ÍRÁSAINK
Mai blogcikkemben az előrehaladott gyermekkori érésről és a napjaink társadalmát érintő korai felnövekedés kihívásairól olvashat. Valóban érettebbek a mai fiatalok? Az elmúlt évtizedekben egyre inkább tapasztalható, hogy a gyermekek egyre korábban érnek el bizonyos mérföldköveket és fejlődési fázisokat, illetve kezdik meg felnőtt életük egyes szakaszait. Ez az előrehaladott gyermekkori érés és korai felnövekedés új kihívásokat
BŐVEBBEN
Amikor különböző kötődési stílusok találkoznak
Mióta világ a világ, a kötődés kérdése foglalkoztatja az embereket. A kötődési mintázatunk attól függően alakul ki, hogy gyermekként a gondozóinkkal, ideális esetben a szüleinkkel milyen volt a kapcsolatunk. Ez meg fogja határozni, hogy később, a felnőtt kapcsolatainkban miként tudunk kötődni, kapcsolódni másokhoz. A kötődés jelentősége A kötődés jelensége és jelentősége az 1960-as években került
BŐVEBBEN
Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 2. rész
Gyermeknevelés egyszerűen cikksorozatunk első részében megismerhette Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét és azt a négy területet, ahol az egyszerűsítést szükséges elvégezni. Hogyan célszerű a gyermek játékait rendszerezni szülőként? Miért fontos a környezet egyszerűsítése és a mozgás és az alkotás öröme a gyermeknevelésben? Mai cikkünkben ezeket a pontokat nézzük meg részletesebben, tartson velünk! A
BŐVEBBEN
Örökbefogadás – Hogyan válik örökbefogadhatóvá egy gyermek?
Az örökbefogadásról, az örökbefogadó szülőket ért veszteségekről, nehézségekről sokat olvashatunk a médiában. Mégis úgy gondolom fontos megemlítenünk, hogy mi történik a gyermekekkel addig, míg nem fogadják örökbe őket és érkezik meg számukra az ideális szülőpár vagy szülő. Bizony ők is sok nehézséggel, veszteséggel, bizalomvesztéssel találkoznak a vér szerinti szülők és/vagy a gyermekvédelmi rendszer hiányosságai miatt.
BŐVEBBEN
FOMO, avagy a kimaradástól való félelem
A FOMO mozaikszó az angol “fear of missing out” kifejezésből született meg, melynek magyar fordítása a kimaradástól való félelem. A téma egyik első kutatója és az elmélethez kapcsolódó teszt kidolgozója Andrew Przybylski, brit pszichológus. A közösségi média használatának árnyoldala A közösségi média által felerősített hatásról beszélhetünk, hiszen a különböző platformokon a nap minden percében láthatjuk,
BŐVEBBEN
Stresszforrások a sportban: irányítani az irányíthatatlant!
A mindennapi életünkben, számos alkalommal szóba kerül a stressz és a megküzdés témaköre. Mai blog cikkemben sportpszichológiai oldalról közelítem meg. A sportban vagy a rendszeres testedzés során számos stresszforrás azonosítható, ezáltal több különböző csoportosítás, felosztás létezik. Megkülönböztethetünk úgynevezett külső vagy belső stresszt, amelynek jellemzői a következők: Külső és belső stresszfaktorok a sportban Külső stresszfaktor lehet
BŐVEBBEN
Milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a digitális nomádoknak?
Cikksorozatunk első részében szót ejtettünk arról, hogy kiket nevezünk digitális nomádoknak, milyen életvitel jellemző rájuk. Megtudhatta azt is, hogy mi motiválja ezeket az embereket a digitális nomád életforma iránt. Mai bejegyzésünkben azt nézzük meg, hogy a világ beutazása, a különböző kultúrák megismerése mellett milyen lelki nehézségekkel megküzdeniük a digitális nomádoknak. Az emberek nagy részének szinte
BŐVEBBEN
Kiégés vagy depresszió? Mi a különbség?
A 21. század egyik legnépszerűbb kifejezése a kiégés, vagy idegen szóval a “burnout’ (innen ered a burnout szindróma elnevezés is). Ha körbe nézünk baráti, családi kapcsolatainkban, kevés olyan emberrel találkozunk, aki ne mondta volna már, hogy: „Teljesen kiégtem.” Bekerült a hétköznapi szótárunkba, szinte természetessé vált, hogy idővel mindenki kiég, nem vesszük olyan komolyan. Azonban hiába
BŐVEBBEN
Pánikbeteg a családban? Mit tehetünk szerettünkért a roham alatt?
