ÍRÁSAINK

A humor lelki vonatkozásai

A humor meghatározása, definiálása nehéz feladat, hiszen az ókortól fogva foglalkoztatta ez embereket a jelenség, azonban szubjektivitása révén nehéz egységes álláspontot foglalni. Az ókorban Platón vagy Arisztotelész a humort elítélendőnek tartották, mert mások lenézéséből és fölényeskedéséből eredeztették, meghatározva ezzel a humorral kapcsolatos közgondolkodást. Ebben Descartes hozta meg a fordulatot, aki nem a gonoszság eszközének tekintette
BŐVEBBEN

A stresszkezelés technikái a XXI. században (1)

A XX. század óriási technikai fejlődésének következtében kialakuló világhelyzetben (nukleáris fegyverkezési verseny, környezetszennyezés, az emberi magatartás torzulása) az egyes emberek magatartását szabályozó értékek nem feltétlenül azonosak az emberiség túlélését biztosító értékekkel. Igen fontos ezért, hogy az új körülmények között a nevelés képes legyen az emberiség túlélését tudatosítani és értékként a fiatalokkal elfogadtatni. Emellett jelenleg az
BŐVEBBEN

Az aviofóbia – Hogyan győzzük le a repüléstől való félelmet?

A Covid19 járvány korlátozásai és újabb hullámainak lecsengése óta az elmúlt időszakban ismét gondtalanul növekedésnek indult a repülőturizmus: növekvő tendenciát mutat az üzleti utak, a nyári időszakokra/szabadságokra tervezett repülések száma. Sokan szeretik a repülést és szívesen választják ezt a közlekedési formát. Előfordulhat azonban, hogy az utazás nem minden esetben örömteli, főleg akkor, ha repülőn kell
BŐVEBBEN

Mitől leszünk érettek érzelmileg? Hogyan válunk le a szüleinkről?

A felnőtté válás és az autonóm személyiség kialakulásának egyik alapfeltétele a szülőkről (elsődleges gondozó személyről) való érzelmi leválás. De mit is jelent ez a sokszor félreértett fogalom? Az emberi lények számára a kötődés elsődleges fontosságú pszichés szükséglet az egész életen át. A kötődési szükséglet evolúciós gyökerekkel rendelkezik, tehát a környezethez való sikeres alkalmazkodást és túlélést
BŐVEBBEN

Mit tehetünk az iskolai zaklatások ellen?

Korábbi videónkban már beszéltünk az iskolai bántalmazás vagy más néven bullying – jelenségéről. Mostani cikkemben a mélyebb megértés érdekében az iskolai zaklatás kialakulásáról, következményeiről és beavatkozási lehetőségeiről szeretnék írni. Mit nevezünk iskolai zaklatásnak? Iskolai zaklatásnak nevezzük azt a kortárscsoportban megjelenő sokrétű és bonyolult jelenséget, melynek feltételei: egy vagy több diák tudatosan, bántó szándékkal olyan dolgot
BŐVEBBEN

Miért halogatunk, és mit tehetünk ellene?

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy egy feladatot vagy teendőt félbehagyott, esetleg el sem kezdett. Utána pedig bűntudata volt a halogatás miatt. Mai videónkban arról beszél alapítónk, Habis Melinda klinikai szakpszichológus, hogy miért halogatunk, mindez honnan eredeztethető, de megtudhatja azt is, hogyan kerülhetjük el a feladatok és teendők nem időbeni elvégzését, vagyis a halogatást. Nézze meg
BŐVEBBEN

Az asszertív kommunikáció – avagy hogyan kezeljük hatékonyabban a konfliktusainkat?

A kommunikáció a mindennapi életünk része. Kommunikálunk a házastársunkkal, gyermekünkkel, a munkahelyünkön a főnökünkkel… De miből adódnak a félreértések és mi segíthet ezek tisztásásában, valamint szándékaink és vágyaink őszinte közlésében? Erről szól mai blogcikkünk. Tudjon meg többet az asszertív kommunikációról, olvasson tovább! Mi is az a kommunikáció? Személyközi kommunikációnak nevezzük az emberek közti interakciót, mely
BŐVEBBEN

A krónikus betegségek pszichológiai vonatkozásai

A krónikus, élethosszig tartó betegségek egyre nagyobb számban jelennek meg a társadalmunkban, s jelentős nehézséget okoznak az ellátó rendszernek és az egyénnek egyaránt. A krónikus állapot érinthet egy szervrendszert, de megjelenhet halmozott formában, illetve oksági viszonyban is, amikor egyik betegségből következik a másik. Mai blogcikkemben a krónikus megbetegedések pszichológiai hátteréről olvashat bővebben. Maradjon velem és
BŐVEBBEN

Hogyan alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar?

