A játék és a kreativitás szerepének fontosságáról szóló cikksorozatunk első részében a gyermekkorról olvashat. A játék gyermekkorban egy rendkívül fontos terepe a készségek gyakorlásának, a kognitív és társas-érzelmi készségek fejlődésének. Winnicott, neves pszichoterapeuta szerint mind a felnőtt, mind a gyermek a játékban, illetve a játék által létrehozott “potenciális térben” tud igazán szabad, felszabadult lenni. A
BŐVEBBEN
Az elég jó szülőség: Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a sématerápia segítségével?
Az elég jó szülőség fogalma már első hallásra is megnyugtató, igaz? Hiszen nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy jól csináljuk. A mindennapok rohanásában könnyű elbizonytalanodni, vajon elég jól neveljük-e a gyermekeinket. A jó hír az, hogy az elég jó szülőség pontosan azt jelenti: elég, ha megfelelő figyelmet, szeretetet és támogatást nyújtunk, nem kell mindent tökéletesen
BŐVEBBEN
Önismereti kérdések örökbefogadó szülőknek
Az örökbefogadás egy olyan csoda, amely lehetővé teszi, hogy olyan szülők és gyermekek is megtapasztalhassák a családi kötelékek biztonságát, akiknek biológiai úton ez nem adatott meg. Azonban ez a felbecsülhetetlen érték nem csak pozitív érzéseket és örömöket hordoz magában, hanem számos kétséget, nehézséget és bizonytalanságot is rejt. Az önismeret az élet bármely területén jó szolgálatot
BŐVEBBEN
Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 3. rész
Hogyan nevelünk boldog gyermeket? cikksorozatunk első részében Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét vettük górcső alá. Tán-Cseh Vivien tanácsadó szakpszichológusunk írásából kiderül, hogy melyek azok az egyszerű lépések, amelyek segítségünkre lehetnek a gyermeknevelésben, valamint olvashat lelki láz felismeréséről és kezeléséről is. A második részben a környezet egyszerűsítésén és ezen belül is a megfelelő mennyiségű
BŐVEBBEN
Gyermekkor: Eltűnőben vagy elnyúlóban? A fejlődés mérföldkövei és buktatói
Mai blogcikkemben az előrehaladott gyermekkori érésről és a napjaink társadalmát érintő korai felnövekedés kihívásairól olvashat. Valóban érettebbek a mai fiatalok? Az elmúlt évtizedekben egyre inkább tapasztalható, hogy a gyermekek egyre korábban érnek el bizonyos mérföldköveket és fejlődési fázisokat, illetve kezdik meg felnőtt életük egyes szakaszait. Ez az előrehaladott gyermekkori érés és korai felnövekedés új kihívásokat
BŐVEBBEN
Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 2. rész
Gyermeknevelés egyszerűen cikksorozatunk első részében megismerhette Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét és azt a négy területet, ahol az egyszerűsítést szükséges elvégezni. Hogyan célszerű a gyermek játékait rendszerezni szülőként? Miért fontos a környezet egyszerűsítése és a mozgás és az alkotás öröme a gyermeknevelésben? Mai cikkünkben ezeket a pontokat nézzük meg részletesebben, tartson velünk! A
BŐVEBBEN
Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 1. rész
Boldog gyermekkor. Ez minden szülő vágya. De mégis hogyan neveljünk boldog gyermeket, majd később felnőttet csemeténkből? Mit gondol, lehetséges könyvből, a szakirodalmon keresztül gyermeket nevelni, vagy elegendő az ösztöneinkre hagyatkozni? Mi a titka a boldog gyermek nevelésének, és mikor kell egyszerűsítenünk a gyermeknevelésben? Mit jelent a lelki láz, és hogyan birkózhatunk meg vele szülőként és
BŐVEBBEN
A stressz és a kötődési stílusok összefüggései (3)
“A nő, aki a boldogságot hordozza magában” így nevezték a várandós anyákat. / Ősi kínai közmondás / Hosszú és nehéz út mindannyiunk számára, mire eljutunk a felnőtté válásig, és ebben kezdettől fogva társakra van szükségünk. Létünk forrása, feltétele, szükséglete és katalizátora a társkapcsolat. Hatásai az emberi személyiség biológiai, pszichés és szociális szintjeinek a kialakulásában, egységgé integrálódásában
BŐVEBBEN
Hétvégi apukák kontra „anya, apa, fele-fele”?
