Ünnepek és veszteségek

Ünnepek és veszteségek

A karácsony az áhítat, a család, az újjászületés, a bensőséges öröm, az egyszerűség és a megváltás ünnepe. Sok ember lelkében a karácsony ideális ünnepként van jelen, amikor ragyog a lélek, boldogság tölti be az otthonunkat és amikor talán a legerősebb vágy, hogy együtt lehessünk szeretteinkkel, egymásra mosolyoghassunk, örülhessünk egymásnak.

Van amikor ez sikerül, van amikor kevesbé.
Hiszen minden családnak megvannak a maga rituáléi, mindenki különbözőképp ünnepel, ugyanakkor szinte minden családnak megvan a maga vesztesége, fájdalma. Minden családban lehet öröm, boldogság, de akár konfliktus, nehézségek vagy akár betegség is. A karácsony az első számú családi ünnep, amikor fontos lenne jelen lenni, lelkileg hazaérkezni, félretenni az év közbeni frusztrációkat, problémákat.

Amikor az ünnep felerősíti a feszültséget

Az ünnepre való készülődés hozhat pozitív érzéseket, várakozást, de lehet negatív érzelmeket fokozó egyaránt. Lehet feszültség a családanyának, lehangoló az egyedül ünneplőnek. Talán lehetne úgy szervezni ezt a periódust, hogy ne kapcsolódjon bosszankodás, túlaggódás, túlszervezés az ünnephez, hanem inkább a maga természetességében, egyszerűségében teljen, perfekcionizmusra való törekvés-, önmagunk hajszolása nélkül.

Anna: ”Számomra mindig megterhelő és stresszes volt a karácsony. Mert tökéletesre szerveztem, túlagyaltam, az volt a célom, hogy a családból mindenki jól érezze magát, így mindenki igényére próbáltam figyelni. Leszámítva saját magamat. Hosszú lelki munka hatására most már képes vagyok a görcsmentes ünneplésre, hiszen eldöntöttem, hogy másképp viszonyulok önmagamhoz, ráfókuszálok az egyéni töltődéseimre, örömeimre és a teljes advent alatt okosan gazdálkodom az energiáimmal és az időmmel.”

Magány, egyedüllét karácsonykor

Sok ember életében az ünnephez hozzátartozik a hiányérzet, a magány. Ahogy közeledik a karácsony, ez még fájdalmasabb lehet. Sokan kritikusan élik meg, hogy egyedül vannak, esetleg elvesztették szerettüket. Számukra szinte lehetetlen, hogy pozitív élmény legyen az ünnep.

A magánynak többféle formája van. Megtörténhet, hogy valakit rengeteg ember vesz körül, mégis egyedül érzi magát, és vagy épp távol él a szeretteitől vagy nem élnek már a közeli családtagjai. Stabil párkapcsolatban is lehet magányosnak, boldogtalannak lenni, de van akinek az fáj  a legjobban, hogy nincsen partnere és ezt sem barátok, sem a család nem tudja pótolni. Ellenben számtalan eset mutatja, hogy akár egyedül is jól lehet lenni. Érdemes felfigyelni arra, hogy a közvetlen környezetünkben élő egyedülálló embereknek mire lenne szükségünk tőlünk, hogyan lehetünk támogatóan mellettük.

Amikor friss veszteség árnyékolja be az ünnepet

Legelviselhetetlenebb mégis az, ahol idénre megcsonkult a család, nem lehet mindenki jelen az ünnepi asztalnál. Karácsonykor még nehezebb a gyász, a fájdalom elviselése, éppen ezért megterhelő, szívszorító lehet a gyászoló számára ez az időszak. Friss gyász esetén, amikor ez az első karácsony az elhunyt nélkül, az egyik legnehezebb dolog, hogy minden rá, és a legutóbbi ünnepre emlékeztethet. Fizikailag is fájhat a hiánya, mégis csak az elfogadás segíthet.

Nem érdemes úgy tenni, mintha nem történt volna meg a haláleset, vagy mintha nem hiányozna az elhunyt. A gyerekek előtt is helye van a szomorúságnak, sírásnak, természetes ha beszél a család a  fájdalomról, a veszteségről, tudnak együtt nosztalgiázni. A következő évek ünnepei könnyebbek, hiszen már van megtapasztalása a gyászolónak arról, milyen túlélni azt, ami nem tűnt túlélhetőnek, vagy valósággal elviselhetetlen volt.

Izabella: „Karácsonykor már fél éve gyászoltam az anyukámat. Szépen haladtam az elengedés útján. Az ünnep közeledtével olyan szinten tört rám a gyász összes negatív érzése: a hiány, fájdalom, sóvárgás, bűntudat és mély szomorúság, hogy szinte megbénított. Kisírtam magam és próbáltam megkeresni milyen lelki hagyatékot hagyott itt számomra, mit mondana most nekem ezekben a nehéz percekben. Ezáltal egy belső megnyugvásra nyertem.

Haláleset és válás esetén is fordulópontot az hozhat amikor a gyászfolyamat lezárul és sikerül feldolgozni a veszteséget: elgyászolni a korábbi ünnepeket amikor még teljes volt a család és „megszülni” az új ünneplést, még akkor is ha a karácsonynak örökre része marad a veszteségérzet. Segít, ha sikerül új hagyományokat teremteni, új rendszert vagy akár egy új életet kialakítani.

Fájdalmak és veszteségek újraelevenedése

Sok ember számára azért nem tud örömöt hozni az ünneplés, mert valamilyen korábbi negatív élmény elevenedik fel, mert akkor történt valami fájdalmas dolog, vagy, mert traumatikus gyerekkori élmények törnek fel és esetleg soha nem volt ünnep a karácsony.

Rita: „Nekem a karácsonyról mindig a könnyeim, a szenvedés, a hangos családi viták jutnak eszembe. Apu mindig ivott, Anyu erre kiabált és csapkodott, mi pedig az öcsémmel rettegve vártuk, hogy Apu elaludjon és csend legyen a házban. Utána évtizedekig nem ünnepeltem. Bár a férjem családja által megtapasztalhattam én is az ünnep szépségét, még mindig sokszor görcsbe szorul a gyomrom már az advent közeledtével.”

Az öröm pillanatai

Van ahol pedig eggyel többen ülnek az ünnepi asztalnál: aki idén talált párra, vagy idén született kis jövevény a családba, vagy ahol korábbi konfliktusok oldódtak meg vagy újra egymásra találtak családtagok. Van ahol nem történt fizikai változás, mégis idén másabb tud lenni az ünnep, akár a környezethez és önmagunkhoz való viszonyulás terén.

Mert miért ne élhetnénk meg azzal az önfeledtséggel, felszabadultan az ünnepet, mint ahogy kisgyerekként voltunk erre képesek, vagy ahogy gyerekeink teszik ezt?
Ebben a periódusban próbáljunk önmagunk felé is fokozott szeretettel viszonyulni, időt szánni  elcsendesedni, vagy éppen magunkat megajándékozni. Megélni a saját érzéseinket, figyelni a belső szükségleteinket, elmélyülni lelkünk csendjében. Rácsodálkozni az apró csodákra, az ünnep melegségére. Egyszerűen csak megélni a karácsonyt, az ünneplés misztériumát.

A cikket Szilágyi Zsuzsanna pszichoterapeuta írta. Úgy érzi, hogy segítségre van szüksége lelki problémái leküzdéséhez? Szakemberünk önnek is segít egy teljesebb élet kialakításában! Kattintson ide és foglaljon időpontot négyszemközti online konzultációra.

Szilágyi Zsuzsa OnlinePszichológus.net