32 év házasság után kidült hogy a férjemnek barátnője van, szerinte csak irogattak, ez már lassan egy éve történt, úgy tűnt, hogy minden rendeződött, aztán az ünnepek után közölte, hogy el akar válni, mert nem bír velem együtt élni. Iszonyú fájdalom, de, már nem tudok mit tenni. Közölte, hogy beadja a válópert, el kérte a gyerekek születési kivonatát, és nekik is el mondta, majd, nem történik semmi, kérdeztem hogy mi van? Azt válaszolta hogy majd még tudok mindent, tegnap éjjel aztán azt mondta hogy már nem tudja véghez vinni amit akar mert tudja hogy nem sokáig él már. Amúgy mindig a hálóban alszik, mellettem. Nagyon nehéz nekem, mert nem tudom hogy mi jár a fejében. Valóban van valami baja, vagy ez csak a mese része? Annyit mondtam neki, hogy nekem ő volt az életem és tudnia kell, hogy ha baja van számíthat rám. Ugyanakkor meg akartam ölelni de nem engedte. Nem tudom hogy kezeljem a helyzetet? Kaphatok segítséget? Hagynom kéne, vagy mit kéne tennem? Köszönöm, ha válaszol! Üdv : Ági

Tisztelt Hölgyem!

Néhányszor már előfordult velem, hogy teljesen tisztán emlékeztem egy olyan eseményre, beszélgetésre, stb., amit más állít, hogy nem így történt, és ami rosszabb, meg sem történt. A legfrissebb ilyen eset ma történt. Édesanyámmal beszélgettem és szóba került az őszi nyaralásunk a párommal. Édesanyám csak nézett, hogy milyen nyaralás, mert én semmit nem mondtam neki erről. Én pedig tisztán emlékszem rá, hogy hol, mikor, mit meséltem neki róla. Ami rémisztő, miután hazamentem, ogyekeztem valami bizonyítékot keresni az igazamra. Emlékszek, hogy neten is néztünk képeket a helyről, de sem a telefonomban sem a számítógépemen nem találtam rá előzményként. Van erre valami magyarázat? Mint mondtam, ez a legújabb ilyen eset, korábban is történtek hasonlók, igaz, nem olyan gyakran.
Kérem, segítsen választ adni a problémámra, illetve, hogy kihez fordulhatnék ilyen problémára.
Köszönettel:
Varga Alexandra

Jó napot érdeklődnék hogy ha ergofóbiája van valakinek azt ha elmegy az ember pszichológushoz megtudják állapítani?és ha igen hogyan?és mit tudnak csinálni egy ergofóbiás emberrel?hogy tudják kezelni?

Kedves Doktornő! Tavaly nyáron új irodába kerültem a munkahelyemen. Volt ott egy férfi aki nekem külsőleg első perc óta tetszett ahogy megláttam. Aztán elkezdtünk beszélgetni, viccelődni. Kialakult valami köztünk: folyton velem foglalkozott, engem akart megnevettetni, piszkált. A környezetünkben szinte mindenki észrevette, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak. De neki élettársa, eljegyzett menyasszonya van. Én mégis látom rajta, hogy tetszem neki. Nem lépi át azt a határt, hogy legyen valami köztünk, szerintem hűséges típus. Egyre többet beszélgetünk kettesben: már elhív magával kettesben ebédelni, elkísér engem az autómig, húzza az időt hogy minél tovább legyen velem. Ha kettesben vagyunk az irodában, odahúz mellém egy széket beszélgetni. Mindig megkérdezi hányra jövök dolgozni, a következő héten, és akkor ő is úgy jön. Megbízik bennem: olyan belső titkokat elmesél, amiket másnak nem. Az egyik kolléganőnk már rászólt, hogy ne udvaroljon nekem, mert ez nem helyes, hiszen párja van. Megint más valaki azt mondta, hogy mi egész nap egymással “enyelgünk”. Az a baj, hogy már túl sokat gondolok rá. Azt várom mikor jön be dolgozni, éjjel vele álmodom, pénteken szomorú vagyok mert 2 napig nem láthatom, de várom a hétfőt, hogy végre újra bent legyünk. És közben egyre jobban fáj, mert tudom hogy a barátnőjével van, mivel együtt is élnek. Pár napja viccből azt mondta valaki nekem, hogy ő “apuka lesz”. Borzalmasan érintett, és szerintem látta is rajtam, mert elvörösödtem és elpityeredtem. Aztán kiderült, hogy vettek egy kiskutyát, erre mondták. Szóval én már többet érzek iránta mint kellene, és nem tudom mit tegyek. Nekem ez nem jó, mert elszalad mellettem az életem az ilyen plátói szerelemmel, míg ő éli a boldog életét a párjával. Akár ki tudja, tényleg lehet közös gyerekük hamarosan. Nekem meg a fájdalom marad. Mit tegyek? Szeretem őt és tudom én sem vagyok neki közömbös, de ebből nem lesz semmi és nem is várhatom el. Annyira tökéletes nekem, mellette vidám és felszabadult vagyok, akikkel eddig randiztam egyikkel sem tudtam ilyen lenni. Tanácstalan vagyok. Köszönöm, Bernadett.

