Hogyan dolgozható fel, ha testi fogyatékkal születik a gyermekünk?

Hogyan dolgozható fel, ha testi fogyatékkal születik a gyermekünk?

Manapság sok testi fogyatékkal élő embert látjuk a különböző médiumokban, legtöbben mégis próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy velünk ez nem történhet meg. A mi családunkban nem születhet beteg gyermek.

A szülő-gyermek kapcsolat kezdetei

Az anyák leggyakrabban várják gyermeküket, úgy tekintenek rá a terhesség alatt, mint az egyetlen olyan személy, aki születésével a legnagyobb boldogságot tudja adni. Tervezget, türelmetlen és kíváncsi. Ám míg az ép gyermek születése öröm, vidámság a családnak és az anyának, addig a sérült gyermek születése szomorúság és fájdalom. Míg gyermekében anyja normális esetben a jövőjét látja, tervezget, önmegvalósítást remél, büszkeség tölti el, addig sérült gyermek születése esetén anyja kétségbeesik. Gyermekében csak a szenvedést, a kínt látja, nem nyújt örömet gyermekének látványa. Gyakran csak a megbélyegezettségre, a kitaszítottságra tud gondolni. Gyermekét sokkal nehezebb elfogadnia. Ezek a gondolatok ráadásul gyakran tudattalanok. Ugyanakkor az anyában, mivel már személyisége kialakult, benne van az az interiorizált, ösztön törekvéssé alakult követelmény, hogy az anya szeresse gyermekét.

A fogyatékos gyermek jelenléte hatalmas terhet jelent az anyának és egyben az egész családnak. Ez a teher szinte alig, vagy néha nem is elviselhető.

Hogyan reagálhat a szülő a gyermek egészségkárosodására?

A fogyatékos gyermek esetében az anya kétféle hibát követhet el. Elsőként is túlzott gondoskodással elkényezteti, mindenben kiszolgálja gyermekét. Ennek hatására a gyerek egyrészről teljesen önállótlan lesz, a másik probléma, hogy a gyermek úgy fogja érezni, hogy sajnálják. Az önálló tevékenységektől szándékosan visszatartják. Így a túlzott segítségnyújtás is negatív tükörré válhat, hisz a fogyatékos gyermek úgy fogja gondolni, hogy ő semmire sem alkalmas. Az anyához nagy valószínűséggel ambivalens módon fog kötődni. Sok helyzetben maga az anya viselkedése is ambivalens, hiszen elkeseredett gyermeke sérülése miatt, nem tudja ezt a traumát feldolgozni. Mivel leplezni próbálja ezeket az érzéseket, bűntudatból kényezteti gyerekét.

Ezeken a problémákon kívül még okozhat szenzoros deprivációt is az a magatartás, hogy túlzottan féltik és magukhoz láncolva mindenben kiszolgálják a gyereket. A szenzoros depriváció érzékleti ingerektől való megfosztottságot jelent. Az érzékszerv által kialakult pszichológiai üres mező, vákuum, amit a gyermek az önálló felfedezésekkel, a többi érzékszerv fejlesztésével pótolni tudna, ha hagynák. A másik leggyakoribb helytelen viselkedési mód, amikor az anya nem törődik gyermekével, elhanyagolja. Ebben az esetben sem alakulhat ki biztonságos kötődés. Gyakran előfordul az, hogy a szülők intézetbe adják a gyereküket.

A gyermek fogyatékossága súlyos veszteség

fogyatékos gyermek


Jó esetben az anya el tudja fogadni fogyatékos gyermekét úgy ahogy van, s őt is a család egyenjogú tagjának tudja tekinteni. Ne élvezzen előnyöket más családtaggal szemben, de hátrányai se legyenek pusztán a fogyatékosság miatt. Az anyára még jellemző egy bizonyos viselkedési mód. Akár fogyatékosan született gyermeke, akár később korban vált azzá, a fogyatékosság „felfedezése” után az anya örök csecsemőként fog rá tekinteni.

Hogyan dolgozhatja fel a szülő ezt a veszteséget?

