Hogyan hat a terápiás folyamatra a szerhasználat?

A terápiás folyamat személyes, belső feszültséggel és kihívásokkal teli út, amely célja lehet többek közt saját működésünk megismerése, egy hozott problémakör átdolgozása, de akár általános mentális jóllétünk javulása is. A folyamatban feltárulnak belső küzdelmek, traumák és nehézségek, amelyekkel nehéz, sokszor fájdalmas és félelmetes is szembenézni.

A lélektani munkát számos tényező nehezítheti. Ilyenek lehetnek a környezeti tényezők, interperszonális kapcsolataink, de akár saját szokásaink is. Ez utóbbihoz tartozhat a sokszor rekreációs jelzővel kiegészített szerhasználat. Legyen szó alkoholról, vényköteles gyógyszerekkel való visszaélésről vagy illegális drogokról, a szerhasználat komplex és sokrétű hatást gyakorol a terápiás folyamatra, befolyásolhatja a terápiás kapcsolat alakulását és a kezelés kimenetelét. A szerhasználat jelentősen megnehezítheti, meggátolhatja a terápiás cél elérését.

Szerhasználat és mentális egészség: megférnek egymás mellett?

Rögtön felmerülhet több kérdés, mint például: valóban problematikus lehet-e az alkalmi szerhasználat? Miért foglalkoznak ezzel a terápiában, amikor más problémával jelentkeztem be? Én nem látok problémát, bármikor le tudom tenni, sőt, drogok/ital nélkül is ugyanolyan jól érzem magam a buliban, úgyhogy miért fontos ez?

A szerhasználat terápiára gyakorolt hatásának megértéséhez az első lépés a mentális állapot és a szerhasználat kapcsolatának rövid vázolása. A szakemberek számára fontos szempont, hogy több esetben a különféle tudatmódosító szerek használata kéz a kézben jár más mentális problémákkal. Az amerikai National Institute on Drug Abuse kutatásai is alátámasztják ezt. Egy 2023-as felmérésük szerint a 18 éven felüli szerfogyasztók 35%-a más mentális betegségben is érintett.

Sok esetben a szerhasználat egyfajta öngyógyítási kísérletként kezdődik, ahol az egyén a szerekhez nyúlva próbálja enyhíteni a szorongás, a depresszió, a trauma vagy más pszichés fájdalom tüneteit. A kezdeti próbálkozások lehetnek kedvezőek. Csak egy pohár bor a fárasztó nap után, esetleg egy enyhe nyugtató, ami segít ellazulni, ártalmatlannak tűnhet. Gyakran pedig, mint alternatív megoldás „természetes” adalékanyagokkal kiegészített dohánytermék segítheti az ellazulást.

A kezdeti kedvező hatás ellenére azonban ezek a megoldások hosszú távon az alaptünetek romlásához és akár újabb, más típusú mentális problémák kialakulásához is vezethetnek. Az előbbi állítás evidenciának tűnhet, azonban fontos szempont a terápiás folyamatban. Hiszen javulhat-e a mentális állapotunk, ha közben egy ördögi körben ragadtunk? 

Rekreációs szerhasználat: illúzió vagy valóság?

A pszichológiai praxisban előfordul, hogy klienseink saját szerhasználatukat a rekreációs jelzővel illetik, hangsúlyozva annak alkalmi jellegét és a vélt kontrollt. A rekreációs jelző jellemzően arra utal, hogy az egyén elsődlegesen élvezeti célzattal, a hangulat módosítása vagy szociális élmények fokozása érdekében használ pszichoaktív szereket. Több esetben hangsúlyozzák, hogy a használat ezen formája nem minősül függőségnek, hiszen maga a fogyasztás ritkán következik be és az egyén nem észlel jelentős negatív következményeket.