Sokan szorongani kezdenek, vagy lefagynak és tehetetlennek érzik magukat, ha szerettük, barátjuk, vagy családtagjuk, esetleg egy munkatárs a jelenlétükben pánikrohamot kap. Bár nincs olyan konkrét forgatókönyv, amely minden egyes pánikrohamot átélő személyen segíteni tudna – mindenki más és más dolgokra reagál- ez a cikk számos hasznos tippet tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan segíthet a környezetében pánikrohamban
BŐVEBBEN
Sülve-főve: avagy a párkapcsolati szimbiózis és a szülőség
Korábbi blogcikkemben a kötődési mechanizmusokról írtam, amikor is a biztonságosan, amibivalens és szorongó, elkerülő gyermeki mintázatokról esett szó. Ha egy kissé más aspektusból is górcső alá veszem a témát,- a szülői irányból megközelítve, hiszen a szülő-gyerek kapcsolatban a szülő részről is felléphetnek nehézségek. Milyen csoportba sorolhatjuk a szülőket? Viselkedésük, nevelési stílusuk alapján a következő csoportokba
BŐVEBBEN
A digitális nomád életforma lelki vonatkozásai
Ha azt a szót hallja, hogy digitális nomád, Önnek mi jut eszébe? Honnan ismerhetjük fel a digitális nomádokat? A világ egy távoli pontján, egy nagyváros kávézójában ülő ember, aki a laptopba mélyedve dolgozik? Vagy egy tengerparton koktélt szürcsölő, és a napernyő árnyékában excel-táblazatot bújó valaki? Ezek a képek akár valósak is lehetnek a távoli munkavégzésről.
BŐVEBBEN
Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 1. rész
Boldog gyermekkor. Ez minden szülő vágya. De mégis hogyan neveljünk boldog gyermeket, majd később felnőttet csemeténkből? Mit gondol, lehetséges könyvből, a szakirodalmon keresztül gyermeket nevelni, vagy elegendő az ösztöneinkre hagyatkozni? Mi a titka a boldog gyermek nevelésének, és mikor kell egyszerűsítenünk a gyermeknevelésben? Mit jelent a lelki láz, és hogyan birkózhatunk meg vele szülőként és
BŐVEBBEN
VIDEÓINK
A változás útján – Kinek az inge? 4. rész
Négyrészes videósorozatunk befejező epizódjához érkeztünk. Az előző részben képzeletben megnéztünk egy reggeli szituációt, egy teásbögre történetét Alfa és Béta konyhájában. Láthattuk, hogy mennyire félrecsúszik a kommunikáció, az egész történés belső megélése. Hogyan lehetséges ez? Hol megy félre a kommunikáció? Hol és hogyan lehet szerepe Alfának és Bétának a folyamat alakulásában? Miben és hogyan lehetne ezen
BŐVEBBEN
Légzőgyakorlat a biztonságérzet erősítéséért
A következő 10 perc most Önért van. Azért, hogy a nyugalmát és biztonságérzetét erősítse ezzel a vezetett légzőgyakorlattal. Engedje meg magának ezt a néhány percet a megérkezésre, a megpihenésre és a feltöltődésre! Az alábbi gyakorlat abban támogatja Önt, hogy erősödjön a belső biztonságérzete, mégpedig a légzés tudatosításán keresztül, Szabó Rita pszichológusunk segítségével. Kérem, keressen egy
BŐVEBBEN
A szülői elidegenítés árulkodó jelei és szintjei
Ma egy olyan témát hoztam, amiről méltatlanul keveset beszélünk, pedig a rendelőkben egyre gyakrabban jelenik meg, ez pedig a szülői elidegenítés. A témában készült írásomat ide kattintva olvashatja el. Ez az a jelenség, amikor a gyermek gyakran észrevétlenül az egyik szülő oldalára sodródik, a másikat pedig elutasítja, Elfelejti, megtagadja. Nem azért, mert bántották, hanem mert
BŐVEBBEN
Problémamegoldás helyett vádaskodás – Kinek az inge? 3. rész
Négyrészes videósorozatunk új epizódjában folytatjuk Alfa (a támadó személy) és Béta (a leforrázott személy) kapcsolatának vizsgálatát, amely az alaptalan vádak mögötti dinamikát hívatott bemutatni. A harmadik rész megtekintéséhez kattintson ide: Egy szituáció, több megélés, értelmezés Először is nézzünk három fiktív esetet, ami mentén tudunk végig haladni a folyamaton. Alfa és Béta reggelihez készülődnek. Béta az
BŐVEBBEN
