Hétvégi apukák kontra „anya, apa, fele-fele”?

„Nem tudok ennél jobbat elképzelni, mivel mindkét szülőnk megmaradt. Nem csak az elképzelés, a megvalósítás is szuper volt. Nagyon jó volt, hogy soha nem voltunk ide-oda rángatva. Hogy soha nem mondták a szüleink, hogy apa egy szemétláda vagy anya egy hülye. Sok más gyereknél látom, akinek elváltak a szülei, hogy ez sajnos így van. És ez okoz meghasonlást, nem az, hogy két lakhelye van az embernek.” (Félix, 21 éves)

Nem sikerült. A közös élet, egységes családként – anya, apa, gyerek, gyerekek – már nem létezik. A válás végérvényes. A kudarc érzése mellett valószínűleg számtalan más érzés is feltolul. „Hogyan fogok megbirkózni mindezzel?” A problémák zűrzavarában marad azonban egy fontos dolog: olyan otthont teremteni a gyereknek, ahol szeretik, és ő érzi is ezt a szeretetet.

De hogyan sikerülhet a kialakult helyzetben jó gyereknek és jó szülőknek maradnunk még akkor is, ha már nem együtt lakunk?

A válást követő mindennapok

Tagadhatatlan, hogy a gyerekekben is van félelem, méghozzá jókora adag. A szüleik válása együtt jár bennük a veszteség meghatározhatatlan sejtelmével, azzal az érzéssel, hogy most már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Akkor is, ha voltak viták a családban, ritkán volt harmonikus a légkör – az immár kimondott „Anya és apa elválnak!” (először) katasztrófát jelent a gyerek kis életében. A kialakult helyzetben a szülő mindent el akar követni, hogy megadja számára a vágyott biztonságot.

Kinél és mennyi időt lehet a gyermek a válás után?

A magyarországi bírói gyakorlat szerint a válás során a gyerekeket általában az anyukánál helyezik el. A bírói gyakorlatra ráerősít a társadalmi szokásjog is, habár vannak, akik tudják, hogy ez egy elavult hozzáállás, mégis a legtöbb esetben az apukának jellemzően marad a gyerekei kéthetenkénti láthatása.

A mai joggyakorlatban sajnos nem az a magától értetődő, természetes alapállás, hogy legyenek fele-fele arányban jogosultak a gyerekek, és mindkét szülővel azonos időt tölthessenek el. Természetesen van egy másik oldal is, hogy szép számban léteznek olyan szülők, akik vihetnék a gyerekeiket, de nem viszik. És vannak, akik vinnék, de nem vihetik.

A gyereknevelés komoly feladat, amely kemény igénybevétellel jár – ha van új társ a képben, ha nincs. Magányos felelősségvállalás, a mozaikcsalád adta kihívások. Ráadásul az ide-oda pattogó gyerekek nevelését mindkét oldalon megnehezíti az automatikus és tudattalan kompenzálás is.

A gyerek jelen lévő szülőjére (jellemzően az anyára) hárul az együtt tanulás terhe is, hiszen abban a heti néhány órában, ami esetleg jut, a gyerekek nem tanulni szeretnének apukával, hanem inkább játszani, programozni, focizni. Minőségi időt tölteni. De tanulni… azt nem. Az anyuka részéről jogos az észrevétel, hogy ő tanul a gyerekkel, övé az edzések, a különórák terhe is.

Elvált apának lenni sem könnyű

Sajnos ezzel jár, hogy apának nagyon kevés együtt töltött idő jut. A másik oldalon viszont, az apának kimaradnak a hétköznapi rituálék, a mese, az altatás, az együtt készülés. Ezek a fontos, biztonságot adó rendszerek nem léteznek. Szóval: elvált apának lenni sem könnyű.

A törvény szerint nem jár a pótszabadság a gyermekeitől külön élő apáknak. Pedig ezen apukák közül nagyon sokan bizony szabadságot vesznek ki, hogy a gyerekeikkel lehessenek. A bírói gyakorlat szerint legtöbb esetben minden iskolai-óvodai szünidő fele az apukáé.

Azoknál az apáknál, akik élnek is a lehetőséggel, a nyári szünet öt-hat hetet jelent, amire húsz-huszonöt nap szabadságot kell kivenniük, ahhoz, hogy ezt az időt ténylegesen a gyerekeikkel tölthessék. Erre jön még a tavaszi, őszi és a téli szünet. Ezek után következik fontossági sorrendben a különélő apa saját szabadsága, egyedül vagy az új párkapcsolatával. Ha még maradna szabadsága egyáltalán.

