Interjú Barna Boglárka pszichológussal

A pszichológusi munka egyik kihívása, hogy szakemberként miként lehet megtalálni az arany középutat a szakmai távolságtartás és a személyes jelenlét között. Egy jól működő terápiás kapcsolatban fontos, hogy a pszichológus ne osszon meg túl sokat önmagáról, hiszen ez befolyásolhatja a kliens élményeit, döntéseit. Ugyanakkor azok számára, akik éppen szakembert keresnek, hasznos lehet némi betekintést nyújtani abba, hogy kivel is kerülhetnek terápiás kapcsolatba.

Korábbi írásainkban már kitértünk arra, mi különbözteti meg a pszichológust a pszichiátertől, és mikre érdemes odafigyelni, ha pszichés segítséget szeretnénk igénybe venni. Emellett weboldalunkon rövid bemutatkozások is elérhetők csapatunk tagjairól, melyeket a profilokra kattintva lehet elolvasni – ezek azonban leginkább szakmai információkat tartalmaznak.

Ezúttal viszont néhány általános és néhány személyre szabott kérdés segítségével egy kicsit közelebbről is megismerheti csapatunk egyik új tagját, Barna Boglárka pszichológust!

Boglárka, első kérdésem az lenne hozzád, hogy miért választottad ezt a hivatást?

Már gyermekkoromban is érdekelt, hogy mit és miért csinálnak az emberek. Eleinte sokat kérdeztem a saját családtörténetemről, az életkorral azonban a kíváncsiságom is változott. A saját történetem mellett egyre inkább elkezdtem kifelé figyelni. Igényem támadt megérteni változásokat, folyamatokat és az enyémtől eltérő élethelyzeteket, életszakaszokat is. Ekkor kezdtem el könnyebben érthető szakirodalmakat olvasni. Innentől kezdve az érdeklődésem fennmaradt, olvasmánylistám is bővült és a pályaválasztás időszakában kézenfekvő alternatívának a pszichológia szak ígérkezett.  

Változott a pszichológiáról megalkotott képed a tapasztalatszerzésed során?

Természetesen igen. Az olvasott szakirodalmak és a személyes érdeklődés meg sem közelíti azt az élményt, amit a klienseimmel végzett munka nyújt. A pszichológia több lett: színeket és mélységet kapott.

Mi motivál a munkádban, mi az, ami sikerélményt okoz neked?

Nehéz a sikerélmény fogalmát a napi munkámhoz kapcsolni. Azt hiszem, a szó köznapi értelmében vett sikerélményt nem élek át. Ennél számomra sokkal fontosabb élmény megfigyelni és kísérni a klienseimben zajló érzelmek sokszínűségét, a belső folyamataikat és a döntéseikben bekövetkező változást. Számomra ez épp elég izgalmas ahhoz, hogy a kliensemen túl a szakma felé tanúsított érdeklődésemet is fenntartsa.

Összességében tehát sikernek talán leginkább azokat a döntéseket és ezzel járó változásokat élem meg, amelyek akár érzelmi, akár viselkedéses szinten valami új, adaptívabb mintázat felé mutatnak.

Jelenleg milyen szakmai kihívások és elérendő célok vannak az életedben?

Szeretném elmélyíteni az ismereteimet a pszichopatológiák területén és a mélylélektani irányzatok felé orientálódni. Ez utóbbinak egyik kezdeti próbálkozása az aktív-analitikus terápiaelmélet és technikai kurzus, amiben jelenleg képződök. 

Mi az, ami a leginkább feltölt a mindennapokban?

Ezen a ponton szeretném elválasztani a munkám és a magánéletem. Mind a két terület tölt, de másképp. A munkámban a klienseim kísérése és a szakmai fejlődés is képes megadni azt az örömöt, ami az érdeklődésem fenntartásához szükséges. A magánéletemben pedig a hozzám közel állókkal és az állataimmal töltöm a legtöbb időt. Emellett pedig leginkább sportolok és olvasok.

Ha egyetlen tanácsot adhatnál mindenkinek az életével kapcsolatban, mi lenne az?

Nem hiszek abban, hogy van mindenkire igaz, általános érvényű tanács. Ennek számos oka van, amelyek közül kiemelném az ember egyediségét. Fontosnak tartom azonban, hogy a passzív “belesodródtam”, “úgy alakultak a dolgok”, “csak úgy jött” típusú hozzáállás helyett idővel képessé váljunk az életünkben hozandó döntések meghozatalára, a felelősségvállalásra és ha szükséges, újabb, korrigáló döntések meghozatalára.

Milyen könyvek, filmek vagy más inspirációs források hatottak rád leginkább a munkád során?

