ÍRÁSAINK
A covid 19 világjárvány hozta változás előzetes figyelmeztetés nélkül, váratlanul érkezett mindannyiunk életébe. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy ilyen drasztikus hatással lesz a vírus hétköznapjaink menetére, és hogy ilyen mélyen érint majd mindenkit. Hogy egyik napról a másikra kerülnek a gyerekek otthoni oktatásba, állások szűnnek meg, cégek zárnak be, ellehetetlenülnek egészségügyi intézmények. Rég betervezett programokat:
BŐVEBBEN
Társfüggőség, avagy kodependens kötődés a kapcsolatainkban
A társfüggőséget, mint fogalmat a hétköznapokban azokra a személyekre szoktuk használni, akik a párjukhoz függő módon kötődnek. Tágabb értelemben azonban a szakma bármely kapcsolatra használja, ahol a személy – addiktív kötődésben – szinte belefonódik a másik személyébe, így saját énképe, személyisége és problémái háttérbe szorulnak. Lehet például ez a kapcsolat egy szülő-gyermek kötődés is. A
BŐVEBBEN
„A gyerekkel van baj, én minek kellek?” – a szülőkonzultációról bővebben
A cím alapján látható, hogy igen gyakori kérdés, hiszen a tanácsadás során gyakran belefutunk szakemberként. A pszichológiai tanácsadás kiskorúak esetén nem indulhat el a szülő beleegyezése nélkül, így elsőkörben ezt fontos tisztázni. Még mielőtt belemennénk a szülő-konzultáció szükségességébe fontos átbeszélni a pszichológiai tanácsadás menetét. A pszichológiai tanácsadás menetrendje gyermekeknél Gyerekekek esetén a bejelentkezést követően felvesszük
BŐVEBBEN
Hol vannak az apák? – Az apaszerep fontossága
A pszichológia nagyon sok ideig nem fektetett elég hangsúlyt az apák jelenlétére és fontosságára. Gyakran a gyermekek fejlődésében az anyák voltak központi helyzetbe téve, és az ő pszichés ráhatásuk volt különösen fontos. A kötődési vizsgálatok, és elméletek mindig az anyákat emelték ki, mint elsődleges gondozókat, és kötődési személyeket. Azonban az apák jelenléte épp olyan fontos
BŐVEBBEN
Kibírjuk együtt? Rombolja vagy építi a karantén a párkapcsolatokat?
A világjárvány fenekestül forgatta fel az emberiség életét, mindenre és mindenkire óriási hatást gyakorol. A járvány megfékezése érdekében hozott rendeletek, módosítások és korlátozások legtöbbünket beláthatatlan időre a négy fal közé szorítottak, és arra kényszerítettek, hogy a lehető legtöbb időt a számunkra legfontosabb emberekkel töltsük. Akárhogy nézem is, a járvány miatti korlátozások mindenki számára stresszt jelentenek.
BŐVEBBEN
Karantén kutyák – avagy miért négylábú barátainkkal a legjobb bekuckózni?
Ha körbenézünk, tagadhatatlanul jön szembe velünk a tény: kutyák mindenhol. Az elmúlt egy évben még azok az anyukák és apukák is beadták a derekukat a négylábú bundás barátért könyörgő gyerkőcöknek, akik eddig azt mondták „Ide nem jön kutya!”. A sok home officeban töltött óra áll a változás hátterében? Esetleg a felszabaduló üres órák? Netalán a
BŐVEBBEN
Rövid terápia vagy pszichoanalízis?
