Sportsérülés után – átállás civil karrierre

Sportsérülés után – átállás civil karrierre

Mit él meg egy sportoló, ha lesérül? Hogyan reagál, ha véget kell vetnie a sportnak? Mi segíti át a nehézségeken? Milyen átmeneti helyzetek vannak egy versenysportoló életében? Ezekre a kérdésekre keressük a választ jelen blogbejegyzésünkben.

Két nagy kérdés merül fel a témával kapcsolatosan:
1. önkéntes-e a visszavonulás;
2. tervezett volt- e?

 Amely mindezt befolyásolhatja: sporttól független hatótényezők, amelybe beletartozik pl. az életkor, iskolázottság, anyagi háttér, család és a társas hálózat is.

I. A sportkarrier vége, mint egy egyszeri történés

A sportkarrier végével foglalkozó kutatások eleinte a versenysportból való visszavonulásból, illetve a fiatal sportolók lemorzsolódásából származó distressz élményt vizsgálták. (Wylleman, Alfermann, Lavallee, 2004). A sportolás befejezésének mindkét fajtájára úgy tekintettek, mint egy egyszeri, mindent befejező történésre. A legkorábbi tanulmányok rendre a sportolók negatív, sőt olykor traumatikus élményeire koncentráltak, valamint ezen traumatikus élmény hatásait vizsgálták a sport utáni életben, beleértve az alkohol és egyéb szerhasználatot, akut depressziót, evési zavarokat, személyiségzavarokat, csökkent önbizalmat és az öngyilkossági kísérleteket.

Az aktivitás elmélet – más néven – helyettesítés elmélet szerint a karrierzárás úgy történik, hogy az elvesző, befejeződő szerepeket az egyén új szerepekkel, feladatokkal helyettesíti, így a teljes aktivitás fennmarad, csak más formában. Az elveszett célokat új célokkal kell helyettesíteni, hogy az egyén az aktivitási szintjét összességében megtarthassa.

Sportpszichológiai szempontból a sportolókat tekintve ez időnként úgy értelmezhető, hogy a visszavonulásuk után már nem is foglalkoznak velük, a vezetők nem figyelnek már úgy rájuk az egyesületükben. Amennyiben a visszavonulás önkéntes volt, úgy a következményei kevésbé lesznek súlyosak, mert ekkor a kezükben érzik a sorsuk feletti irányítást a sportolók.

A karrierzárás lépései

A szakemberek ugyanolyan szakaszokat ismertek fel a sportolóknál a karrierzárás során, mint amilyet Kübler-Ross (1969) gyászreakció esetén.

  1. Tagadás
  2. Düh, harag
  3. Alkudozás
  4. Depresszió
  5. Elfogadás vagy belenyugvás

A sportolóknál viszont előfordulhat az, hogy hol az egyik, hol a másik szakaszra váltanak, és a reakcióik ettől függően változhatnak (és nem a szakaszok eredeti sorrendje szerint), függetlenül attól, hogy a bennük lévő gyászfolyamat magukban játszódik-e le, vagy esetleg nyilvánosságot is kap.

(A sportoló akkor is keresztülmegy ezeken a szakaszokon, ha lesérül.)

A „tagadás és izoláció” szakaszában eleinte nem veszik tudomásul sportolói pályafutásuk elkerülhetetlen végét. A düh szakaszban zavartak és ingerlékenyek lesznek a teljesen megváltozó körülményektől. Az „alkudozás” fázisában igyekeznek különféle engedményeket kiharcolni karrierjük folytatása érdekében. A „depressziódistressz reakció a visszavonulásra, míg az „elfogadás” szakaszában végül szembenéznek, és elfogadják sportpályafutásuk végét.

Glaser és Strauss (1965) 4 különböző szintet különítettek el azzal kapcsolatban, hogy mennyire vannak tudatában annak a sportolók, hogy a karrierjük a végéhez közelít.

