Sülve-főve: avagy a párkapcsolati szimbiózis és a szülőség

Korábbi blogcikkemben a kötődési mechanizmusokról írtam, amikor is a biztonságosan, amibivalens és szorongó, elkerülő gyermeki mintázatokról esett szó. Ha egy kissé más aspektusból is górcső alá veszem a témát,- a szülői irányból megközelítve, hiszen a szülő-gyerek kapcsolatban a szülő részről is felléphetnek nehézségek.

Milyen csoportba sorolhatjuk a szülőket?

Viselkedésük, nevelési stílusuk alapján a következő csoportokba soroljuk a szülőket:

• Az úgynevezett „nagylelkű szülők” mottója szerint: „ a gyerekem semmiben nem szenvedhet hiányt”, azaz a felnőttek szinte mindent megvásárolnak és éjt nappallá téve dolgoznak azért, hogy gyermekük mindent megkapjon. Ezt – természetesen a gyermek növekedése során – előszeretettel az orra alá is dörgölik, aki nem érti, hogy mi is volt ezzel a probléma.
• Az „aggodalmaskodó” mintában a szülők folyton-folyvást szoronganak. A normál szintű aggódáson túl teljesen kiborulnak, ha gyermek 1-2 percet késik a megbeszélt időpontról a hazaérkezésben, és nem feltételezik, hogy a csemete bármit is képes önállóan megtenni, cselekedni az anyja-apja segítsége nélkül.
• A „fáradt szülők” gyakran azt hangoztatják, hogy a saját gyermekük ne zavarja a felnőttet (például: “Hagyd békén apádat, anyádat, nagyon fáradtak vagyunk!”). Ekkor a felcseperedő gyerek azt hiszi miatta enerváltak, tehetetlenek, kimerültek szülei,  és önmagát okolja mindezért.
• A „perfekcionalista szülő” a legjobbnak kell lenni mondattal él, s nem érti, hogy a gyermeke miért nem szárnyalja túl az ő két-három felsőfokú végzettségét. Gyermeke a legjobb magán óvodába jár, több idegen nyelvet tanul és beszél, illetve a délutáni fakultációk többségében jelen van. Soha nem hiányzik a különórákról, de mégis gyengébben teljesít és anyuka nem érti a gyereke miért is nem üti meg azt a bizonyos szintet…
• A „manipuláló szülők” egyetlen célja hogy a gyermek sorsát (és őt magát) a saját elképzelésük szerint vezessék az életben. Nem számít, mit szeretne  a gyermek, sajnos elveszik az egyénisége. A fontos az, hogy a gyerkőc bólogatva és önként, zokszó nélkül megtegyen mindent a felnőtteknek, és az utasításaikat megkérdőjelezés nélkül, szolgalelkűen kövesse.

Jellemző viselkedésformák a kapcsolatainkban

Ha a fenti megállapításokat a párkapcsolat és /vagy szociális aspektusba emeljük, nézzük meg, milyen  tipikus vagy atipikus viselkedésformával találhatjuk magunkat szemben!

Egy érett, felnőtt gondolkodású egyén nem törekszik állandó, együtt lélegző együttlétre a másikkal, és nem telepszik rá partnerére. Nem küzd a figyelemért, elismerésért, vagy akár az alapvető szeretetért. Nem rendeli alá saját magát a másik elvárásrendszerének, testi-lelki jólétének. Egy harmonikus kapcsolat nem attól válik szorossá, hogy egy pár örökös szimbiózisban él, hanem attól hogy feltétel nélküli bizalomban és szeretetben osztoznak.

Tudvalévő, hogy a szerelemhez és a szexuális vágy fenntartásához bizonyos fokú távolság kell. Ez azt jelenti, hogy mindkét félnek szükségesek a másiktól független örömérzetet adó tevékenységei.

A párkapcsolati szabadság egyenes út a hűtlenséghez?

Sokan attól tartanak egy párkapcsolatban – vagy akár baráti kapcsolatban is -, hogy a másik „szabadon engedése” vagyis a viszony megfelelő mértékű távolságba helyezése az egyenlő a hűtlenségre való felbujtással.

