyon elrontotta a pszihikámat,vagyis inkább félelmet hozott rám a munkával kapcsolatban,ezután egy ideig megint nem dolgoztam,azután volt egy munkalehetőség egy gyárban,ahol németül beszéltek mindig ,amit én nem nagyon értettem és mindig csak rángattam,úgy ahogy az ezelötti munkahelyen is,annyira nagy félelmet keltet ez bennem,hogy most félek a munkától.
Jelenleg most úgy élünk,hogy a barátom dolgozik,én jelenleg itthon vagyok,és annyira de anynira rossznak érzem magam emiatt,én nem vagyok az a lány,aki a pénzén élne,és nem is akarok úgy élni,hogy csak ő keresi a pénzt,mivel nem tudom a nyelvet meg nem is dolgozok,olyan tehetetlennek érzem magam,és mindig csak az a gondolat fog meg,hogy csak a fején ülök.Annyira szeretném már azthogy saját pánzem legyen,hogy én is tudjak neki segiteni a költségekben,hogy elérjünk sok mindent,de egyszeűen annyira félek a munkától,félek attól,hogy mi lesz,félek a mindennapi muszáj keléstől,olyan érzésem van,hogy kötelesek vagyunk valakinek dolgozni,hogy muszáj,és ez annyira félelmet hoz belőlem ki,hogy azt érzem,hogy egész életünkben csak dolgozni is kellesz és olyan munkán,amin nem szeretnénk,és ez a legfélelmetesebb.Annyira félek munkába kezdeni,de viszont én igy nem akarok élni.ÉS nem tudom,hogy mit tegyek ilyenkor,nagyon reménykedem a maga segitségére,tényleg,nagyon fontos lenne ez számomra,annyira elveszett vagyok,annyira nem tudjam,hogy mibe kezdjek,mi legyen a következő lépés,de nem akarom tehetetlennek érezni magam,akarok valamit elérni,akarok fejlődni,de nem tudom hogyan,mitévő legyek…
Előre is köszönöm a válaszát.

A problémám az, hogy vén egy családos ember, aki régebben nagyon tetszett, de természetesen nem akartam tönkretenni a családját, így nem léptem. Ő 40 éves. Mostanára teljesen sikerült túltennem magam rajta. Nemrég találkoztam vele újra, és azt látom, hogy jeleket ad nekem. Folyamatosan keresi az alkalmat arra, hogy találkozzunk, és mindíg fülig ér a szája, meg kacsintgat, amikor beszélünk. A szerintem legegyszerűbb megoldás az lenne, hogy megbeszéltem vele, hogy ez így nem lehetséges, de itt jön a probléma. Neki az apja, amikor ő még kicsi volt, elhagyta a családját egy fiatalabb nőért, de később felakasztotta magát. Rengeteget hallott arról, hogy akinek a szülője öngyilkos lesz, annál megnő a kockázat arra, hogy akár ő is ilyet tegyen, és nagyon félek, hogy bármit lépek, annak akár súlyos következménye is lehet.

Jó napot!
Kapcsolatfüggő vagyok, fél évig jártam szakemberhez de elfogyott a pénzem és amúgy sem éreztem semmiféle javulást ezért abbahagytam. Egyik toxikus kapcsolatból ugrok át a másikba és testi elvonási tüneteim lesznek ha éppen egyedül maradok egy éjszaka.Tudom, hogy ez nem jó és változtatnom kéne de mindig úgymond visszaesek. A járvány miatt már munkám sincs, nincs pénzem szakemberhez fordulni. Mit javasol? Esetleg kapcsolatfüggőségről szóló könyvek segíthetnek?

Köszönöm.

Tisztelt úr/hölgy. Most léptem ki egy 8 hónapos párkapcsolatból.azért léptem ki mert túls sok vita S sértő megjegyzést tett.s azzal a kérdéssel fordulnák önökhöz hogy mit tudok tenni hogy a volt párom ne adja fel az életét.már 2 napja fenyegetőzik az öngyilkoságal.sajnos elöttem dobta ki a gyógyszereit.el mondta az ő szavaival hogy hogy fog meghalni.nagyon súlyos S sértő szavakat agatott rám ,S megalázó testi kifejezésekkel tett célzásokat.már sajnos a halálomat is kívánta nekem .azt mondta hogy amíg nem kezelem párként akkor az én lelkemen fog száradni a halála.én mondtam hogy barát S nem tudja el fogadni azt hogy barát.el torzult arcal mondta a nagyon sértő szavakat S megjegyzéseket.nagyon el vagyok keseredve S nem tudom hogy mit tudok tenni az ellen hogy a saját életét ne dobja fel S fogadja el hogy barát.elöre is köszönöm válaszukat S segítségüket.ui:elkeseredett nő.