A terápiás gyakorlatban azonban a határvonal gyakran elmosódik a rekreációs használat és a rendszeresebb, potenciálisan problémás szerfogyasztás között. Kulcskérdés a kontroll fenntarthatósága és a negatív következmények hiánya. Amint a használat gyakoribbá válik, a mennyiség növekszik, vagy a szerhasználat elhagyása nehézséget okoz, illetve negatív hatások jelennek meg az egyén életében (pl. munkahelyi, kapcsolati, egészségügyi problémák), már nem beszélhetünk tisztán rekreációs használatról.

A címkézés helyett érdemes lehet egy olyan spektrumban gondolkodni, amelyben a rekreációs és a súlyos függőség állapota is helyet kap. Ha egy egyenest képzelünk el – amelynek az egyszerűség kedvéért egyik végpontja a rekreációs szerhasználat, míg a másik végpontja a súlyos függőség -, könnyen érthetővé válik, hogyan alakulhat ki szinte észrevétlenül tolerancia, problémás használat, majd pedig függőség. Mint szinte minden esetben, itt is fontos szempont az egyén sérülékenysége (például: genetikai hajlam, komorbid mentális zavarok, traumatikus élettörténet), valamint maga a bevitt anyag típusa.

Összességében tehát előfordulhat, hogy valóban van olyan személy, aki képes lehet korlátozott ideig kontrolláltan használni bizonyos szereket, azonban terápiás folyamatban kivétel nélkül minden esetben érdemes és szükséges feltárni a mögöttes motivációt. Különös tekintettel arra, hogy több esetben a „rekreációs használat” fogalma valójában a tagadás egyik formájaként értelmezhető. Ebben az értelmezésben a „rekreációs” jelző a függőség kialakulásának kezdeti fázisára utalhat, különösen a magas addikciós potenciállal bíró szerek esetében. A terápiás folyamat szempontjából pedig még a kliens által rekreációsnak ítélt, de a terapeuta előtt eltitkolt vagy bagatellizált szerhasználat is komoly akadályt jelenthet a bizalom és a hatékony közös munka kialakításában.

A szerhasználat hatása a terápiás folyamatra

Az eltitkolt, bagatellizált vagy éppen a fokozódó szerhasználat akadályt jelenthet a pszichoterápiás folyamatban. Nehezítheti a pontos diagnózis felállítását, a kliens és terapeuta közötti bizalmi kapcsolat kialakítását, az aktuális állapot feltérképezését és a terápiás célok elérését.

A szerhasználat rontja a kognitív funkciókat, az érzelmi szabályozást, és csökkenti a motivációt, miközben növeli a visszaesés kockázatát.

Diagnosztikai és értékelési nehézségek

A terápiás terv kidolgozásához kulcsfontosságú a pontos diagnózis felállítása. A diagnózis segít a terapeutának gyorsabban és lényegre látóan feltérképezni azokat az alapkonfliktusokat, amelyek a problematikusnak értékelt tünetegyüttest okozhatják. A szerhasználat következtében maga a feltérképezési folyamat is torzulhat. Amíg a szerhasználat aktív, nehéz lehet feltárni és kezelni a diszfunkcionális mintázatokat okozó mélyebb érzelmi élményeket.

Nehezítheti a megértést a kliens önbeszámolójának torzulása is. A szerhasználat befolyásolja az észlelést, emlékezetet és ítélőképességet. Ez a terápiás ülésen átadott információk torzítását eredményezheti. Továbbá a tagadás, a minimalizálás és a szégyenérzet is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kliens nem ad pontos képet szerhasználati szokásairól.

A terápiás szövetség meggyengülése

A pszichoterápia egyik legfontosabb alapköve a terapeuta és a kliens között kialakuló bizalmi kapcsolat, az úgynevezett terápiás szövetség. Ez teszi lehetővé a nyílt kommunikációt, az emlékek, érzelmek, aktuális állapot őszinte feltárását és a terápiás cél elérésébe fektetett közös munkát. A szerhasználat nehezíti a terápiás szövetség kialakulását, míg a fokozódó használat a kapcsolat gyengülését eredményezheti.

