Tekintet – mit árul el a tekintet és a szemkontaktus?
Nyílt, egyenes, őszinte, szelíd, fenyegető, szigorú, haragos, tiszta, zavaros, átható, vágyakozó, révedő, csábító, fürkésző, sunyi, álmos, tétova vagy éppen kérlelő.
Rengeteg jelzővel írhatjuk le a tekintetet. Nem véletlenül mondjuk, hogy „a szem a lélek tükre”. A tekintet valóban fontos szerepet játszik abban, hogyan kapcsolódunk egymáshoz, hogyan fejezzük ki az érdeklődésünket, a figyelmünket vagy éppen a bizonytalanságunkat.
De vajon valóban kiolvasható a tekintetből, hogy mit érez a másik ember?
Miért fontos a tekintet a kommunikációban?
A tekintet a nonverbális kommunikáció egyik legfonosabb eleme. Amikor beszélgetünk valakivel, nemcsak azt figyeljük, amit mond, hanem azt is, hogyan néz ránk, mennyi ideig tartja velünk a szemkontaktust, merre tekint, illetve hogyan változik az arckifejezése. A tekintet segítségével jelezhetjük például, hogy figyelünk a másikra, érdeklődünk iránta, szeretnénk megszólalni, vagy éppen azt, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat egy helyzetben.
A nem verbális kommunikáció csatornái közül a legjelentősebb és legpontosabban értelmezhető mindenki számára a tekintet, mely nem csak az emberre jellemző. Az állatvilágban és a fajok közötti kommunikációban is nagyon fontos szerepe van. Pl. egyes lepkefajoknál jellemző a szemfoltos mimikri. A nyitott, bámuló szemet mintázó folt, amely nyitott bagolyszemre hasonlít, visszariasztja azokat a madarakat, akik a baglyok számára eleségül szolgálnának, így mentve saját életüket a madaraktól. A “bámuló”, mereven figyelő tekintet az állatvilágban is fenyegetést jelent.
Mit árulhat el a tekintet?
A tekintet számos érzelmi és kapcsolati jelzést hordozhat.
Hess, a The Tell-Tale Eye (Árulkodó szem) című könyvében azt írja, az összes emberi kommunikációs eszköz közül a szem közvetíti a legpontosabban a jeleket, mivel központi helyet foglal el a testen és pupillái önállóan működnek. Vagyis, a pupillák metakommunikatív jelzők, akaratlagosan nem befolyásolhatóak.
Amikor valaki izgatottá válik, pupillái akár négyszeresére is kitágulhatnak, míg a düh teljesen összeszűkíti a szembogarat, “kígyószemet” hozva létre. A csecsemők és kisgyermekek pupillája állandóan tágul, ha felnőttek vannak jelen, amely vonzza a felnőttek figyelmét és gondoskodásra serkentheti őket. Allen Pease a Testbeszéd című könyvében részletesen lejegyzi és kategorizálja ennek a csatornának is szinte minden aspektusát.
Az emberi kommunkációban a tekintet iránya és tartalma mindig jelzés értékű, és egyes kultúrákban napjainkban is szigorúan szabályozott. A tekinteten át történő kommunikáció jelentős részben öntudatlan, azonban van embléma jellegű tekintetkommunikáció is. Ilyen pl. a merev, hosszadalmas tekintet. A tekintet kifejezhet szeretetet, szimpátiát, ilyenkor a szeretett személy arcán hosszabb ideig nyugszik a tekintet, gyakrabban és hamarabb tér vissza rá.
Ha valaki érdeklődik irántunk, gyakrabban és hosszabb ideig nézhet ránk, és a tekintete újra meg újra visszatérhet az arcunkhoz. Egy meleg, nyugodt tekintet a biztonság és a kapcsolódás érzését is erősítheti. Ezzel szemben a merev vagy intenzív nézés egyes helyzetekben kellemetlennek, fenyegetőnek vagy dominánsnak tűnhet.
Mit szabályoz a tekintet és miért?
Ekman – Friesen – féle értelemben, a tekintetnek szabályozó szerepe is van, pl. a tekintet merevsége, üressége közvetíti a meg nem értést, ami kiváltja az információ megismétlését, kibővítését. A szemmozgató izmok finom beidegződése teszi lehetővé a tekintet rendkívüli finom mozgásokra való képességét.
Nagy jelentőséggel bír, hogy a kommunikációs partnerünk arcának és testének mely részére irányítjuk a tekintetünket. Míg az európai és észak amerikai emberek szemkontaktust vesznek fel beszélgetés közben, addig pl. a japánok inkább a beszélgetőpartnerük nyakát nézik.
Az, hogy az arc, illetve a test mely részét nézzük, befolyásolja a beszélgetés kimenetelét. Hivatalos légkört tudunk teremteni, ha kommunikáció közben egy elképzelt háromszöget nézünk a partnerünk homlokán. Ez a hivatalos tekintet.
A két szem és a száj által határolt háromszögletű területre irányítva a tekintetünket egy oldottabb beszélgetést tudunk alakítani. Ezt hívják társasági tekintetnek.
Bizalmas nézésnek azt nevezik, amikor a szemektől induló elképzelt háromszög csúcsa a mellkasig ér. A tekintet mozgása az elképzelt háromszögön belül a másik iránti érdeklődést jelenti.