  • Zárt tudatosság: amikor a sportoló nincs tudatában azoknak a terveknek, hogy a vezetőség nem hosszabbít velük szerződést, vagy „eladja” őket. Mivel nincs kommunikáció, így a bejelentéskor gyakran meglepődnek, vagy akár sokk-ként is érheti őket a hír. 
  • Gyanakvás: ekkor a sportoló már az edzőkkel vagy a vezetőséggel kialakult személyes kapcsolatán érzi, hogy valamilyen negatív kimenetelű változás fog hamarosan történni. Pl. abból lehet ilyenre következtetni, amikor azt észlelik, hogy az edző vagy a vezetőség részéről szegényesebb a kommunikáció, megváltozik a non-verbális kommunikáció, amikor a sportoló jelen van.  
  • Kölcsönös áltatás: ez egyfajta látszatkeltés, a sportolót ugyan még foglalkoztatják, de tulajdonképpen már minden érintett (edző, tréner) tudja, hogy a sportoló karrierje hamarosan véget ér, függetlenül attól, hogy a sportoló jól vagy rosszul teljesít. Vagyis csinálhat akármit, a klubból, csapatból akkor is elküldik…
  • Nyílt tudatosság: ez az a szint, amikor mind a sportoló, mind a staff tisztában van azzal, hogy a karrier vége elkerülhetetlen, és ezt mindenki be is ismeri.

Sinclair és Orlick (1993) szerint: minden karrierzárás magában hordozza a krízis vagy a megnyugvás esélyét, de akár mindkettőt is egyszerre. Az, hogy melyikben végződik, attól függ, hogy a sportoló maga hogyan észleli ezt a szituációt. Ahogyan a sérülésnél, a karrierzárásnál is megfigyelték, hogy a társas támaszt nyújtó rendszereknek nagy szerepük van. Azon belül is kiemelik, hogy az edzőknek és a sport szövetségeknek nagyobb szerepet kellene vállalniuk abban, hogy a sportolót felkészítsék arra, hogy a magas szintű versenysportból egyszer majd vissza kell vonulnia.

A zavartalan visszavonulást elősegítheti az, ha a klub még a játékosok visszavonulása után is tartja velük a kapcsolatot úgy, hogy bevonják őket különböző tornákba, közszerepléssel járó eseményekbe, vagy úgy, hogy felhasználják a szaktudásukat és tapasztalataikat a felkészítésben és az edzéseken.

A sportkarrier végéhez érve…

1986-ban Werthner és Orlick azonosított 7 olyan faktort, melyek meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a sportkarrier befejeződött (a vizsgálatban 28 kanadai olimpikon vett részt):

  1. Új fókusz: más tevékenység, amelyre figyelmet és energiát fordítottak
  2. Annak az érzése, hogy elértek valamit: a kitűzött célok elérése (pl. medál) elősegítette a karrierzárást
  3. Edzők: vagy nem volt megfelelő edző, vagy az edzővel való konfliktusok vezettek a záráshoz.
  4. Sérülés, egészségügyi probléma
  5. Politikai, sportegyesületi problémák
  6. Anyagi gondok : a folyamatos készülés költségeit nincs ki fedezze, nincs támogatás
  7. Család és barátok támogatása

A 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os módozatok általában negatív karrierzárással járnak, míg a másik három pozitív kimenet, ami nem is terheli meg annyira a sportolót pszichésen.

A karrierzárás leggyakoribb okai:

Összefoglalva a kutatási eredményeket, azt láthatjuk, hogy 4 olyan ok van, ami miatt a leginkább lezárul egy sportolói karrier. Ezek a karrier szempontjából végzetes sérülések, a kor, a kiszelektálódás és az önkéntes befejezés.

