, Helló arról szeretnék beszélni hogy az iskolánkba van néhány ember akivel én és a barátnőm nem nagyon jövünk ki vagyis hát eddig Kijöttem velük van az egyik úgymond barátnőm vagyis hát most már nem mert összevesztünk ő sértődött meg rám mert azt mondta hogy el hanyagolom és hát nem is el hanyagolom hanem azt mondta hogy kiközösít M1 fogalmazott és a többi lány vagyis hát nem nekem mondta a szemembe hanem A többi barátnőjének mondta és ők támadtak nekem először csak vagyis hát nem szó szerint támadtak nekem hanem csak szavakkal hogy én minek közös item ki meg utána a többi barátnőmet is hogy kiközösítve meg az egyik másik barátnőmet és hogy kiközösítik mert ő hetes volt és nem tudott oda jönni hozzánk és akkor bent kellett maradniuk nekünk ki kellett menni és azt mondta hogy kiközösítik vagyis hát azt mondták ketten aztán akkor az egész osztály nekünk támadt Pedig mi nem csináltunk semmit jó azóta jobbra fordulnak a dolgok Azt hittem kivéve Mostanáig Mármint padtársam ez a lány és amint meg jövünk ő odamegy a másik illető höz illetők elnézést próbálok vele beszélgetni hát és hát csak próbáltam mert már összevesztünk és ő ő nem beszélt nagyon jó akkor megkérdeztem ezt a mi a baj semmi semmi semmi folyton ezt mondta és odamentem elment a többieket és akkor ő azt mondta hogy én kiközösít m próbáltam vele beszélni meg barátkozni de ő nem hagyta és még rám fogta Akkor most a többi barátnőmet is elkezdte piszkálni mert most úgy vagyunk hogy kettő csoport lett az osztályban a lányok közül vannak ők meg mi és tegnap a tesi öltözőben és elkezdtek nekünk ordibálni mindennek elmondtak minket meg hogy még mi vagyunk a színűek meg bejött a volt barátnőm és a szemem mondta hogy hülye kúrva vagyok és akkor nézzen magára hogy nézd már ki Pedig tényleg van rajtuk vagy tíz kiló vakolat aztán meg minket kurvának le amikor mi nem is mink elüt magunkat meg Semmi tényleg aztán nekik más órájuk volt és úgy volt hogy én meg a volt barátnőmnek van egyszerre egy órája Hát én akkor odamentem hozzád Jó akkor most beszéljük meg mert a többiek hogy hát az ő csoportjuk azt mondta hogy ő hányszor meg akarta velem beszélni hogy én nem akarom és minden nap szinte megkérdeztem hogy jóba baja van ma beszéljük meg vagy valami de neki nincs semmi baja Semmi tényleg Á nem Á nem Aztán jó Meg beszéltem vele és azt mondta hogy a barátnőmnek furcsa a szeme Amikor oda megy hogy neki biztos nem tetszik Ezt már a múltkor is mondta és én már megmondtam neki akkor is meg a barátnőm is megmondta hogy ő bírja nincs semmi baja vele úgyhogy nem érti a szeme egyébként mindig ilyen és jó akkor úgy tűnt hogy megbeszéltük de nem ordibált meg semmi Én kis vékony hangon beszélt és nevetve nem mert a nevemben mondani még pakoltunk a barátnőimmel még a ezek az ezt még ezek Hát nem tudok beszélni komolyan a mielőtt megbeszéltem veled még pakoltunk bent a terembe És bejött a csaj egyedül ránk se mert nézni komolyan végig a földet nézte mikor nincsenek ott a barátnői akkor nem olyan merész mert nem védik meg tisztára fél pedig nem bántjuk komolyan és Hát nem tudom Fél mert egyedül van akkor már nem olyan nagy a szája aztán ja úgyhogy megbeszéltük nagyon nagyon jól elvoltunk azon az órán ugye óra után én hazamentem ő meg maradt még napközibe másnap pedig újra az volt hogy vagy már azon az órán ugye óra után én hazamentem ő meg maradt még napközibe másnap pedig újra az volt hogy, Meg van sértődve és Hát ja ugye ez ma volt aztán máma még egész nap ordibál Tac nekünk mindenért a az egész osztályt próbálják ellenünk fordítani engem le anyád ott a padtársam konkrétan pedig nem csinálunk komolyan semmit és már nem tudom mit csináljak nem szólunk vissza mert úgyis mindenki belőle rosszul csak nevetünk rajta igazából mert minket nem is érdekel a véleményük meg semmi köszönöm ha előre is a válaszát és elnézést a nyelvhelyességi hibák kért és hát a helyesírási hibákért csak ilyen Mi az nem jut eszembe a neve de csak a telefonnak beszélek és magától írja és nem minden szavam érthető normálisan egy köszönöm

