A barátnőm egy ismerősömmel jött össze. Bandában marad. Uncsitesómék szomszédjaban laknak , akikhez rendszeresen járok. Nem tudom igy hogy fogom feldolgozni. Ráadásul uncsitesóm jó haverja a srácnak… nem tudom hogyan kezeljem ezt a szituációt?
Előre is köszönöm válaszát.

Jó estét kívánok.Olyan problèmám van a fèrjemmel hogy semmiben nem èrtünk eggyett.Ő úgy kezel engem mintha a tulajdona lennèk ès úgy kell mindenben cselekednem ahogy ő akarja mert ha nem meg is van a konfliktus köztünk.De persze ő bármit meg tehet ès ha szóvá teszek neki bármit akkor rám főrmed hogy ne vonjam kèrdőre meg ne szabályozam 30 èves dolgozik nehogy ne tehesse meg.Egyèbkènt több mint 3 ève megállás nèlkul iszik ahogy meg lett az első gyermekünk.Bár előtte is csak nem tudtam róla hamar jött minden.2-3 napot itthon van majd keresi hogy mivel köthet belèm ès egy pár napig oda van el költözik.Utána vissza jön ès ez egy ideje állandóvá vált.Mondtam neki nem egyszer hogy mondja meg ha nem szeret de mindig állítja hogy igen.Amikor el hagy mindig mondom neki többet ne jöjjön vissza mert ennek semmi èrtelme erre egy pár nap múlva vissza jön.Már lelki roncsá tett az állandó veszekedèsel felhányásal kiabálással.Agresszív mindig csak ordít velem ès a gyerekekkel bele ver a falba asztalba stb.De valamièrt èn is csak hagyom hogy vissza jöjjön ès èn se èrtem hogy mièrt .Hisz tudom hogy ez így nem jó.Ön szerint ezek a dolgok azèrt vannak mert nem szeret csak esetleg a jó lètet fèlti?Mert 6 èven keresztül èn tartom akkor is ha dolgozik.Mert ritkán ad haza.Mert én sokszor azt èrzem hogy se èn se a gyerekek nem számítunk neki mert a gyerekeknek csokin kívűl mást nem nagyon vett.

Kedves Doktornő!

A családom sajnos elég szigorú, régebben nem igazán mentem sehova mindig otthon voltam. Az utóbbi időben ez teljesen megváltozott és elég sokat mászkálok a nap folyamán de általában még világosban.
Van jogosítványom is így haza tudok bárhonnan jönni este is viszont a szüleim nem nagyon engedik, hogy 22:00-nál késöbb érjek haza,és ha kések is valamennyit mindig nagyon idegesek rám mert hogy ők addig nem tudnak nyugodtan aludni míg nem vagyok otthon.
20 éves vagyok én értem hogy féltelek de a korombeliek sokkal tovább lehetnek kint este és amikor nekem indulnom kell haza azt annyira cikinek érzem. Mit tehetnék hogy meggyőzem őket arról hogy tovább lehessek kint este.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Pszicológus Asszony/Úr!
30 feletti nő vagyok, a szüleimmel élek együtt. A párommal 1,5 éve vagyunk együtt, és idén februárban eldöntöttük, hogy közös házat vásárolunk. Ennek kezdetben nagyon örültem is, bár egy kicsit akkor is féltem, viszont most, hogy aláírtuk a szerződést, és folyamatban van a dolog, teljesen összeomlottam lelkileg, hogy el kell hagyjam a családi otthonomat és a szüleimet. Szeretem a páromat és vele is szeretnék lenni, viszont nem tudom feldolgozni ezt a helyzetet, Minden reggel arra ébredek, hogy elárasztanak a félelmek, szorongást érzek a gyomromban, és egész nap a sírás határán állok.
Nem tudom mi segíthetne, vagy mit tegyek?

