Mi akadályoz észrevétlenül a gyermeknevelésben?

Előző gyermekneveléssel kapcsolatos blogcikkünk végén szót ejtettünk arról, hogy sokszor azért nem tudunk megfelelően figyelni a gyermekünkre, vagy együttérezni a fájdalmával, mert a mi érzelmeink is el vannak akadva az adott témával kapcsolatban.

Mi történik akkor, amikor a szülő túlzottan dühös lesz a gyerek viselkedése miatt?

Gyakran előfordul, hogy a szülők nincsenek tudatában a saját valódi érzelmeiknek. Például ha a szülő nehezen mondja ki hogy dühös a gyermekére. A gyerekek ilyenkor érzékeny radarjaikkal felfogják a szülő feszültségét, átveszik érzelmeit és addig hergelik a szüleiket, míg azok felrobbannak.

Előfordul, hogy a gyermeke unatkozik? Ez azt is jelentheti, hogy a gyermeke elfojtja az érzelmeit (ha nem lát a körülötte élő felnőttektől működőképes mintát, vagy ha azt gyakran mondjuk neki, ne foglalkozz vele, könnyen előfordulhat, hogy ez a helyzet). Ha elnyomjuk magunkban, vagy megszépítjük a gyermekkori szenvedéseinket, akkor nem leszünk képesek a gyermekünkkel önfeledten játszani, vagy igényeinek megfelelően nevelni. Sőt, könnyen előfordulhat, hogy kényszeresen megismételjük a saját szüleink viselkedését.

Érdemes tudnunk, hogy akit bántottak gyermekkorában nagyobb valószínűséggel bántalmazza a saját gyermekét. Ezt a bántalmazó szülővel való azonosulásnak köszönhetjük. Egyrészt tudattalanul meg akarjuk érteni, hogy mi játszódott le a saját szülőkben, amikor ezt megtette, másrészt pedig bosszút akarunk állni valakin az elszenvedett sérelmekért. Ezért rázúdítjuk a haragunkat a gyermekre, mivel azonban nem ő a valódi bűnös a bosszú iránti vágyunk kielégítetlen marad. Gyermekként bántalmazott szülőknél gyakori a gyermek túlféltése, ami szintén szorongáskeltő a fiatal számára.

Mi történik, ha gyerekként a saját szüleink nem tudták kielégíteni az érzelmi szükségleteinket?

Ha nem hallgatták meg a félelmeinket és viselték el haragunkat, akkor ezeket a sérelmeket továbbra is magunkban hordozzuk, amennyiben sosem tudtuk őket kisírni magunkból valakinek. Ha nem értjük, milyen tényezők álltak elérhetetlenségük hátterében, könnyen észrevétlenül újrateremthetjük a korábbi helyzetet.

Abba kell tehát hagynunk a szüleink idealizálását és vennünk a bátorságot arra, hogy kimondjuk, fájdalmat okoztak nekünk, vagy igazságtalanok voltak. (Hiszen nincsen tökéletes család.) Hagyjuk felerősödni az emlékeinket és figyeljünk közben az érzéseinkre. Ehhez kérheti pszichológus segítségét vagy önállóan is megpróbálhatja. Képzeljük el, hogy felnőttként találkozunk gyermekkori önmagunkkal. Fantáziában jelenítsük meg, ahogy felnőttként odamegyünk a gyermekkori önmagunkhoz. Meghallgatjuk, megértjük, szeretjük, megsimogatjuk.

Az én gyermekem sokkal vagányabb, mint én voltam…

Mire figyeljünk, hogy ha nagyon félénk, vagy túlzottan vagány a gyermekünk? Az a gyerek, aki semmitől nem fél, valójában annyira retteg a saját félelmétől, hogy nem is akarja érezni. Ezért elfojtja azt. A tudattalanjában viszont ez az érzés megmarad és egyszer biztosan elő fog törni. Teljesen normális hogy a gyerek fél valamitől, ezért ne akarjuk mindenképpen bátorságra buzdítani!

Azok a gyerekek, akiknek félelmeit folyamatosan semmibe veszik, zárkózott, bátortalan felnőtteké válnak. Ennek ellenkezője is megfigyelhető, akár teljesen merészek vagy kockázatkeresőek is lehetnek, ezzel azonban folyamatosan próbára teszik önkontrolljukat. Sajnos nagyon gyakori hogy ezeknek a gyermekeknek sok év múlva tudatmódosító szerekre lesz szükségük, hogy kordában tudják tartani a szorongásaikat.