Mi a különbség a pszichoanalitikus pszichoterápiák és a pszichoanalízis között? Milyen esetekben érdemes rövid, és mikor hosszú terápiába fogni? Ezeknél a módszereknél a terápia lezárása után is mutatkozik javulás. Mi az a pszichoanalitikus pszichoterápia? A pszichoanalitikus pszichoterápia pszichoanalitikus elméletekre épülő terápiás módszer, mely több ponton eltér a pszichoanalízistől. Így például a terápiás célban (azaz a
BŐVEBBEN
Ki lehet terapeuta? Fontos tudnivalók a pszichoterápiáról
Korábbi bejegyzésünkben leírtuk, hogy mi a különbség a pszichológus (terapeuta) és a pszichiáter között. Most azt részletezzük, hogy kik nyújthatnak alap-pszichoterápiás, s kik szakpszichoterápiás ellátást, kiknek lehet pszichoterapeutai végzettsége. Milyen téves elképzelések élhetnek a terápiáról az emberekben? Mi mindenben kell tájékoztatást kérni, ha terápiát kezdenek egy szakemberrel? Miben kell megállapodni? Mi is a pszichoterápia? Kik
BŐVEBBEN
Képzeletbeli barátok gyermekkorban
Magyarországon a szülők között talán még a mai napig van egy furcsa, kicsit aggodalommal eltöltő jelenség a gyerekekkel kapcsolatosan. Körülbelül óvodás korban a gyermek elkezd beszélni a szobában amikor egyedül van, és sokszor egyedül játszik, de mégis mintha interakcióba lenne valakivel. Bizony ezek a személyek a képzeletbeli barátok, akik sok gyermek életébe betoppannak és ugyanolyan
BŐVEBBEN
A személyiségzavarok típusai
A személyiségzavarokat alapvetően három fő kategóriába sorolhatjuk. Az első csoport az A-csoport, melyet a „különc” személyiségzavarok csoportjaként is szokás emlegetni. A B-csoportba tartozó személyiségzavarok az ún. „teátrális” személyiségzavarok, míg a C-csoportba a „szorongásos” személyiségzavarok sorolhatóak. Jelen cikkünknek nem célja a részletes diagnosztikai ismertetés, így a diagnózis felállításához szükséges pontos kritériumok felsorolása sem, továbbá az egyes
BŐVEBBEN
Kilókban mért boldogság – Az evészavarokról dióhéjban
Ha figyelsz az érkezésedre, az alapvetően egészséges dolog. Ha minden figyelmedet az étkezésed köti le, az viszont már veszélyes is lehet. Ahhoz, hogy életben maradjunk, enni kell – de van, akinek ez nem megy ilyen egyszerűen, bűntudat nélkül. Az anorexia és a bulimia csak a legismertebbek a táplálkozási zavarok közül. Az evészavarokról általában Az evészavaroknak
BŐVEBBEN
A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar kezelése
Előző blogcikkünkben szót ejtettünk a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar kialakulásának gyakoriságáról, a mögöttes tényezőkről és a konkrét tünetekről is. Jelen blogcikkünkben a betegség diagnosztikájának menetével és a lehetséges kezelési lehetőségekkel foglalkozunk. Mi a teendő AdHD gyanú esetén? Alább látható egy segédanyag, mely rámutat a lehetséges intervenciókra, az ADHD-val küzdő gyermek megsegítése érdekében (Cseri & Mohács, 2018).
BŐVEBBEN
VIDEÓINK
Teamünk 10 éve végez online pszichológiai tanácsadást, konzultációt
Küldetésünk az egészség, egészen pontosan a mentális egészség. Pszichoterápiás szakmai Teamünk 2016-ban alapult, weboldalunkon heti rendszerességgel jelennek meg pro bono cikkek, videók azzal kapcsolatban, hogyan őrizhetjük meg, vagy állíthatjuk helyre pszichés jóllétünket. Jubileumunk alkalmából alapítónk, Habis Melinda klinikai szakpszichológus beszél a kezdetekről. Videónkból megtudhatja, mi minden változott a 10 év alatt és mi az, ami
BŐVEBBEN
A trauma feldolgozása neuropszichológiai módszerekkel
A trauma feldolgozása napjainkban egyre több figyelmet kap mind a szakemberek, mind a kliensek körében. Az idegrendszer működésének mélyebb megértésével párhuzamosan olyan terápiás megközelítések kerültek előtérbe, amelyek közvetlenül az agy érzelmi és emlékezeti rendszereire hatnak. Két ilyen innovatív módszer az EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing) és a BSP (Brainspotting) terápia, melyekről most résztelesebben lesz
BŐVEBBEN
Modern párkapcsolati kihívások
Sárkány Anita szexuál szakpszichológus, valamint szociál- és szervezetpszichológusunk mai videójában a modern párkapcsolati kihívásokról tudhat meg többet. A mai párkapcsolatok egészen más terepen mozognak, mint húsz évvel ezelőtt. A klasszikus érzelmi dinamika, mint a kötődés, bizalom, intimitás természetesen még mindig ott vannak a háttérben, de teljesen új jelenségek elvárások és társadalmi hatások írták át azt,
BŐVEBBEN
Egyenrangú kapcsolatok kiépítése – avagy az implicit szerződéskötésről
A mai videóban Lengyel Katalin egészségfejlesztő sportpszichológusunk az egyenragú kapcsolatok kiépítésének egy módjáról, az implicit szerződéskötésről beszél. De hogy mit is jelent mindez a gyakorlatban? Maradjon velünk, nézze meg rövid videónkat, és tudjon meg többet a témáról! A megtekintéshez kattintson ide: Az egyenrangú kapcsolatok kiépítésekor az egyik legfontosabb terület az úgynevezett implicit szerződéskötés. A szabályok betartásában
BŐVEBBEN
A párkapcsolat fejlődési szakaszai
Milyen fejlődési szakaszokon megy végig egy párkapcsolat? A párkapcsolatoknak van egy természetes fejlődési íve, csak erről keveset beszélünk. Sokan azt gondolják hogy ha valami nehézé válik akkor az már rossz, pedig a nehézségek részei a fejlődésnek. Mai videónkban Sárkány Anita szexuálpszichológiai szakpszichológusunk végig megy azokon a szakaszokon, amin egy kapcsolat áthaladhat, ha van erre tér
BŐVEBBEN
Mindent megengedünk a gyereknek? A túlzott engedékenység következményei!
