Gyakori nehézségek a testvérkapcsolatban

Szülőnek lenni nem könnyű, váratlan és visszatérő problémákat kell megoldanunk nap-mint nap.

“Ültem az autóban, hátul hatalmas civakodás, hogy neki mégis ugyanaz a játék kell, mint a testvérének. Hideg zuhanyként ért, hiszen a boltban még hatalmas együtt értésben osztozkodtak és döntötték el, hogy melyik játékot ki választja. Még nem tudatosult bennem a perspektíva váltásról szóló gondolat, amit az előző napokban olvastam. Felajánlottam mégis valamennyire határozottan, hogy menjünk vissza és cseréljük ki az övét ugyanolyanra. Meglepő módon összenéztek és hirtelen megegyezésben felosztották újra a kapott legókat. Ekkor megértettem, ők valóban egy csapat és ebben a konkrét helyzetben én voltam az, akit a hangos veszekedéssel próbára tettek, remélve, hogy mégis kettő játékot választhatnak az egy helyet. Ez volt a második hideg zuhany, hogy átpörgettem magamban, vajon hányszor vesztek az én figyelmem miatt össze, hányszor lehetett veszekedés azért, hogy célt érjenek, hiszen érzik rajtam, mint szülőn, hogy kevés frusztrálóbb dolog van, mint a testvérek összecsapását hallgatni a békesség helyett.”

A szülők többsége egyetért abban, hogy nemcsak őrjítő hanem frusztráló is, amikor meghallják  gyerekeik veszekedéseinek ismerős hangjait. Ilyenkor újra és újra csalódást és haragot éreznek és egy általános vágyra gondolnak: „Miért nem tudják végre abbahagyni a harcot?”

A saját és a másik határainak megismerése feszültségekkel jár

Busy Toddler Facebook oldalán osztotta meg velünk a szerinte lehető legjobb tippet, ami a testvérek felneveléséhez szükséges: perspektívaváltás. Ahelyett, hogy a testvérekre úgy tekintünk, mint ellenfelekre. Akik kapcsolatában soha véget nem érő harc van és amelyben a szülők szerepe a döntőbírósság. Nézzük inkább azt, hogy ez a leghosszabb kapcsolat, amelyet gyermekeink megélhetnek valakivel, akit ugyan nem ők választottak és mégis az egyik legfontosabb kötődés az egész életükben.

A testvéri kapcsolat értékes – de hogyan alakíthatjuk kellemessé, ahelyett, hogy végtelen csatározások alakuljanak ki? Először is a testvéreknek csak időre van szükségük együtt. Időre van szükségük a játékhoz, a fejlődéshez, ahhoz, hogy megismerjék egymást, ugyanúgy, mint bármely más kapcsolatban. Ugyanúgy, ahogy a barátságok sem egyik napról a másikra alakulnak ki, a testvérek kapcsolata is folyamatosan mélyül és változik.⠀⠀⠀⠀⠀⠀

Ne feledjük el ezekben a helyzetekben szülőként, hogy a gyerekek fiatal koruk miatt, most tanulják még az önkontrollt, indulatkezelést és együttműködést, és emellett igen kevés problémamegoldó és konfliktuskezelő készséggel rendelkeznek. Vagy az is lehet, hogy egyáltalán nem rendelkeznek még ezekkel.

Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek az együttműködést?

Mi felnőttek már képesek vagyunk kezelni a nézeteltéréseket. Fontos átgondolnunk, hogyan tudjuk megtanítani a gyerekeknek felnőttek nélkül is kezelni a konfliktusokat. Ehhez egy általános tanács, hogy hagyjunk nekik valamennyi időt a konfliktuskezelésre és csak akkor avatkozzunk be, ha valóban nem sikerül megfelelő módon kezelniük azt. A gyerekeknek gyakran beszéljünk konfliktusmegoldási stratégiákról és nyugodt helyzetekben ezeket modellezni is lehet velük. Amint lehetőség van rá, beszéljünk nekik arról, hogy milyen konfliktuskezelési lehetőségek vannak bizonyos helyzetekben. Mint például felváltva játszani – akár időhatárosan, amíg csörög az óra –, addig keressen másik játékot testvérének vagy magának, próbáljanak közösen játszani vagy tegyék félre a vitatott játékot, amíg nem nyugszanak meg. Fejlődő indulatkezelési stratégiákkal egyre jobban meg tudják majd oldani a nézeteltéréseiket. A szülőknek pedig nem mint döntőbírónak kell helytállniuk, hanem mint egy alakuló csapat kiváló edzőjének tréningeznie a testvéreket a jó csapatmunkára, megfelelő konfliktuskezelésre és arra, hogy a kapcsolat, egymás érdekeinek és érzéseinek tisztelete ezekben a helyzetekben is fontos. A testvéreknek arra van szükségük, hogy megtalálják egymást és a kapcsolatukat, hogy együtt növekedjenek, tanuljanak és játszanak. Ha a szülő segíti ezeket a stratégiákat és kerüli a döntőbírói szerepét, akkor a rivalizálás, elmérgesedő konfliktusok helyett egy értékes kapcsolat alakul ki a testvérek között. A testvéreknek így hosszú távon lehetőségük lesz arra, hogy tanuljanak a barátságokról, a konfliktusokról és a kapcsolat értékeiről.