Az oldalpillantás jelentése szintén függhet a hozzá kapcsolódó arckifejezéstől. Összehúzott szemöldökkel és feszült arccal együtt gyanakvást vagy bizalmatlanságot jelezhet, míg mosollyal és felvont szemöldökkel társulva akár érdeklődést vagy udvarlási gesztust is kifejezhet.
Vagyis nemcsak azt érdemes figyelnünk, hogy hová néz valaki, hanem azt is, milyen az egész arca közben.
A szemkontaktus jelentése
A szemkontaktus fontos szerepet játszik a társas kapcsolatokban. Beszélgetés közben a tekintet segítségével jelezzük a másiknak, hogy figyelünk rá, és szabályozhatjuk a beszélgetés menetét is.
A szemkontaktus befolyásolja a kommunikációs partnerek kapcsolati dinamikáját, a benyomáskeltés folyamatát, valamint az érzelmi kapcsolódást. Nyitottságot, érdeklődést, magabiztosságot jelez a stabil szemkontaktus, míg az intenzíven tartott dominanciát, fenyegetést.
A szemkontaktus például jelezheti, hogy szeretnénk tovább hallgatni a másikat, vagy éppen azt, hogy mi következünk a beszélgetésben. Átlagosan egy beszélgetési idő 60-70%-ban létesítünk szemkontaktust. Az ettől eltérő idő, fontos jelzésekkel szolgálhat a beszélgetőpartner számára.
Mit jelent, ha valaki kerüli a szemkontaktust?
A szemkontaktus kerülése jelezheti, hogy a partner szorong, kényelmetlenül érzi magát, alárendelődik, nem őszinte, illetve vannak kultúrák, ahol ez a tisztelet jele. A szemkontaktus kerülése tünet is lehet, ilyen pl. az autizmus.
Csecsemőknél a szemkontaktus a szociális és kognitív fejlődés szempontjából kimagasló fontosságú. Csecsemő és kisgyermekkorban a szemkontaktus kerülése a szorongáson túl fejlődési zavarokra is utalhat.
A tekintet és az érzelmek
A tekintet és az arc a hat alapérzelmet közvetíti, ezek az öröm, a félelem, a düh, a meglepettség az undor és szomorúság. Ez kultúrafüggetlenül megjelenik, univerzálisan megfigyelhető az emberi és az állatvilágban. Értelmezése önkéntelenül végbemegy.
A tekintet szabályozó szerepe a kommunikációban
A tekintet nemcsak érzelmeket közvetíthet, hanem a beszélgetés menetét is szabályozhatja. Amikor valaki ránk néz, miközben beszélünk, az gyakran azt jelzi, hogy figyel. Ha elfordítja a tekintetét, az jelezheti például, hogy gondolkodik, keresi a megfelelő szavakat, vagy éppen más inger vonta el a figyelmét.
A tekintet iránya és időtartama a beszélgetés dinamikájára is hatással lehet.
A kommunikációban különbséget tehetünk például a hivatalos és a társasági tekintet között. A másik ember homlokának környékére irányított tekintet formálisabb benyomást kelthet, míg a szemek és a száj által határolt területre irányuló tekintet oldottabb társas helyzethez kapcsolódhat.
A másik ember teste felé irányuló, intimebb tekintet pedig egészen más jelentést hordozhat, különösen attól függően, milyen kapcsolatban állunk egymással.
A tekintet és a gyermek fejlődése
Az, hogy gyermekünk tartja-e a szemkontaktust, fontos jelzés azzal kapcsolatban, hogyan érzi magát. Gyakori, hogy a szorongó gyermekek kerülik mások tekintetét. Fontos tévhit, hogy szemrebbenés nélkül nem lehet hazudni, de ez nem igaz. Előfordulhat, hogy épp a stabil, merev szemkontaktus jelzi, hogy valaki meg akar téveszteni bennünket.
Valóban a szem a lélek tükre?
A tekintet sok mindent elárulhat rólunk. A szemkontaktus, a tekintet iránya, időtartama és az arckifejezés valóban fontos része annak, ahogyan egymással kommunikálunk. Segíthet megérezni, hogy a másik mennyire figyel ránk, hogyan reagál egy helyzetre, vagy megérteni milyen érzelmi állapotban lehet.
Felhasznált irodalom
- Pease, Allen (2000): Testbeszéd. Budapest, Park Kiadó.
- Austin, John (1990): Tetten ért szavak. Budapest, Akadémiai Kiadó.
- Buda Béla (1981): Beszéd a szavak mögött. Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont.
A cikk szerzője Stier Tímea pszichológus. A pszichológiai segítségnyújtás egyik fontos része lehet annak megértése, hogyan kapcsolódunk másokhoz, hogyan kommunikálunk, és milyen érzések, tapasztalatok állnak a viselkedésünk hátterében. Ha ezek a kérdések személyesen is foglalkoztatják, érdemes lehet szakemberrel közösen tovább gondolni őket.
Szakemberünk, Stier Tímea pszichológus online pszichoterápiás keretek között is várja a hozzá fordulókat. Ide kattintva foglalhat hozzá időpontot.
