A FOMO mozaikszó az angol “fear of missing out” kifejezésből született meg, melynek magyar fordítása a kimaradástól való félelem. A téma egyik első kutatója és az elmélethez kapcsolódó teszt kidolgozója Andrew Przybylski, brit pszichológus. A közösségi média használatának árnyoldala A közösségi média által felerősített hatásról beszélhetünk, hiszen a különböző platformokon a nap minden percében láthatjuk,
BŐVEBBEN
Társas magány – Mi az és mit tehetünk ellene?
Társas magány. Az oximoron. Hogy lehet magányos, akinek társa van? Bármennyire is ellentmondásosnak tűnik, nem újkeletű a jelenség, miszerint házasként, párkapcsolatban, barátokkal és családdal körülvéve is lehet az ember magányos. Antoine de Saint-Exupéry legismertebb regényében – A kis hercegben – már 1943-ban, közel 80 évvel ezelőtt is szemléletesen írta le a társas magány jelenségét: „Hol
BŐVEBBEN
A Covid-helyzet érzelmi vonatkozásai
A covid 19 világjárvány hozta változás előzetes figyelmeztetés nélkül, váratlanul érkezett mindannyiunk életébe. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy ilyen drasztikus hatással lesz a vírus hétköznapjaink menetére, és hogy ilyen mélyen érint majd mindenkit. Hogy egyik napról a másikra kerülnek a gyerekek otthoni oktatásba, állások szűnnek meg, cégek zárnak be, ellehetetlenülnek egészségügyi intézmények. Rég betervezett programokat:
BŐVEBBEN
Mentálisan erősnek maradni… ünnepvárás a covid alatt
Az idei évben megváltoztatta ünnepváró szokásainkat a járvány. A kijárási korlátozások miatt másképp telik az advent és várhatóan a karácsony is rendhagyó módon alakul majd. Idei utolsó blogbejegyzésünkben Habis Melinda alapító, kapcsolattartónk és Bala Beáta kreatív tanácsadónk, beszélgetett pszichológusainkkal. Összegyűjtöttünk néhány tippet arra vonatkozóan, hogyan óvhatjuk meg egészségünket a pandémia idején. Ezen kívül néhány évzáró
BŐVEBBEN
Mit tehetünk a magány ellen? Hogyan kössünk barátságokat?
Milyen barátságok vannak? Miért jó, ha vannak barátaink? Mi alapján válasszunk bizalmast? Hogyan döntsük el, hogy mit melyik barátunknak mondhatunk el? További olvasnivaló a témában: Baráti kapcsolatainkról röviden Szeretne szakszerű választ kapni felmerült kérdésére? Kattintson ide, és kérdezzen szakembereinktől! További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube csatornánkra! Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért kövessen minket
BŐVEBBEN
Mit nevezünk lelki traumának?
Videónkban arról van szó, mitől lesz valami lelki értelemben traumatikus számunkra. Hogyan dolgozhatók fel a különböző fajtájú és mélységű traumák? Milyen hatással van életünkre, ha nem történik meg a traumafeldolgozás? További olvasnivalók a témában:
BŐVEBBEN
A külföldre költözés nehézségeiről röviden
Mire készüljünk fel, ha egy másik országban szeretnénk letelepedni? Mi az az úgynevezett kultúrsokk? Miben változtat meg bennünket a sok új megtapasztalás? További olvasnivalók a témában:
BŐVEBBEN
A külföldre költözés hatása a gyermekre
Általában, amikor egy család külföldre költözik, az a szülők döntése alapján történik, azaz a gyermek nincs döntési pozícióban, mondhatjuk, hogy passzívan viseli a szülők döntését. A lakhelyváltás egy országon belül is megterhelő lehet, hiszen egy számunkra idegen lakó környezetbe kell integrálódni. Külföldre költözésnél a kultúrák közötti különbség, esetleges nyelvi nehézségek plusz pszichés terhet rónak a
BŐVEBBEN
A külföldön élő magyarok nehézségeiről röviden
Mire számíthatunk, ha egy idegen országba készülünk költözni? Milyen kérdéseket érdemes végiggondolnunk ennek kapcsán?
BŐVEBBEN
A kezeletlen depresszió következményei
Cikkünkben a depresszió tüneteit ismertetjük röviden, súlyossági fokozatait részletezzünk, a különböző pszichoterápiás kezelési szemléletét mutatjuk be. Végül a kezeletlen állapot lehetséges következményeit szemléltetjük.
BŐVEBBEN
Miért alakul ki a depresszió?
A kutatók a depresszió kialakulását többféle megközelítésben, más-más tényezőkkel magyarázzák.
Milyen okokat tulajdonítanak ennek a különféle elméletalkotók? Mi segíthet a gyógyulásban?
BŐVEBBEN
A depresszió hatékony kezelése
Jelen cikkünkben a depresszió hatékony kezelési módjairól írunk részletesen. Gyógyszerek, vagy pszichoterápia? Mire kell számítani a pszichológusnál?
Hogyan zajlik a depresszió pszichoterápiás kezelése?
BŐVEBBEN
Depressziós a párom?! A pszichológus válaszol
Cikkünkben arról szólunk részletesen, mi a teendő, ha a párunkon, esetleg távolabbi rokunkon vagy egy barátunkon vesszük észre a depresszió tüneteit.
Miért van az, hogy a beteg elhagyja magát, nem hajlandó segítséget kérni? Mit érdemes tudni a depresszióról? Mit tehet a szűkebb család, hogy jól segítsen?
BŐVEBBEN
Gyász… avagy mi zajlik bennünk a veszteségélmény hatására?
A gyásszal már mindenki találkozott, vagy találkozni fog hozzátartozóinak, ismerőseinek, barátainak halála, vagy akár egy válás kapcsán. Veszteségre adott normál reakcióról van szó, ugyanakkor ez krízis helyzetnek is tekinthető, hisz ilyenkor gondolkodásunk, érzelmeink és magatartásunk is eltér a megszokottól.
Gondolta volna, hogy a veszteség testi tüneteket is okoz? A gyászfolyamatban való elakadás komolyabb szervi elváltozásokat vagy testi betegségeket is kiválthat!
BŐVEBBEN
Mi a különbség a rosszkedv és a depresszió között?
Gyakran használjuk a depressziós kifejezést, ha valakit lehangolnak, kedvetlennek látunk. Mi a különbség a kórkép és a negatív hangulat között? Mit érez az, aki depresszióban szenved? Mik a betegség tünetei? Miért alakul ki? Milyen fajtái vannak és hogyan kezelhető? Blogbejegyzésünkből megtudhatja!
Ha pedig az is érdekli, Önnek vagy szeretteinek vannak-e depressziós tünetei, tesztünk kitöltése után erre is választ kaphat!
BŐVEBBEN