Kedves Doktornő!

Rövid kis önéletrajzommal kezdeném a levelem így talán pontosabb képet kap rólam illetve a problémámról.
Boldog házasságban élek, munkámban sikeres vagyok, rendszeresen sportolok.
Maximálisan heteroszexuálisnak vallom magam!
Ugyanakkor mégis van valami ami nem illik ebbe az idili képbe.
A történetem a kamasz koromban kezdődik.
Kamaszként észrevettem, hogy szexuálisan nagyon izgatnak a női fehérneműk azon belül is a melltartók.
A hétköznapokban a mai napig egy nőn mindig azt nézem milyen melltartó kontúr tükröződik ki a pólója, vagy éppen blúza alól.
Természetesen a feleségemen is folyamatosan csodálom ezt a ruhadarabot, Ő ezzel tisztában is volt, hogy egy melltartó számomra micsoda élményt nyújt.
Itt kezdődik a problémám ami miatt teljesen tanácstalan vagyok.
5 évvel ezelőtt egy beszélgetésünk során felvetettem, hogy én annyira kipróbálnám milyen érzés ezt az általam csodált ruhadarabot viselni. Persze Ő jót nevetett és viccesen válaszolva mondta, hogy próbáld ki.
Egy adandó alkalommal fölvettem az Ő melltartóját és odabújtam hozzá, meglepődve kérdezte, Te tényleg fölvetted?
Meglepődött de nem mondta, hogy azonnal vegyem le.
Viszont én kaptam valami olyan érzést amire azt hiszem mindig is vágytam.
Egy következő alkalommal ismét mondtam, hogy annyira jó érzés volt mikor melltartóban voltam, hogy szívesen megismételném. Nem örült neki de ugyanakkor nem is ellenkezett. Azt a melltartóját már már ki is sajátítottam magamnak és rendszeresen felvettem otthon.
Az egyik alkalommal egy fehérnemű üzletben voltunk és kiszúrtam egy melltartót ami nagyon megtetszett fölvetettem, hogy mi lenne ha ezt megvennénk nekem, hogy legyen egy sajátom, beleegyezett.
Ettől a naptól kezdve mindig alig vártam, hogy munkából hazaérve ezt magamra vehessem.
A feleségemet kérdeztem, hogy ez a dolog Őt mennyire zavarja? Elmondása alapján nem zavarja de nem feltétlen boldog miatta.
Ahogy telt az idő egyre jobban vágytam rá, hogy egész nap rajtam lehessen, vártam a hétvégéket mert akkor tudtam, hogy egész nap úgy lehetek.
Egy alkalommal valamiért el kellet menjek egy közértbe, leakartam magamról venni de a nejem mondta minek vennéd le úgy sem látszik kabát alatt. Nagyon felemelő érzés volt így nekivágni vásárolni, hogy tudtam van valami ami nem feltétlen egy férfias ruhadarab.
Ahogy telt az idő egyre természetesebbé vált a mindennapos viselet, persze a melltartó gyűjteményem is egyre jobban szaporodott.
Mára már ott tartok, hogy ugyan olyan “természetes” számomra a reggeli melltartó felvétel mint egy nőnél. Ebben a Téli időszakban annyira nem is okoz ez gondot ugyanis az öltözék sok mindent eltakar de mindettől függetlenül reggelente a tükörben mindig megnézem, hogy a kontúr nem e látszik. Ugyanis folyamatosan tartok, hogy valaki kiszúrja rajtam és akkor mit mondok?
Most egy pár szót a írnék a melltartóimról, hogy még tisztább legyen ez az amúgy is igen zavaros történet.
Ezek a darabok nem pus up, nem csipke és nem csicsás melltartók. Inkább hasonlítanak egy topphoz.
Ön ezt a történetet olvasva mit gondol? Mennyire társadalom pukkasztó ez az egész? Mit tegyek? Vállaljam fel, vagy titkoljam tovább az emberek előtt?

Köszönöm szépen, hogy végig olvasta!

Várom válaszát!