Tisztelt Dr. NőÚr. A problémám a következő lenne. Van egy 10 éves lànyom. Az elmúlt pár hónapban öngyilkossági kísérletei vannak pontosabba kétszer próbált ártani magának. Egyszer kilopott egy szem nyugtatót és bevette az iskolában. Másodszor pedig azzal próbált ártani magának hogy beáztatott egy grafit ceruzahegyet hogy majd azt megissza és meghal. Nagyon kétségbe vagyok esve nem tudom hogy mit tegyek. Az iskolában csúfolták de már megoldódott a helyzet. Mindíg az iskolát mondja hogy ha kérdezzük mi bántja. Mondjuk neki anyukám is én is hogy ha valami bántja akkor nyugodtan mondja el nekünk segítünk neki. De semmit sem mond. Azt a látszatot kelti hogy minden rendben van de eközben meg halljuk vissza az ismerőseinktől hogy olyanokat kérdez mi lenne ha meghalna vajon elmennének a temetésére? Meg ehhez hasonló dolgokat. Voltunk vele gyermekpsziholóhlgusnál de azt mondta hogy minden rendbe van. Szerintem azért annyira nincs rendben mert már nem meri anyukám egyedül hagyni. Sajnos én nem lehetek mellette Ausztriában dolgozom. De mindíg beszélünk kamerán minden nap. Tudom ez nem helyettesíti az anyai gondoskodást de sajnos apuka nem foglalkozik senkivel és semmivel ezért nekem kellett munkát vállalnom messzebb hogy tudjak normálisan gondoskodni róla és a testvéréről. Gondoltam rá hogy ez lehet az oka ennek a viselkedésnek.De nem tudom. Ezért kérném szépen Önt hogy mondjon véleményt. A válaszátvelőre is köszönöm.

Tisztelt Doktor Nő!