Ennek egyik oka lehet egy, az alkalmak során megjelenő általános zavar megélése. A terapeuta, a fokozódó szerhasználat ismeretének hiányában az aktuális állapot értelmezésének nehézségével szembesül. Bár egyes mentális zavarok esetében a tudatmódosító szerek használata gyakori, előfordulhat, hogy (egy ideig) nem válik témává a terápiás térben. Okozhatja ezt a terapeuta megelőlegezett bizalma, ami a terápiás kapcsolat alapja, de akár a már ismertetett diagnosztikai nehézség is.

Fontos kritérium a terápiás szövetség fenntartásában a felelősségvállalás és megbízhatóság mind a kliens, mind a terapeuta részéről. A szerhasználat egyik sajátossága a fokozódó megbízhatatlanság. A gyakorlatban ez az ülések lemondásában, időpontok valós ok nélküli átkérésében, késésekben, a megbeszéltek elfeledésében vagy akár az anyagi nehézségek megjelenésében nyilvánulhat meg. A megbízhatatlanság hatására a terápiás folyamat stabilitása sérül, ami az ülések minőségének hanyatlását is eredményezheti, elégedetlenséget vagy akár frusztrációt okozva.

A terápiás kapcsolatban megjelenő harmadik tényező az érzelmi elérhetetlenség. A kliens érzelmi és kognitív állapotát befolyásolja a szerhasználat a két ülés között. Az érzelmek tompulhatnak, a belátás csökkenhet, és a kliens kevésbé lesz képes kapcsolódni a saját belső élményeihez és a terapeutához. Ennek köszönhetően nehezebbé válik az érdemi terápiás munka.

A terápiás haladás akadályai

Még ha sikerül is stabil terápiás szövetséget kialakítani és viszonylag pontos diagnózist felállítani, a folyamatos szerhasználat számos módon akadályozhatja a terápiás haladást.

1. A kognitív funkciók romlása: számos szer negatívan befolyásolja a kognitív funkciókat, mint a figyelem, a koncentráció, a memória és a végrehajtó funkciók (pl. tervezés, problémamegoldás). Ezek a képességek elengedhetetlenek a terápiás információk befogadásához, feldolgozásához és az új készségek elsajátításához. Ha a kliens kognitív képességei károsodnak, nehezebben tudja követni a terápiás beszélgetéseket, emlékezni a megbeszéltekre, vagy alkalmazni a tanult megküzdési stratégiákat.

2. Érzelemszabályozás nehézségei: a terápia része gyakran az érzelmi tudatosság és szabályozás fejlesztése. A szerhasználat azonban erre is hatással van. Befolyásolják az érzelmi állapotot, megakadályozva, hogy a kliens megtanulja felismerni, megérteni és egészséges módon kezelni érzelmeit.

3. Motiváció és elköteleződés csökkenése: a szerhasználat fenntartása gyakran csökkenti az elköteleződést a terápia iránt. A szer által nyújtott azonnali megkönnyebbülés vonzóbb lehet, mint a hosszadalmas és erőfeszítést igénylő terápiás munka, annak ellenére, hogy a használatot követő állapot átmeneti, míg a terápia viselkedéses változást okozó hatása hosszú távú állapot javulást eredményezhet. A szerhasználat fenntartása egyfajta ellenállásként is megjelenhet a terápiás változással szemben.

4. Egyéb, szerhasználatból fakadó problémák, krízisek: a szerhasználat gyakran vezet impulzív viselkedéshez, konfliktusokhoz, jogi problémákhoz vagy anyagi nehézségekhez. Ezek a krízishelyzetek elvonhatják a fókuszt a terápiás célokról, és a terápia tűzoltássá válhat, ahelyett, hogy a mélyebb problémák feldolgozására koncentrálna.