Soha nem szabad elfelejteni: a szociális és szerelmi kapcsolatokban mindenkinek meg kell élnie saját autonómiáját és saját magunk irányába megnyilvánuló szabadságát, mégpedig úgy, hogy eközben a kapcsolattal történő elköteleződést élünk át!

A kapcsolat falain kívüli szociális kötelékek iránti vágy, vagy a magányigény megjelenése teljesen természetes folyamat lesz egy párkapcsolatban, amely nem az összeköttetés/viszony végét, vagy annak elutasítását jelenti.

Hogyan kerüljük el az üresség-és elidegenedés érzését a párkapcsolatban?

Ha nem osztjuk meg az életünk egyéb területein szerzett tapasztalatainkat a partnerünkkel, létrejöhet a párunk és köztünk egy üresség-és elidegenedés érzet. Ha viszont a partnerkapcsolatban létező elem az „Én” és “Mi”-tudat egyensúlya, az tulajdonképpen a közelség-távolság megfelelő mértékű balanszát teremtheti meg.

Aki unatkozik az untat, de ha mindkét félnek van levegője, autonóm része, személyes tere, megélt szenvedélye, énideje, és örömet okozó tevékénysége, jól működő partnerkapcsolatban találhatjuk önmagunkat.

Nem könnyű látni annak személyes értékét, aki állandóan a szemünk előtt van. A harmonikus párkapcsolat egyik feltétele, hogy megfelelően képesek legyünk „lavírozni” az együtt és külön töltött időben.

Távolságtartás a harmonikus párkapcsolatért

Ha egy fél időnként eltávolodik a partnertől, és képes lesz izgalmassá és sikeressé válni egyedül is, fenntarthatja a kíváncsiságot, az egymás iránti érdeklődést, s a mélyebb, tartósabb vonzalmat is. Vonzani csak akkor lehet bárkit, ha az nincsen sem túl messze, sem túl közel, azaz nem fonódik, nem kapaszkodik rá a másikra!

Aki állandó önbizalomhiánnyal küzd, ennek hatására „beolvad” a másikba, problémákkal számolhat a partnerkapcsolatában. Az ilyen fél előbb-utóbb elveszíti szexepiljét, vagy akár teljes önazonosságát, személyiségét is.

Ha valaki – a mindennapi személyes térben és létezésben – azt csinálja, ami jó érzéssel tölti el, örömet okoz és túlzás nélkül, de szenvedéllyel tevékenykedik, nem fog csalódást okozni a másiknak (és ő sem csalódik). Ha megtanuljuk tisztelni önmagunkat – és a másikat -, illetve megfelelő mértékkel (nem önző módon)előtérbe helyezzük egyéniségünket, az a biztonságosan kötődő partner számára is vonzó.

Amennyiben nem megfelelő a szülőpár közti távolság

A gyermekek számára lelkileg megterhelő, ha a szülők kapcsolata túl szoros, hiszen így kevesebb figyelmet kapnak, de az is nehézséget okozhat, ha nem kellőképpen intim a felnőttek kapcsolata. Utóbbi esetben a gyermekek amiatt sérülhetnek, hogy a magányos szülőfél számára próbálják megadni az általuk elvárt figyelmet, szeretetet.

Felnőve az ilyen családban cseperedő gyermek lemásolja a szülei kapcsolódási mintáit, s hajlamos hasonló (elhanyagoló, vagy függő) partnert választani.

Felhasznált szakirodalom

• Gerlide Ortner: Gyógyító mesék, Móra könyvkiadó, 2021
• Dr. Barry K. Weinnhold- Janae B. Weinhold: Törtk ki a társfüggőségből, Casparus Kiadó,  2015
• Monica Sweneey: Engedd el végre!, Édesvíz Kiadó, 2020

A bejegyzést Lengyel Katalin egészségfejlesztő sportpszichológusunk írta. Amennyiben úgy érzi, hogy társas kapcsolatainak kezelésében szakszerű segítségre van szüksége, ide kattintva foglalhat időpontot szakemberünkhöz négyszemközti online konzultációra.