Kedves Doktornő!
Egy olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy van egy srác,akivel több,mint 2 hete,az interneten beszélgetünk.. nagyon gyorsan komolyra fordult köztünk a beszélgetés, teljesen megbízik bennem, mindenről őszintén tudunk beszélgetni,nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Akkor kezdtünk el beszélgetni,mikor úgy döntött, hogy szünetelteti a kapcsolatukat a barátnőjével. Azt mondta élni szeretne és kipróbálni új dolgokat, eléggé monoton és rossz lett a kapcsolatuk. Nálunk eközben alakultak a dolgok,bevallotta,hogy nagyon tetszem neki,de fél,hogy “kevés” hozzám,mert állítása szerint ő nem érti miért keresi a kegyeit egy ilyen szép lány..végül meggyőztem,hogy nem feltétlen a nagyon helyes maximálisan adonisz kinézetű fiút keresem,hanem aki értelmes,tudok vele beszélgetni bármiről, épp olyan,amilyen Ő. Ezt sikerül odáig elvinnem, hogy átjött a héten hozzám sorozatozni rengeteget beszélgettünk,elkezdett utalásokat tenni, hogy elindult valami, csikizett és rengeteget nevettünk, majd bevallotta,hogy azért nem akart tovább menni,mert kibékült a barátnőjével és bűntudata lenne.. Én kicsit kiakadtam és próbáltam beszélni vele,hogy itt sem kéne lenned,ha közben kibékültél vele..akkor mit keresel itt? akkor miért jöttél át? miért öleltél át szorosan vagy 10 percen keresztül?.. azt mondta teljesen összezavartam Őt ezzel a délutánnal és hogy nem tudja mit tegyen..ennek ellenére nem tűnt el, ugyanúgy keres hogy hogy vagyok stb.. én úgy érzem,csak fél kilépni a biztos pontból..Kedves Doktornő! Ilyen esetben mi mást tehetnék, mint hogy mondogatom neki,hogy már ha szünet volt köztük sem jó jel és miért erőlteti,ha már egyszer vége lett,mikor itt vagyok én és láthatólag jól érezte magát velem..?! Előre is köszönöm a választ!

Kedves Lili!

Tanácsért fordulok önhöz egy megcsalási ügyben. Nagyjából november 19-én tehát kb másfél, lassan két hete rájöttem, hogy a feleségem öt hónapos várandósan kb egy hónapja összejárt alkalmankénti csókolózásra az egyik “kollégájával”, barátjával. Mindketten egy amatőr színtársulat tagjai. Amikor ez kiderült, a feleségem azt mondta hogy teljesen össze volt/van zavarodva. Úgy érezte, hogy vonzódik a másik férfihoz, de velem akarja folytatni, de felém nem tudja azt érezni amit kell. Mondtam neki hogy akkor én folytatom egyedül, a gyermekünket pedig nyilván ellátom minden erőmmel lehetőségeinkhez méltóan, és a békérev törekedve. Ő nem akarta ezt, azt akart x hogy mardjak, mert velem képzelte el a jövőt. A legközelebbi próbájuk alkalmával leárta a másikkal a kapcsolatát, mi pedig elkezdtünk dolgozni azon hogy feltárjuk mi volt a baj kettőnk között.
Egyre jobban tudunk kommunikálni a helyzetről, az okokról, ő is sokkal nyitottabb felém, ő is nagyon igyekszik.