Viviennek hívnak 23 éves vagyok. Nagyon rossz családi helyzetben élek szüleimmel már évtizedek óta. Apám nem törődik velem, csak a tanulás és az iskola fontos neki, hogy diplomázzak mert szerinte anélkül az ember semmit nem ér. Sosem beszélgettünk, sosem kérdezte meg tőlem hogy hogy vagyok, kivéve betegség esetén. Ha kérdezett mindig csak az iskola volt a téma, vagy a napi teendő amit kiadott. Nem egyszer voltam már szemtanúja hogy anyát majdnem megverte és volt hogy nem csak majdnem. Van egy báttyám viszont vele olyan a kapcsolatom mintha nem is lenne, sosem beszélgetünk, nincsenek közös programjaink mert apa hatása alatt áll teljesen és már már hasonlít is apára. Miután leérettségiztem apám nyomására csináltam egy olyan szakmát amit egyébként soha nem csináltam volna magamtól aztán beadtam a jelentkezés egyetemre ezt is az ő hatására. Első próbálkozásnál nem sikerült bekerülnöm aztán felköltöztem Kalocsára a barátomhoz mialatt újra be kellett adnom a jelentkezést ami meg is történt és sikeresen felvettek. Amikor elköltöztem édesanyám is elköltözött apámtól. Apám bűneit megbánva sírt anyám után csak hogy költözzön vissza hozzá, mert megváltozik. “Újra szerelmes” egészen pontosan így fogalmazott nekem a telefonba és folyton arra kért hogy mondjam én is anyának hogy költözzön haza, mely által azt is kérte hogy én is költözzek haza mert anya csak akkor fog. (Édesanyámmal elég szoros a kapcsolatom ez is az oka hogy nekem is haza kellett jönnöm) mert ha nem költözök haza akkor miattam nem költözik anya sem tehát miattam megy tönkre a “család” ami amúgy sosem volt. Hazajöttem és meg is bántam mert apám a “szerelmes” színjátékot elég kevés ideig tudta megjátszani, és a helyzet nem hogy jobb hanem minden eddiginél rosszabb lett. A szüleim kb 6 éven keresztül nem beszéltek egymással amit úgy értek hogy konkrétan egy szót sem annyit sem hogy szia. Tűrtem, anya apát mondta nekem elfelé, apa meg anyát. Így teltek a napok míg elkezdődött az egyetem. Elmentem megpróbáltam de sajnos nem szerettem meg, nem érzem hogy ott lenne a helyem úgyhogy úgy döntöttem kiiratkozok és február végén felköltözöm vissza a barátomhoz amiről még apám nem tud (barátommal már 5 éve kapcsolatban vagyok). Ezen problémák miatt már nagyon sokszor gondolkoztam hogy el kellene mennem pszichológushoz de sajnos nem tehetem meg anyagi helyzetem miatt. Apám már lassan 3 éve nem ad egy forintot sem, mindent az iskolában kapott ösztöndíjból és a boltban keresett 9 havi fizetésemből fizetek. Lehetek még boldog ember?

Nagyon szépen köszönöm a válaszát!

Már 1 éve elmúlt, hogy úgy érzem, elveszítettem önmagam. Régebb több személyes problémával küzdöttem, így akkor eldöntöttem, hogy többet nem hagyom, hogy a bántalmak érdekeljenek, vagy hogy annyira magamra vegyem őket. Így sikerült kizárnom a szomorúság érzetet főleg a bántalmakkal szemben, viszont az öröm érzetet is. És ez nagyon zavar. Úgy érzem nem vagyok jelen, hogy nem élek igazából. Régebb mindent maximálisan megéltem. Hatalmas, felemelő érzelmeim voltak. De mostanra mintha minden csak álom lenne.. csak dolgok, amik megtörténtek és ennyi. Emiatt gyakran felejtek, mert nem maradnak meg annyira a történések az életembe. Mit tegyek? Nem akarom, hogy az életem egyik legszebb időszakát így éljem meg.

Tisztelt Cím,
TANÁCSOT SZERETNÉK KÉRNI EGY PROBLÉMA? MIATT. A BARÁTOM 66 ÉVES NAPI SZINTEN SOKAT FOGLALKOZIK A NEMI SZERVÉVEL, MÉG ÉTKEZÉS KÖZBEN IS. NEVET ADOTT NEKI ÉS ÓRÁKAT SIMOGATJA, BEDUGJA KIS LUKAKBA ÉS HÚZGÁLJA, MINDEHEZ EGY FA FÜGGÖNYKARIKÁT HÚZ RÁ, ÉS MÁR TÖBBSZÖR LÁTTAM NAGYON ELFEKETEDIK, FIGYELMEZTETTEM DE AZT MONDTA EZ TERMÉSZETES. TÖBB HÓNAPJA VAGYUNK EGYÜTT, DE CSAK EGYSZER SZERETKEZTÜNK. MERT SZERETKEZÉS ELŐTT IS FÖL HÚZZA A KARIKÁT ÉS MÁR ÍGY NEM KÍVÁNOM. karika NÉLKÜL NEM MŰKÖDIK. MIT CSINÁLJAK NEM AKAR VÁLTOZTATNI EZEKEN A DOLGOKAN. ÉN SZERINTEM EZ A VISELKEDÉS BETEGES. VÁROM A VÁLASZÁT, KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGET. ÜDV. MÁRIA