„Nem tudok ennél jobbat elképzelni, mivel mindkét szülőnk megmaradt. Nem csak az elképzelés, a megvalósítás is szuper volt. Nagyon jó volt, hogy soha nem voltunk ide-oda rángatva. Hogy soha nem mondták a szüleink, hogy apa egy szemétláda vagy anya egy hülye. Sok más gyereknél látom, akinek elváltak a szülei, hogy ez sajnos így van. És
BŐVEBBEN
Mitől leszünk érettek érzelmileg? Hogyan válunk le a szüleinkről?
A felnőtté válás és az autonóm személyiség kialakulásának egyik alapfeltétele a szülőkről (elsődleges gondozó személyről) való érzelmi leválás. De mit is jelent ez a sokszor félreértett fogalom? Az emberi lények számára a kötődés elsődleges fontosságú pszichés szükséglet az egész életen át. A kötődési szükséglet evolúciós gyökerekkel rendelkezik, tehát a környezethez való sikeres alkalmazkodást és túlélést
BŐVEBBEN
A Down-szindróma világnapja
Március 21-e a Down-szindróma világnapja. Mai blogcikkünk ebből kifolyólag született meg azzal a céllal, hogy a Down szindrómával élő gyermekeket nevelő szülőkhöz szóljon. De mit is jelent a Down-szindróma, és honnan ismerhetőek fel a betegség tünetei? Mit élnek át a szülők a Down-szindróma diagnosztizálásakor? Hogyan segíthet a család, és milyen szerepe van a társas kapcsolatoknak?
BŐVEBBEN
Iskolaérettség – Mikor mehet a gyermek iskolába?
Az a gyermek, aki 2023. augusztus 31. napjáig hatodik életévét betölti, tankötelessé válik a 2023/24-es tanévben. Amennyiben a szülő azt szeretné, hogy a gyermeke még egy évig az óvodában maradjon, az Oktatási Hivatalnál tudja ezt kérvényezni 2023. január 18-ig. Postai úton vagy Ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani a kérvényt azon az űrlapon keresztül, amit az Oktatási
BŐVEBBEN
A diszfunkcionális szülői módokról
Milyen belső, diszfunkcionális szülői módok léteznek? Hogyan hatnak mindezek a kisgyermekek fejlődésére? Tudjon meg többet mai videónkból, Szilágyi Zsuzsanna pszichoterapeuta előadásában! Amennyiben úgy érzi, lelki segítségre van szüksége, ide kattintva foglalhat időpontot négyszemközti online pszichoterápiára szakemberünkhöz. Kattintson ide és tekintse meg a többi videónkat is. Ön is szeretne kérdezni szakembereinktől? Ide kattintva megteheti!További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube csatornánkra! ⬇️Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért
BŐVEBBEN
Milyen veszélyei vannak az elektromos cigarettának a kamaszokra?
Valóban kevésbé káros, mint a hagyományos cigaretta? Nem okoz függőséget és segíthet a leszokásban? Mik azok a tényezők, cselekedetek, amelyek valóban hozzájárulhatnak a leszokáshoz? Számos tévhit kering az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő elektromos kütyük körül, amit sajnos már a kiskamaszok is előszeretettel használnak. Mit tehetünk szülőként, ha gyermekünk is használja? Gyakorlati tippekkel és tanácsokkal is
BŐVEBBEN
Az alapvető érzelmi szükségletek gyermekkorban
Cikksorozatunk első részében megismerkedhetett a Young-féle új pszichoterápiás rendszerrel, a sématerápiával. A sématerápiás elméletek szerint a sémák a gyerekkorban betöltetlen alapvető érzelmi szükségletekből alakulnak ki. Ezeket a szükségleteket öt csoportra oszthatjuk. A mai blogcikkben ezekről lesz szó részletesen. 1. A biztonságos kötődés igénye iránti szükséglet Ide tartozik a biztonságra, stabilitásra, gondoskodásra és elfogadásra való igény.Ahhoz,
BŐVEBBEN
Hogyan mondjunk jól “nem”-et gyermekünknek?
Hogyan mondjunk nemet úgy, hogy azt gyermekünk is megértse? Mik azok a tényezők, amelyek segíthetnek ebben? Kell egyáltalán nemet mondani a gyerekeknek? És ha igen, miért? Györe Rita tanácsadó szakpszichológusunk mai videójában ezekre a kérdésekre kaphat választ, gyakorlati példákkal szemléltetve. Tartson velünk, és tudjon meg többet! Amennyiben úgy érzi, lelki segítségre van szüksége, ide kattintva
BŐVEBBEN
Kórházi kezelés vagy hosszabb elválás gyermekünktől
Hogyan készítsük fel beteg gyermekünket a hosszabb időtartamú, osztályos kivizsgálásra? Sok esetben még a felnőtteket is megriaszthatja a gondolat, hogy hosszabb időre betegség miatt kórházban, vagy esetleg pszichiátriai intézményben lesz szükséges tartózkodnia valamilyen szomatikus vagy pszichés probléma kivizsgálása, kezelése miatt. A felnőttek által átélt félelem, bizonytalanság, kiszolgáltatottság hatványozottan jelenhet meg beteg gyermekek és serdülők esetében.