Perspektíva váltás szempontjai:

1. Nem ők választották egymást.
2. Örök kötelék.
3. Együtt tanulnak és alakulnak.
4. Nincsenek probléma megoldó képességeik – amíg nem kapnak ehhez jó mintákat.
5. Akármi van, ők egy csapat.
6. Edzőre van szükségük és nem döntőbíróra.

Mi kell a jó testvér kapcsolathoz?

1. Elfogadjuk, hogy ők egy csapat és mi a csapat edzői vagyunk.

2. Tudatosítjuk, hogy a legfontosabb dolgokban hasonlítanak: mindannyian gyerekek és testvérek.

3. A felnőtt dolga felismerni és megérteni a szükségleteiket, fizikailag és érzelmileg is.

4. Elfogadjuk, ők egy szövetség a családi rendszerben. Egy külön alszövetség, amit a szülői rendszer segít.

5. Kerüljük a szövetkezést az egyikkel a másikkal szemben, ugyanakkor megértjük és segítjük kifejezni az érzelmeiket.

6. Segítjük őket a határaik megismerésében és kifejezésében.

7. Tanítsuk meg nekik, hogyan lehet jól konfliktust kezelni, asszertívan érdek-érvényesíteni (ha még nem tudjuk, akkor először mi tanuljuk meg).

8. Éreztessük velük, ő is oké és a másik is oké (a viselkedésük nem egyenlő a személyiségükkel, ugyanakkor határozottan képviseljük, hogy bizonyos agresszív viselkedéseket kerülje).

9. Fogadjuk el, ha hibásan kezelnek konfliktusokat, azonban adjunk nekik mintát, panel mondatokat a helyesebb konfliktus kezelésre.

10. Szülői önismereti munka (tisztázzuk magunkban az érzelmeinket – saját, őseinktől örökölt mintákat a testvér kapcsolatokra vonatkozóan).

+1 Ismerjük fel a konfliktusban rejlő szükségleteket.

Milyen okai lehetnek a testvérek közti vitáknak?

Fizikai: éhes, szomjas, fáradt, álmos, pisilni, kakilnia kell, fáj valamije vagy lappang benne valami betegség

Érzelmi: dühös, megbántott, szorongó, megalázott, fél valamitől/valakitől, irritált, szeretetéhes, kapcsolódásra vágyik, nem érzi magát szerethetőnek, szégyelli magát

Összehasonlítás veszélyei. Miért ártalmas?

Szerepek. Skatulyák. Ha ő ez, akkor én az.

“A születésük óta ilyenek – folytatta. – A kisebbik nagyon bátor. Semmitől nem ijed meg. A nagyobbik viszont még a saját árnyékától is fél.” Ne beszéljünk a gyerekekről a jelenlétükben! A fenti mondat mindkét gyereket beskatulyázta egy szerepbe, ami nagy kárt okoz. Ráadásul nemcsak az egyes gyerekeknek okozhat ezzel kárt, hanem a két testvér kapcsolatának is. Gondoljunk bele, miért tesszük ezt.

“A legidősebb fiam vékony és gyenge, mégis folyton azzal kérkedik, hogy ő milyen erős, és az öccsét „cérna Jánosnak” hívja. És a kicsi, akinek olyan testalkata van, mint egy díjbirkózónak, még hisz is neki. Elhiszi magáról, hogy gyenge, és úgy is viselkedik. Mindenre azt mondja, hogy „túl nehéz”, ha megkéri az ember őt, hogy vigye. Fogalma sincs a saját erejéről. És ha testvérén múlik, soha nem is lesz.”

“Értetlenül álltam azelőtt, amit tettem. Mi ütött belém? Miért éreztem úgy, hogy Dávidot kell megtennem a „felelősségteljes” gyereknek? Ugyan miért akartam, hogy felsőbbrendűnek érezze magát az öccséhez képest? Vajon azért, mert sajnáltam őt, amiért egyes egyedül kell a kollégiumi szobájában ücsörögnie? Annyira sajnáltam, hogy az öccse kárára kellett önbizalomlöketet adnom neki? És még én voltam felháborodva azon, amit a szomszédom művelt a fiaival!”

Érdemes aszerint kezelnünk a gyerekeinket, hogy mit szeretnénk, milyen ember váljon belőlük. Ne aszerint, amilyenek.

“Ha segíteni akarsz az egyik gyerekednek a változásban, akkor fel kell készülnöd rá, hogy a többiekkel is lesz munkád.”

Javasolt irodalmak a témában:

Adele Faber – Elaine Mazlish: Testvérek ​féltékenység nélkül

Adele Faber – Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – Gyakorlati tanácsok a sikeres szülő-gyerek kapcsolathoz

Joanna Faber – Julie King: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknek – Hogyan vészelhetjük át a 2 és 7 éves kor közötti időszakot?

A blogcikket munkacsoportunk korábbi tagja, Filep Orsolya Veronika klinikai szakpszichológus írta.