Csaladi problemak, önbizalom hiany, iskolai problemak miatt szeretnek beszelni pszichologussal.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az ügyben írok, hogy tanácsot szeretnék kérni egy olyan kérdésben ami a korábbi párkapcsolatomhoz, egy új nőhöz és az önismeretemhez kapcsolódik.

Először szeretném kifejteni, hogy mi okozta a kérdés felmerülését.
Történt az, hogy 10 hónapja szakítottunk az akkori barátnőmmel akivel 5 évet voltunk együtt. Olyan okok miatt szakítottunk amik megoldhatóak de akkor nem láttuk be. Az elmúlt egy év maga volt a pokol neki is és nekem is. Sokszor hívott sírva és én is mindennap gondoltam rá mert szeretem. A kapcsolatunk során is hiányoltam valamit amit nem tudok megfogalmazni de úgy érzem nem tudok nélküle meg lenni, depresszióba estem. Viszont a hangulatingadozások mellett az egyedülállólét jó pillanatait (amik ritkák) élveztem. Kb pár hete találkozgatok egy új lánnyal aki elég szimpatikus de nem tudom lehetne e valami komolyabb. Viszont a volt barátnőmmel találkoztam egy hete és igazából ő hajlik arra, hogy megint megpróbáljuk viszont nekem kétségeim vannak. Úgy érzem akármilyen döntést hozok jól is és rosszul is járok.

Mit lehet tenni ezzel az érzéssel amikor azt érzem nem tudok döntést hozni, mivel tudom mit okoz az, hogy nem vagyok a volt barátnőmmel, viszont jól is érzem magamat az új potenciális lány jelöltekkel, de mellettük meg elfog a depresszió mert szeretem a volt barátnőm.

Tudom, hogy ez gyerekes döntésképtelenség azonban úgy érzem egy érzelmi csapdába estem. Bármit teszek szerintem megbánom. Mind a két döntés okozta állapot okoz boldogságot és szomorúságot. Mindkét fajta boldogságot igénylem sajnos. A volt barátnőmmel nagyon jól éreztem magam, én is hajlok, hogy megpróbáljuk, de annyiban maradtam, hogy randizgassunk mert nem tudom készen állok e egy komoly kapcsolatra.

Mit tehet az ember ha egy ilyen érzelmi zsákutcába kerül és tisztában van mindkét döntés negatív kimenetelével és egyiket sem képes elfogadni? Úgy gondoltam, hogy mivel még csak az lett kimondva, hogy randizgassunk, még találkozgatok mindkettővel és elválik mi lesz. Még ha etikátlan is.

Esetleg tudna tanácsot adni? Nem látom ebből a kiutat.

Köszönettel,
András

Üdvözlöm julianna vagyok és egy olyan problémával fordulok önhöz hogy a 14 éves unoka húgom ról lenne szó el vàltak a szülei 1 éve az anyuka félre ment 3 an vannak testvérek elmaradàskor a sógórnőm magával vitte a 14 éves unka húgom és a 4 évest is a 3 adik kis fiú aa bàttyàmmal maradt na de idő közbe a nagy làny haza jött mivel Németorszàgba voltak nem volt ott jó neki az anyuka haza engedte de nem az apukájàhoz ment haza hanem nállam lakott 6 hónapon keresztűl az a bàttyàm bele egyezésével most meg történt a gyermekek elhejezése a báttyàmank ítélték mind a 3 gyereket de a nagy làny tovàbbra sem hajlandó tőllem megvàlni nem akar az apjàhoz költözni mert nem szereti és az új pàrjàt sem félelem van benne és öngyilkossàggal fenyegetőzik ha haza kell hogy menjen a bàttyàm màr nem engedi hogy nàllam lakjon nekem van férjem és egy 2 éves kislànyom nagyon szeretjük az unoka húgom mit tehetnék ez ügyben hogyan segíthetnék neki? A bàttyàmmal nem lehet meg beszélni mert nem a válasza gyàmügyhöz mehetne az unoka húgom mondani hogy 1ik szülőtsem akarja hanem itt akar élni velünk? Segítségét és vàlaszàt előre is köszönöm