Üdvözlettel: Attila

Üdvözlöm! 7 és 8 éves fiú gyerekek. Általában szoros kapcsolat, de durva játékok. Az egyik hergel a másik agresszívan reagál. A kissebb nagyon erőszakos és játéknak veszi, hiába szólunk és magyarázzuk el, mindig ugyanaz a probléma. Már-már fujtogatásig megy a játék és hiába kiabál a másik a kissebb tovább csinálja. Nem vagyunk erőszakos család, ilyet nem lát a szülőktől. Szigorúak vagyok, de azt hiszem nem eléggé. Ilyen esetben ritkán elcsattan egy tasli, a tarkójára. Szép szót nem ért, ekkor elszégyelli magát és azt mondja érti miért kapta. Beszélünk vele, hogy ez nem helyes,de mindig ugyanide jutunk. Fáradtak vagyunk, sokat dolgozunk, hogy megéljünk. nincs arra enregiánk, hogy mindennap elmenjük valahová, hogy kitombolják magukat. Tudom, hogy ez is hiányzik nekik. Nekünk meg nyugalomra lenne szükségünk.A játékos bírkozáshoz ordítozás is párosodik, ami még nehezebbé teszi a helyzetet. Azért hagyjuk is, mert tudjuk lehetetlen őket leülteteni és erre talán szükségük is van. De a pofozkodás és durvaság nem fér bele. Mit tehetnénk, hogy ne jusson el idáig a játék? Hogyan mondjuk el, hogy ez így nem helyes és nekünk is rossz, ha ez miatt kiabálunk vagy elcsattan a tasli. Testvére puszikkal hergeli, a kicsi pofonnal reagál…ha szépen szólunk nem hallják..többszöri figyelmeztetésre sem reagálnak, leginkább a kisebb, a nagyobb azért már van hogy elsőre jelez és igyekszik szót fogadni…mit tehetünk, hogy ez a rendkívüli nagy energia és agresszó kezelhető legyen az ő részükről? Itt a téli szünet és rettegünk, hogyan bírjuk ki egymást bezárva….ami csak 2 hét…Köszönöm előre is a megtiszelőt választ. Szigeti Péterné

Jó estét!
Engem Lucának hívnak, nem rég töltöttem be a tizennyolcadik életévemet. Azért kerestem fel önöket, mert úgy érzem képtelen vagyok túljutni ezen az élethelyzeten amibe bele csöppentem. Nem szeretném túlságosan elnyújtani ezt a levelet ezért megpróbálom röviden összefoglalni mi a problémám és hogy mik történtek velem ebben a fél évben. Megismerkedtem egy baráti társasággal akiktől az elejétől fogva óvott mindenki mondván ,,csak kihasználnak mindenkit ahol csak tudják utána eldobják őket”. Nem hallgattam rájuk egészen addig amíg meg nem ismertem őket igazából. Volt egy fiú, szintén ebben a társaságban akit nagyon megkedveltem. Testi kapcsolatra is sor került köztünk, észre vettem hogy ezek után ritkábban keresett, amikor barátaikkal voltunk ebben a társaságban teljesen megváltozott amikor kettesben voltunk pedig olyan kedves és jó fej volt velem nem is értettem…majd miután elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé ő azt mondta hogy nem érez irántam semmit sem de próbáljuk meg hátha mégis érezni fog idővel mert idővel biztos kialakul benne. Ezalatt az idő alatt egy csomó pénzt elköltöttem rá/rájuk. Persze így utólag visszagondolva az én hibám volt. Volt egy jó barátnőm aki 3 hétig titkolta hogy irogat a fiúval és hogy bepróbálkozott már nála de ő csak barátként gondol rá. Megmondtam hogy rosszul esik azok után amit tettek velem a fiúk. (Ugyanis ez a srác vissza mondott mindent amit együtt csináltunk az ágyban a barátainak ebben a társaságban és a tagok elkezdtek engem ezzel cukkolni) Erről a barátnőm is tudott mégis velük lóg. Ezt elmeséltem egy barátomnak és ez a barát rákérdezett a barátnőmnél hogy mégis mit jelentsen ez az egész mi volt stb. Mire azt mondta a barátnőm hogy ő aztán nem lóg együtt a sráccal és egyáltalán nincsenek kint közós képek nem is érti mit keverem a szart. Most sajnos nagyon sokan pletykálnak rólam, sajnos olyanok is elhitték hogy keverem a szart akik nem is ismernek. Én csak azt szeretném ha vége lenne. Nem tudom hogy vessek véget ennek az egész város pletykál, mindenki ellenem van és az az állítólag srác ráírt arra a barátra (az egyetlen barátomra aki még megmaradt és tudja az egész sztorit) hogy ne bízzon meg bennem és majd elmondja személyesen hogy miért ne. Rettegek hogy elveszítek mindenkit gyűlölöm magamat és az egyetlen kiutat az öngyilkosság jelentené számomra. Legalábbis én így érzem jelen pillanatban de próbálok erős maradni. Kérem segítsen abban, hogyan tudnám helyre hozni az életemet. Félek az utcára kilépni félek bemenni városba mert nem tudom hány emberrel futhatok össze, hányan súgnak össze a hátam mögött. Az egyik barátom szerint nem kellene foglalkoznom vele, de nem bírom kizárni a külvilágot. Minden nap egyre rosszabb. Nem bírom már tovább.
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Balogh Ádám! Ön, mint férfi tudna nekem 1-2 tanácsot adni?Együtt élek egy alkoholista (?)=napi 8-10 sör a legerősebből és néha plusz 0,5 l vodka! pasival. Nem tudtam mikor összekerültünk, hogy ekkora az adagja. Sosem csinál semmit otthon, épp csak haza ad 1-2000.-/nap. Alig vannak kedves megnyilvánulásai felém, aki állítólag szeret (bók) illetve, ha iszik heti 2-3× engem szól le (miért ki vagy te?, vannak nálad jobb nők is stb…). Tudom dühös a világra, de akkor is. Mindennap kikérem magamnak, mindennap próbálok beszélgetni vele stb………és sajnos havi egyszer úgy ordítok vele vagy vágom szájba, hogy magam is megdöbbenek. Én soha nem voltam agresszív, de ez a srác olyan dühöt hoz ki belőlem, hogy napokig sírok a “tetteim” miatt. Bánt. Engem nem így neveltek én egy empatikus, csendes, visszahúzódó nő vagyok. Miért nem tudom türtőztetni magam (a tehetetlenségem, szomorúságom=hogy állhattam össze egy ilyen mentalitású pasival és még meg is szerettem vagy talán valamiféle anyai szív vezérel, nem tudom)? Hogyan tudnám higgadtan kezelni a dolgot és miként tudnám megértetni a sráccal, hogy így nem OKÉ? Köszönöm, egy elkeseredett szív

