Rituálék szerepe az emlékezésben – 7 lehetőség, hogy segítsünk a gyermeknek a veszteséggel való megküzdésben

Rituálék szerepe az emlékezésben – 7 lehetőség, hogy segítsünk a gyermeknek a veszteséggel való megküzdésben

Egy anyukás csoportban tették fel a kérdést: Vajon mi megy át a gyerekeknek abból, ha foglalkozunk a múlt veszteségeivel? Hogyan értik meg ők azokat a történelmi fájdalmakat vagy éppen a családi múltbéli veszteségeket, dédik vagy távoli nagyszülők halálát? Van-e értelme ezzel foglalkozni?

Ma már egyre inkább kezd ismert lenni, vagy mondhatjuk úgy, hogy újra egy fontos szempont lenni az úgynevezett „transzgenerációs hatás” (gondoljunk csak Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors népszerű könyvére). Ez azt jelenti, hogy a generációkon keresztül is hatnak azok a fájdalmak, amiket nem lehetett vagy nem tudtak úgy feldolgozni az ősök csak esetleg hagyomány teremtés útján, szavak nélkül valahogy átadni a következő generációnak.

Terápiás munkában sokszor tapasztaljuk, hogy olyan mélyről jövő minták hagyományozódnak át, aminek a tudatosítása során új helyre lehet helyezni azokat a fájdalmakat. Gondoljunk csak a háborúk, éhínségek miatt kialakult „ne dobjuk azt ki” „jó lesz az még valamire” hozzáállásra, ami a mai korban furcsaságnak tűnik, hiszen szinte bármihez hozzá lehet jutni.

A gyermekek mégis valahol át tudják venni ezt az ősi szorongást, amit a nagyszülők, dédszülők éltek át, azonban ha nincsenek rá szavaink, hagyományaink, kereteink, akkor előfordulhat, hogy ezek a mélyről jövő érzések teljesen más területre vetülnek ki a későbbi életükbe anélkül, hogy értenék, tudnák, mi is az alapszorongásuk forrása. Tehát azt mondhatjuk, az érzelmeknek megfelelő helyen szükséges teret adni és segíteni átélni vagy újraértelmezni a múltban történt veszteségeket.

A rituálék, hagyományok szerepe

A rituálék, hagyományok szerepe ebben nagyon fontos, egyrészt nyújtanak egy támpontot, kapaszkodót, ami mindenképpen oldja a veszteségekhez, traumákhoz kapcsolódó szorongást, másrészt egy prevenciós, betegségmegelőző jelleggel is segítheti az emberek életét.

Gondoljunk csak a gyertyagyújtás szerepére, amikor gyászmunka során a szinte elviselhetetlen fájdalmakat a gyertya segítségével éljük túl, vagy a még néhány helyen ma is segítő sirató asszonyok fontos szerepéről az elengedésben, szerettünk „útra bocsátásában”.

Az életnek tehát elkerülhetetlen része a tragédia, a veszteség, a betegségek, amitől sajnos gyermekeinket sem tudjuk elszeparálni, hiszen ők is az élet részei, ők is élnek, ők is éreznek. Velünk vannak például, ha egy barátunk meghal és mi szülők mély fájdalmat élünk át, jelen vannak a családi kedvencek halálakor.

Közös alkotás és mese, mint eszközök

A veszteség nyomán érzett mély fájdalom, szívfájdalom, düh és bizonytalanság – vagy az a szorongás, amelyet akkor tapasztalunk, amikor felkészülünk arra, hogy elbúcsúztassuk szeretteinket – a túl sok összetett érzelem nagyon megterhelő lehet nekünk felnőtteknek is. És amellett, hogy a saját bánatunkat kezeljük, segítenünk kell a gyermeket is bánatának feldolgozásában. Hogy a fájdalmas és nehéz érzelmeiket hogyan tudják kezelni, az életükben a megfelelő helyre tenni, ebben a folyamatban különböző eszközökkel segíthetünk nekik. Ilyen eszközök lehetnek például a mesék olvasása vagy közös saját mese alkotása, a művészeti alkotások (rajz, festés, montázs készítés akár téma mentén), a tánc, éneklés és a rituálék, különböző régi hagyományok átadása (pl. temetőben a sírhelyhez virág és gyertya) és közös új szokás kialakítása (pl. az elvesztett szeretett személy kedvenc ételének elkészítése).

