Hogyan segítsünk a gyermekünknek kezelni az indulatait?

Előző blogbejegyzésünkben azzal foglalkoztunk milyen szempontokat érdemes megfontolnunk, ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk érzelmi intelligenciája fejlődjön. Ennek folytatásaként arról fogunk most írni, hogyan kezeljük gyermekünk érzelmeit, indulatait. Mi áll a duzzogás mögött, hogyan kezeljük a hisztirohamokat?

Miért fontos, hogy megtanulja gyermekünk saját érzelmeinek felismerését?

Az élet folytonos változás, érzelmeink is igen változékonyak lehetnek. Evolúciós szempontból a negatív érzelmek igen lényegesek, ezért nem érdemes őket figyelmen kívül hagyni. A félelem segít abban, hogy felkészüljünk egy veszélyre és megvédjük magunkat. A szomorúság segít feldolgozni egy veszteséget. A harag erőt ad, hogy meghúzzuk a határainkat, kiálljunk önmagunkért. A sírás, kiabálás, remegés mind gyógyszerek az élet kivédhetetlen feszültségeire. Csakis érzelmek segítségével tudunk lelkileg helyre rázódni egy nehéz helyzet után. Ha viszont nem engedünk szabad folyást az érzelmeinknek, egy fájdalmas esemény vagy baleset könnyebben válik traumává.

Amennyiben tehát azt érezzük, szükségünk van arra, hogy a gyermekünk „viselkedjen” (elnyomja az érzéseit) akkor jobb, ha feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy mi áll e mögött? Mi mit élhettünk át ennyi idős korunkban, voltunk-e hasonló szituációban, mint ő most? Mi kimutathattuk-e a saját frusztrációnkat?

A gyerekek gyakran annyira megtanulják elnyomni az érzéseiket, hogy már semmit sem éreznek vagy csak néhány engedélyezett (pozitív) érzést mernek kifejezni. Félre értés ne essék! Az, hogy meghallgatjuk a gyermekeink vágyait, nem azt jelenti, hogy mindent rá is hagyunk! Természetesen nem kell megvennünk minden kisautót, amit a gyermekünk kinéz magának. De attól még oszthatunk az örömében, hogy milyen szép játékot láttunk. Az, hogy vágyunk valamire még nem jelenti azt, hogy szükségünk is van rá! Ha nem adunk meg mindent azonnal a gyermekünknek, akkor ezzel megtanítjuk őt a frusztráció elviselésére.

Hogyan segítsünk a gyermekünknek kezelni az érzéseit?

Hangsúlyozzuk, hogy gyermeki szeszély nem létezik (kisgyermekeknél legalábbis). Tehát, ha Ön nem érti, amit a gyermeke tesz, vagy mond, próbálja meg elképzelni, hogy mit élhet át. Mit közöl a szükségleteivel kapcsolatban? Olyasvalamit próbál meg jelezni, ami nem is róla szól? Akkor kihez vagy mihez szólhat ez az üzenet?

A sírás nem mindig azonnali szükségletet jelez, hanem lehet felgyülemlett feszültség vagy korábbi bánat kifejeződése is. Ne próbáljuk meg arra biztatni a gyerekünket, hogy hagyja abba a sírást, inkább öleljük meg. A felszabadító sírás könnyekkel jár.

Ne feledjük, hogy a kisgyermekeknek még nincsen meg a megfelelő szókészletük/viselkedésmintájuk, ezért sírással (hisztivel) fejezik ki vágyaikat. Nem szerencsés tehát, ha a hiszti esetén megbüntetjük a gyermeket (pl. a szobájába küldjük), mert ezzel nem tanítjuk meg őt arra, mit kezdhet az indulatával. Érdemes ilyenkor megnyugtatni őt, majd megmutatni/elmondani mi mit csinálunk, ha felidegesítjük magunkat. Például püfölhetünk együtt párnát, ha dühösnek érezzük magunkat.

Amikor az érzelmek egymás helyébe lépnek… a félelem

Ha gyermekünk túlzottan fél valamitől, az akár a dühének megnyilvánulása is lehet. Ki kell adnunk magunkból a haragunkat, hogy ne károsítson bennünket! Komolyan kell vennünk a gyermekünk érzelmeit és meg kell tanítanunk kezelni azokat. Ismerjük meg a rémálmait is! Rajzolja le azt, ami félelmetes a számára. Ezeket akár együtt megsemmisíthetjük (ha az megnyugtató a gyermekünk számára).