Mindez nagyon jól hangzik, de sajnos a színházat nem tudja teljesen feladni, mert van ott egy gyerekcsoportja amit ő vezet, és még van egy két előadása is amiben szerepelnie kell együtt azzal akivel megcsalt.

Ő azt mondja, hogy egyre könnyebben veszi a helyzetet, a másik fél is tartja magát, nem érintkeznek a szükségesnél többet. Azonban ő azt mondja hogy nagyon szorong, fél hogy “visszaesik” hogy nem tudja lezárni magában a dolgot annak ellenére hogy ésszel felfogta hogy ez egy teljesen terméketlen út lenne, szemben a miénkkel.

Arról kérném a tanácsát, hogy létezik ilyenkor egy leválási idő, min múlik, nekem mit kell tennem?
Félek ugyanis hogy becsapja magát, vagy hogy azért maradt csak velem, mert félt a szégyentől, vagy engem szánt meg. Az is megfordult a fejemben, hogy még mindig tart a dolog, csak úgy intézik, hogy ne tudjak róla. Elég bizalmatlan vagyok de korrekten kezelem a dolgot, nem üldözöm vele napi 24 órában.

Ha tudnám azt hogy ez a leválás természetes dolog, idő kell neki, és hogy érzelmi kapcsolatból vissza lehet-e térni az alap kapcsolatba, akkor én is sokkal jobban tudnék dolgozni kettőnkön is.

Nagyon köszönöm előre is a segítségét!
Üdv: G

Évek óta járok phsihiaterhez a depresszióbó már kilábaltam az ocd is sokat javult .
Nagy tanulás és lelki fejlődés volt a terápia de amivel most kell szembenézznem úgy érzem összeropant . Ehhez nem vagyok elég erős , pedig nekem kell annak lennem .
Apósom rákos 4-dik Stádium a fajdalomcsilapitókon kívül semmilyen kezelést nem kap , azt mondják már nem lehet rajta segíteni . Mindez úgy egy hete derült ki S már tőle is elvették a reményt , tudja mi vár rá .
A férjem összetört én próbálom erősnek mutatni magam de nem tudom meddig bírom , pedig én kell legyek a támasza . Nem lehet hogy miattam is aggódnia kelljen .
Nem tudom mit kezdjek magammal , mit is érzek S hogyan segítsek a férjemnek ?
Kérem segítsenek bármilyen tanács jól jön , még csak egy jó szó is.

Tisztelt Pszihológus! 13 éves leány gyermekemmel kapcsolatban érdeklődnék. Idén augusztus elején vettük észre hogy falcolja a bal kezét elég csúnyán! Pécsre került 2 hetet töltött az ottani gyermek pszihiátrian. Frontint és Ripedont kapott. A napokban verfűrdőre ebredtem ujra falcolt. Most jelen pillanatban is Pécsen van, ujra kórházba került. Azt mondta hogy hallja a gondolatait és olyan mintha egy árny követné. Okos, jóképességű kislány, súlyos önértékelési problémákkal. A doktornő állítása szerint lehet hogy skizofrenia! A családunkban, felmenőinkben senkinek nem volt pszihés betegsége. Lehetséges hogy valóban Skizofrénia?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel: Balogh Rita