Hogyan segíthetünk a gyermekeknek gyász vagy veszteség esetén?

1. Biztonságot nyújtani a megszokott határokkal és a rutinokon keresztül

Amikor egy gyermek világa a veszteség révén felfordul, következetességet szükséges biztosítanunk, minden területen, ahol csak lehetséges.

A megszokott, jól felépített menetrend fenntartásával biztonságérzetet adunk gyermekeinknek, és tudatjuk velük: “Számíthattok rám.” Hacsak másként nem kérik a gyermekek, ugyanúgy vigyük tovább a megszokott külön edzésekre, foglalkozásokra.

Sokkal hasznosabb megtartani a család szokásos szabályait és következményeit, a világos elvárások mentén komfortosabb marad a gyerek élete a nehéz helyzetben is. A gyerekek szeretik tudni, hogy valaki figyel a fejlődésükre és a védelmükre – még akkor is, ha úgy tűnik, próbálja a határokat feszegetni.

Azonban mindig vegyük figyelembe, hogy a gyermeknek a körülmények függvényében egy kicsit nagyobb rugalmasságra lehet szüksége. De általában tartsunk annyi következetességet szülőként, amennyit csak tudunk ebben a helyzetben.

2. Szeretet és figyelem

Az adleri pszichológia meggyőződése, hogy minden gyermeknek éreznie kell a családi egységhez tartozás érzését és jelentősnek kell éreznie magát. Ha egy gyermek elveszti szülőjét vagy rokonát, akire erősen támaszkodott, akkor a saját helyét a világban is megkérdőjelezheti, egy teljesen új családi dinamika kialakulásához pedig időre van szükség. A hirtelen veszteségben napi egy-egy alkalomra tudatosan figyeljünk felnőttként a gyermekkel együtt töltött időben, amikor célzottan vele foglalkozunk, akár csak úgy, hogy eltereljük a figyelmét egy közös programmal vagy úgy, hogy megválaszoljuk a kérdéseit a gyermeknek.

Értelmileg könnyen megérthető, hogy gyermekünk szomorúságát extra adag szeretettel, és odafigyeléssel kell leküzdeni. Azonban érzelmileg, ha magunk bánatosak vagyunk, akkor akaratlanul is előfordulhat, hogy nehéz kapcsolódni a gyermekkel, így bizonyos területekre előfordulhat, hogy nem sikerül úgy figyelni, mint szeretnénk. Ilyenkor ne marcangoljuk magunkat, hanem önmagunkkal kapcsolatban is legyünk türelmesek.

A legfontosabb talán: a gyászolási folyamat során követnünk kell a gyermek ritmusát. Például ha a szokottnál jobban egyedül akar maradni, engedjük meg ezt is. Csak biztosítani szükséges arról, hogy tudja a gyermek, amikor készen áll, akkor ön rendelkezésre áll annyi szeretettel és figyelemmel, amennyit csak szeretne.

3. Bizonyos elvárások elengedése

A gyászmunka rendkívül változatos, ahány gyermek, annyi lehetséges gyászfolyamat van. Míg az egyik gyermeknek jót tesz és szívesen tanul ebben az időszakban, a másik lehet, hogy teljesen elhanyagolja az iskolát és talán évismétlésre is kényszerül majd a lelki folyamatok hatására. Az egyik gyermek szüntelenül beszélni akar az elhunytról, a másik kerüli a témát.

A következetesség ugyan fontos a szabályok és rutinok tekintetében, azonban az elvárásokat rugalmasan kezeljük. Az iskolai előrehaladás, az alvás és étvágy felborulása, a hangulat ingadozása és az apátia is gyakori reakció a gyászra. Sok esetben előfordul, hogy visszaesést tapasztalunk a fejlődésben: a már szobatiszta 4 évesünk újra bepisil vagy az iskolásunk viselkedik úgy, mint korábban az óvodában volt jellemző rá.