Először is aval kezdeném, hogy az állapotom az egy roncs. Szoktam szorongani és voltam pszichiáternél, írt fel valami gyógyszert hangulatra, vagy már nem tudom.. voltam már 2x kórházban aval a panasszal, hogy a szívem szúrja.. kiderült, hogy a pulzusom többet ver, mint a szívem, és akkor a bordáim alatt az ízületek be voltak gyulladva. De azt nem tudták, hogy hogyan gyulladhatott be. De mielőtt ez elkezdődött volna, legelőször hallucináltam.. de ez megint egy másik történet.. nagyon egyedül voltam, bezárkózott, szinte nem beszéltem senkivel.. hangokat hallottam, és olyan dolgokat láttam amiket senki más.. utánna olvastam a neten ilyen démonok, sátánok és ördögök, szellemeknek. És amit ott leírtak nagyon bemagoltam magamnak. Bemániáztam. Benne voltam egy horror történetes csoportban és ott kírtam nyilvánossan, hogy milyen parás dolgok történnek velem. Aztán volt egy ember aki azt mondta, hogy megszállt a démon meg minden én pedig nagyon beparáztam. Szóval ez az egész befolyásolt. Anyukám adott nekem vérnyomásról gyógyszert. És visszamentem a szobámba a aarokban ültem, sötétben és tovább olvastam azokat a történeteket amik ezekről a dolgokról írtak. Aztán éreztem, hogy nagyon gyorsan vert a szívem. Akkor az ágyra felálltam és úgy akartam bemenni a hállószobába, de már az ágyon megszédültem, szóval amikir bementem a szüleimhez, akkor megkérdeztem az anyukámtól, hogy milyen gyógyszert adott nekem. De akkor már alig bírtam beszélni.. nagyon furcsán beszéltem, nehezen tudtam beszélni. És ránéztem a képekre a falon, ami egy nőt ábrázolt. És az elkezdett mozogni, akkor elkezdtem sírni. Utánna durvább dolgokat láttam és fogdostam, tapintgattam. És azoktól a dolgoktól nagyon megilyedtem, megrémisztettek.
Akkor remegtem, nagyon remegtem. És nagyon fájt a fejem. Szóval ez másnap hajnalig tartott. Utánna hánytam. Nagyon homályossan láttam, beszélni alig tudtam. Másnap reggel amikor felébredtem anyummal elmentünk az orvoshoz, az küldött pszichiáterhez meg pszichológushoz, de csak a pszichiáterhez mentünk akkor is csak 1x. Szóval azóta amióta hallucináltam azóta szoktam hallucinálni. Van amikor enyhén látom a dolgokat, de most a napokban nagyon felerősödött ez a dolog. Meghalt a mamam. És az befolyasolt, pedig nem ereztem fajdalmat, hogy meghalt. De amig nem temettuk el lent volt a foldon.. és ijesztgette a családját. Apámmal beszélt is, és megjelent neki, anyámnak is. De ez nagyon hosszú történet. Nem tudom, hogy mondjam el… Nagyon rossz erre visszaemlékezni. Lehet nem is fogja elhinni amit elmondanák magának. Nem hinne nekem. És pont ezért nem megyek pszichologushoz, mert tudom hogy nem hinné el azt amit mondanák egy hirtelen traumat eltem at, es tobbszor is, minden virrasztason. Ez miatt mindig a mamammal almodtam, egyszeruen nem hagyott aludni, a legerosebb altatokat vettem be és ejjel pont akkor felebredtem amikor meghalt, abban az oraban es akkor sok parajelenseg is tortent, akkor a szuleim is fent voltak, nem tudtak aludni. Szoval a csaladban engem meg az apamat es a hugomat nem hagyta beken a mama. Vagy igazabol mar nem is tudom mi volt ez az egesz… Annyira rossz.. a lenyeg, hogy nagyon rosszakat almodok vele és anyammal is, anyamrol azt, hogy meghal.. es meg jo oar evvel ezelott egy idos asszony azt mondta a keresztanyamnak, hogy ő meg az anyám megfognak halni. És annyi ev utan csak a virrasztason mondta el.. es en attol felek, hogy meghal.. ejjel mindig felebredek es hangokat hallok, dolgokat latok, ugy erzem valaki itt van es figyel, nem hagy beken. De ezek ellenere is eros vagyok, mert nem hagyom, hogy ezek a dolgok befolyasoljanak. Igaz nagyon nehez evel harcolni, de sokszor nyerek.. nincsenek barataim, nem jarok ki sehova, csak neha. Az osztalytarsaimmal nem beszelek, csak nagyon ritkan. Utalnak, es elitelnek. Kibeszelnek, es ilyen emberekre nincs szuksegem. Csak 1 igaz baratom van 16 eves vagyok ő pedig 31 (fiú)
Nagyon sokat segít nekem, meghallgat, megért. A szüleim nem tudnak róla, sose találkoztam még vele, pedig 14km-re lakik tőlem, és azért szuleimmel sokat jarunk abba a varosba ahol o lakik, de meg nem lattam eloben és ő sem engem. De egyebkent talalkozhatnank, csak én nagyon szegyenlos vagyok és meg nem keszultem fel arra, hogy talalkozzunk. Nincs onbizalmam és sok mindent magamban tartok, amit nem tudok itthon senkin levezetni, vagy kimondani amit akarok, nem merem, felek. Nem vagyok onmagam. Mindent elnyomok magamban. Ésevel szerintem artottam is fizikailag. Lelkileg artottam magamnak…
Nem tudom meg mit mondjak..
Felek a sok embertol, marmint nem szeretek emberek koze menni. Csendes vagyok, es nem vagyok baratsagos… Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan lehetnék onmagam. Szeretnek baratkozni, csak valami visszatart talan a felelem. Amikor pszichiáternel voltam a panikbetegsegre gondoltak, mert ott elsirtam magam amikor a baratokat kerdezték. Valami megtort bennem. És lefagytam csak sirtam es nem valaszoltam semmire. Utanna jottunk haza.. anyam meg veszekedett velem, hogy nagy semmi miatt adott ki pénzt.. annyira rossz volt, hogy még ő is elkezdett velem kiabalni.. ajhh…
Szeretnek megvaltozni, és ezt a hallucinaciot megszuntetni a fejemből és a felelmet kiűzni.
Van amikor nagyon negativ vagyok es ebben segit a haverom neten keresztul, pozitiv tanacsokat ad, es miatta pozitiv is vagyok. Csak neha nehez annak lennem, de mar kezdem megszokni, hogy nekem a negatívkodás annyira nem is megy, csak is a pozitiv gondolkodás. De ezek a dolgok amik tortennek velem nagyon lehúznak lelkileg. Itthon nem mondom el senkinek, mert nem hisznek nekem és én ebbe beleorulok. Elmentunk orvoshoz, mondtam neki, hogy nem tudok aludni, kimerult vagyok es hallucinalok. Azt mondta elkell mennem pszichplogushoz, ha ilyen rossz lett a helyzet. Anyam meg ott izélt, hogy az orvosnak elmondom mi a bajom neki meg nem. Mondtam neki, hogy minek mondjak neked barmit is, ha nem hiszel nekem? Azt mondta ra, hogy de mégis elhiszem.. pedig olyankor nem úgy tűnik. Ehhez a valtozashoz visszaterve, most fogok majd szeptemberben menni kozepsuliba, es ott szeretnek uj eletet kezdeni, baratokat szerezni, és teljesen magamat adni, mindenben. Es most ezt azert irtam le, mert mar irni akartam maguknak, csak aztan megsem, de most raszedtem magam, hogy leirjam a lenyeget. Szoval szeretnem, ha valaszolnanak erre, hogy mi a velemenyuk, mit tanacsolnak a hallucinacio ellen, es hogy mit tegyek. Koszonom elore is a visszajelzesuket.