Üdvözlöm!Én nem igazán magam miatt írok,hanem a párom miatt.Úgy érzem gondok vannak vele.15éve vagyunk együtt 2 kis gyerekünk is van.
A párom szülei erőkön felül saját ingatlant adtak neki,amiben most élünk.Otthon azt tanulta,hogy az az igazi ember aki sokat dolgozik,sokat tanul és sokat spórol,hogy sok maradjon.Ezt ha olyan áron,hogy egy család is rámegy akkor is normális.
Emiatt rajta borzalmas teher van,mert ő tükörbe se tud nèzni,ha nem ad mind a 2gyereknek ingatlant,autót amiket ő megkapott.Mindezt úgy akarja megvalósítani,hogy normál fizetése van és én sajnos egy komoly műtét és egészségi állapotom miatt munka képtelen lettem.Ezt a terhet ő nagyon nehezen viseli,amit rajtam vezet le.Verbálisan bánt a gyerekek előtt is.Van,hogy napokig csak piszkál és bánt azzal,hogy én nemtudok neki segíteni anyagilag.Igazából ami a legborzasztóbb ebben,hogy egyik pillanatról a másikra változik át.Olyan mintha 2emberrel élnék.Kiszámíthatatlan a viselkedése.Nemtudom mikor mondok jót vagy rosszat.Engem teljesen tönkretesz ,rettegek ha csak belé az ajtón,hogy most melyik énje jött haza és a gyerekeit is de szerinte azzal teszi majd tönkre őket ha nem ad meg nekik mindent.Elküldtem pszichológushoz.Aki miután elmondta,hogy a gyerekeinek mennyi mindent akar megadni és ezért néha feszültebb,annyit mondott,hogy ő egy példás apa és milyen jól gondolkodik.Elküldtem pszichiáterhez is.Miután ott is így adta elő hasonló volt a vélemény.Én nemtudom ezek után normális a viselkedése?

Köszönöm

Tisztelt Címzett,

tanácsot szeretnék kérni a problémám kezelésének módját illetően. Évek óta rendszeresen keresem az interneten keresztül annak a lehetőségét, hogy szexről beszélgessek nőkkel, illetve hogy meztelen képeket küldhessek nekik. A beszélgetéseket mindig az intim méretemre próbálom terelni, szexuális izgalmat okoz nekem, ha erről beszélhetek. Viszont annyira ennek élek, hogy másképp nem nagyon tudok érintkezni nőkkel, nem megy az ismerkedés, csak egy rövid kapcsolatom volt évekkel ezelőtt, azóta semmilyen viszonyom nem volt nővel, csak önkielégítek. Attól tartok, hogy ez egyre több időt fog elvenni és már nem fogok tudni a munkámra sem koncentrálni. Válaszát előre is köszönöm!

Amióta változó korba léptem nem kívánom úgy a szexet ezért sok a veszekedés a párommal. Nem tudom hogy változtasak rajta vagy mit tudok tenni hogy ez meg változzon. Ebben szeretném kérni a segítségét. Nem szeretném ezért el veszíteni a páromat.

Jó napot. Azért írok mert vagy egy problémám a lelkemböl ki indulva. Van egy barátom egy mászik országbol nagyon jól el beszélgetönk az interneten. De egy hete nem írt . Amikor elérhetö meg se nézte mit írtam . Ugy érzem elfejtet. Gyakran még aludni se tudok ez véget. és be is pánikolok. Mit tudok tenni?