Az is előfordulhat, hogy egy teljesen ártalmatlan dolog vált ki a gyermekből indulatokat, ilyenkor is segítenünk kell neki megfogalmazni az érzelmeit, indulatait.

Azonban ha túlságosan súlyosak, elhúzódnak a gyász tünetei, agressziót, önbántalmazást tapasztalnak, mindenképpen fontos szakember, orvos, pszichológus segítségét kérni, konzultálni!

4. Az érzelmi munka megmutatása és kezelése

Ha nekünk felnőtteknek nem sikerül kifejeznünk bánatunkat, előfordulhat, hogy gyermekeink sem hajlandók kifejezni bánatukat.

Az érzelmek modellezése megtanítja gyermekeinket, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „Nagyon szomorú vagyok ma”, megpróbálhatjuk azt mondani, hogy „szomorú pillanatom van” Vagy ahelyett, hogy “igazán magányosnak érzem magam a mi (szerettünk) nélkül”, azt mondhatjuk, hogy “ma sokat gondolok és emlékszem (szeretett személyünkre).”

Nyugodtan kimondhatjuk és kimutathatjuk a fájdalmunkat! Segítsünk a gyászoló gyerekeknek, tanítsuk meg nekik, hogy a fájdalmat is lehet kezelni – bármennyire is hihetetlennek tűnik ez néha.

Segítenünk kell őket abban is, hogy egészséges módszereket találjanak bánatuk kifejezésére. Például gyere, olvassunk egy mesét vagy közösen gyújtsunk meg egy gyertyát (Fontos, hogy ez mindig felnőtt jelenlétében történjen, a fokozott biztonság a gyász alatt még fontosabb, hiszen az érzelmi beszűkültség miatt a balesetek gyakoribbak lehetnek!)

5. Gyász és harag kiadásának lehetőségei, a megkönnyebbülés segítése

Az életben néha bele kell üvöltenünk egy párnába, vagy beleütni a bokszzsákba. Amikor a bánat, a szorongás és a harag elviselhetetlenné válik, hasznos, ha biztonságos és hatékony módszereket javasolunk a gyermekek számára. Akár egy fizikai edzés, vagy egy papírdoboz, régi újságok széttépése, összetaposása, „elpusztítása” segíthet az érzelmi megkönnyebbülésben, zene hallgatás és „üvöltés”, énekélés is jó feszültség levezetés lehet, a gőz kiadásának egy-egy módjai.

És mivel a kisgyermekek gyakran játék révén értik meg bánatukat, ez azt jelenti, hogy a nehéz helyzeteket akár a játék közben eljátssza pl. a kórházban a nagymamával milyen volt, vagy hogy ki mit mondott a temetésen. A gyermek korának és szintjének megfelelően lehet beszélgetni a bánatról, halálról, azonban ha a szavak nehezen is mennek, a non-verbális eszközökkel, alkotásokkal kifejezhetők a nehezen megfogalmazható érzelmek. Legyen szó a napilapban történő vers vagy napló írásról, ujjfestésről, vagy a középiskolás együttesben való zenélésről, a kreatív kifejezés kiváló kiindulópont a bánathoz.

A kreatív áramlás szinte testen kívüli, meditatív élmény lehet. Egy-egy pillanatra akár el is felejthetjük önmagunkat és fájdalmunkat. Bátorítsuk a gyerekeket, hogy bánatukat valami értelmessé és széppé változtassák. Ha vannak olyan elfoglaltságaik, amelyekért rajonganak, például kosárlabda, tánc, vagy akár a LEGO játékok, javasoljuk, hogy koncentráljanak ezekre a tevékenységekre, és öntsék át érzelmeiket a gyakorlatukba.

Lehet bátorítani a gyermekeket, hogy alkossanak valami szépet valamelyik ruha vagy tárgyból, ami az elhunyt szerettünkké volt. Sokszor a szerettünk valamelyik ruhadarabját jó érzés felvenni, megtartani a gyászfolyamat során, ezek elfogadható furcsaságok.

