Mit jelent a pszichológiai reaktancia?

Szerző: Lengyel Katalin | okt 3,2023 | Blog | pszichológia

„Az önkéntes engedelmesség mindig jobb, mint a kényszer engedelmesség”(Xenophon, i.e.354). Írja a görögországi katona, zsoldos mondaír-és történetíró.

Ezt a mondatot szem előtt tartva és lélektani oldalról megközelítve, mai témaként a pszichológiai reaktanciát választottam. Bizonyára már önnel is előfordult, hogy ez az érzés a hatalmába kerítette, csak esetleg nem tudott róla. Olvasson tovább és tudjon meg többet a pszichológia reaktancia jelentéséről, működéséről!

Mi az a pszichológia i reaktancia?

A pszichológiában a reaktancia fogalom olyan reagáló képesség, vagyis az az érzelmi élmény, amelyet a legtöbbünk tapasztal, amikor szabadságunkat megsértik, veszélyeztetett helyzetbe kerülünk. Olyan belső erőt jelent, amelyben az egyén arra törekszik, hogy valami felett visszaszerezze a kontrollt, amikor a leküzdhetetlennek tűnő, vagy annak detektált akadályt szeretné elhárítani.

Ezt a nagyon érdekes pszichológiai dimenziót neves pszichológusok – például Sharon Brehm és Jack Williams Brehm – vizsgálták az 1960-as évek közepén. Főként gyermekek viselkedésnek tanulmányozása során írták le a pszichológia reaktancia jelenségét.

Az elmélet kiinduló elgondolása szerint tulajdonképpen attól a valóságtól akarjuk visszavenni a „hatalmat”, amely aktuálisan igazságtalannak tekinthető. Attól a korlátozó manővertől igyekszünk „birtokba venni” az irányítást, amely majdnem minden alkalommal minket igazol, és számunkra stabilitást ad a mindennapokban.

A pszichológia i reaktancia gyermekkorban

Ha mindezt a kora gyermekkorra értjük, s ha példával érzékeltetjük, akkor elmondhatjuk, hogy akkor jelentkezik a pszichológia i reaktancia, amikor a szüleink azt mondják nekünk: „ezt semmiképpen nem kellene megtenned!”
Ez az a szenzitív kor, amelyet a szülők “szörnyű két év” – ként definiálnak.

24 hónap elteltével a gyerekek már kialakítják identitásérzetüket. Életciklusuk ezen kulcsfontosságú időszakában önálló lényeknek tekintik magukat, akik teljes joggal rendelkeznek a döntések meghozatalához. („Én tudom” kijelentések). Ha van valami, amely nagymértékben meghatározza őket ebben a szenzitív korban, akkor az a pszichológiai reaktancia (is): erőteljesen reagálnak ugyanis minden negatív külső impulzusra, normára, avagy tiltó elrendelkezésre. Így a kíváncsi kisgyermek számára minden, ami a tevékenysége során megengedett, az alulértékelt, és minden, ami a környezete által tiltott dolog, az túlértékelt. Lényegében így működik a fordított pszichológia.

Összességében olyan érzelmi dimenziókat foglal magában, amelyet a lázadás címkével illethetünk, s ami – egyes felnőtteknél – továbbra is nagyon aktívan/intenzíven működik. Szumma szumárum: a reaktivitásban olyan mentális „gyorsbillentyűk” kapcsolnak be, amelyek segítségével logikai mérlegelés után sem döntünk vagy választunk, és nem köteleződünk el a saját véleményünk mellett.

Pszichológia i reaktancia felnőttkorban

Egyszerűbben fogalmazva a reaktancia: szabályok, jelzések és keretek elutasításának hajlama és képessége, amikor is erős érzelmi reakciók kiáramlása történik, akkor, amikor a személyes szabadság korlátozásának jelenségét észleljük.

Gondoljunk csak bele, emlékezzünk néhány hétköznapi eseményre! Milyen az az érzés, amit akkor tapasztaltunk, ha az autóvezetés során nehéz közlekedési helyzetbe kerülünk? Milyen kellemetlen, amikor a főnökünk vagy bármely más hatósági személy bizonyos szituációban azt jelzi, hogy ez és ez nem teszik neki, valamit nagyon elrontottunk, és nem folytathatjuk tevékenységünket. Már nem vagyunk két évesek, mégis sértő vagy bántó lehet számunkra a fenti esemény, s az is elképzelhető hogy hangosan felcsattanunk, és/vagy érzelmileg indulatosan reagálunk a felettesünk kritikájára.

Ilyen értelemben a felnőttkori reaktancia azt jelenti: hogy ha életünk folyamán találkozunk vélt vagy valós tilalmakkal, – s azokban a forgatókönyveinkben, ahol a szabadságunkat kisebb-nagyobb mértékben fenyegetve érezzük, – feltehetően indulatos módon fogunk reagálni. Ezért fordul elő gyakorta, hogy a pszichológiai reaktancia, látens vagy akár explicit módon generál bennünk negatív viselkedési, affektív és kognitív hatásokat (válaszokat).