Jónapot.több mint 4 év után elhagyott a párom.már több mint 1 hónapja ennek és még mindig csak sírok mert én nagyon szeretem és hiányzik.ő nem keres engem.az elején még kerestem de csak szavakkal bántott.aszt mondta,hogy már az elején elkellett volna hagynia és csak lehúztam,ő maga akar lenni.én nem haragszom rá csak fájdalmat érzek.Sokszor zsaroltam őt érzelmileg.volt mikor összevesztünk és összepakoltam.arra vártam,hogy odajöjjön és átkaroljon,hogy szeret és mindent megoldunk.Mindig mondtam neki,hogy nagyon félek attól,hogy egyszer hazamegyek és összelesznek rakva a dolgaim.és mikor már szakítani akart ezt megtette.aszt mondta,hogy azért tette mert tudta,hogy fájni fog.én nagyon szeretem őt.mit tegyek?felejtsem el?értelmetlennek érzem az életem

Én már küldtem üzenete

Magas vérnyomásom van, februárban rosszul lettem a munkahelyemen, azóta rettegek hogy ez megismetlodik, most már 2 hónapja táppenzen vagyok, remegek, szorongó, viszont már voltam pchihologusnal, aki fel írt egy gyógyszert, nevszerint a chippat, igaz még nem telt el a 10 nap!!!!! Így ismeretlenül is kérdezem, ki lehet jönni ebből, a gyógyszer tényleg fog segíteni??? Köszönöm szépen a segítséget!!!!!! Dobronyiné

Tudom, hogy van valami baj velem. Csak még nem tudom mi az. És ezért akartam tanácsot és úgy mond elemzést kérni magamról. Hogy pontosan miből gondolom, hogy valami nincs rendben? Abból, hogy néha rám tör egy olyan érzés, hogy értani akarok másnak vagy magamnak. Például néha történik olyan, hogy a macskám nem akar a kezemben maradni és én egyszerűen bekattanok ilyenkor. Meg ütöm őt és meg szorítom úgy, hogy tudom fáj neki de abban a percben nem érdekel. Aztán nagy nehezen , de elengedem és olyankor teljesen össze omlok. Gyanakodtam a kissé traumás gyerek koromra. De szeretem volna egy szakértőhöz fordulni. És mindezt úgy, hogy a családom ne tudjon róla. És nem szeretném ha ezek a késztetéseim elfajulnának. Nem akarok bántani senkit. Vannak ez mellet elég eszelős és brutális gondolatom, és a szexuális indentitásom is elég szokatlan. Remélem tud nekem segíteni valamennyire.

Szép délutánt kívánok Doktor úr!
Nem is tudom hol kezdjem…. Augusztus 26-án elvesztettem első babámat… Akkor még fel sem fogtam mi történt nem éreztem semmit de ahogy teltek a napok a hetek bűntudatot éreztem magamat okoltam/okolom a történtek miatt és ez napról napra rosszabb… Párom nem segít a feldolgozásában… Szorongok nem tudok aludni ha meg alszok akkor rosszat álmodok és felkelek… Már hetek óta alig eszek és undorom van minden ételtől. Hangulat ingadozásom van mindig és magamban kezdek fájdalmat okozni pl azzal hogy nem eszek és napi 6-7 bögre kávét iszok… Rosszul vagyok állandóan remegek és fáj a fejem hanyingerem van de nem teszek ellene semmit. Félek hogy párom el hagy és állandóan gyanakvó vagyok alaptalanul. Neki nem mutatom ki a problémámat akkor sirom ki magam ha alszik vagy nincs itthon! Nem tudom mihez kezdjek. Köszönöm előre is a válaszát!

Miért van az hogy minden ilyen társadalmi dolog undort és gyűlölelet vált ki belőlem?
Tanulás, munka. Szerintem ez szenvedés
Mások mit élveznek a tanulásban és a munkában?
Dolgozni max a megélhetésért éri meg.
Párkapcsolat. Az is szenvedés.
Szerintem szenvedés, elvárás és szorongás. A tanulás, munka és párkapcsolat.
Elvárás hogy x évesen ilyen meg olyan dolgaid legyenek. Miért is? Mert valami sznob lenéz érte ha nincs? Nem azért élünk hogy élvezzük, mindenki máshogy élvezi nem?
Nem vagyok társadalmi ember.

Üdvözlöm!
S. (moderálva)Katalin vagyok. 3 éve élek párkapcsolatban. Tudom, hogy a barátom sohasem csalna meg. Neveltetés miatt tudom, valamint nagyon sokat nyitott felém és merem ezt hinni. Nagyon szeretjük egymást viszont van egy kis baj.
Van egy hatalmas nagy problémám, ami kihat a párkapcsolatomra. Tudom, hogy beszélhetünk egészséges féltékenységről. Viszont ami nekem van, az lassan beteges. Saját magamon veszem észre a hibát, de sajnos nem tudok ellene tenni, vagy nem tudom mit tehetnék ellene. Annyira elfajult a féltékenységem, hogy ha megnéz a párom egy lányt az utcán rosszul esik és közlöm vele. Vagy például ha elmegy masszőrhöz és meggyúrja a hátát. Ez nem normális, tudom. Sokat olvastam róla, hogy lehet gyerekkori trauma. Én 6 évesen vesztettem el az akkor 11 éves nővéremet leukémia miatt. Sajnos nem anyukámmal éltem 6 éves koromig hanem a nagynénimmel. Viszont nehogy félre értsen, szerettem ott nagyon.
Szeretnék tanácsot kérni Öntől, hogy hogyan tudnám kezelni ezeket a hibáimat. Nem szeretném ha ez miatt menne tönkre a kapcsolatom.

