A szülés utáni (posztpartum) depresszióról
Ahogy arról már korábban blogbejegyzéseinkben írtuk, a terhesség és a szülés is jelentős hormonális változásokat eredményez, ami érzékenyebbé teszi a kismamákat. Ezen kívül is rendkívül sok változás történik a nő életében az anyává válás kapcsán, melyek mind-mind megterhelhetik az alkalmazkodó képességet, testi-lelki ellenállóképességét. A szülést követően kiesnek a korábban megszokott munkahelyi és gyakran társas környezetből is, megváltoznak a velük kapcsolatos társadalmi elvárások, megjelenik a szülői szerep felelőssége, melyek egyszerre hatva gyakran szorongást, tehetetlenség és kudarc élményt szülnek a frissen szült anyukákban.
Mi az a szülés utáni depresszió?
A szülés utáni depresszió egy speciális alfaja a depressziónak, ami kifejezetten a gyermek születése után jelenik meg, de nem feltétlenül csak ahhoz kapcsolódik. Gyakran mélyen a nő személyes, (pár- és családi) kapcsolati múltjában találjuk a gyökereit. Egy pszichoterápiásan jól megérthető és kezelhető állapotról van szó a szülés utáni depresszió esetében. Érdemes azt komolyan venni, mert bagatellizálása súlyos következményekkel járhat. A gyermekszüléssel kapcsolatos változások sok korábbi traumát aktivizálnak (például saját szülőkkel kapcsolatos gondokat hívhatnak elő), különféle pszichés kórképeket robbantanak be. A szülés utáni depresszió tünetei gyakran indulnak a szülés körül szorongásos és kényszeres kórképekkel, ezeket azonban sok esetben a szülés utáni depresszió címkével látják el. Megfelelő kezelés nélkül a szülést követően hosszú évekig elhúzódhatnak, sokféle magánéleti problémát okozva.
Mi játszik szerepet a szülés utáni depresszió kialakulásában?
Sokféle veszteség, testi-lelki tünet kapcsolódik össze a terhességgel és a gyermekszületéssel. A babavárás alatt megváltozik a testkép és ez a szülés után is így marad. Társadalmunkban a karcsúság ideál. Az újságok címlapjain frissen szült hírességet mutogatják szülés után laposra retusált hasukat és ez negatívan hat a nők önbecsülésére. Sokan azt a hamis elvárást táplálják saját magukkal szemben, hogy a gyermek születése után pár nappal, vagy héttel ismét a leánykori alakjukat nyerjék vissza. A sok egyéb friss teher mellett a külsőségekkel is foglalkoznak. A szülés maga is egy veszteség (amellett hogy a különféle komplikációk is traumatizálják a kismamákat), hiszen az addig szimbiotikus kapcsolatból a gyermek kilép, ráadásul az anyának az új jövevény igényeihez folyamatosan alkalmazkodnia kell. A 24 órás szolgálat azonban kimeríti az energiaraktárakat, ráadásul sokan nem is értik meg ezt. Kultúránk azt várja az anyukáktól, hogy repessenek a boldogságtól, hogy gyermekük született, ennek hátulütőit tagadják el. A nehézségek miatt tehát rengeteg édesanya bűntudatot érez. A nehézségekkel így magára marad.
Párkapcsolati értelemben is veszteség a gyermekszületés, hiszen emiatt megváltozik a férfi és nő kapcsolata, a hitvesi szerep mellé az apa és anyaszerep is betársul. Egyúttal megszűnik a kizárólagos figyelem, amivel korábban egymáshoz viszonyulhattak. A szülés után egy csecsemő igényeihez kell szabják az egyéni igényeiket és párkapcsolati szükségleteiket is. Ez a nem eléggé stabil házasságokra akár végzetes csapást is mérhet. Sok türelemre van szükség ugyanis a kölcsönös alkalmazkodáshoz. Ráadásul a gyermeknevelés is nagy feladat, folyamatos problémamegoldást kíván az édesanyától, jó ha ebben az apuka is szerepet tud vállalni. (Ha nem is ő van a csecsemővel az idő nagyobbik részében, segíthet megoldani például a gyermek alvásával kapcsolatos nehézségeket.)
Mennyire gyakori a szülés utáni depresszió?
Az enyhe, átmeneti lehangoltság a szülést követő napokban (ún. baby blues) a nők 30-85%-ánál előfordul, ez tehát szinte általános jelenség. Ha ez a nyomott hangulat tartóssá válik, beszélgetünk szülés utáni depresszióról. Ennek gyakorisága már „csak” 8-15%. Előfordul, hogy a beteg állapota annyira súlyossá válik, hogy az a saját vagy a gyermek egészségét veszélyezteti (például leküzdhetetlen téves-eszmék, vagy hallucinációk, ún. pszichotikus állapot miatt). Ilyenkor kórházi felvételre is szükség lehet. (Ez a szülések 1-2%-ában jellemző.) Ennek hátterében sokszor bipoláris zavar, vagy más, korábban fel nem ismert lelki betegség áll.
Mi a teendő, ha észrevesszük a szülés utáni depresszió jeleit?
Ha úgy véljük, barátnőnk, menyünk, barátnőnk vagy akár mi magunk nehézségekkel küzd(ünk) a gyermekszületés után, ne hagyjuk őt magára. Kérjük segítséget családtagoktól, barátoktól! A folyamatos fáradtság és túlhajszoltság leküzdésében a környezet szerepe óriási. Legyen ideje a kismamának a saját hétköznapi teendőire és a változásokhoz való érzelmi alkalmazkodásra is. Beszéljünk a minket bántó történésekről kismamákkal, olyanokkal, akik szintén átélték már a születés csodáját és nehézségeit is. Ebben sokat segíthetnek a tematikus kismama csoportok és az egyéni pszichoterápia is.
A szülés követően az anyukának tehát mindenképp a környezete segítségére, támogatására van szükségük, mellyel jó, ha szakmai segítség is kombinálódik.
Nem szeretne lemaradni további érdekességeinkről? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Felhasznált irodalom:
Ferenczi Beáta előadása A szülés-születés élmény jelentősége, feldolgozásának fontossága, lehetőségei és nehézségei címmel. A Magyar családterápiás Egyesület 31. vándorgyűlésén, Debrecenben, 2017.04.22-én.
Molnár Judit előadása A szorongásos zavarok a szülés utáni időszakban címmel. A Magyar családterápiás Egyesület 31. vándorgyűlésén, Debrecenben 2017.04.22.-én
Németh A., Tariska P. (szerk) (2015) A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina, Budapest
Kisdi B. (szerk) (2015) Létkérdések a születés körül: társadalomtudományi vizsgálatok a szülés és születés témakörében. L’Harmattan. Budapest
További olvasnivalók a témában:
Fraiberg, S. H. (2009) Varázsos évek. Park Kiadó
Hidas, Gy; Raffai, J; Vollner, J. (2011) Lelki köldökzsinór. Beszélgetek a kisbabámmal. Helikon Kiadó
Ranschburg J.(2009) Szülők könyve. A fogantatástól az iskolakezdésig. Saxum Kiadó
Renggli, F. (2016) Aranykapu az életbe: gyógyulás a méhen belüli lét és a születés traumáiból Ursus Libris, Budapest
A blogbejegyzést írta az onlinepszichologus.net csapata képviseletében oldalunk alapítója és szakmai koordinátora, Habis Melinda.