Szép napot!
Ma voltam pszichiáternél aki Frontint és Sedapedit írt fel majd egy hónap volna vissza kell mennem kontrollra
De viszont nem tudom hogy a kontroll az miből áll
Akkor megvonja a gyógyszert?

A házasságom kezd kisiklani. Nem kívánom a szexet már egy jó ideje. Emiatt többször felmerült a válás gondolata. A férjem nehezen bírja, mert szerintem az ő szeretetnyelve a szexualitásban fejeződik ki. Ha több hétig kimarad az aktus, akkor ingerültté válik, semmi nem jó, mindenbe beleköt. A második gyermekünk (aki most 8 éves) születése után lett rossz a helyzet. Úgy éreztem, hogy magamra maradtam a két gyerek nevelése terén. A férjem a munkájára hivatkozva és arra, hogy értünk dolgozik, szinte semmilyen részt nem vállal a gyerekek nevelésében. Emelett én is dolgozok, vezetem a háztartást. Szerinte nekem kellene szexuálpszichológushoz fordulnom. Két alkalommal voltunk két különböző párterapeutánál, azonban utána a férjem annyira már nem erősködött, hogy menjünk. Csak engem akar egyedül elküldeni egy szakemberhez. Sajnos én már szimplán odabújni sem merek hozzá, mert úgy érzem, hogy ő azonnal tovább is akar menni és szexelni akar. Szerinte ez nem így van, bennem mégis ez az érzés alakult ki. Szeretném megkérdezni, hogy Ön szerint is csak nekem kellene felkeresnem egy pszichológust?

Köszönöm

Kedves Pszichológus!