Fiam problémájával fordulnék ide. Hogyan célszerű segíteni?
22 éves. Nem dolgozik. Dolgozott 1 hónapot, de azt mondta nem bírja ezeket a gyári, rakodós munkákat. Eljár állásinterjúkra, de nem vállalja el a munkát, mert azt mondja ugyse fog ott dolgozni sokáig. Recepciós munkát meg azért nem vállalta el mert nem biztos abban hogy ez menne neki.
Okj-s képzése járt 2 évig érettségi után, de abbahagyta a vizsga előtt mondván semmit nem tanult a 2 év alatt és tanulni se tudott. és nem érdekelte az az egész, kényszernek érezte.
szétszaggatta a könyveit.
Most elkezdte a jogsit és egy nyelvtanfolyamot, a tanfolyamot saját pénzből.
autót is most rögtön akar.
Bizonygatja, hogy egyetemre akar menni, vagy legalább elvégezni egy okj-t. és tanulni akar végre valamit ami érdekli és mellette dolgozik majd. 2 hete Könyvelő akart lenni, utána pszichológus, utána gázszerelő, most szociálpedagógus vagy közgazdász.
Nagyon lelkesen adja elő ezeket.de nem tudja mi érdekelné. és dühös ha ezt felhozom neki. El akar kölözni albérletbe, de nem tesz semmit az érdekébe. A munkánál megtorpan. Azt mondja nem bírja a stresszt se amit a munkakörnyezet okoz neki.
Aggódok érte hogy valami van vele. mert sokat dohányzik. éjszaka káromkodik magában. Feljelentették zaklatásért de nem lett semmi belőle.Folyton megy ide oda, de csak egymagában hajnalban.
Egyébként nem jár szórakozni, nincs barátnője.
Ránk dühös, mert nem támogattuk eléggé. és sok kortársa egyetemisták, párkapcsolatuk van. Jobb munkájuk, emiatt el van keseredve.