Blogunkon számos cikkben foglalkoztunk már a nárcizmussal és a nárcisztikus személyiségzavarral. Olyan kérdéseket néztünk meg, minthogy hol a határ az egészséges önszeretet és a nárcizmus között? Arrogancia vagy bizonytalanság? Hogyan viselkedik egy nárcisztikus a párkapcsolatában? Mai írásomban arra szeretnék bővebben kitérni, hogy hogyan alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar. Mint oly sok más betegség kialakulását, ezt
BŐVEBBEN

Alvásdepriváció – amit az álmatlanságról tudni érdemes

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás az egyik kulcseleme testünk és mentális egészségünk jó működésének. Számos oka lehet annak, amiért az alvással töltött idő átmenetileg csökken az életünkben. Például egy újszülött mellett általában a friss szülők kevesebbet alszanak, ami egy normális folyamat. Azonban, ha huzamosabb ideig fáradtak vagyunk és hosszútávon alváshiány gyötör bennünket, az előbb-utóbb
BŐVEBBEN

Nárcisztikus a párkapcsolatban

A nárcizmusról és a nárcisztikus személyiségzavarról már több írásunkban is foglalkoztunk. Mai blogcikkünkben azt szeretném bemutatni, hogy hogyan működik a nárcisztikus a párkapcsolatban. Maradjon velem és tudjon meg többet a nárcisztikus személyek viselkedéséről! Miért nem tud őszintén szeretni a nárcisztikus személy? A nárcisztikus személyt a párkapcsolatában gyakran az érzékenység- és sebezhetőség hiánya jellemzi, ezért általában
BŐVEBBEN

Az emberszeretet világnapja – Az önzetlen segítségnyújtásról

Április 8. az emberszeretet világnapja. Az emberszeretet szó jelentése a Nyelvtudományi Kutatóközpont honlapján fellelhető fogalommagyarázat szerint az embertársaink illetve az emberiség iránt általánosan érzett és tanúsított szeretet. Szinonimái az altruizmus, felebaráti szeretet, emberiesség. Nehéz és már-már megfoghatatlan ez a definíció. Vajon mit kezdhetünk ezzel a mindennapokban, a saját életünkben? Kezdjük egy rövid fogalommagyarázattal arról, hogy
BŐVEBBEN

VIDEÓINK

Párterápia – Mi az és hogyan zajlik?

A párterápia kifejezés első hallásra megrendítő lehet, azonban érdemes tudni, hogy a valóságban egy nagyon egészséges és hasznos terápiás folyamat, ami pozitívan hathat egy párkapcsolatban élők életvitelére. Amikor egy pár tagjai úgy döntenek, hogy párterápiára – vagy párkapcsolati tanácsadásra – adják a fejüket, az megmutatja az egymás iránti elkötelezettségüket valamint azt, hogy mindkét fél tudatosan
BŐVEBBEN

Hogyan beszéljünk a háborúról a gyerekekkel?

Már közel egy éve tart az orosz-ukrán háború a szomszédunkban. A napi szintű híradások a televízió előtt ülve, az autóban utazva, vagy akár az iskolában hallva elkerülhetetlen, hogy gyermekünk tudomást szerezzen erről a konfliktusról. Kell-e beszélünk gyermekünkkel a háborúról, annak következményeiről? Ha igen, akkor szülőként hogyan érdemes mindezt megtennünk? Mai videónkban Györe Rita tanácsadó szakpszichológusunk
BŐVEBBEN

Miért jó megoldás az online pszichoterápia?

Mindenki életében előfordulhat, hogy olyan lelki nehézségei adódnak, amelyekkel egyedül nem tud megbirkózni. A pszichoterápia nagy segítséget nyújthat ezekben az elakadásokban, azonban olykor a személyes megjelenés a páciens életvitele és egyéb teendői miatt nehéz. Az online pszichoterápiás konzultáció ilyen esetekben is megoldást kínál, hiszen a kliens akár az otthonából is “járhat” a terápiára. Az online
BŐVEBBEN

Karácsony a gyerekekkel – Hogyan teremtsünk ünnepi hangulatot?

Hogyan legyen békés, meghitt az ünnepi készülődés? Hogyan teremtsük meg a karácsonyi hangulatot a gyermekeinkkel? Ma egy extra videóval jelentkezünk a témában! A felvételt Antali Zita pszichológus, klinikai és mentálhigiéniai gyermek-és ifjúsági szakpszichológus jelölt munkatársunk készítette, aki nemrég csatlakozott munkacsoportunkhoz. 🔔További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube-csatornánkra! ⬇️Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért kövessen minket
BŐVEBBEN

Karácsonyi csodavárás – Létezik a Mikulás?