  •  A karrier szempontjából végzetes sérülés gyakran váratlanul és hirtelen éri a sportolót, amire nem igazán vannak felkészülve lelkileg. A kutatások során azt találták, hogy igazából egy sérülésnek nem kell nagyon súlyosnak lennie ehhez.
  •  A másik fontos tényező az életkor. Egy bizonyos kor után a teljesítmény akarva-akaratlanul hanyatlani kezd, ráadásul emellett idővel változtathat a motivációs bázis és a szociális státusz (család, gyerekek, stb.) is, melyek együttesen csökkentik annak a valószínűségét, hogy a sportoló folyamatosan magas szinten tudjon teljesíteni.
  •  A harmadik ilyen tényező a kiszelektálódás, melyben a képességeken kívül nagyon nagy szerepe van magának az életkornak is.
  •  Az önkéntes befejezés a legjobb módja a karrierzárásnak. Hátterében általában személyes okok húzódnak, mint pl. anyagi nehézségek, vagy több időt akarnak tölteni a családjukkal, esetleg nincsenek megelégedve eddigi életükkel, stb..

II. A sportkarrier abbahagyása, mint átmenet

A sportpszichológusok újraértelmezték az „átmenet modellek” definícióját, az átmenetet úgy határozták meg, mint egy eseményt, vagy egy esemény hiányát, ami megváltoztatja az egyén önmagáról és a világról alkotott feltételezéseit, és ez ennek megfelelő változásokat követel meg a személy viselkedésében és kapcsolataiban (Wylleman, Alfermann, Lavallee (2004).

Sussmann Analitikai Modellje (Sussman, 1972 idézi: Wylleman, Alfermann, Lavallee (2004)), vagyis az átmenethez való humán adaptáció modellje alapján, az átmenetet három tényező összefüggése határozza meg:

  • az átmenetet átélő személy jellemzői
  • a szóban forgó átmenet észlelése
  • az átmenet előtti és utáni környezet jellemzői.

Berczik szerint az átmenetekkor a sportolók nehézségek egész sorával szembesülnek, ugyanakkor ezekre a nehézségekre akár fel is lehet készülni a sportpályafutás utáni élet tervezésével (Berczik, 2002).

Átmenetek a sportkarrierben:

Az Európai Sportpszichológiai Szövetség (FEPSAC) úgy definiálja a sportkarriert, mint az egyén több éves sport-aktivitása, amely magas sportteljesítmények elérésére és a sporton belüli önfejlesztésre irányul (idézi: Erpicˇ, Wylleman, Zupancˇicˇ, 2004). A sportkarrier azonban nem értelmezendő egy homogén entitásnak, miután sok kisebb szakaszból áll. Mindegyik szakaszhoz, beleértve a sportkarrier-átmenetet és a sport utáni élethez való adaptációt, hozzá tartozik egy sor követelmény, amely megkívánja a sportolótól a hozzá való alkalmazkodást, így definíció szerint értelmezhető úgy is, mint átmenet.

III. Életút perspektíva

Bebizonyosodott, hogy a sportolók életükben számos átmenettel szembesülnek (Wylleman, Alfermann, Lavallee (2004), és ez szükségessé teszi a sportkarrier holisztikusabb megközelítését. A sportpályafutás így leginkább egy életút-szemléleten keresztül vizsgálható, amelyben benne foglaltatik az átmenetek számos volta.

Az élet területein bekövetkezett átmenetek gyakran párhuzamosan zajlanak, és az ember életében történő jelentős váltások is egymáshoz közel eshetnek. Ám még átfogóbban szemlélve ezt a megközelítést, a személy pszichés immunkompetenciája az, ami meghatározhatja nemcsak a sportban, de az élet minden területén fellépő változásokhoz való alkalmazkodás milyenségét.

Intervenciók a sportkarrier végének átmeneti szakaszában lévő sportolókkal

A sportolók, és sportpszichológusok figyelme minél inkább irányult a sportkarrier abbahagyásának időszakára, úgy nőtt meg az igény az intervenciókra is. A pályafutás végét traumatikus élményként kezelő elméletek terapikus intervenciókat javasolnak, fókuszban a kognitív újra-strukturálással, stressz menedzsmenttel, érzelemkifejezéssel (Taylor & Ogilvie, 1994).