Hogyan keletkezett az éjszaka? – Mese a gyászról
A mai alkalommal egy hindu mesét hallgathat meg Maróti Eszter pszichológusunk előadásában. A videóhoz kattintson a lenti linkre, vagy tekintse meg olvasható verzióban lejjebb görgetve. Mese a gyászról Ez a hindu mese a gyászról szól, illetve a gyászhoz kapcsolódó érzésekről, amely segíthet gyerekeknek, de akár felnőtteknek is feldolgozni a gyásszal járó nehéz érzéseket, élményeket. A
BŐVEBBEN
A felnőttkori ADHD tünetei
„Miért nem tudok koncentrálni? Miért halogatok mindent? Miért érzem magam szétszórtnak, miközben próbálok helytállni?” Sokan ezekkel a kérdésekkel küzdenek nap mint nap anélkül, hogy tudnák: a háttérben akár a felnőttkori ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) is állhat. Bár az ADHD-t gyakran gyerekekhez kötjük, valójában sokaknál gyermekkorban nem ismerik fel, így a zavar tünetei felnőttkorban is megmaradnak –
BŐVEBBEN
Álomszerű kapcsolatból rémálom – Kinek az inge? 2. rész
Ez a négy részes videósorozat olyan helyzetek mögötti dinamikát próbál feltárni, bemutatni, amikor az egyik személy úgy érzi, hogy a másik alaptalanul vádolja meg olyan tettel vagy szándékkal, ami eszébe sem jutott vagy éppen érthetetlen módon támad rá és megalázó módon negatívan minősíti. A támadó személyt nevezzük el Alfának, a másik személyt (aki értetlenül, leforrázottan
BŐVEBBEN
Konténer gyakorlat – érzelemszabályozási technika
Mai videónkban Maróti Eszter pszichológusunk egy újabb relaxációs gyakorlattal érkezik, ami önnek is segítségére lehet az érzései kezelésében, szabályozásában, akár komolyabb stresszhelyzetek esetében is. A konténer gyakorlat célja, hogy stresszhelyzetben is képesek legyünk megnyugodni, és tehermentesíteni tudjuk a szervezetünket a stressz okozta hatásoktól. További relaxációs gyakorlatokat talál a YouTube-csatornánkon, iratkozzon fel a részletekért! Szánjon néhány
BŐVEBBEN
Miért szexelnek az emberek?
A mai videóban Sárkány Anita szexuálpszichológiai szakpszichológusunk azt a témát boncolgatja, hogy miért is szexelnek az emberek: fizikai öröm, érzelmi kötődés, célorientált motivációk és bizonytalanság – pszichológiai megközelítésben. Kíváncsi vagy az okokra – azon kívül, hogy “mert jó”? Akkor maradj velünk és nézd meg a videót. A megtekintéshez kattints ide: Miért szexelnek az emberek? Lehet,
BŐVEBBEN
Kinek az inge? – Az alaptalan vádak mögötti dinamika
Négy részes videósorozatunk olyan helyzetek mögötti dinamikát próbál feltárni, bemutatni, amikor az egyik személy úgy érzi, hogy a másik alaptalanul vádolja meg olyan tettel vagy szándékkal, ami eszébe sem jutott vagy éppen érthetetlen módon támad rá és megalázó módon negatívan minősíti. A támadó személyt nevezzük el Alfának, a másik személyt (aki értetlenül, leforrázottan áll a
BŐVEBBEN
Bántalmazó párkapcsolat, depresszió? – A tanult tehetetlenségről
Vajon mi a közös a passzív viselkedésben, a döntésképtelenségben, a bántalmazó párkapcsolati dinamikában, a halogatásban, a próbálkozások gyors feladásában, vagy épp a depresszióban? Nos, ez a tanult tehetetlenség. Kattintson ide és tekintse meg Györe Rita tanácsadó szakpszichológusunk videóját a tanult tehetetlenségről! A tanult tehetetlenség az a lélektani jelenség, ami leírja azt, hogy mi történik akkor,
BŐVEBBEN
Motiváció és flow-élmény a munkában
Bármilyen munkát is választottunk hivatásunknak, a motivációnak, a kompetenciának és a flow-élménynek jelentős hatása van a munkavégzésünkre, sőt a hosszú távú közérzetünkre is. Mai podcast előadásunkban Lengyel Katalin erről beszél bővebben. Mi az a kompetencia? A kompetencia: illetékesség, hozzáértés, avagy alkalmasság, amely az adott feladathoz való adott képességet jelenti. Valamiféle haladással függ össze, de ez
BŐVEBBEN