Mentális egészség, állapotjavulás és szerhasználat: a visszaesés fokozott kockázata

Az egyidejűleg fennálló szerhasználati és mentális zavarok esetén a visszaesés kockázata mindkét területen magasabb, mint azoknál, akik csak az egyik problémával küzdenek. A szerhasználatba való visszaesés gyakran kiváltja a mentális tünetek rosszabbodását (például: egy depressziós epizód elmélyülése, szorongásos rohamok gyakoribbá válása) és fordítva, a mentális állapot romlása növelheti a szerhasználat iránti sóvárgást és a visszaesés valószínűségét. Ebben a helyzetben a kliens kikerül a terápiából, azonban nagy valószínűséggel időről időre hasonló tünetekkel újabb folyamatokat kezd, érdemi, hosszú távú változás, javulás elérése nélkül. A kliens úgy érezheti, hiába tesz erőfeszítéseket. Ez az élmény az önbizalom és a javulás iránti reményt csökkenésével járhat.

A terápia kimenetele: eredményes javulás a szerhasználat ellenére

A szerhasználat negatív hatást gyakorol a terápiás folyamatra és megakadályozza a terápiás célok elérését. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ennek ellenére lehetséges érdemi javulás. Mivel a szerhasználók terápiája összetett, a megfelelő szemléletben és módszertanban jártas szakember bevonása szükséges. A kliensek részéről a felelősségvállalás, míg a szakember oldalán a rugalmasság, következetesség és a pszichodiagnosztikai ismeretek (különös tekintettel a szerhasználattal komorbid mentális zavarokra) birtoklása kulcsfontosságú egy eredményes folyamat viteléhez. Érdemes továbbá számolni azzal, hogy a folyamat hosszan elhúzódhat, amelyet eseti visszaesések is kísérhetnek.

Felhasznált szakirodalom

• Drake, R. E., Essock, S. M., Shaner, A., Carey, K. B., Minkoff, K., Kola, L., … & Rickards, L. (2003). Implementing dual-diagnosis services for clients with severe mental illness. Dual Diagnosis, 53-68.
• Hammersley, R. (2008). Drugs and crime: Theories and practices (Vol. 2). Polity.
• Horvath, A. O., & Symonds, B. D. (1991). Relation between working alliance and outcome in psychotherapy: A meta-analysis. Journal of Counseling Psychology, 38(2), 139-149.
• Khantzian, E. J. (1987). The self-medication hypothesis of addictive disorders: focus on heroin and cocaine dependence. The cocaine crisis, 65-74.
• Khantzian, E. J. (1997). The self-medication hypothesis of substance use disorders: A reconsideration and recent applications. Harvard Review of Psychiatry, 4(5), 231-244.
• Kiluk, B. D., & Carroll, K. M. (2013). New developments in behavioral treatments for substance use disorders. Current psychiatry reports, 15, 1-9.
• Koob, G. F., & Volkow, N. D. (2016). Neurobiology of addiction: a neurocircuitry analysis. The Lancet Psychiatry, 3(8), 760-773.
• National Institute on Drug Abuse: Co-Occurring Disorders and Health Conditions | National Institute on Drug Abuse (NIDA)
• Verdejo-García, A., & Pérez-García, M. (2007). Profile of executive deficits in cocaine and heroin polysubstance users: common and differential effects. Drug and Alcohol Dependence, 90(2-3), 289-295.
• Y Wang, G., A Wouldes, T., & R Russell, B. (2013). Methadone maintenance treatment and cognitive function: a systematic review. Current drug abuse reviews, 6(3), 220-230.
• Zinberg, N. E. (1984). Drug, set, and setting: The basis for controlled intoxicant use. Yale University Press.

A blogcikket Barna Boglárka pszichológus írta. Úgy érzi, hogy az ön mentális egészségére is negatív hatással lehet a szerhasználat? Kezdje el a változást még ma! Forduljon bizalommal szakemberünkhöz online pszichoterápiás konzultációra ide kattintva!