Heló. Munkahelyemen van egy lány akinek akkor volt barátja de kb márciusba kezdtünk el beszélgetni sokat ahogy telt az idő nem néztem rá úgy hogy most én többet akarnék tőle meg amúgy is volt barátja, csak elvoltunk elment gyorsan az idő hamar vége lett a munkaidőnek és közben megismertük egymást is. Egész közel kerültünk egymáshoz bizalom együtt mentünk szünetre, felmentünk nála, már megszokottá vált hogy munka után mikor másnap nem kellett jönni dolgozni felmentünk ettünk elvoltunk de semmi több. Beszélgetések közben messengeren sok pirulós arc szivek ilyesmik is voltak látszott hogy közel állunk egymáshoz, viszont így visszagondolva ez olyasminek tűnt mintha együtt lennénk. Másfél hónapja lassan vége lett a kapcsolatának, én ápoltam a lelkét és a hangulatingadozásai mellett is ott voltam neki. Kb 12-14 napja bejelölte egy ott dolgozó csávó, akivel elkezdtek beszélgetni. Viszont nekem azt mondta h az idén biztos nem lesz senkije és főleg a munkahelyről nem meg hogy nála nem megy könnyen a tovább lépés ilyen hamar. Na és mindennap beszélnek munka közbe is és otthon is, és azóta azt vettem észre hogy már nem ír olyan szives dolgokat, olyan érzés mintha visszafogottabb lenne és azóta kiemeli hogy legjobb barátok vagyunk, ami oké is. Csak nekem furcsa hogy ezt most miért kezdte elhagyni meg az esti elköszönő szövegnél a sziveket meg minden ilyen cukiskodó dolgot. És azóta idegesít a dolog hogy miért ilyen velem meg máskor mondta h hiányzom meg imád szeret meg hogy foglalkozzak vele otthon is egész nap beszéltünk mostanában meg szinte nem, és egyik munkanap után maradt vele beszélgetni kb félórát és azért sem mentem fel aznap nála meg elvileg ő fáradt volt és pihenni akart. Voltak meccset nézni amit 12 óra válasz nélkül csinált. Na de a lényeg hogy mi lenne a teendő nekem csak fogadjam el vagy kérdezzek rá vagy nem tudom hogyan kezeljem a dolgot, egyszerűen csak jól esett hogy valaki ennyire szeret és foglalkozik velem, nem akarnék vele kapcsolatot meg ő sem, csak hiányzik a dolog. Viszont személyesen olyasmi mint régen meg beszélgetésnél is próbál de azért ennyi idő után észreveszem ha valaki nem olyan. Olyat is csináltam hogy mindig néztem h fent van-e elolvasta már-e az üzenetem meg ilyesmi kicsit beteges vagy nem tudom. És ebben kérnék segítséget hogy mit hogyan kellene tennem mert idegesít és olyan céltalannak érzem most az életem meg egyedül. Köszönöm! 🙂

Tisztelt Doktornő!

Szociális szorongással küszködöm, érzékeny és érzelmes embernek tartom magam és a környezetem is. A legnagyobb problémát az alacsony önbecsülésem termeli. Számos kudarcélményem van a gyermekkoromból és hozok családi hajlamokat is a melankolikusságra, szorongásra. Viszont olyan pontra jutottam, hogy nem látom értelmét annak, hogy folytassam az életem. Szuicid gondolatok bántanak, a hétvégén koncertre is elmentem, hogy kikapcsolódjak, de mintha nem tudnék már felengedni, nem érzem hatását. Nem szoktam koncertekre járni, mert nem engedhetem meg magamnak materiális okokból. A jegyemet az ösztöndíjamból fizettem. Szüleimmel élek, napi rendszerességgel ingázok Nagykőrösről Pestre. Nincs munkám, jelenleg a második diplomámon ügyködöm animációs alkotó művészként most már tanulmányi ösztöndíjat is kapok, ám azt érzem, hogy képtelen leszek elhelyezkedni és önálló életet kezdeni, ha továbbra is marcangolom magam. Hullámokban törnek rám az önsorsrontó gondolatok, mint hogy nem vagyok elég jó a szakmámnak, az anyámnak, a barátomnak és hogy a jelenlegi helyzetemből képtelenség kikerülni. Ezeknek a vége az, hogy folyamatosan sírok, egyedül érzem magam, hogy nem ért meg senki és nem támogat pozitívan senki és mivel külső forrásból nem kapok pozitív megerősítést, így már magamtól sem tudom magamat támogatni. Régebben még ez ment is, mert láttam az eredményét a környezetemtől és nekem az jól esik, ha hatok az emberekre. Anyukámtól várnék visszacsatolást, de már májusban is elmondta, hogy ő nem képes nekem pozitív támogatást nyújtani. Mindezek mellett rendszeresen nyaggat, hogy miért nem dolgozom. Számos lehetőségem volt egyetem mellett dolgozni, de szakmán belül rengeteget kell még fejlődnöm és az minimum teljes állású munkaidőben tudnám nyújtani. Volt tanári álláslehetőségem is, de akkora a pedagógus hiány, hogy pedes tapasztalat nélkül fajsúlyos feladatot varrtak volna rám, ám mint kiderült csak bébiszitter kellett volna nekik, nem egy rendesen felkészült tanár. Ezek mellett rengeteget fogytam. 165-8 cm magas vagyok és 47,5-48,5 kg vagyok. Inzulinrezisztenciával és pajzsmirigy alul működéssel élek együtt, melynek kezelése szintén pénzbe kerül. Követem a diétát, merckformin xr 500-at szedek és 1 éve Volina fogamzásgátlót. A mozgáshoz nincs kitartásom, hogy tartsam. Úgy érzem, hogy groteszk a reakcióm a problémáimra, mert egyébként mindenem meg van és semmire sem lehet panaszom, ám egyszerűen gúzsban tartom magam és nem tudom hogyan tudnám magamat élettel feltölteni a körülményeimhez képest. A családom sajnos nem hajlandó pozitívan hozzám viszonyulni. Anyukám folyamatosan az unokahúgához megy, elbeszélgetnek és velem még annyit sem akar tölteni. Jó párszor próbálkoztam vele közelebbi kapcsolatot kiépíteni. Segítségre és támogatásra van szükségem, nagyon jól tudom, hogy a gondolataimmal egyedül nem tudok megküzdeni, mert folyton visszaesem oda, ahonnan elindultam. Szeptemberben jártam az egyetemem tanácsadójánál is, de két alkalom után elbocsájtott azzal, hogy majd akkor menjek vissza hozzá, hogy ha elakadtam. Hiszen el sem indultam. Ugyanott tartok mint 3 hónappal ezelőtt és ehhez még társul a téli sötét fényviszonyok is. A barátnőimet és a barátomat meg nem szeretném folyton leszívni, amikor padlón vagyok és kilátástalannak látom magamat. Annyival egyszerűbb lenne ennek véget vetni. Csak nem mindegy melyik irányban.