BŐVEBBEN
Az online játékok hatása a gyerekekre, serdülőkre
Milyen hatása van a számítógépes játékoknak a gyerekek idegrendszerére? Mennyi idő ajánlott naponta ezekre a játékokra? Szülőként mire érdemes figyelni, hogy elkerüljük a bajt? Tartson velünk, Móra Katalin gyermekpszichológusunk videójából mindez kiderül! Kattintson ide és tekintse meg a többi videónkat is. ⬇️Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért kövessen minket közösségi oldalainkon: InstagramTiktokFacebook oldalFacebook csoport
BŐVEBBEN
Tinédzser gyermeknevelés – tippek szülőknek
Szülőként hogyan támogathatjuk serdülő gyermekünk autonómiáját? Milyen gyakorlati tippeket és tanácsokat érdemes megfogadnunk annak érdekében, hogy jó kapcsolatot ápoljunk gyermekünkkel ebben a nehezebb időszakban is? Mai videónkban Móra Katalin gyermekpszichológusunk említ néhány olyan gyakorlati tippet, amit érdemes lehet alkalmazni. Kattintson és nézze meg Ön is! A témában készült korábbi videónkat ide kattintva megtekintheti. Amennyiben úgy
BŐVEBBEN
Gyermekkori hazugságokról
Milyen okai lehetnek annak, ha hazudnak a gyerekek? Milyen mögöttes tényezői lehetnek a hazugságnak, és hogyan kezeljük ezt a helyzetet szülőként? Móra Katalin gyermekpszichológusunk mai videójából mindezt megtudhatja! Amennyiben úgy érzi, hogy gyermekének szüksége van pszichoterápiára, vagy bármilyen nevelési kérdésről szeretne konzultálni szakpszichológussal, forduljon bizalommal szakemberünkhöz! Ön is szeretne kérdezni szakembereinktől? Ide kattintva megteheti! További videós tartalmakért iratkozzon
BŐVEBBEN
Az alapvető érzelmi szükségletekről
Milyen gyerekkorban betöltetlen alapvető érzelmi szükségletekből alakulnak ki a sémák? Sématerápiás videósorozatunk első részéből mindezt megtudhatja. Tartson velünk és nézze meg Szilágyi Zsuzsanna pszichológus, pszichoterapeutánk első videóját!
BŐVEBBEN
Iskolaváltás – Mikor érdemes a gyermeket új iskolába íratni?
Valószínűleg sokan ismerünk olyan családokat, – vagy akár személyes tapasztalatokkal is rendelkezünk- ahol a gyermekek valamely okból kifolyólag idő közben új intézményben kezdték a tanévet, vagy esetleg év közben került sor iskolaváltásra. Ehhez a döntéshez számos tényező vezethet, és mindez a legtöbbször rendkívül megterhelő lehet a gyermek és a szülő számára egyaránt. Sok esetben pszichés
BŐVEBBEN
Mentalizációval az iskolai erőszak ellen
Agresszióval bárhol találkozhatunk, ez hétköznapjaink része. Legyen szó testvérkapcsolatról, munkahelyi vagy iskolai konfliktushelyzetről, sajnos bárhol előfordulhat, hogy a felek egyikének, vagy másikának bántódása esik. Fontos azonban, hogy a fenyegető helyzetekre megtanuljunk erőszakmentesen reagálni. Arról, hogy ez miképpen lehetséges, most bővebben is kitérünk. Az iskolai bántalmazások (visszatérő agresszió) kezelése egy remek példa arra, hogy megértsük a
BŐVEBBEN
Hol vannak az apák? – Az apaszerep fontossága
A pszichológia nagyon sok ideig nem fektetett elég hangsúlyt az apák jelenlétére és fontosságára. Gyakran a gyermekek fejlődésében az anyák voltak központi helyzetbe téve, és az ő pszichés ráhatásuk volt különösen fontos. A kötődési vizsgálatok, és elméletek mindig az anyákat emelték ki, mint elsődleges gondozókat, és kötődési személyeket. Azonban az apák jelenléte épp olyan fontos
BŐVEBBEN