A gyermeki bajokat meg kell hallgatnunk és meg kell próbálnunk megtalálni rájuk a megoldást. Ha ez nem sikerül, akkor fizikai fájdalom formájában nyilvánulhat meg a lelki feszültsége. Azzal, hogy beismerjük amit érzünk, el kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk! Mindannyiunknak vannak időnként bűnös gondolatai. Ha ezeket ki tudjuk mondani, akkor nem pusztítanak bennünket, ellenben ha megpróbáljuk ezeket magunkba zárni, akkor egyre csak nő a nyomás, míg végül felrobbanunk.

A szülővel való kapcsolat melegsége adja a biztonságot

A gyermekeknek meg kell tapasztalniuk, hogy ha megfogalmazzák az erőszakos késztetéseiket, az nem teszi tönkre a szüleikkel, vagy a másokkal való kapcsolatukat. Az elfojtás azonban a személyiség eltorzulását eredményezi. Érdemes tudnunk, hogy a gyermekek csak akkor tudnak megbízni a szüleikben, ha azt érzik, hogy ők elég erősek ehhez.

Amennyiben szülőként túlaggódjunk gyermekünk dolgait, ezzel megnehezítjük számára az őszinteséget. Amennyiben azt érezzük, hogy a gyermekünk nem mutatja ki az érzéseit, akkor nyugodtan mondjuk el neki ezt. Fogalmazzuk meg kíváncsiságunkat. Ha szükséges, segítsünk neki rájönni, mit is érez valójában.

A duzzogás is annak a jele, hogy valaki nem tudja megfogalmazni az érzéseit. Segítsünk neki ebben! Például így: „Úgy látom, nyomja valami a lelked!” Öleljük, pusziljuk meg és próbáljunk bevonni valamilyen tevékenységbe. Gyakori jelenség hogy a gyermekek másokat okolnak. „Zsuzsi tette tönkre a pulóvered, nem én!” Ha valami rossz fát tesz a tűzre, ne keltsünk benne bűntudatot! Közvetítsük azt, hogy akkor is szeretjük, ha téved, vagy hibázik! Nincs tétje annak, ha bevallja, sőt, értékeljük az őszinteségét és a felelősségvállalását.

A gyermekeknek még szükségük van a felnőttek segítségére ahhoz, hogy az érzelmeik ne hatalmasodjanak el rajtuk! Hiszti esetén ezért ne hagyjuk magára, hanem segítsünk neki megnyugodni. Fogalmazzuk meg, hogy mit érez. Mi felnőttként már tudjuk, hogy a fájdalom, a harag egyszer el fog múlni és újra jól fogjuk érezni magunkat. Tanítsuk meg gyermekünket is erre! Ha nem tesszük, akkor gyermekünk más emberektől/tárgyaktól/szorongásoldó szerektől való függősége fog nőni.

Hogyan támogassuk érzelmileg a gyermekünket?

Már az is sokat segít, hogy ha valaki meghallgat bennünket! Az érzelmi támogatáshoz kell, hogy valóban jelen legyünk, figyeljünk. Lélegezzünk mélyeket és koncentráljunk a gyermekre. Próbáljuk meg szavakba önteni, hogy mit érezhet a gyermekünk: hagyjuk, hogy mindent kihagyjon magából! Amikor ismét megnyugszik, megbeszélhetjük a történteket.

A gyermekeink problémái során mindenképpen felszínre fognak törni a saját gyermekkorunkban megtapasztalt hiányérzetek vagy szorongások. Nagyon nehéz ugyanis tisztelni a gyermekünk dühkitöréseit, ha nekünk nem engedték meg gyermekként, hogy méregbe guruljunk. Nehezünkre eshet megvigasztalni a gyermekünket, ha mi magunk túlzottan lehangoltak vagyunk.

Ne felejtsük el, hogy ha nem mondjuk, vagy mutatjuk ki az érzelmeinket akkor azok más formát fognak ölteni. Nem múlnak el, csak más tárgyra fognak kivetülni: ha például nem tudunk/merünk a párunkra haragudni, akkor majd haragszunk például az autóvezetőkre, vagy az idegenekre. Ez nemcsak elrejti az igazságot, de helyrehozhatatlanná teszi a feszültség kirobbanásáért felelős konfliktust is.

Nagyon gyakran előfordul, hogy egy szülő azért nem akarja meghallani, amit a gyermeke mond, vagy nem veszi észre gyermekének fájdalmas érzéseit, hogy megvédje a saját szüleiről alkotott képét. Pedig  a mi szüleink sem lehettek tökéletesek, hiszen nincsen problémamentes család. Legfőképpen abban különbözünk, észrevesszük-e ezeket a nehézségeket és hajlandóak vagyunk-e megoldásokat keresni rájuk.

Felhasznált irodalom:

Filliozat I. (2018) Gyermekünk érzelmeinek sűrűjében. Hogyan fejtsük meg szavai, nevetése, sírása jelentését? Urusus Libris.