A trauma hatása lehet pozitív is? – avagy a poszttraumás növekedés

A pszichológiában először a trauma negatív következményeivel foglalkoztak, azonban a pozitív pszichológiai mozgalom hatására fókuszba került az emberi lét pozitív oldala, valamint a pozitív és negatív oldalainak kölcsönhatása, mely a traumakutatást is befolyásolta. Ennek köszönhetően kezdtek el foglalkozni a trauma pozitív hatásaival is.

Poszttraumás reakciók

A szakemberek a traumára adott reakciók teljes megértése érdekében megpróbálták megfigyelni, hogy a személyek hogyan reagálnak a traumatikus eseményre, és ezeket típusokba sorolták. Papadopoulos szerint a traumára adott reakciók háromféle csoportba sorolhatóak:

1. negatív hatás: ezt egy kontinuumként képzeli el, melynek egyik végpontja a szenvedés, a másik pedig a pszichiátriai zavarok.

2. pozitív hatás: ezt “szerencsétlenség aktiválta fejlődésnek” írja le, mely úgy is értelmezhető, hogy a személyek értelmet találnak a szenvedésükben, és új nézőpontból tekintenek a kapcsolataikra, önmagukra, valamint az életet is jobban értékelik.

3. semleges hatás: ez alatt a rezilienciát, rugalmas ellenállóképesség érti, vagyis azt, hogy a személy szenvedése ellenére ellenáll a nehézségeinek, de nem következik be az alapvető értékek újragondolása. Szerinte ez a rugalmasság inkább a környezetből, a társas kapcsolatokból ered, nem pedig a személyből.

A trauma lehetséges kimenetei

O-Leary és Ickovics szerint egy extrém életesemény után általában a következő kimenetek fordulhatnak elő:

• Össszeroskadás: Az emberek a történések hatására összetörnek és nem is tudnak felépülni, visszailleszkedni a normal életbe. Az élet sok területén élnek meg drámai, negatív változást.
• Túlélés a károsodással együtt: A történtek hatására nagyfokú distresszt élnek meg az emberek. Idővel bizonyos mértékben felépülnek, de funkcionálásuk nem éri el az esemény előtti szintet.
• Reziliencia (felépülés): A személy klinikailag jelentéktelen mértékű, károsodást nem okozó változást él meg működésében. Illetve a történések után úgy tud funkcionálni, mint a trauma előtt.
• Kivirulás (vagyis a poszttraumás növekedés): Rövid távon nehézséget élnek át a történések hatására, azonban hosszú távon felépülnek és bizonyos területeken való funkcionálásuk felül is múlja a trauma előtti működésüket.

Fontos megemlíteni, hogy a fentebb leírt reakciók nem zárják ki egymást, hanem egymás mellett is megjelenhetnek vagy akár fel is válthatják egymást.

Poszttraumás növekedés

A poszttraumás növekedés/fejlődés terminus Tedeschi és Calhoun nevéhez fűződik, mely a traumatikus esemény hatására létrejövő pozitív irányú pszichológiai változást, személységfejlődést jelenti.

A poszttraumás növekedéssel kapcsolatban öt alapvető területet különböztetnek meg:

1. Az élet nagyobb mértékű megbecsülése és változások a prioritásokban: Az traumát átélt személy jobban megbecsüli az életet, a megmaradt lehetőségeit, a korábban kisebb fontosságú dolgokat jobban megbecsüli, mint például a természet szépsége. Ezt leginkább azok tapasztalják meg, akik szembesülnek a halállal vagy veszteséget élnek át. Ebben a helyzetben a múltról a figyelem a jelenre, az itt és mostra kerül át.
2. nagyobb intimitású, mélyebb kapcsolatok: A személy számára fontosabbak lesznek a kapcsolatok és több időt, energiát fektet ezekbe. Nőhet a mások iránti empátia is. Ezek pedig mélyebb kapcsolatokat eredményezhetnek, segíthetnek a társas támogatottság érzésének kialakításában és fenntartásában, mely fontos védelmet jelent a trauma negatív hatásaival szemben.
3. fokozottabb személyes erő megélése a sérülékenységgel együtt: A személy felismeri, hogy történhetnek és történnek is rossz dolgok vele, de ha ezt képes volt megoldani, akkor szinte bármire képes lesz a jövőben. Nő az elégedettsége önmagával és a problémamegoldási képességeivel kapcsolatban is.
4. Új életlehetőség felfedezése: A személy átértékeli a céljait, felismeri mely céljaiért érdemes küzdenie, melyeket érdemes feladni. Ez a felismerés pedig segítheti abban, hogy a korábbitól eltérő és /vagy vágyott lehetőségeket valósítson meg az életében, például önkéntes lesz, pályát módosít.
5. spirituális fejlődés, egzisztenciális kérdések felé fordulás: A személy elkezd foglalkozni az alapvető egzisztenciális kérdésekkel, mivel a traumatikus esemény ezt a hitrendszert szétrombolta. Sokan kezdenek el hinni egy transzcendens lény létezésében.