Az is a helyzet, hogy elvált apaként sokat kell lobbizni a saját pozíció megtartása érdekében. Pusztán azért, hogy komolyan vegyék, hogy felnőttként, egyenrangú partnerként kezeljék. Ha első kézből szeretne értesülni a gyerekei dolgaival kapcsolatban, és mindenhol időben jelen szeretne lenni, akkor folyamatos exponálásra, bizonyításra, emlékeztetésre van szükség. És még így is sokszor az az érzés jelenik meg az apukákban, hogy „én „csak” egy apa vagyok, aki hozza-viszi a gyerekeket, és ennyi”.

A cseremodell a válás után

Létezik egy alternatíva, mégpedig a válás utáni családi élet mifelénk még igencsak szokatlan formája: a cseremodell, vagy kettős lakhely, illetve ingázó modell. Ez azt jelenti, hogy a gyereknek két otthona van, egy az anyánál, egy az apánál. Sok esetben mindkét szülőnél egyforma időt tölt, heti cserével. Más szülők másfajta időbeli módszereket alkalmaznak: a hét felén cserélnek, vagy naponta, esetleg csak havonta. Vagy egészen másként, annak megfelelően, ahogy közösen megegyeztek.

Egy hét anyánál, egy hét apánál – ez a modell senkit sem hagy hidegen. Aki első alkalommal foglalkozik vele, nagy bizonytalanságot érez: „Képes ez működni? Nem otthontalan így a gyermekem? Hogy fog ez összejönni a mindennapokban? Félek az üres gyerekszobától!” Mások többnyire odavetett kijelentései: „Szétszakítjátok a gyerekeket! A gyereknek szüksége van egy helyre, ahol otthon érzi magát!” további kételyek magvát szórják el.

Ennek ellenére véleményem szerint egy válási helyzetben érdemes lehet átgondolni ezt a modellt. A cseremodell már korántsem olyan egzotikus, mint néhány évvel ezelőtt. Sok szülő alkalmazza a gyakorlatban anélkül, hogy számadatok szólnának róla. Ez az életforma egy reakció is a megváltozott jogalkotásra a szülői felügyelet joga és kötelezettsége, valamint az eltartás terén. Ezenkívül talán, ami még fontosabb: egyre több apa szeretne felelősséget vállalni a válás után, a mindennapokat akarják megélni a gyerekeikkel.

Lehet elsőre borzalmasan hat a következő helyzet: „Nem tudom kezelni az exemet. Olyan ritkán akarom látni amilyen ritkán csak lehet.” De azt is tudjuk, hogy a gyerek kapcsolatot képez köztünk és korábbi társunk között.

A cseremodell lehetőséget ad arra, hogy meghagyja gyermekünknek az édesapját és az édesanyját is. Emellett nekünk is esélyt ad! Ne féljünk szokatlan megoldást választani, ha mindketten igazi kapcsolatot szeretnénk a gyerekekkel!

Amikor nem működőképes a cseremodell

Fontos azonban azt hangsúlyozni, hogy a cseremodell csak abban az esetben javasolt, amikor a szülők már elgyászolták a válást és normál körülmények közt tudják intézni a gyermekekkel kapcsolatos teendőket. Fontos, hogy gördülékeny legyen köztük az együttműködés. Ellenjavallt, ha ez nincs meg, vagy bármelyik félnek személyiségzavara, vagy függősége van.

A gyermeket nem szabad arra használni, hogy a két szülő üzengessen, hétköznapi teendőket bízzon rá (Pl. rendszeresen pótolja a wc papírt a szülő helyett). A cseremodell megkívánja, hogy az elvált szülőfelek érzelmileg túl legyenek a válás okozta veszteség feldolgozásán és mindketten a legjobbat akarják a gyermeknek/gyermekeknek.

Felhasznált szakirodalom

Ina Kiesewetter , Petra Wagner: Egy hét anyánál, egy hét apánál, Ludovika Egyetemi Kiadó Nonpr.kft.

A blogcikket Micskei Orsolya felnőtt klinikai- és mentálhigiénés szakpszichológusunk írta. Nemrég váláson ment keresztül és úgy érzi, hogy segítségre van szüksége a folyamatból való kilábalásból? Forduljon bizalommal szakemberünkhöz problémájával, ide kattintva foglalhat időpontot online pszichoterápiás konzultációra.