Hogyan működik a pszichológia i reaktancia a hétköznapokban?

A tárgyalt fogalom nagyon sok olyan helyzetben van jelen, amelyben naponta élünk.

Tételezzük fel, hogy egy kevésbé kedvelt munkatársunknak – akihez kevés affinitásunk, lojalitásunk van -, utólag rendelnie kellene valamit, amit elfelejtett, s amihez nekünk is segítséget kellene nyújtanunk. Ezt a részfeladatot a munkanapunk egy másik pontján terveztük megtenni, de már a megkésett kérés előtt úgy döntöttünk, hogy éppen akkor nem csináljuk meg, mivel a belső szabályzat, és az erkölcsi iránytűnk ezt diktálja.

A folyamat bennünk érzelmi lázadást alakít(hat) ki, ami a pszichológiai reaktancia szerint a következőképpen néz ki. Amikor a lehetőség időben vagy térben rendelkezésünkre áll, hogy valamit megtegyünk, feltehetően megtesszük, de amikor az esély már nem áll rendelkezésünkre, – és ráadásul ehhez valaki irányába tanúsított ellenszenv is társul -, elveszítjük szabadságunkat, majd rebellis módon viselkedünk.

A pszichológia reaktancia evolúciós elmélete

Ehhez kapcsolódóan Dr. Jonathan Haidt amerikai szakember a pszichológiai reaktancia jelenségben evolúciós értelmet feltételezett. Hipotézise szerint ez a jelenség kialakít bennünk egy adott mechanizmust, amely megvédi pszichénket/ lelki tartalmainkat az alfa státuszú vagy domináns személyekkel szemben. Ez a fajta diszkomfort-érzet tette lehetővé, hogy őseink megtagadjanak és/vagy elutasítsanak bizonyos hatalmi figurákat a csoportban, illetve, hogy más domináns vezetőket keressenek, akik hatékonyabban segíthetik a falkát a túlélésben.

A pszichológiai reaktivitás működtetésének kétségkívül különösen nagy mesterei a marketing és reklámcégek képviselői. Sokunk előtt ismert az a szituáció, hogy az üzletekből, szupermarketekből kapott felhívásokban az “Utolsó esélyek” néven szerepelnek a különböző vásárlói reklámok. Amit ekkor agyunk tapasztal az az a vágy, hogy szinte azonnal a megjelölt internetes felületre/üzletbe menjünk, s rögtön megvásároljuk azt a bizonyos terméket, mert vonzóbbnak gondoljuk.

Mi az oka, azaz hogyan működik a pszichológiai reaktancia?

Válaszként szolgáljon a korábbi megfogalmazás: amikor adódik a lehetőség, hogy valamit megtegyünk, megtesszük, de ha már az esély nem áll rendelkezésünkre, elveszítve érezzük szabadságunkat!

Ismét bebizonyosodott: viselkedésünk nagy részét a pszichológiai reaktancia (is) befolyásolja. Tehát, ha egy kecsegtető, remekül “bemarketingezett” dolgot bonyolultabb vagy nehezebb módon tudunk elérni, akkor egyre nagyobb a lesz vágyakozásunk a megszerzésére. Ráadásul, ha minél többet megtagadunk a pontosabb, több információhoz való hozzáféréstől, s minél kevés adatot közlünk róla, – hol, mennyiért lehet hozzájutni a termékhez – annál nagyobb jelentőséget fogunk tulajdonítani neki, és biztosan ellátogatunk az oldalra (vagy felkeressük az kiárusítás helyét).

A fenti okfejtés már a belső késztető erőhöz, az úgynevezett intrinzik motivációhoz vezet minket. Martin Seligman, a pozitív pszichológia neves szakértője a pszichológiai reaktanciát elsősorban az emberi motivációval kapcsolata össze. Ez olyan energizáló – mozgósító erő, amely egy bizonyos viselkedés irányába mutat. Amikor tiltás alá kerülünk egy cselekedetben, vagy mikor azt érzékeljük, hogy a szabadságunk korlátozott, jelentkezik egy úgynevezett tehetetlenségi állapot, belső impulzus, és/vagy tanult tehetetlenség.

Ilyen értelemben gátlás alá kerül viselkedésünk: annak ellenére, hogy észrevettük, hogy a „tennünk, cselekednünk kellett volna valamit”-re, a legtöbb esetben semmit nem reagálunk. Sokkal inkább az egymást követő, vagy anticipált sikertelenség érzet hatására, esetleg egy vagy több negatív eredmény miatt feladjuk azt.

A jó hír, hogy bár a pszichológiai reaktancia életünk végéig fennmarad, de mégis fejleszthető jelenség van a birtokunkban. Ha megfelelően alkalmazkodunk a szociális normákhoz, és folyamatos tanulással gyakorlunk, lehetővé válik, hogy pozitív értelemben fejlődjön önismeretünk, és stabilizálódjanak szociális–interperszonális kapcsolataink.