Üdvözlöm!
Az lenne a problémám hogy van egy 5 éves kislányom aki egyszerű dolgokon kiakad (pl nem ő kapcsolja ki a tv-t, nem adott csak 1 puszit) és ebből akár 1 órás düh roham keletkezik. Vígasztalni, nyugtatni nem lehet mert annál jobban ordít.
A kérdésem az lenne hogy kell e külső segítségre szükség?
Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Pszichologus!
19 éves vagyok, és már gyerek korom óta szorongó voltam, mindig is többet féltem, aggódtam. 14 évesen lettem pánikbeteg, majd 1 év utná legyőztem. Rá 2 évre újra pánikbeteg lettem egy traumatikus esemény miatt, most azóta másfél év telt el kb. Pszichiáterrel kezdtem, és pszichologus 4 hónap segitségével a pánikbetegségem állíthatom gyógyultnak mert havi 1 roham vagy stresszesebb vagyok 2. Már csak az a problémám, hogy én időszakonként szédülök, nem mindig, és nem egész nap, de vannak napok, hetek mikor nem, de mikor stresszesebb időszakvan, vagy az időjárás miatt elkezdődik, de van, hogy csak úgy magától, egyszer csak. És a pszichologusom még régebben egy olyan diagnozist adott, hogy hipohondriás szorongásom van halálfélelemmel. És sajnos ő vele mondta, hogy elkezdünk egy pszichoterápiát,de nem kezdtük el.
Most az a bajom, hogy leirnám mik a tüneteim és az lenne a kérdésem, hogy ezek lehetnek e a szorongás tünetei: Szédülés a tömegbe, iskolába, autóba, buszon stb, szédülés hirtelen mikor reggel felkelek, erős szivdobogás (csak ha nagyon szorongok), hirtelen megszédülés feláláskor, a szédülés nem mindig forgó inkább bizonytalanság szerű, imbolygó, egyenesen végig tudok menni egy vonalon azzal semmi bajom sincs, eggyensulyom az rendbe van, vannak ájulás érzéseim is, de nem ájulok el ez főleg akkor van mikor annyira erősen szorongok főleg attol, hogy valami bajom van, rosszul leszek meghalok, hogy egy ilyen érzés jön rám, mint mikor pánikrohamom van, de gyengébben ugyan azokkal a tünetekkel, van, hogy elmegyek sétálni és ugy érzem, hogy elkezd imbolyogni minden, de legyőzöm tovább megyek elmullik,ezek elmulnak pl. Miután haza jövök az iskolából, haza érkezem, kiszálok az autóból, de otthon mikor vagyok nem akar elmullani, csak akkor sikerül mikor valamivel egy jó kb 30 percre eltudom terelni úgy a gondolataim, mint tegnapi nap, elmúlt nem foglalkoztam vele. Van, hogy ez miatt annyira félek, hogy halálfélelmem van, hogy nem fogom tulelni a mai napot. Ezeket a tünetek produkálom lassan 2 éve és most fél éve jobban érzem mióta abba hagytam az antidepresszánst és elkezdtem egy új iskolát. Az van, hogy már egy gyógyszerben sem hiszek, főleg a pszichiáterekbe, a frontinról sajnos nem tudok leszokni, de az egy időre csökkenti a szédülést, a pszichologus akinél voltam az pedig semmit, de semmit nem mond mit csináljak vele, terápiát nem kezdtük el, bármennyire kértem, mindig magáról beszél stb. Nem tudom, hogy mit tegyek, mit tudna tanácsolni? Az van, hogy ahol lakom Zalaegerszeg minden pszichologus foglalt hónapokig sehova nem tudok menni, a pszichiátriai pedig kizárva, mert ott nálunk csak gyógyszert adnak, terápiát nem, mivel ott dolgozik az eggyik családtagom. De nem is szeretnék oda menni, mert annyi javulás van, hogy hetekre, napokra ezek elmulnak.
A másik kérdésem az lenne, hogy ezek szervi baj tünetei nem lehetnek?
Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Doktor Nő!
Kislányom 7 éves, első osztályos.
Évek óta félt a kutyáktól, már-már pánikrohamot kapott, ha közeledő kutyát látott. (Komolyabb atrocitás nem érte kutyák kapcsán.)
Novemberben felkerestünk egy terápiás kutyákkal foglalkozó alapítványt. 4szeri kutyás terápia után elmondhatom, hogy megoldódott a kutyáktól való rettegés problémája. Simogatott meg azóta idegen kutyát, kóbor kutyával való találkozás sem viselte meg.
3 hete azonban valami megváltozott. Az eddig viszonylag jól alvó gyerekem nem tud elaludni.
Már mindent kipróbáltunk, nem tudja megmondani, hogy mi a baj, csak azt hajtogatja ülve, sírva, hogy nem tudok elaludni. Csak, ha mellé fekszik egyik szülő, leginkább apát hívja, de akkor pedig féléberen alszik, minden mozdulatra megébred és hirtelen olyan éberré válik, mintha eddig nem is aludt volna.
Órákon keresztül megy a huzavona, elköszönünk, megbeszéljük, hogy most már muszáj aludni. Látszólag megérti, lefekszik és 5 perc múlva kezdődik minden elölről.
Azt mondja nem fél semmitől, nem bántotta senki, szereti az iskolát stb.
Esti rutin megvan, meseolvasás félhomályban megvan, éjszakai fény világít, a hugával egy szobában alszik. Éjjel, ha kel, odamegyek.
A kérdésem az lenne, hogy a kutyáktól való félelem megszűnése és a jelenlegi nem alvásnak lehet köze egymáshoz?
Beszéljünk a dologról? Faggassuk, hogy miért nem akar aludni? Vagy csak álljunk mellette és legyünk következetesek abban, hogy a saját ágyában kell aludnia? Folytassuk a kutyaterápiát?
Kérem adjon valami ötletet, hogy mit tegyünk.
Várom válaszát!
Üdvözlettel: egy aggódó anyuka