Feleségem hosszú szerelem után elhidegült és beleszeretett a legjobb barátomba. Szexuális kapcsolat is történt közöttük. Jelenleg nem aktív a kapcsolatuk, legalábbis nem találkoznak, de a feleségem érzelmei erősek. Én hajlok a párterápiára de úgy érzem részéről vannak kétségek hogy vissza tud-e valaha találni hozzám. Van ilyen esetben értelme belevágnunk, ha legalább a nyitottság kialakul benne?

Üdvözlöm!
Én egy férjes asszony vagyok. Nem élünk jól a férjemmel,már évek óta, de nem akar elengedni és sok mindennel fenyegetőzik.
Közben megismerkedtem egy férfivel,aki számomra maga a csoda. Akire, mindig is vágytam. Erdélyben történt az eset amikor nagyon szép napokat töltöttünk együtt az álomférfivel. Sokban segítettem Őt,még kölcsön is adtam neki.
Ott történt az eset, amikor egy telefonbeszélgetés tanulja voltam véletlenül. Csak annyit hallottam: Nekem nem jelent semmit ez a nő.
Mármint Én.
Dühös voltam és megbántott.
Azt mondtam neki, hogy amit adtam, legyen neki kóporsószegre.
Ezt azóta sem tudja megemészteni, neki ilyet még nem mondott senki.
Azt mondja,hogy Én a halálát akartam,azért mondtam. Ez eszembe sem jutott,csak nagyon dühös voltam rá. Én arra értettem,hogy soha ne adja vissza,de ne is élvezze azt a pénzt, amit adtam neki.
Azóta már vissza adta, de mindig feljön a koporsószeg. Mit mondatnak neki?
Nagyon sokszor bocsánatot kértem.
Elfogadta,de azóta is felhozza, mert nem érti,hogy mit akartam ezzel mondani.
Még, mindig azt gondolja,hogy a halálát akartam, de ez nem így van.
Nagyon szépen kérném,hogy segítsen nekem, helyrehozni ezt a konfliktust.
Köszönöm szépen! Erzsébet