1 párkapcsolatom volt mindössze 4 hónapig tartott történt pár dolog de még az orális sz.xig se hagytam elmenni a dolgot végül nem bírtam elviselni az egész helyzetet szakítottam.
Nem érdekel a sz.x se más hozzá kapcsolódó dolog,undort vált ki belőlem illetve rettegést hogy ha sor is kerülne rá biztos szörnyen teljesítenék.
Lett volna lehetöségem kipróbálni lánnyal és fiúval is de egyik sem érdekel túlzottan.
A párkapcsolatokkal a legfőbb bajom a rettenes féltékenykedésem,egyszerűen nem tudom elfogadni még csak azt sem ha mondjuk tegyük fel van egy párom és még ha csak rámosolyog egy másik nőre.
Bizalmatlan vagyok menekülök az emberi kapcsolatoktól egy barátom sincs max haverok akikkel néha néha beszélünk telefonon.
Szörnyen érzem magam hogyha arra gondolok hogy a páromnak vannak exei,másokba is szerelmes volt,másokkal is lefeküdt fogta a kezét stb stb.
Nem ért semmilyen zaklatás gyerekkoromban a szüleimmel nem a legfényesebb a kapcsolatom semmi magánszféra 18 éves koromig annyit nem engedtek hogy suli után plusz 1 órát találkozzunk az osztálytársakkal sok vita stb
Lehet hogy aszexuális vagyok? Mi a baj velem?

Kedved Hölgyem/Uram!

Kezdek komolyan aggódni, hogy valami nincs teljesen rendben. Úgy érzem, elvesztettem a kontrollt a gondolkodásom fölött.
Nemrégiben sikerült nagyon jó áron megszereznem egy könyvsorozatot, amire már elég rég fájt a fogam. Szörnyen boldog voltam, hogy végre a magaménak tudhatom.
És itt nem is álltam meg, ugyan ettõl a szerzõtõl még két sorozatot beújitottam, szintén nagyon jó áron…
Ekkor rájöttem, hogy tulajdonképp pár kötet, és az iró összes magyarul megjelent kötete ott lesz a polcomon.
Ez a gondolat olyan izgalommal töltött el, hogy rögtön keresgélni kezdtem az interneten, hol is tudnám beszerezni a maradék mûveket, hogy teljes legyen a gyûjtemény… Habár pénzem jelenleg egy fitying sincs.
Megtaláltam az utolsó hiányzó sorozatot, csakhogy ez olyan ritka, mint a fehér holló, már antikváriumban sem kapható, egyetlen oldalon sem találni meg. Én mégis ráleltem, hogy valaki jelenleg mindegyik részét együtt árulja, és éreztem, hogy nekem ez KELL. Birtokolni akarom. Bármi áron.
Bár még azt sem tudtam, vajon tetszene-e a könyv, hogy megéri-e egyáltalán.
Ekkor elkezdtem keresgélni a módszereket, amiknek segitségével azonnal pénzhez lehet jutni – könyvek antikváriumba vitele, használt ruházati eszközök eladása, plazmaadás, vagy akár kölcsön egy ismerõstõl…
Odáig fajult a helyzet, hogy már minden lehetõségre ugrottam volna, mert minden pillanatban ezeken a könyvejen járt a fejem, és szörnyû érzés fogott el, valahányszor arra gondoltam, hogy nem lehetnek az enyémek.
Már a számat is véresre rágtam, nem birok mit kezdeni a gondolattal… Márpedig erre most nincs pénz, és ezek csak könyvek, nem kéne körülöttük ekkora patáliát csapnom.
Hogy lehet, hogy jelenleg ezek a kötetek nyomják rá a bélyegjüket a hangulatomra? Hogy ezek miatt alszom el nehezebben? Hogy annyira akarom õket, hogy lassan bármit megtennék értük, és még a szeretteim pénzét is képes lennék megcsapolni, csak hogy birtokolhassam õket? Ez valami beteges gyûjtögetési mánia?
Az is megfordult már a fejemben, hogy ez kapcsolatban állhat a perfekcionizmusommal, mert számomra csak egy teljes sorozat okoz megelégedést, minden könyv tökéletes állapotban kell, hogy legyen…
Mégis mi ez, és ugyan mit tehetnék ez ellen?