További intervenciós stratégiák visszavonulás utáni alkalmazkodást projektív technikákkal (e.g. Bardaxoglou, 1997 idézi: Wylleman, Alfermann, Lavallee (2004), pszichoanalízissel (Chamalidis, 1995 idézi: Wylleman, Alfermann, Lavallee (2004), információfeldolgozási megközelítéssel, mentorálással, valamint az egzisztenciális pszichológiai irányzattal próbálják elősegíteni (Lavallee, Nesti, Borkoles, Cockerill és Edge, 2000; Wylleman et al., 1999 idézi: Wylleman, Alfermann, Lavallee (2004).

Egy másik megközelítésben az átmenetben lévő sportolókkal számvetést készítenek, amelyben a problémás életeseményre adnak magyarázatot, meghatározzák, leírják, és érzelmileg lereagálják. A számvetésen keresztül konfrontálódhatnak mentálisan, a karrier átmenettel kapcsolatos élményekkel.

Egyéni tanácsadásban mindenképpen segíteni kell a sport abbahagyásának küszöbén álló sportolókat, hogy hogyan fejlesszék én-identitásukat, és komplexebb énképet tudjanak kialakítani a sportolói identitástól független én-részekkel. Segítségre szorulnak továbbá a társas támogatottságban bekövetkező változásokkal való megküzdésben, ugyanis a sporthoz köthető szociális kapcsolatok megváltoznak. Alapvetően szükséges a sportoló alkalmazkodását elősegítendő a megküzdő képességük fejlesztése, valamint a kontrollérzet elősegítése is. A tanácsadás segítségével lehetnek képesek felismerni az olyan értékeiket, amelyek átvihetők a versenyzés utáni életbe.

A szakemberek abban egyöntetű véleményt alkotnak: minél erősebb a sportolói identitás, annál több probléma merülhet fel a sportolói karrier zárása alatt és után. A sportkarrier során ez egy nagyon fontos tényező, hisz ennek köszönhetően lesz valakiből „igazi” sportoló, ennek köszönhetően fogja komolyan venni a felkészüléseket, a normáltól eltérő életmódot (táplálkozás, egészség, stb.), és ettől lesz magabiztos. Viszont ha egy ilyen túl erős sportolói identitáshoz egy negatív karrierzárás párosul (sérülés, kiszelektálódás), akkor a karrierzárás igen nehéz folyamattá válhat. Az ilyen ex-sportolók ugyanis kevesebb alternatívával rendelkeznek az életükre vonatkozóan, és elégedetlenekké válhatnak. Az önértékelés, sportkarrier a sportteljesítmény mentén történik. Amennyiben a visszavonult sportoló nem tudja magát csak a sporthoz mérni, nincs más viszonyítási pont, az distresszhez vezet.

A megküzdési mechanizmusokat vizsgálva: akik magas szintű megküzdési mechanizmusokkal rendelkeztek, azok könnyebben zárták a sportkarrierjüket, míg a többiek problémákkal küszködtek, számos sportoló pedig egészen az alkoholizmusba menekült. Itt hangsúlyozzuk ki azt is, hogy ugyanúgy, ahogy a sérüléseknél, a sportkarrier sikeres zárásánál is nagyon fontos szerepe a társas támasznak, tehát a családnak, barátoknak, csapattársaknak, edzőknek. Cél: hogy az éppen karrierzáró sportolók ne szűküljenek be, hanem minél több lábon tudjanak állni. Segítségnyújtás a kettős karrier építésében fontos tényező lehet a közös munkában. A pályaorientáció ennek a része az esetükben.

A sportszakpszichológus feladata

Azoknál a sportolóknál, akiknél ez a fajta szemlélet már túl késői lenne, vagy már egyenesen ott tartanak, hogy hamarosan a karrierjük végéhez érnek, kihangsúlyozzák a sportpszichológusok szerepét, akiknek elsősorban tisztázni és módosítani kell az éppen változásban lévő értékeket, prioritásokat, érdeklődési köröket és célokat.

