Segítség, nem jött be a pszichológusom!

“Mi van, ha nem találom a megfelelő pszichológust elsőre? Már voltam pszichológusnál, de nem jött be!” Ha feltetted már magadnak ezt a kérdést, esetleg volt “rossz” élményed, jó helyen jársz. A blogcikkből megismerheted, mi lehet az oka annak, ha nem jön be az első választás, esetleg a vágyott-várt szakember mégsem olyan, mint amilyenre számítottál.

Rögös úton az önismeret felé

Amikor valaki elszánja magát arra, hogy segítséget kérjen, gyakran hónapokig, sőt évekig tartó őrlődés előzi meg a döntést. A telefonhívás vagy az e-mail elküldése után az ember érthető módon reményekkel telve érkezik az első ülésre. Aztán megtörténik a váratlan: ülünk a szakemberrel szemben, telnek a percek, és érezzük, hogy valami nem működik. Nincs meg a „kémia”, nem érezzük, hogy “egy húron pendülünk”, vagy talán ami ezeknél is szorongatóbb: nem érezzük biztonságban magunkat.

Ilyenkor természetes, ha okokat keresünk az élmény megértésére. Akadnak, akik ilyenkor magukat hibáztatják („biztosan én vagyok a reménytelen eset”), de előfordul a másik véglet is, amelyben a pszichológus  kapja a bűnbak szerepet. Más esetekben pedig a segítségkérő fél akár teljesen ki is ábrándulhat a pszichológiából. Pedig az össze nem illés jelensége természetes. Nemzetközi kutatások évtizedek óta egyértelműen mutatják: a pszichológus megtalálása nem mindig „első látásra szerelem”, ami nem kudarc, hanem a folyamat része. De miért történik ez, és mit mond erről a tudomány?

A terápiás siker titka nem a módszer, hanem a kapcsolat

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyógyulás kulcsa a pszichológus módszertani ismereteiben és technikáiban rejlik. Fontos és a weboldalakon elérhető szakmai önéletrajzokból könnyen kideríthető adat, hogy a pszichológus milyen terápiás szemléletet (pl.: kognitív viselkedésterápiát, pszichoanalízist vagy sématerápiát) alkalmaz. Ez azonban, bár lényeges adalék, nem garancia a sikerre. Az elmúlt évtizedek kutatásai ugyanis rávilágítottak: a különböző szemléletű terápiák sikerét jelentősen befolyásolja maga a terápiás kapcsolat is.

A kutatások azt mutatják, hogy a terápia sikerességét nem csupán a specifikus technika határozza meg, hanem a terápiás szövetség (therapeutic alliance) minősége. Egyik korai képviselője a szemléletnek Stekel, aki Freud tanítványként talán először fogalmazta meg a terápia történetben: nem a módszer, hanem az orvos gyógyít. Évtizedekkel később Edward Bordin meghatározta, miből is áll ez a szövetség. Három pillért azonosított, amelyek az összeillést adják:

1. A kötődés: Ez az érzelmi kapcsolódás, a bizalom és az elfogadás légköre.
2. A célokban való egyetértés: Egyetértünk-e abban, mi a célja a terápiának?  Hová akarunk eljutni?
3. A feladatokban való egyetértés: Egyetértünk-e abban, hogy az ülésen végzett munka (legyen az bármely módszertan eszköztárából) valóban segít-e a cél elérésében?

Ha az első találkozások során úgy érzed, nem találod a szakembert, az esetek többségében nem a kompetenciájával van baj, és nem is veled. Egyszerűen arról van szó, hogy Bordin három pillére közül valamelyik (vagy mindhárom) instabil. Ez egy természetes inkompatibilitás, nem pedig szakmai hiba.

Mégis miért nem jó mindenki mindenkinek? Nem ezt tanulják a pszichológusok?

A fejlődéslélektanból kölcsönzött fogalom, a Goodness of Fit (az összeillés jósága) a terápiás térben is érvényes. A nemzetközi szakirodalom, például John Norcross munkássága rámutat, hogy a kliensek preferenciái döntő fontosságúak. Egy 2018-as meta-analízis kimutatta, hogy amikor a terápia illeszkedik a kliens preferenciáihoz, a lemorzsolódás esélye a felére csökken, a terápia eredményessége pedig mérhetően nő.

De mik lehetnek ezek az ütközési pontok?

Stílusbeli eltérések: vannak kliensek, akiknek direktív, strukturált vezetésre van szükségük, míg másoknak ez szorongató lehet, és inkább a nondirektivitás felé hajló, feltáró jellegű szemléletre vágynak. Példaként vegyünk egy elképzelt klienst, aki elmélyülni és magát komplexitásában megérteni vágyik. Ha olyan terapeutával találkozik, aki nagyon technikai, megoldásfókuszú szemléletet képvisel, érezheti úgy, hogy “nem hallják meg”, miközben a terapeuta szakmailag helyesen jár el. Csak épp nem a kliens “nyelvén”.

Kulturális és értékrendbeli illeszkedés: az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) ma már kiemelten kezeli a multikulturális kompetenciát. Ha a terapeuta nem érti a kliens kulturális hátterét, vallási meggyőződését vagy élettapasztalatát, akaratlanul is “mikroagressziókat” követhet el. Ez nem rosszindulat vagy szakmai felkészületlenség, hanem a közös valóság hiánya. Ha úgy érzed, folyamatosan magyarázkodnod kell az alapvető értékeiddel kapcsolatban, az akadályozhatja a terápia és a kapcsolat mélyülését.