Köszönöm, hogy időt szakít rám!

Kedves pszichológus!A fent nevezett kisgyermek anyukája vagyok, Anita!Kisfiam mostanság kezeletlen,durván üt bárkit (anyját,apját,nagyszülőket,óvoda társakat).Rájönnek hiszti rohamok amikor nem ugy van valami ahogyan azt ő elképzeli sajnos egyre nehezebben tudom kezelni!Ha én szolok rá akkor apát hívja mert engem nem szeret ha apuka szol rá akkor engem hív mert őt nem szereti!Tiltottam már el játékoktól de semmi sem segít nem mozdul el semilyen irányban és nagyon nehezen enged!Elég indulatos amugy rögtön üt bármire nemet mondok-mondunk!Tudom,hogy igy nehéz megítélni pár mondat alapján egy gyermeket de nem tudom eldönteni,hogy ez esetlegesen takarhat valamilyen idegrendszeri betegséget,vagy örökölt hajlam lehet mert az én nagypapám is pont ilyen indulatos és erélyes!Nagyon köszönöm igy előre is ha bármilyen választ is kapok!Üdv:Anita

Most vagyok túl egy 2 éves kapcsolaton, nem tudom mit kéne csinalnom nincs az eletemnek ertelme nelkule nyugtatokon elek de igy sem tudok aludni szetszakadok belulrol annyira faj, non-stop sirok mar fajnak a szemeim o volt a masik felem csaladtagkent tekintettem ra, vele terveztem el az egesz eletemet, a jovomet es mas mellett el sem tudom mindezt kepzelni
Nem erzem magam annyira erosnek hogy nelkule elni tudjak legszivesebben meghalnek
Elvesztettem a masik felem belepusztulok a fajdalomba semmi sem tud segíteni .. mit lehet ilyenkor tenni?