Sokat merítettem Yalom Egzisztenciális pszichoterápia c. könyvéből és nekem is – mint talán többeknek akár a szakmából, akár a civil életből -, sokat adott Edith E. Eger gondolatisága.

A személyes szakmai kapcsolataim viszont ennél lényegesen fontosabb szerepet töltenek be az életemben. Nagyon sokat tanultam azoktól a szakemberektől, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva mind a mai napig átsegítenek egy-egy nehezebbnek tűnő kérdésen.

Van-e olyan élethelyzet vagy személyes tapasztalat, ami különösen meghatározta a szakmai utadat?

Természetesen több ilyen van, azonban nem hiszem, hogy más ebből okulna, hiszen mindannyiunk a saját, egyedi történetét éli.

Hogyan töltődsz fel pszichológusként? Milyen egy tökéletes pihenőnap számodra?

Egy tökéletes pihenőnapon minden zajt igyekszem kiszűrni. Ilyenkor nem foglalkozok munkával kapcsolatos ügyekkel, nem nézek email-eket és nem veszek részt szakmai eseményen. Csak a magánéletemmel és a saját mentális és fizikai töltődésemmel törődöm. A szabadnapjaimon megengedem magamnak, hogy csak azt csináljam, amihez valóban kedvem van.

Hogyan néz ki egy tipikus terápiás ülés veled? Mire számíthat, aki először jön hozzád?

Az első terápiás ülés egy speciális helyzet. A keretek ismertetése mindig megtörténik, a saját személyiségemhez és szakmai működésmódomhoz igazítva. Ezt követően az aktuális probléma kerül előtérbe. Változó, hogy kitől mennyit kérdezek. Általában megfigyelek és befogadom azt, amit és ahogy a segítséget kérő személy mond. Igyekszem megérteni a kontextust is és legalább fantázia szintjén megjeleníteni, milyen természetű problémáról beszélünk. Az első alkalom végén általában egy rövid összefoglalót adok, aminek a célja a tisztázás és a “közös nevezőre kerülés”.

A terápiás ülések ettől eltérően történnek. Minden alkalom más lehet, attól függően, mit hoz be a személy. A “mit hoz be” számomra nem korlátozódik konkrét témakörökre. Ide tartozik az aktuális érzelmi állapot, egy-egy új élmény, de akár az is, ha az előző ülésből valami megmaradt, tovább ment gondolati síkon.

Van-e egy gyakori tévhit a pszichoterápiával kapcsolatban, amit eloszlatnál?

Én itt az időt emelném ki. Sokszor találkozok azzal az elvárással, hogy 5-10 alkalom alatt szeretné valaki megoldani az elakadásait. Bár nem zárom ki, hogy van olyan eset, amikor tényleg könnyen hozzáférhető és orvosolható a tünet oka, a gyakorlatban mégsem ezzel találkozom többségében.

Meggyőződésem, hogy időt kell hagynunk magunknak, ha egy terápiás folyamatba belevágunk. A pszichoterápia nem olyan, mint egy gyorsan ható fájdalomcsillapító orvosság. A cél nem a tünet gyors megszüntetése, hanem az ok feltárása és kezelése. Ez pedig időbe – akár évekbe is – telhet. 

Szerinted mikor érdemes szakemberhez fordulni? Mi az a pont, amikor már érdemes segítséget kérni?

Amikor megszületik a vágy, hogy tenni akarjunk magunkért. Tenni azért, hogy valamilyen módon jobban érezzük magunkat. Ebben az állapotban gyakran előfordul, hogy úgy érezzük, valamit nem veszünk észre. Valami elkerüli a figyelmünket, ami miatt az önálló próbálkozásaink zátonyra futnak. Azt hiszem, ezen a ponton érdemes szakemberhez fordulni.

Végezetül, van esetleg egy személyes gondolat, kedvenc idézet vagy mottó, amit megosztanál velünk?

“Mikor megérkeztem hozzá, s először maradtam az új otthonomban egymagam, pontosan éreztem, hogy a dolgok valahol összekapcsolódnak: Nagyanyám kezet nyújt valakinek, az meg énnekem, s egyszer, ha nagy leszek, én is odanyújtom a magamét valakinek, teszek valamit másokért, és akkor tudni fogom, hogy nem éltem hiába, és tudni fogom, minek születtem.” Szabó Magda – Álarcosbál

Bízunk benne, hogy ezzel a rövid interjúval sikerült önnek is közelebbről megismernie csapatunk új tagját! Amennyiben úgy érzi, lelki problémájával Boglárkához fordulna, ide kattintva tud időpontot foglalni hozzá négyszemközti online konzultációra.

Munkacsoportunk többi tagjával készült interjúnkat pedig az “Igaz történetek” menü pont alatt tudja megtekinteni.