Temetések és rituálék

Az emberek többnyire vitatják, hogy helyénvaló-e a gyerekeket temetésre vinni, hiszen meg akarjuk védeni gyermekeinket a fájdalomtól. Életkoruktól függően azt is megkérdőjelezhetjük, hogy képesek-e teljes mértékben kezelni és / vagy megérteni a halált és a bánatot.

Azonban ezzel a hozzáállással alábecsüljük a gyermek erejét és érzelmi intelligenciáját.

Lehet, hogy a gyerekek ártatlanok, de meglehetősen ellenállóak is. Annak ellenére, hogy a temetéseken és a szertartásokon fájdalmas lehet részt venni, ez mégis egy társadalmi módja annak, hogy megünnepeljük az elmúlt személy életét. Ezek az események lehetőséget kínálnak arra is, hogy a családtagok együtt kifejezhessék bánatukat és elbúcsúzzanak az elhunyttól. A gyerekek ugyanúgy megérdemlik ezt az esélyt, mint mindenki más. Másrészt ezekből a rituálékból és folyamatokból is megismerik az emberséget.

Azonban semmiképpen ne kényszerítsük a gyermekünket arra, hogy jöjjön a temetésre, de ne is tartsuk távol, beszéljünk vele korának megfelelően, hogy mennyire szeretne részt venni rajta.

6. A gyermek bűntudatának enyhítése

Legyen szó válásról, vagy szülő vagy barát korai haláláról, sok gyermek érez ok nélkül felelősségét a veszteségért.

Az ok nélküli bűntudat bárkiben megjelenhet, aki éppen gyászol. Magunkat hibáztatjuk, és évekbe telik megérteni és elfogadni, hogy valójában nem mi voltunk a hibásak. A gyerekek sem különbek. Tudatni kell velük, akár többször is. hogy semmilyen módon nem okozhatták ők és soha nem a gyermek a felelős egy válás vagy haláleset miatt.

7. Külső erőforrások, segítők keresése

Nem számít, milyen bánattal néz éppen szembe gyermeke, bíztassuk őt arra, hogy külső segítséget igénybe lehet venni: gyásztanácsadó, tanácsadó, pszichológus, támogató csoport lehetőségeit felajánlhatjuk számára is.

A rokonok és barátok extra gondozást és támogatást nyújthatnak – különösen azok a felnőttek és barátok, akikhez a gyermek közel áll. Ne felejtsük, a közösségnek hatalmas megtartó ereje van!

Mi is számít igazán az életben?

Minden veszteségélmény hoz magával változást, ami pedig magában hordozza a fejlődés lehetőségét is. A gyászfolyamat alatt sok mindent átgondolunk, pl. önmagunkhoz és másokhoz fűződő kapcsolatunkat.
A szomorúságnak legalább egy pozitív mellékhatása van, azon túl, hogy erősebbé és inspirálóbb kreatív emberré tesz minket; emlékeztet bennünket arra, hogy mi számít igazán ebben az életben.

Ezekkel a megküzdési stratégiákkal a gyászoló gyerekekre összpontosíthatunk. Viszont veszteség esetén önmagunknak is hasznos lehet a szakszerű segítség, az önismereti munka, hogy ez által a gyermekeinknek is hatékonyabban segíthessünk.

Nem lesz könnyű, bármit is csinálunk. Időbe fog telni – ki tudja meddig -, és a bánat egy kis része soha nem múlik el.

A gyász folyamat általában 1-1,5 évig tart, sokféle érzéssel. Azonban ha úgy érzi, hogy elhúzódó, kezeletlen gyász van a környezetében élő gyermeknél, akkor külső tanácsadó, terapeuta segítségét ajánlott igénybe venni.

Forrás és ajánlott irodalom

When Children Grieve: 7 Strategies to Help Them Cope

Polcz Alain: Meghalok én is?

Filep Orsolya Veronika gyermek klinikai szakpszichológus és mentálhigiénés szakember

A blogcikket Filep Orsolya Veronika klinikai szakpszichológus írta,
 akihez itt tud időpontot foglalni négyszemközti online konzultációra.