A Down-szindróma világnapja
Március 21-e a Down-szindróma világnapja. Mai blogcikkünk ebből kifolyólag született meg azzal a céllal, hogy a Down szindrómával élő gyermekeket nevelő szülőkhöz szóljon. De mit is jelent a Down-szindróma, és honnan ismerhetőek fel a betegség tünetei? Mit élnek át a szülők a Down-szindróma diagnosztizálásakor? Hogyan segíthet a család, és milyen szerepe van a társas kapcsolatoknak?
Boldogság – Mi is az pontosan?
Mai blogcikkünk a boldogság világnapja alkalmából íródott, melyet 2012 óta tartunk. Az ENSZ nemzetközivé nyilvánítása szerint a boldogság világnapja március 20-a. A boldog befejezés Hogyan is végződnek a mesék? Hát persze: „… és boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. De nem csak a mesék végződnek happy enddel. Vegyük csak a hollywoodi filmeket: ugye, hogy szinte
Interjú Puskás Nikolett tanácsadó szakpszichológussal
A pszichológusi hivatásban olykor nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy a szakember mennyit mutasson meg magából. A szakszerű pszichoterápiás helyzet megteremtése miatt kiemelt szerepe van a távolságtartásnak azért, hogy a klienst ne befolyásolja semmilyen információ a terapeutáról. Ugyanakkor annak, akinek segítségre van szüksége, fontos, hogy legyen valami, ami támpontot adhat a szakember kiválasztásban. Arról már korábbi cikkeinkben írtunk, hogy mi a
Visszatalálhatunk-e egymáshoz, avagy hogyan küzdhetünk meg együtt a házassági problémákkal?
A legtöbb ember életében a házasság ma is egy meghatározó eseményt jelent a párkapcsolatukra nézve. Amikor két ember házasságot köt – jogilag, polgári és templomi esküvő keretein belül akár keresztény értelemben is- törvényes keretek közé emeli a kapcsolatot. Az együttélés, ezt követően a lánykérés, majd a házasságkötés boldog időszakában sokszor nem is sejtik a párok,
Iskolaérettség – Mikor mehet a gyermek iskolába?
Az a gyermek, aki 2023. augusztus 31. napjáig hatodik életévét betölti, tankötelessé válik a 2023/24-es tanévben. Amennyiben a szülő azt szeretné, hogy a gyermeke még egy évig az óvodában maradjon, az Oktatási Hivatalnál tudja ezt kérvényezni 2023. január 18-ig. Postai úton vagy Ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani a kérvényt azon az űrlapon keresztül, amit az Oktatási
Érzelmileg éretlen szülők gyerekei
Bár az tűnik természetesnek, hogy a felnőttek érettebbek, mint gyerekeik, sajnos ez nem minden esetben van így. Ugyanis vannak esetek, amikor egy gyerek pár év alatt érzelmi érettségben lekörözi a szüleit. Mai cikkemben az érzelmileg éretlen szülőkről, és azok gyermekeiről olvashat. Tartson velem! Milyen az érzelmileg éretlen szülő? Sok esetben megtévesztő lehet az érzelmileg éretlen
Iskolai ámokfutás
Szinte alig telik el olyan hónap, hogy ne esnének iskolai ámokfutás áldozatául az Egyesült Államokban élő gyermekek és tanáraik. De vajon honnan ered az ámokfutás, és megállítható-e a jelenség? Meg lehet akadályozni az iskolai ámokfutást? Mai cikkünkben Gór Dóra klinikai szakpszichológustól megtudhatja. Maradjon velünk és olvasson tovább! Honnan ered az ámokfutás? Az ámokfutás szó eredetének
Gyakori problémák a pároknál: Közös vagy külön kassza?
Mai blogbejegyzésünkben a pénzügyekről lesz szó, hiszen egy egészséges kapcsolatban – akár már az elején – érdemes és fontos erről is beszélni, ugyanis sok feszültséget szülhet a párkapcsolatban, ha rosszul gazdálkodunk a pénzzel és/vagy nem megfelelő erről a kommunikáció. Azt részletezzük, hogy korábban a családoknál milyen típusú pénzkezelési formák voltak jelen, milyen pénzkezelési szokásokkal rendelkeztek,
Az alapvető érzelmi szükségletek gyermekkorban
Cikksorozatunk első részében megismerkedhetett a Young-féle új pszichoterápiás rendszerrel, a sématerápiával. A sématerápiás elméletek szerint a sémák a gyerekkorban betöltetlen alapvető érzelmi szükségletekből alakulnak ki. Ezeket a szükségleteket öt csoportra oszthatjuk. A mai blogcikkben ezekről lesz szó részletesen. 1. A biztonságos kötődés igénye iránti szükséglet Ide tartozik a biztonságra, stabilitásra, gondoskodásra és elfogadásra való igény.Ahhoz,
Milyen veszélyekkel járhat önkéntesként katonának állni?
Az orosz-ukrán háború kitörése után néhány nappal önkéntesek csatlakozását kérte üzenetében az országuk védelmére az ukrán elnök. Nemcsak veteránok, hanem civilek is nagy létszámban elindultak különböző országokból, hogy harcoljanak. Vajon milyen hatással lehet ezekre a civilekre a háború? Erre keressük a választ a mai blogbejegyzésünkben. Ki lehet Magyarországon katona? Magyarországon a sorkatonaságot eltörölték 2004. november