üdvözlöm!
Problémám a tanult tehetetlenség. Most próbálok küzdeni ellene. Nálam úgy nyilvánul meg, hogyha ért valami negatív akkor feladom a munkát, nem megyek be vizsgázni, a múltban ez volt. nem mentem el helyekre, fontos ügyekben se. Mindent halogattam.
Írtam össze célokat. és elkezdtem megvalósítgatni őket. De szorongást okoz a jogsi is például, félig már megvan, de ha a tanár felemeli a hangját,rámutat a hibákra, akkor már ott is hagynám, mert negatív inger. Ez a helyzet a nyelvvizsgával, ha elmegyek tanfolyamra és hibázok, akkor előfordulhat hogy következő órára már nem mennék el. De elmentem. Sokat fejlődtem.
A végcél az lenne, hogy jogsi, nyelvvizsga meglegyen még ha nem is megy elsőre. és szerezni egy szakmát, esetleg bejutni egy főiskolára és végigcsinálni. Közben bombázom magam ingerekkel, találkozok lányokkal. stb
Kérdésem az lenne, hogyha kitartóan csinálom bármennyire is elsírom magam közben, érnek a negatív ingerek és nem adom fel, akkor kijöhetek ebből az állapotból? vagy ez olyan erős állapot, hogy megmarad?
Régen pont egy pszichológus világított rá,hogy tehetetlenség.
Múltkor kiálltam magamért, amikor volt egy konfliktusom és jó érzés volt és használt.
Ez gyerekkorból eredhet, amikor próbáltam hatással lenni a külvilágra, de mindig a szülők akarata érvényesült, vagy más emberek.
Állítottam magam elé példaképeket, akiknek nehéz volt, de megcsinálták. és akkor jön, hogy hát én miért ne tudnám ezt megtenni? Túl élték, akkor én is túl fogom. és ha nem megy semmiképpen akkor az a dolog nem nekem való, de legalább csináltam. és rájöttem, hogy csak hisztizek, mint egy egér a dobozban. még csak nem is depresszió. De most itt a másik része, hogy segítségre szorulnék, mert gyakran érzem azt hogy egyedül nem megy.

Négy éve van uj parkapcsolatom a mostani baratommal szeretem ot mindennel jobban normalis fejlodo kapcsolatunk van tervekkel az exemet 18 eves korom ota ismerem a mai napig nem tudta feldolgozni h elhagytam valoszinuleg miattam neki nincs uj parkapcsolata! Nem szeretem mar ot de megorulok a tudattol hogy valaki massal kapcsolata legyen es sexualisan erintkezzen valakivel van egy 12 eves lanyunk muszaly vele tartanom a kapcsolatot ez miatt! Vannak duhkitoresei ilyenkor irogat hogy megy es az elso novel lefekszik ilyenkor rohanok hozza hogy megnyugtassam hogy ne csinaljon hulyeseget amit o ugy ertelmez hogy erzek meg valamit iranta es ujra kezdhetjuk!valoszinuleg ezert nincs parkapcsolata!Bele orulok mar ebbe es ranyomja belyeget a mostani kapcsolatomra azert!szeretnek a mostani parommal boldogan elni !segitsen mit tegyek !

Jó napot az volna a kérdésem hogy párommal4 éve együtt vagyunk de még nem jött a kis baba Lehet az is az oka hogy páromnak korai magömlése van?Mit javasolna rá.Köszönöm szépen a választ elöre is

Üdv ! Immàron 2 ève vagyok együtt a pàrommal, nagyjàból màsfèl ève együtt èlünk, jól bànik velem alapjàraton nincs gond, azonban egy hónapja egyèb okok miatt az ő csalàdjàhoz kellett költöznünk . A csalàdja kedves , èn mègis minden nap lehangolt és feszült màr màr depressziós vagyok , nem èrzem jól magam . Amikor felvetem , hogy nem èrzem jól magam az új helyen, ő kijelenti hogy ő nem hajlandó elmenni mert neki meg csak otthon jó , sajnos ez odàig fajult hogy màr a szakitàson gondolkozom mert úgy vèlem ez a fajta hozzààllàs kiölte belőlem az èrzelmeket felè, ami termèszetènèl fogva elèg nehèz mivel ha felhozom sír ,dühöng , vagy pedig a szőrnyű gyerekkoràval takarózik igy akarva akaratlanul megsajnàlom ès minden konfliktusunk vège , hogy én vigasztalom és engedèkeny vagyok vele szemben . Napról napra úgy érzem menekülnöm kell azonban mègsem vagyok képes megtenni ,mert fèlek a reakcióktól , nem tudom hogyan vethetnèk vèget ennek mert egy csapdàban èrzem magam amiből nem tudok kijutni.