Mindig is nehezen ment nekem az intim kapcsolatok kialakítása, holott rengeteg hódolóm akadt, és lett volna lehetőségem egy komoly párkapcsolatra. Sokat dolgoztam magamon, hogy nyissak szexuálisan is a férfiak felé és végül úgy alakult, hogy a munkahelyem megismertem valakit( ő nem ott dolgozott ahol én csak bejárt vásárolni) akivel eltudtam volna képzelni az első szexet. Nagyon szimpatikus volt, oda voltam érte és végül elég hamar 2 hónap után lefeküdtünk. Előtte nagyon megértő volt, és nem zavart hogy szűz voltam sőt állítólag a volt barátnője meg pont hogy az ellentétem. Sokszor beszélt az exéről már az elején is és túl naív voltam. Sajnos amikor megtörténtek a dolgok másnap még beszéltünk, de aztán lekoptatott, hogy visszamegy a volt barátnőjéhez. Mindezt üzenetben, mert találkozásra se méltatott. Ez volt másfél éve azóta mondanom se kell nem volt kapcsolatom sőt! Nagyon rosszul éltem ezt meg és bánom hogy idáig vártam az elsővel mert lehet régebben mással jobba lett volna csak akkor még túl gátlásos voltam meg sok más gondom volt. Végre úgy éreztem szintet léptem és erre ezt történik. Azóta se vagyok túl rajta. Nyáron volt egy randim. Összvisz háromszor találkoztunk de egyszerűen képtelen voltam a csóknál tovább menni. Igaz annyira nem tetszett a srác de esélyt akartam adni neki is meg magamnak is.
Úgy érzem ennyire kellettem, biztos másnak is, meg nincs csak ennyi tapasztalatom, félek is hogy mit szólnak hozzá ha esetleg valaki olyannal találkoznék. Nem tudom mitévő legyek. Mit tanácsol próbálkozzak még a randizással? Hogy tegyem ezt rendbe magammal?:(

Tisztelt Doktronő!
3-4 hete tart ez a problémám. Egyik este mikor együtt voltam a barátnőmmel a behatolás után szinte rögtön ejakuáltam. Utána végig azon gondolkoztam, hogy ez mitől lehetett. Ezt követő estén is ugyan ez történt.
Viszont a következő aktus elég jól sikerült és elég sokáig bírtam. Ekkor megörültem, hogy nincsen semmi probléma viszont ezek után is egy kicsit bennem volt az a félelem, hogy nehogy megint megtörténjen a korai ejakuálás. 1 hét eltelt és amikor együtt voltam barátnőmmel megint elég rosszul sült el. Viszont az ez követő hétvégén remekül ment minden. A következő héten annyival javult a helyzet, hogy nem rögtön behatolás után történik meg az ejakuálás, hanem 1-2 percre rá már jön is az inger. 3 éve élek nemi életet, de ehhez hasonló még nem volt. Maga szerint mi miatt lehet ez? Biztos vagyok benne, hogy már rá is stresszelek.

Előre is köszönöm a válaszát.

Gimis lány vagyok, és úgy erzem csalódott bennem apukám. Jelentkeztem egy tagozatra, tanulok is rendszeresen, változtam és ezt ő látta is, de úgy látszik rosszul mert elég rossz jegyet kaptam ennek ellenére is. Azt mondta nem fognak felvenni a tagozatra és lassan már az sem érdekli hogy kukás leszek e vagy sem. Nagyon rosszul esett és tudom hogy igaza van, jobban kelett volna tanulnom, csinálnom a dolgomat, jelenleg próbálok változtatni de mindennap avval a tudattal felkelni hogy elrontottam, csalódott , nem így képzelt el, nagyon rossz érzés

Jó estét kívánok!
Segítségét szeretném kérni hogy mit tetszik javasolni, tanácsolni. Két gyerekes anyuka vagyok… Első gyerekem 4 éves a kicsi az 1 hónapos… És nem tudom mi történtént… Rajongott a kistesóért a nagyobbik fiam…. Aztán egyik napról a másikra a kicsi jobban igényeli a társaságom azaz egészet nap… Egy nap a nagy fiam el ment a mamájához anyósomhoz es azóta nem akar hazajonni… Telyesen kifordúlt magából mintha ithon minden nap meg vernénk körül belül ojan hisztit le csap hogy ő nem akar hazajonni… Mikor kérdezzük miért nem. Akarsz haza jönni a válasz az hogy csak sír Bence… Pedig elég csendes baba inkább ő csapott csete patét mikor ithon volt s ezzel nem is volt probléma…kicsi szomorúságot látok rajta… Nem tudom mitől és ettől Telyesen összetörök… Amíg nem volt kistesó én voltam a mindene… Most meg elutasítás… Végtelenűl szomorú vagyok…

