Gyakori kérdések a pszichoterápiáról… mit érdemes tudni a pszichológus-kliens viszonyról?

Szerző: Habis Melinda | Júl 24,2018 | Blog | pszichológiai tanácsadás, pszichológus, pszichoterápia, Skype

Milyen gyakori kérdések merülnek fel a pszichológus-kliens viszonnyal kapcsolatban? Mik a leggyakoribb tévhitek a pszichológiai tanácsadás és pszichoterápia kapcsán? Írásunkban tisztázzuk ezeket.

Miért van az, hogy a pszichológus is pszichológushoz jár? Akkor nem is érti a dolgát?

A kérdés teljesen logikus módon merül fel, hiszen azt gondolhatjuk, hogy ha valaki érti a kapcsolatok nyelvét, akkor a magánéletében is sikeres, probléma mentes. Viszont egy pszichológus is csak ember, lehetnek nehézségei az életben. Bármilyen helyzetben merülnek is fel a problémák (legyen az barátság, párkapcsolat vagy szülő-gyerek viszony) tisztában kell lennie azzal, hogy ezekben a kapcsolatokban folyamatos kölcsönhatások zajlanak, melyben a saját szerepét objektív módon senki sem képes egyedül felmérni.

Így a közeli érzelmi kapcsolatokban nem működik a pszichológus „pszichológus énje”, éppen a viszony bensőségessége miatt. Fontos, hogy a pszichológus önismerete kellőképpen fejlett legyen és egy-egy nagyobb konfliktus vagy családi feszültség kapcsán önmaga is terapeutához forduljon. Ez által ismét objektíven lássa a saját részét és a kapcsolat dinamikáját az adott helyzetben. Tehát, igen, egy jó terapeuta maga is elmegy pszichológushoz és ezek a tapasztalatok a későbbiekben az ő szakmai tapasztalatát is erősítik.

Miért magázódnak a terapeuták?

A hétköznapi életünkben egyre kevésbé megszokott a magázódás, de a terápiának fontos és hasznos része, mivel egy kliens terapeuta viszonyban speciális működésmód zajlik, egy professzionális távolságtartás.
A pszichoterápia, a kliens és a terapeuta közt nem hasonlít egyetlen más viszonyra sem. Az ülések tematikája a kliens által hozott problémákról, témákról szól. A terapeuta a saját személyiségén szűri át ezeket.

Megérti, majd objektíven visszatükrözi a helyzetet a kliensnek, hogy az új szempontokhoz jusson. Maga lépegethessen előre a változás útján, megtalálja az ehhez szükséges erőforrásokat önmagában.

Miért nem közvetlenebb a terápia hangneme?

Terapeutaként az a feladatunk, hogy a kliens nehézségeit, fájdalmát ítélkezés nélkül megértsük és elfogadjuk. Vele együtt könnyezni nem sok értelme lenne, senkin sem segíthetnénk. (Terápiás szempontból megkérdőjelezhető, hogy mennyire működhet hatékonyan, ha a pszichológussal az üléseken kívül is találkozunk, a saját problémáinkon kívül az övéiről, vagy a világ dolgairól is elcsevegünk, hiszen így ez a kapcsolat átlépi a professzionális kereteket!)

A magázódás vagy a távolságtartás azonban nem azt jelenti, hogy a pszichológus nem érzi át a problémánkat, nem törődik velünk, vagy nem kíváncsi a nehézségeinkre. (Személy szerint én minden ülés előtt és után is át szoktam gondolni a történéseket, ezek összefüggéseit a korábban elhangzottakkal.) Először ugyanis a pszichológusnak kell értenie, mi zajlik a kliensében, ez benne milyen érzéseket kelt, ezután tudja csak ezeket visszajelezni.

Ha teljesen távol tartanánk magunkat érzelmileg, akkor nem működhetnének a terápiás kapcsolatok. Az optimális közelség-távolság beállítása azonban mindig a kliens és a terapeuta aktuális viszonyán múlik. (Nem állandó.) A közvetlenség hiánya tehát nem jelenti az együtt érzés és a bensőségesség hiányát. Sok kliens megfogalmazza, hogy ez a legintimebb kapcsolata, ahol olyan bizalmat tapasztal, melyet máshol még nem élt meg.

Miért nem mondja el a terapeuta a saját dolgait? Miért nem tudhatok róla semmit?

A terápia a kliens problémájáról kell, hogy szóljon, ezért a terapeuta érzései és gondolatai csak annyiban számítanak, amennyiben elősegítik a kliens fejlődését. Adódhat azonban elvétve olyan eset, amikor a terapeuta példát hoz be a saját életéből (ez módszer és szituáció függvénye).

A terápia folyamatára nézve káros lehet az is, ha a szakember a közösségi oldalakon vagy más fórumokon sok személyes tartalmat posztol, mert ez megváltoztathatja a klienssel közös munka lefolyását. Például, ha kutyás képeket tölt fel magáról, akkor a kliens gondolhatja, hogy szereti az állatokat. Ezért esetleg nem vagy csak nagyon sokára mond el olyan esetet, melyben állatkínzásra adta a fejét, mert azt még jobban szégyelli, mintha nem rendelkezne előzetes információval a kezelőjéről.

Lényegében fordított helyzetben is ezért sem lehet családtagokat, vagy ismerősöket kliensként elvállalni. Hiszen előzetes tudásunk és valamilyen érzelmi viszonyunk van már vele/róla. A terápiás kapcsolat tehát optimális esetben egy „üres lap”, melybe a közös munka során íródnak bele a tapasztalatok. A kapcsolatban mindkét fél önmagát adja, a terapeuta visszajelzi azokat az érzelmeket, melyeket a kliens kivált belőle és fordítva. Ez a fejlődés motorja.

Miért beszél a pszichológus olyan keveset? Miért nem ad konkrét tanácsot?

Talán elsőre furcsának tűnhet, hogy az ülések alatt túlnyomórészt a kliens beszél, a terapeuta ezt csak néha szakítja meg a visszajelzéseivel. A terápia kezdetén a terapeuta felvilágosít, megállapodásokat köt a kliensével, majd elengedi őt, hogy az újonnan felfedezett felismeréseket a saját életében felhasználja, beépítse.

Közben ott van a kliens mellett és segíti, ha szükséges, de nem feltétlenül avatkozik be a folyamatokba ezzel segítve őt az önállósodásban. Hasonlatosan ahhoz, mint amikor valaki autót vezetni tanul. Ha az oktató túlzottan aktív, akkor az önálló vezetéshez szükséges képességek sokkal lassabban, vagy egyáltalán nem alakulnak ki.