Üdvözlöm!
A fő problémám az lenne, hogy úgy érzem, félek egy párkapcsolattól. Eddig sosem “tűnt ez fel”, ha lehet így mondani, de egy éve találkoztam egy fiúval, aki nagyon kedves és figyelmes volt velem, többször is találkoztunk, telefonáltunk, szóval látszott, hogy ő tényleg komolyan szeretné ezt a dolgot. Bár szimpatikus volt és helyes, akkoriban mégis inkább stresszt, szorongást váltott ki belőlem, amikor például tudtam, hogy este hívni fog, gyakran egész nap hányingerem volt (bár tény, hogy ez volt a legstresszesebb évem az egyetemen, és már közelgett a vizsgaidőszak, így alapvetően nagyon feszült voltam). Aztán az egyik randink után megcsókolt, de én ennek hamar véget is vetettem, és mondtam neki, hogy hazamennék. Én utána nem kerestem őt, illetve nem reagáltam arra sem, ha ő keresett. Tudom, hogy szörnyű dolog, szerintem ez volt a legrosszabb, amit valaha életemben elkövettem, még most is görcsbe rándul a gyomrom, ha rágondolok. Csak hónapokkal később tudtam rávenni magam, hogy írjak neki egy bocsánatkérő üzenetet, nem mintha nem akartam volna, mert mardosott a lelkiismeret, de már a gondolattól is ideges lettem, és gombóc lett a torkomban.
Ez óta az eset óta gondolkodtam el, hogy belőlem ez miért vált ki mindig ilyen szorongást? Jelenleg is van egy fiú, akivel egy egyetemi rendezvényen találkoztunk, és elkezdtünk beszélgetni, de egyszerűen érzem magamon, hogy valahogy nem akaródzik nekem az egész dolog. Persze ez esetben egyáltalán nem ismerem ezt a fiút, alig öt percet beszélgettünk, tehát különösebb vonzódást nem érzek iránta.
De ez előhozta belőlem az előzőleg említett fiúval történteket, és hogy talán ha én nem rontom el, abból komolyan lehetett volna párkapcsolat, mert őt kedveltem, vonzódtam is hozzá, de nagyon megijedtem. És nem tudom, mi váltja ezt ki belőlem, hogyan lehetne ezt leküzdeni, mert nagyon szeretném, hiszen ha mindig minden esélyemet szabotálom egy kapcsolatra, milyen kilátásaim lehetnek? Nagyon vágynék már egy őszinte párkapcsolatra, ezért nagyon szeretném ezt a problémát valahogy helyrehozni, mert eléggé aggaszt és megijeszt a dolog.
Tény, hogy elég alacsony az önbizalmam, sőt, szinte a nullát súrolja,nem túl gyakran van magamról akár egy pozitív gondolatom sem, pedig tudom, hogy alapvetően csinos lánynak számítok, a tanulmányi eredményeim is mindig nagyon jók voltak, és sok mindenben tehetséges voltam, de valahogy mégis mindig az az első gondolatom, ha egy kapcsolat alakulóban van, hogy mégis mit szeretne bennem bárki is. A szüleim 12-13 éves koromban elváltak, apukámmal azóta teljesen megszakadt a kapcsolat (annak ellenére, hogy ő 2 utcával arrébb lakik, mint mi), ami nekem a mai napig elég fájó pont, mert én mindig is “apás” lány voltam, pláne amikor elkezdtem kamaszodni, úgy néztem rá, mint valami szuperhősre. Anyukámmal kicsit komplikáltabb volt a viszonyom, nem éreztem, hogy olyan őszintén megbeszélhetném vele a dolgaimat (ez mára szerencsére változott, ahogy idősebb lettem, közelebb kerültünk egymáshoz, és hálás is vagyok érte, mert jobb anyukát talán nem is kívánhatnék).
Válaszát előre is köszönöm 🙂

Üdvözlöm
Nemtudom menyire probléma amit átélek, vagy amit érzék. Egy ideje környezetem azt állítja hogy elveszettem az életkedvem, befordultam magamba és meg anyira sem vagyok nyitott mint régebben.
Hozzá kell tennem sosem voltam egy vigyorgó “majd szet csattanok a boldogságtól” ember. Amit mondani szoktak meg ,hogy sosemtudgyak mit érzék, a “jéghegy jelző “eléggé gyakori….es halavlhol lehet igazuk van. Ritkán es nemszivesem mutatom ki erzelemimet ha nem eppen haragról/dühről van szó.
Ami zavar hogy, utobbi idoben kezdem elveszteni a céljaimat mint a munka mint a magameletben, kerülöm a tarsasagot, mivel ott csak akkor erzem jol magam es szabadulok fel ha alkoholt fogyasztok. Nemtudom hogy ez sima kiégés vagy felkellene keresnem egy szakorvost.

Elore is köszönöm a választ.