Az is gyakori, hogy akinek megtiltották, hogy haragudjon, különböző fóbiákat alakít ki, ily módon egy bizonyos tárgyra koncentrálja, és valamelyest csökkenti a félelmeit. Ez a tárgy bármi lehet. Például a lift, nyuszi stb.

Foglalkoznunk kell tehát a gyermekünk félelmeivel!

Hiszen a bátor emberek is félnek, csak ők felismerik és elfogadják ezt. Legelterjedtebb félelmeink gyermekkorban az erős zajoktól való félelem, az elalvástól való félelem. Ez azért nagyon gyakori kisgyermekkorban, mert az alvással lemondunk arról, hogy mi kontrolláljuk az eseményeket. Ezért érdemes lefekvés előtt megbeszélnünk, hogy mi történt velünk aznap, hogy lezárjuk magunkban a befejezetlen eseményeket és megválaszoljuk a függőben maradt kérdéseket.

Ideális alkalom lehet arra, hogy megosszuk egymással a problémáinkat a közös vacsora. Amikor félünk valamitől, meg kell értenünk ezt a félelmet ahhoz, hogy megnyugodhassunk. Jobb, ha oda nézünk és megnézzük, hogy mi zajlik, mintha nem törődnénk vele és ezzel hagynánk az érzést felerősödni.

Félénk/szorongó a gyermeke?

Lehet, hogy nehezen teremt kapcsolatot, de azt se feledjünk, hogy nem vagyunk egyformák. Valakinek több időre van szüksége a kapcsolatteremtéshez. Szülőként ezt meg kell értenünk. Beszéljünk az érzelmeinkről és hallgassuk meg a gyermekeink iskolai problémáit! Nem fogjuk összezavarni őt azzal, hogy ha bevalljuk, nem értünk egyet a tanárával, vagy az ő viselkedését nehezményezzük.

Ne nézzük el az iskolai/óvodai bántalmazást!

A megalázás ugyanis bevésődik a gyermek elméjébe. A sértő szavak még akkor is a fülében csenghetnek, ha már rég nem is jár az osztályba. Tanítsuk meg a gyermekünknek, hogyan tud megnyugodni egy ilyen helyzet után. Például mondjuk el neki, mit lehet fantáziában tenni ahhoz, hogy egy kicsit jobban érezze magát. Ne feledjük, hogy képzeletben mindent szabad, senkinek sem árt, ha elképzeljük a kegyetlenkedő osztálytársat meztelenül, vagy bohóc ruhában, akár képzeletben behúzhatunk neki egyet, vagy leönthetjük például egy vödör vízzel (jó ha ezeket a gyermek találja ki).

Nehéz helyzetben szintén jó hatású, ha felidézünk egy olyan szituációt, amikor már korábban is félt a gyermekünk, de legyőzte a félelmét. Mondhatunk egy saját példát is! Bizonyára van olyan, amitől mi felnőttek is tartunk. Ha legyőztük a félelmünket, joggal lehetünk büszkék magukra.

Hogyan kapcsolódjunk a gyermekünkhöz érzelmileg?

Segítsünk a gyermeknek megfogalmazni, hogy mit is érez, fogadjuk el ezt! Értsük meg, joga van hozzá, hogy azt érezze, amit érez. Ne akarjuk megoldani a problémát helyette, inkább osszunk meg az információikat a félelmetes tárgyról.

Sose minősítsük jónak vagy rossznak a gyermek ötleteit a félelemmel való szembenézésre, mert neki kell rájönnie, hogy számára mi a legmegfelelőbb stratégia. Ha túlféltjük gyermekünket, könnyen félénkké válhat. Ha minden apró sérüléstől meg akarjuk óvni, megingatjuk az önbizalmát, hiszen azt fogja gondolni, hogy semmire sem képes.

A lelki sebek azonban rendszerint sokkal súlyosabbak lehetnek, mint a testiek. (pl. az esésekből szerzett horzsolások jóval hamarabb begyógyulnak, mint ahogyan kikezelhető a kisebbrendűségi érzés.) Ha gyermekünk szorong, nekünk is számot kell vetnünk a saját félelmeinkkel! Elképzelhető ugyanis, hogy a gyermekünk nekünk akar üzenni valamit a saját problémájával. Hogy mikről szólhatnak ezek az üzenetek? Blogcikkünk folytatásából kiderül!

Felhasznált irodalom:

Filliozat I. (2018) Gyermekünk érzelmeinek sűrűjében. Hogyan fejtsük meg szavai, nevetése, sírása jelentését? Urusus Libris.