Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 3. rész

Hogyan nevelünk boldog gyermeket? cikksorozatunk első részében Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét vettük górcső alá. Tán-Cseh Vivien tanácsadó szakpszichológusunk írásából kiderül, hogy melyek azok az egyszerű lépések, amelyek segítségünkre lehetnek a gyermeknevelésben, valamint olvashat lelki láz felismeréséről és kezeléséről is. A második részben a környezet egyszerűsítésén és ezen belül is a megfelelő mennyiségű

Gyermekkor: Eltűnőben vagy elnyúlóban? A fejlődés mérföldkövei és buktatói

Mai blogcikkemben az előrehaladott gyermekkori érésről és a napjaink társadalmát érintő korai felnövekedés kihívásairól olvashat. Valóban érettebbek a mai fiatalok? Az elmúlt évtizedekben egyre inkább tapasztalható, hogy a gyermekek egyre korábban érnek el bizonyos mérföldköveket és fejlődési fázisokat, illetve kezdik meg felnőtt életük egyes szakaszait. Ez az előrehaladott gyermekkori érés és korai felnövekedés új kihívásokat

Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 2. rész

Gyermeknevelés egyszerűen cikksorozatunk első részében megismerhette Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét és azt a négy területet, ahol az egyszerűsítést szükséges elvégezni. Hogyan célszerű a gyermek játékait rendszerezni szülőként? Miért fontos a környezet egyszerűsítése és a mozgás és az alkotás öröme a gyermeknevelésben? Mai cikkünkben ezeket a pontokat nézzük meg részletesebben, tartson velünk! A

Örökbefogadás – Hogyan válik örökbefogadhatóvá egy gyermek?

Az örökbefogadásról, az örökbefogadó szülőket ért veszteségekről, nehézségekről sokat olvashatunk a médiában. Mégis úgy gondolom fontos megemlítenünk, hogy mi történik a gyermekekkel addig, míg nem fogadják örökbe őket és érkezik meg számukra az ideális szülőpár vagy szülő. Bizony ők is sok nehézséggel, veszteséggel, bizalomvesztéssel találkoznak a vér szerinti szülők és/vagy a gyermekvédelmi rendszer hiányosságai miatt.

Hogyan készítsük fel a gyermeket a pszichoterápiára?

Korábbi írásainkban arról már szót ejtettünk, hogyha úgy érezzük, hogy gyermekünknek valamilyen lelki elakadása van, akkor miért van szükség a szülőkonzultációra, de arról is írtunk már, hogy mi a különbség a gyermek, serdülő és a felnőtt pszichoterápia között. Móra Katalin gyermekpszichológusunk mai videójában arról fog beszélni, hogy hogyan érdemes felkészíteni a gyermeket, mielőtt pszichológushoz vinnénk.

Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 1. rész

Boldog gyermekkor. Ez minden szülő vágya. De mégis hogyan neveljünk boldog gyermeket, majd később felnőttet csemeténkből? Mit gondol, lehetséges könyvből, a szakirodalmon keresztül gyermeket nevelni, vagy elegendő az ösztöneinkre hagyatkozni? Mi a titka a boldog gyermek nevelésének, és mikor kell egyszerűsítenünk a gyermeknevelésben? Mit jelent a lelki láz, és hogyan birkózhatunk meg vele szülőként és

Iskolaérettség – Mikor mehet a gyermek iskolába?

Az a gyermek, aki 2023. augusztus 31. napjáig hatodik életévét betölti, tankötelessé válik a 2023/24-es tanévben. Amennyiben a szülő azt szeretné, hogy a gyermeke még egy évig az óvodában maradjon, az Oktatási Hivatalnál tudja ezt kérvényezni 2023. január 18-ig. Postai úton vagy Ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani a kérvényt azon az űrlapon keresztül, amit az Oktatási

Az alapvető érzelmi szükségletek gyermekkorban

Cikksorozatunk első részében megismerkedhetett a Young-féle új pszichoterápiás rendszerrel, a sématerápiával. A sématerápiás elméletek szerint a sémák a gyerekkorban betöltetlen alapvető érzelmi szükségletekből alakulnak ki. Ezeket a szükségleteket öt csoportra oszthatjuk. A mai blogcikkben ezekről lesz szó részletesen. 1. A biztonságos kötődés igénye iránti szükséglet Ide tartozik a biztonságra, stabilitásra, gondoskodásra és elfogadásra való igény.Ahhoz,

Hogyan mondjunk jól “nem”-et gyermekünknek?

Hogyan mondjunk nemet úgy, hogy azt gyermekünk is megértse? Mik azok a tényezők, amelyek segíthetnek ebben? Kell egyáltalán nemet mondani a gyerekeknek? És ha igen, miért? Györe Rita tanácsadó szakpszichológusunk mai videójában ezekre a kérdésekre kaphat választ, gyakorlati példákkal szemléltetve. Tartson velünk, és tudjon meg többet! Amennyiben úgy érzi, lelki segítségre van szüksége, ide kattintva

Kórházi kezelés vagy hosszabb elválás gyermekünktől

Hogyan készítsük fel beteg gyermekünket a hosszabb időtartamú, osztályos kivizsgálásra? Sok esetben még a felnőtteket is megriaszthatja a gondolat, hogy hosszabb időre betegség miatt kórházban, vagy esetleg pszichiátriai intézményben lesz szükséges tartózkodnia valamilyen szomatikus vagy pszichés probléma kivizsgálása, kezelése miatt. A felnőttek által átélt félelem, bizonytalanság, kiszolgáltatottság hatványozottan jelenhet meg beteg gyermekek és serdülők esetében.