Tisztelt Pszichológus,

Feleségemmel 5 éve vagyunk házasok és van 2 gyermekünk. 2 és 3 évesek. Házasságunk nagyon nehéz helyzetben van. Felesègem édesapja elvesztését követően arra a döntésre jutott, hogy válni szeretne. Régóta nem boldog már a kapcsolatunkban.
A rengeteg párterápia és végnélküli próbálkozásaim ellenére az álláspontja változatlan. Nemrég kiderült, hogy kapcsolata van valakivel ami nemsokkal az édesapja elvesztése után kezdődött. A harmadik fél sokkal több támogatást és segítséget nyújtott neki mint én. Már nem talalkoznak szemelyesen egy idelye, de napi szinten beszélnek telefonon. Feleségem úgy érzi szerelmes belé és ő boldoggá teszi.
Részemről még mindig folytatni szeretném a kapcsolatot, és megpróbálni helyrehozni, de mint irtam feleségem hajthatatlan.
Abban szeretném véleményét kérni, hogy az új kapcsolat milyen hatással lehet a gyermekekre? Ha válásra kerül a sor a gyermekek szinte biztosan az anyánál kerülnek elhelyezésre és ő folytatni szándékozik a megkezdett kapcsolatot. Sokat olvastam a témában, de konkrét választ nem találtam. Egy ilyen hirtelen változás, ilyen fital gyermekeknél milyen hatással lehet rájuk és a kapcsolatukra a szüleikkel?

Tisztelettel
Janos