Nem tudtam melyik kategóriát válasszam, elnézést kérek ezért de több is volt amelyiket választanom kellett volna. Talán az “egyéb” lett volna a megfelelő de nem tudom.
Igazából már régóta el akartam menni pszichológushoz vagyis vissza az egyikhez akit szeretek csak mindig meggondolom magam és a végén eléggé megubdorodok a gondolattól.
Röviden kell gondolom leírnom tehát:
Gyűlölöm magam, undorodom magamtól és széttépném magam ha lehetne. Mindenkit bántok aki kicsit is közelebb kerül hozzám és megismeri a múltam vagy ilyesmi. Néha drogoztam is mostmár eskü nem csak iszok meg cigizek ami tök jól helyettesíti a drogokat csakhát apummal nem igazán mennek a dolgok. Igazából mindent elcseszek bármibe nekikezdek és tehetségtelen nyomkréknak érzem magam szóval hiába kezdem el abbahagyom s talán hónapok vagy évek múlva kezdem újból mimt pl a zongorázást. Igazából ez a gyűlölet amit magam és sokszor mások iránt is érzek mindent tönkretesz. A párkapcsolatom, a családi és baráti kapcsolataim és kb egyedül maradtam. Anyám maradt meg nekem egy másik országban és a barátom akit mindog szidok pedig szeretem bár egyszerre utálom is néha. Folyton agresszív vagyok vagyis nem na csak szinte mindig. Vagy flegma..vagy irtó cuki. A lenyeg hogy fogalmam sincs mi van velem de nagyon elveszettnek érzem magam és most még kutyát is kaptam de azt érzem még ő is utál. Engem mindenki utál még én magam is xd Talán csak anyum az aki nem utál csak megszán. Elnézést kerek a zavarásért biztosan hülye vagyok és nem kellene ilyen butaságokkal zavarnom. Biztos vannak fontosabb levelek is amiket el kell olvasniuk.
Azért köszönöm,
Tisztelettel
Egy 18 éves lány.

Kedves Pszichologus!

Kisfiam 11 hónapos, Ausztriában élünk, Bécsben, párommal. Jövö evben, majusban szeretnénk bölcsibe íratni a kisfiam (aki akkor lesz 1 ev es 5 honapos), amit Bécsben kezdene el, majd 5 hónap után amikor felépült a házunk Bécs mellett egy másik bölcsibe vnnénk át. Nem tudom, mennyire lenne problémás ilyen fiatal korban ennyi helyre járatni, egy olyan országban ahol egyelöre a nyelvet sem hallja, nem ismeri (angolul beszélünk otthon párommal). Párom szerint, nem lenne probléma, én viszont nagyon félek, hogy nehezen viselné a gyermek, hogy a kialakított bizalmat az ovónénihez, majd 5 hónap utan máshova kell beszoktatnunk, úgy, hogy még két éves sincs. Elöre is köszönöm a válaszát! Üdvözlettel: Nikolett

Jó napot kivánok. A kislányom 2,5 éves, mondja ha pisilni/kakálni kell: viszont pisil a bilibe, de kakálni csak pamperszba akar. Hogyan tudom rávezetni, hogy kakáljon bilibe?

Szép napot!Az volna a kérdésem hogy páromal már 17 éve vagyunk együt.Nagyon zavar és öt is hiába nem mondja hogy nem tudom neki egyszerűen mondani neki azt hogy életem, drágám, kicsim stb..Plusz az egyűtléteknél sem megy hogy én kezdeményezek.Mi lehet enek az oka?Válaszát köszönöm.

Hogyan érhetném el, hogy anyu ne akarjon összeugrasztani a húgommal, élettársammal és annak egész családjával? Sajnos megkeseredett, egyedül érzi magát, pedig ha elfogadná élettársamat, kibékülne húgommal nem kellene így lennie. Nagyon kevés embert tűr meg maga mellett,állandóan kritizál, csak az a helyes, jó, amit ő tesz, mond. Apu édesanyjával együtt éltünk gyermekkoromban, vele sem volt jó kapcsolata, sőt apu bátyját és családját sem fogadta el soha. Őrlődök, a húgom,és anyu, az élettársam és anyu között. Mit tegyek? Így éljem az életem, halálunkig? 62 éves vagyok!