Az elfogadás útját Kálmán Zsófia másképp írta le. Az ő gondolatmenete szerint a fogyatékos gyermek születésekor az anya egy egyfajta „bánat utcára” lép, ahol végig kell mennie, s eközben különböző szakaszokon esik át.

Az első szakasz a magány szakasza. Ugyanis az ép gyermek megszületésekor a rokonság, a barátok, az ismerősök látogatóba jönnek, szinte „csodájára” járnak az újszülöttnek. Fogyatékos gyermek születésekor ez másképp van. A rokonság, a barátok, ismerősök nem akarnak alkalmatlankodni, nem akarják látni az anya szomorúságát. Úgy érzik, hogy jobban teszik, ha távol maradnak.

A következő szakasz a tagadás szakasza. Ilyenkor az anya próbálja leplezni saját szomorúságát és közben a gyerek problémáit is részben, vagy teljes egészében tagadni próbálja.

Ezek után jön az okok és a bűnbakok keresése. Itt az utolsó szakasz előtt kitérnék arra, hogy az anya nem csak kétféle elhárító mechanizmust alkalmazhat fájdalmának elfojtására. A tagadás- amely révén minden bajt, köztük a betegséget is letagadja- tűnik a legegyszerűbbnek. Használhat még projekciót, ahol is a fájdalmat és vele együtt a betegség kialakulásának felelősségét át projektálja egy másik személyre. Leggyakrabban az orvos és az apa áll a célkeresztben. Az orvos azért, mert talán tehetett volna ellene, vagy tehetne a jelenben a gyerekért. Az apa pedig pusztán génjei miatt is lehet hibás. A harmadik elhárító mechanizmus a reakcióképzés. Az anyának bűntudata van gondolatai és érzései miatt. Ennek következtében azzal próbálja elfojtani őket, hogy kényezteti gyermekét, amiben csak tudja és mindent megad neki. Főleg anyagiak terén. Ezáltal megnyugszik.

Az utolsó szakasz a „bánat utcáján” az alku szakasza. Ebben a szakaszban az anya megpróbál alkut kötni Istennel, az élettel, a sorssal. Felajánl mindent, amit csak tud: saját egészségét, saját szemét, sőt akár életét is. Ha az anya ezeken a belső konfliktuson át tud jutni, akkor képessé válhat, hogy elfogadja gyermekét olyannak, amilyen.

Milyen jelek utalnak arra, hogy az érzlemi feldolgozás nem történt meg?

Vannak esetek, amikor nem tudja a veszteséget elfogadni a szülő, ezért a saját életútját változtatja meg. Létre jöhet egy olyan attitűd, hogy „megmutatom a világnak, hogy mit nevelek belőle”. Egy másik helyzetben pedig az anya belsővé teszi a problémát, ahelyett hogy külsőleg fogadná el, vagy harcolna vele. A belsővé tett probléma így már az övé és ebben az állapotban folytatja tovább a küzdelmeket. Sokan iskolákat, egyesületeket, segítő szervezeteket alapítanak, módszereket fejlesztenek ki. Annak ellenére, hogy ezek gyakorta nagyon hasznosak és fontosak. Az anya nem saját ambícióját követi, hanem gyermeke állapota ösztönzi.

Következő cikkünkben arról szólunk, hogyan reagál a tágabb család a fogyatékkal született gyermekre.

Balogh Ádám pszichológus


A blogbejegyzést Balogh Ádám írta, akihez az alábbi linken tud időpontot foglalni négyszemközti online konzultációra.

Felhasznált irodalom:

Illyés Gy., Illyés S., Jankovich L., Lányi M. (1987): Gyógypedagógiai pszichológia. Akadémiai kiadó, Budapest

Kálmán Zs., Könczei Gy. (2002): A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris Kiadó, Budapest, 20-121 old., 363-493 old.

Kálmán Zs. (2004): Bánatkő. Sérült gyermek a családban. Bliss alapítvány Budapest

Pálhegyi F. (1981): Fejezetek a vakok pszichológiájához. MVGyOSz., Budapest

Pálhegyi F. (1998): A gyógypedagógiai pszichológia elméleti problémái. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Pálhegyi F. (1999): Személyiséglélektani kalauz. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 86-93 old.