A szomatikus betegségekkel foglalkozó legújabb kutatások azonosítottak egy hatodik területet:

6. egészség nagyobb mértékű értékelése: Súlyos betegségek életmódbeli és hozzáállásbeli változásra is motiválhatják az embereket. Például úgy, hogy az egyének jobban figyelnek az egészségükre, hajlandóbbak feladni az egészségük szempontjából káros magatartást. A betegséggel való szembenézés erőt adhat azoknak, akik előtte is tudták, hogy káros, amit tesznek, de nem változtattak rajta. Ez feltételezhetően a szomatikus betegség okozta trauma sajátossága.

Egyéb területek: anyagi előnyök megtapasztalása, fokozhatja az egyéni önismeretet is, ennek hatására tisztábban látja saját magát.

Hogyan is alakulhat ki a poszttraumás fejlődés?

Ezt a kutatók többféle modell segítségével magyarázzák. A legnépszerűbb elmélet Tedeschi és Calhoun funkcionális leíró modellje. Ez a modell a poszttraumás növekedést többdimenziós jelenségként írja le.

Tedeschi és Calhoun úgy gondolja, hogy a változás, a trauma általi növekedés a trauma által indukált distressz, a sémaszétesés és a kognitív feldolgozás következtében jön létre.

Tedeschi és Calhoun szerint alapvető sémáink naivisztikusak, mivel nem számolnak a szerencsétlenségek bekövetkezésének lehetőségével. Azonban a traumatikus események megkérdőjelezhetik önmagunkkal, és másokkal kapcsolatos sémáinkat, melyeket a világ történéseinek magyarázatára alakítottunk ki.

A traumát elszenvedő úgy érzi, hogy a történéseket nem tudja beleilleszteni korábbi nézeteibe, ezért pszichológiai distresszt él át. A helyzethez való alkalmazkodás érdekében szükséges a történtek kognitív feldolgozása, melynek eredménye a meglévő sémák átalakítása. Ez kezdetben automatikus a betolakodó gondolatok, képek miatt történik, ezt követi később a szándékos rágódás.

Ha a kognitív feldolgozás megfelelő, akkor a személy elengedi korábbi céljait, mivel azok elérhetelenné váltak, és a világról alkotott elképzeléseit is átalakítja, hiszen a korábbi nézetei már nem helytállóak. Ez a folyamat pedig egy gyászfolyamathoz hasonlít, melynek következtében az egyén el tudja fogadni a trauma miatti veszteségeket.

A poszttraumás növekedés abban mutatkozik meg, hogy az egyén világról alkotott alapfeltevései már realisztikusabbak lesznek, önmagáról és a világról alkotott képét is újragondolja, és ennek köszönhetően növekedést, érést él át az ember.

Ezt a folyamatot segíti, ha a környezet támogatja az önfeltárást, és a naplóírás is hasznos lehet. Viszont, ha a környezet akadályozza a traumáról való beszélgetést, akkor ez gátolja a személyeket a poszttraumás növekedés megélésében. Hiszen nagyon fontos az embereknek, hogyan reagál a környezete a traumára, és az önfeltárásra.

Pszichológiai ellátás és a poszttraumás növekedés kapcsolata

A pszichológiai ellátásnak általában nem a poszttraumás növekedés a célja, hanem a tünetek enyhítése. Azonban vannak olyan technikák, melyek segítik a poszttraumás növekedés megélését. Az egyik ilyen a kognitív megküzdés és a kognitív feldolgozás (kognitív átsruktúrálás, pozitív átkeretezés). Ez azt jelenti, hogy a személyt a pszichológus abban támogatja, hogy konstruktív megküzdési stratégiákat használjon az elkerülés vagy más diszfunkcionális megküzdési módok helyett, mivel ezek megnehezíthetik a feldolgozást.

Ilyen esetekben sokat segít, ha a traumát elszenvedő személy kifejezi az általa megélt érzéseket, nagyfokú szorongást, ezt támogatja a pszichológus aktív, odafigyelő hallgatása. A trauma újbóli elmondása, újrafogalmazása azért lehet hasznos, mert ennek köszönhetően a személy a meglévő kognitív sémákat hozzáillesztheti a traumatikus eseményhez.

A pszichológus azáltal is támogathatja a folyamatot, hogy visszajelzi az apró pozitív változásokat, akár a poszttraumás növekedés jeleit is. De a folyamat során elsősorban a feldolgozás a cél, nem a poszttraumás növekedés elérése, ez a gyógyulásnak nem feltétele és nem is célja.

Felhasznált irodalom:

• Kuritárné Szabó I., Tisljár-Szabó E. (szerk.) (2015) Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna –Tanyi Zs.: A trauma pozitív hozadéka: a poszttraumás növekedés, Oriold és társai Kft.
• Zsigmond O., Rigó A., Bányai É. (2017) A daganatos betegségek Janus arca: a poszttraumás növekedés jelensége, Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 18 (2017) 2, 149–170.

A poszttraumás növekedés egy egyéni és gyakran hullámzó folyamat – nincs „jó” vagy „rossz” módja annak, ahogyan valaki megéli. Ha úgy érzi, hogy a saját történetében elakadt, vagy szeretne mélyebben ránézni arra, hogyan tudna ebből az időszakból építkezni, egy támogató beszélgetés sokat segíthet.

Amennyiben szeretne ebben kísérést kapni, lehetősége van online konzultációt foglalni cikkünk írójához, Lónichné Ménich Helga tanácsadó szakpszichológushoz, ahol biztonságos, ítélkezésmentes térben dolgozhatnak együtt a saját tempójában.