A karácsony már az ajtón kopogtat, már túl is vagyunk az első adventi hétvégén. Éppen ezért egy igazán aktuális témával jelentkezünk ma – nem csak azoknak a szülőknek, akik kisgyermeket nevelnek. Mai videónkban Móra Katalin gyermek-és ifjúsági pszichológusunk arról beszél, hogy milyen jelentősége van az ünnepi várakozásnak a gyermekek fejlődésében, mire tanítja őket az ajándékozás,
BŐVEBBEN

Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a rezsiválságról?

A koronavírus és az orosz-ukrán háború kirobbanása után egy újabb gazdasági válsággal kell szembenéznünk. Napi szinten találkozunk az inflációt érintő baljós hírekkel, több fronton zúdul ránk az árak emelkedése, melyet mindenki a saját bőrén tapasztal. Elkerülhetetlen, hogy a gyerekek ne találkozzanak ezekkel a hírekkel akár az iskolában vagy az otthonukban. Éppen ezért fontos, hogy szülőként
BŐVEBBEN

Hogyan bocsássak meg?

Mai videónk témája a megbocsátás. Szinte nincs olyan ember, akivel ne fordult volna elő, hogy megbántott valakit, vagy éppen őt bántották meg. Éppen ezért fontos beszélnünk arról, hogy mi játszódik le egyes szituációkban bennünk akkor, amikor sérelem ér minket. De mit tehetünk azért, hogy megbocsássunk valakinek? És miért van minderre szükségünk? Mai rövid videónkból mindezt
BŐVEBBEN

A női szexualitás megélése

Milyen tényezők befolyásolhatják a női szexualitás megélését? Hogyan segíthet a kettős kontroll modellje abban, hogy ön is közelebb kerüljön a saját szexualitásához? Hogyan válhat mindez önfeledté és örömtelivé? Mai videónkban Maróti Eszter pszichológusunk ezekre a kérdésekre adja meg a választ, gyakorlati példákon keresztül. Kattintson ide és tekintse meg rövid videónkat. Amennyiben úgy érzi, lelki segítségre
BŐVEBBEN

A külső megjelenésünket ért kritikákról

A serdülőkor az identitáskeresés időszaka. Ilyenkor azonban nem ritka, hogy a külső megjelenésüket családtagok, ismerősök vagy akár tanárok is negatív kritikával illetnek, melyek aztán évekig sebet ejtenek a serdülő lelkében. Hogyan reagálhatnak a serdülők és fiatal felnőttek a külsejüket ért kritikákra? Vajon mi lehet a kritikát megalkotó fél fejében, amikor megfogalmazza a negatív minősítő véleményét?
BŐVEBBEN

A diszfunkcionális szülői módokról

Milyen belső, diszfunkcionális szülői módok léteznek? Hogyan hatnak mindezek a kisgyermekek fejlődésére? Tudjon meg többet mai videónkból, Szilágyi Zsuzsanna pszichoterapeuta előadásában! Amennyiben úgy érzi, lelki segítségre van szüksége, ide kattintva foglalhat időpontot négyszemközti online pszichoterápiára szakemberünkhöz. Kattintson ide és tekintse meg a többi videónkat is. Ön is szeretne kérdezni szakembereinktől? Ide kattintva megteheti!További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube csatornánkra! ⬇️Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért
BŐVEBBEN

Milyen veszélyei vannak az elektromos cigarettának a kamaszokra?

Valóban kevésbé káros, mint a hagyományos cigaretta? Nem okoz függőséget és segíthet a leszokásban? Mik azok a tényezők, cselekedetek, amelyek valóban hozzájárulhatnak a leszokáshoz? Számos tévhit kering az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő elektromos kütyük körül, amit sajnos már a kiskamaszok is előszeretettel használnak. Mit tehetünk szülőként, ha gyermekünk is használja? Gyakorlati tippekkel és tanácsokkal is
BŐVEBBEN

Hogyan mondjunk jól “nem”-et gyermekünknek?

Hogyan mondjunk nemet úgy, hogy azt gyermekünk is megértse? Mik azok a tényezők, amelyek segíthetnek ebben? Kell egyáltalán nemet mondani a gyerekeknek? És ha igen, miért? Györe Rita tanácsadó szakpszichológusunk mai videójában ezekre a kérdésekre kaphat választ, gyakorlati példákkal szemléltetve. Tartson velünk, és tudjon meg többet! Amennyiben úgy érzi, lelki segítségre van szüksége, ide kattintva
BŐVEBBEN