Mi történik akkor, hogyha mindent megengedünk a gyermeknek? Sárkány Anita pszichológusunk ebben a videóban egy gyakran félreértett, de nagyon fontos gyermeknevelési kérdésről beszél, a túlzott engedékenységről. Tekintse meg videónkat az alábbi linkre kattintva! Mit engedjünk meg a gyermeknek? Mi történik akkor, hogyha gyermeknek szinte mindent megengedünk? A szülői engedékenység mögött általában persze jó szándék a
BŐVEBBEN
A változás útján – Kinek az inge? 4. rész
Négyrészes videósorozatunk befejező epizódjához érkeztünk. Az előző részben képzeletben megnéztünk egy reggeli szituációt, egy teásbögre történetét Alfa és Béta konyhájában. Láthattuk, hogy mennyire félrecsúszik a kommunikáció, az egész történés belső megélése. Hogyan lehetséges ez? Hol megy félre a kommunikáció? Hol és hogyan lehet szerepe Alfának és Bétának a folyamat alakulásában? Miben és hogyan lehetne ezen
BŐVEBBEN
Légzőgyakorlat a biztonságérzet erősítéséért
A következő 10 perc most Önért van. Azért, hogy a nyugalmát és biztonságérzetét erősítse ezzel a vezetett légzőgyakorlattal. Engedje meg magának ezt a néhány percet a megérkezésre, a megpihenésre és a feltöltődésre! Az alábbi gyakorlat abban támogatja Önt, hogy erősödjön a belső biztonságérzete, mégpedig a légzés tudatosításán keresztül, Szabó Rita pszichológusunk segítségével. Kérem, keressen egy
BŐVEBBEN
A szülői elidegenítés árulkodó jelei és szintjei
Ma egy olyan témát hoztam, amiről méltatlanul keveset beszélünk, pedig a rendelőkben egyre gyakrabban jelenik meg, ez pedig a szülői elidegenítés. A témában készült írásomat ide kattintva olvashatja el. Ez az a jelenség, amikor a gyermek gyakran észrevétlenül az egyik szülő oldalára sodródik, a másikat pedig elutasítja, Elfelejti, megtagadja. Nem azért, mert bántották, hanem mert
BŐVEBBEN
Problémamegoldás helyett vádaskodás – Kinek az inge? 3. rész
Négyrészes videósorozatunk új epizódjában folytatjuk Alfa (a támadó személy) és Béta (a leforrázott személy) kapcsolatának vizsgálatát, amely az alaptalan vádak mögötti dinamikát hívatott bemutatni. A harmadik rész megtekintéséhez kattintson ide: Egy szituáció, több megélés, értelmezés Először is nézzünk három fiktív esetet, ami mentén tudunk végig haladni a folyamaton. Alfa és Béta reggelihez készülődnek. Béta az
BŐVEBBEN
Hogyan keletkezett az éjszaka? – Mese a gyászról
A mai alkalommal egy hindu mesét hallgathat meg Maróti Eszter pszichológusunk előadásában. A videóhoz kattintson a lenti linkre, vagy tekintse meg olvasható verzióban lejjebb görgetve. Mese a gyászról Ez a hindu mese a gyászról szól, illetve a gyászhoz kapcsolódó érzésekről, amely segíthet gyerekeknek, de akár felnőtteknek is feldolgozni a gyásszal járó nehéz érzéseket, élményeket. A
BŐVEBBEN
A felnőttkori ADHD tünetei
„Miért nem tudok koncentrálni? Miért halogatok mindent? Miért érzem magam szétszórtnak, miközben próbálok helytállni?” Sokan ezekkel a kérdésekkel küzdenek nap mint nap anélkül, hogy tudnák: a háttérben akár a felnőttkori ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) is állhat. Bár az ADHD-t gyakran gyerekekhez kötjük, valójában sokaknál gyermekkorban nem ismerik fel, így a zavar tünetei felnőttkorban is megmaradnak –
BŐVEBBEN