Biztonságérzet: a terápia csak akkor hatékony, ha a kliens idegrendszere is “a biztonság állapotában” van. Ha a terapeuta hangszíne, testbeszéde vagy akár a rendelő illata tudattalanul veszélyérzetet kelt benned, az agyad védekező üzemmódba kapcsol. Ilyen állapotban a kognitív munka szinte lehetetlen.

Vagyis ha kellemetlenül érzem magam, keressek mást?

Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Van a pszichológiában egy fogalom, az ellenállás, ami elsőre talán hasonló érzést kelthet, mint a fentiekben tárgyalt inkompatibilitás. A szakirodalom figyelmeztet: a terápiás munkában előfordul, hogy azért nem szimpatikus egy terapeuta, mert rátapintott valamire, amit nem akarunk látni. Ha a szakember jó kérdéseket tesz fel, amik kibillentenek a komfortzónánkból, az kellemetlen, szorongató lehet.

Hogyan különböztesd meg a “rossz illeszkedést” a “hasznos kényelmetlenségtől”? A kutatások szerint a kulcs a biztonság.

• Ha a terapeutát alapvetően kompetensnek és jóindulatúnak érzed, de dühít, amit mond, az gyakran a munka kezdete (ellenállás).
• Ha viszont úgy érzed, nem figyel rád, lekicsinyel, félreért, vagy nem érzed magad biztonságban a jelenlétében, az illeszkedési probléma.

Fontos a fenti élmények mellett, hogy visszavidd a folyamatba a tapasztalatodat. A terapeuta, ha ellenállásról van szó, segíteni fog értelmezni a kialakult helyzetet és megvizsgálni: honnan fakad az élmény. Emellett az emberi tényezővel is érdemes számolnod. A legjobb terapeuták nem azok, akik sosem hibáznak, hanem azok, akik nyitottan fogadják a visszajelzést, segítenek kontextusba helyezni, megérteni és feldolgozni az élményeket. Ez a terápiás szövetség megerősítését szolgálja.

Mit tegyek tehát? Hány első alkalmat fizessek még?

A keresés a gyógyulás első lépése. Ha nem találtad meg elsőre az igazit, tekints erre úgy, mint értékes adatgyűjtésre. Most már tudod, mi az, ami nem működik számodra. Tudod, hogy a túl csendes terapeuták frusztrálnak, vagy épp a túl beszédesek fárasztanak. Minden “sikertelen” találkozás közelebb visz ahhoz a szakemberhez, akivel valóban elindulhat a változás.

A pszichológusválasztás autonóm döntés. A te mentális egészségedről, a te idődről és a te erőforrásaidról van szó. A nemzetközi standardok szerint a terapeuta kötelessége is, hogy ha nem tud segíteni, vagy nem alakul ki a munkaszövetség, akkor ezt jelezze és segítsen a továbbirányításban.

Ne add fel. A megfelelő szakember létezik, és a kutatások szerint, ha megtalálod azt, akivel a “szövetség” erős, a gyógyulás is elérhetővé válik. Ne feledd viszont: egyetlen pszichológus sem tesz csodát. A fejlődés hosszú és egyéni erőfeszítést igénylő folyamat, amely akkor érik be, ha igyekszel beépíteni a mindennapjaidba az ülések felismeréseit!

Felhasznált szakirodalom

• American Psychological Association. (2017). Multicultural guidelines: An ecological approach to context, identity, and intersectionality. https://www.apa.org/about/policy/multicultural-guidelines
• Bordin, E. S. (1979). The generalizability of the psychoanalytic concept of the working alliance. Psychotherapy: Theory, Research & Practice, 16(3), 252–260. https://doi.org/10.1037/h0085885
• Flückiger, C., Del Re, A. C., Wampold, B. E., & Horvath, A. O. (2018). The alliance in adult psychotherapy: A meta-analytic synthesis. Psychotherapy, 55(4), 316–340. https://doi.org/10.1037/pst0000172
• Miller, S. D., Hubble, M. A., & Chow, D. L. (Eds.). (2013). Feedback-informed treatment in clinical practice: Reaching for excellence. American Psychological Association. https://doi.org/10.1037/14052-000
• Norcross, J. C., & Lambert, M. J. (Eds.). (2019). Psychotherapy relationships that work: Volume 1. Evidence-based therapist contributions (3rd ed.). Oxford University Press. https://doi.org/10.1093/med-psych/9780190843953.001.0001
• Porges, S. W. (2017). The pocket guide to the polyvagal theory: The transformative power of feeling safe. W. W. Norton & Company.
• Stekel, W. (1923). Psychoanalysis and suggestion therapy: Their technique, applications, results, limits, dangers and excesses. Routledge. https://doi.org/10.4324/9781315010649
• Swift, J. K., Callahan, J. L., Cooper, M., & Parkin, S. R. (2018). The impact of accommodating client preference in psychotherapy: A meta-analysis. Journal of Clinical Psychology, 74(11), 1924–1937. https://doi.org/10.1002/jclp.22680
• Wampold, B. E., & Imel, Z. E. (2015). The great psychotherapy debate: The evidence for what makes psychotherapy work (2nd ed.). Routledge. https://doi.org/10.4324/9780203582015

A blogcikket Barna Boglárka pszichológus írta. Szeretné fejleszteni önismeretét, és szimpatikusnak találja írásunkból szakemberünket? Ide kattintva foglalhat időpontot online pszichoterápiás ülésre.