 Szélesíteni kell a sportoló identitását és szerep repertoárját úgy, hogy közben fent kell tartani, vagy még erősíteni is az önbizalmát, és azt, hogy értékesnek érezze önmagát. Továbbra is hangsúlyozásra kerül a társas támasz fontossága. Mivel ugyebár a karrierzárás egyfajta krízisként csaphat le, így a terápiás technikák közül az újra-keretezést, stressz csökkentő technikák alkalmazását említik, illetve annak fejlesztését, hogy a sportoló ki tudja fejezni az érzéseit. A sérüléssel kettészakadt karrier esetében említik még a Saphiro-féle szemmozgásos deszenzitizációt.

Összefoglalás

A karrier lezárásának okai lehetnek: 

  • Életkor: elsődleges oka a karrier lezárásának, idősödő sportoló nem annyira érdekes a médiának és a rajongóknak
  • Sérülés: Komoly vagy krónikus. Pszichológiai következményekkel is jár (szorongás, kontrollvesztés)
  • Szabad akarat: A sportoló teljesen kontrolljával történik (ez a kívánatos)
  • Kiesés: „Ha nem teljesítetted a szintet, repülsz!” az marad bent, aki megüti a mércét!
  • Egyéb: Kisebb a motiváció, talált más célokat, barátokkal és a családdal szeretne lenni

Karrier lezárásához kapcsolódó faktorok:

  • identitás: Önértékelés, identitás a sportkarrier mentén történik. ha ez már nincs, nem tudja magát ehhez mérni és distressz jelenik meg
  • észlelt kontroll befolyása
  • társas identitás
  • harmadlagos tényezők (szocioökonómiai státusz- akinek a fizetése a sporthoz kötött, házas vagy nem-társas támasz, nem, egészségi állapot-mennyire komoly a sérülés, életkor)

Karrier lezárásához szükséges erőforrások:

A visszavonulás nagy változás, ami kihat az érzelmi, kognitív és viselkedéses tényezőkre. 

  • Van-e társas támasz? (család, edző, klub megszűnnek-e, van-e magányosság érzés)
  • Megküzdési stratégiák: A visszavonulás nagy változás, ami kihat az érzelmi, kognitív és viselkedéses tényezőkre is (átkeretezés, új fókuszt találni, felszabadult energiákat, elfoglaltságot keresni, fenntartani az edzésritmust,)
  • Visszavonulás előtti megtervezés: Rendkívül nagy hatása van a visszavonulás minőségére. Tanulmányok folytatása, álláslehetőség felkutatása

Karrier lezárásának minősége

  • Ha minden rendben megy, akkor is lehetnek problémák (depresszió, testképzavar).
  • Karrier lezáró distressz: alkalmazkodási nehézségek, anyagi nehézségek, társas problémák.
  • Egészséges karrier átmenet

Intervenciók: a sportpszichológus segíthet

Az új identitás kialakításában, önértékelés normalizálásában, túllépni az érzelmi problémákon, segítő csoportok, átkeretezés, stresszmanagement, megmutatni a sportolónak, hogy amit tanult, az a civil életben is használható. Kettős karrier építése a közös munka során.

Felhasznált szakirodalom:

  • Weinberg, R. S, Gould, D. (2014): Foundations of sport and Exercise Psychology(2014)
  • Raedeke, T, D. (2011)Is Athlete Burnout More than Just Stress? A Sport Commitment Perspective, Journal of sports-exersice Psychology, 19.(4)
  • Törökné  Sztankovics Ágnes(2017) A sport mint a prevenció egyik lehetséges eszköze, Kalokagathia Kiadó

A blogcikket Lengyel Katalin egészségfejlesztő sportpszichológusunk írta. Ha úgy érzi, hogy a sportkarrierjében elakadt, keresse bizalommal szakemberünket! Foglaljon időpontot online pszichoterápiás konzultációra ide kattintva.

Lengyel Katalin egészségpszichológus - OnlinePszichológus.net