Üdvözlöm !
40 éves nő vagyok. Pàrom külföldön él , kicsivel több mint egy éve ismerem. Nehéz volt a tàvkapcsolat de bíztam benne. Eldöntöttük megpróbàljuk együtt. Két nagy gyeremekem otthon maradt , a munkahelyem otthagytam és kiköltöztem hozzá , egy hónapja. Volt öröm , boldogság nèhàny napig. Felborult mindkettőnk èlete. Nekem kevés a nyelvtudás ezért minden rá hárul. Új albérlet , segít mindenben. Lenne munkám de nem dolgozhatok még remélem már napok és kezdhetem a munkàt.
Párom egyik nap azzal jött haza , hogy egy lánynak megtetszett. Átbeszèltük mondta kedves lány de ő munkatárskènt tekint rá. Kiderült mikor mentek páran egy helyre kikapcsolódni párom hìvta őt is. Elvileg kollegaként. A lány ezt félre èrtette azt hitte párom egyedülálló. Elmondta párom hogy van baràtnője nem szeretne semmit.
Most néhány napja véletlenül làttam párom írt ennek a lánynak , hogy hová megy ? Nyaralni ? Meg kis vicces poént utàna.
Rákérdeztem miért írt neki ? Mégis érdekli ?
Azt mondta nem. Viszont azt érzem nincs öröm részéről ilyen pici idő után hogy végre együtt vagyunk. Elmondtam a kétségeim mit érzek most. Annyit mondott továbbra sem akar a lánytól semmit. Vannak hiányérzetei velem amiről nem tudunk beszèlni. Munkàja , történelem stb. Mondtam ezt eddig is tudta.
Nem értem őt. Nem szeretnèk nagyot csalódni. Hogy belevàgtunk , más iránt elfolytja a vágyait mert az újdonság lenne. Ès csak mèg most nem akar elküldeni de keres kifogásokat majd.
Ön mit lát ebből , mit tanácsol. Azóta nem tudok aludni , szorongok. Azt hittem végre boldog leszek.

Nagyon kényes témában szeretnék segítséget kérni Öntől. A barátommal pár hónapja vagyunk együtt, előtte kb fél évig barátok voltunk, jó a kapcsolatunk. Tegnap este folyamán egy bizalmas dolgot mondott el nekem, amelyet még mindig nem tudok feldolgozni. Kiskorában 10 éves kora körül az unokatestvére, aki idősebb volt és meleg, molesztálta, többször is, 3 éven keresztül , nyáron, mikor náluk nyaralt. Azt mondta ezt soha nem mondta el senkinek és soha többet nem szeretne róla beszélni. A fiú autóbalesetben kb 8 éve meghalt, ez a dolog pedig kb 10-13 éve történhetett. Kellene erről többet beszélnem vele? Hogy kellene reagálnom rá? Annyira sajnálom és tényleg nem tudom mi ilyenkor a teendő, kellene tennem valamit? Ha nem szeretne többet beszélni róla, akkor hagyjam? Kérem tanácsát és segítségét! Köszönöm előre is.

Két éve kicsúszott a lábam alól a talaj. Elveszítettem a lakásomat, saját hibámból, a páromat (jelenleg egyedül vagyok, nincs gyerekem) , azóta tényleg semmi nem siketül, immár két éve nulla sikerélmény és valami módon rengeteg kudarc, egyre súlyosabbak. Olyan mint egy örvényben lennék és úgy érzem már egyre jobban közepé járok, egyre gyorsabb (egyre rosszabb dolgok történnek velem) hamarosan leránt. (Értsd végem lesz,) Már nem tudok egyedül kijönni innen és tudom, hogy a pszichológia az önerőre épít, de nekem az már nincs. Gyógyszert sosem szedtem, semmifélét.