ÍRÁSAINK
Milyen testi tünetekben nyilvánulhat meg a kiégés? Milyen szakaszai vannak? A kutatásokban a kiégést általában öt szakaszra bontották fel, azonban fontos hogy a kiégés fokozatosan alakul ki, a szakaszok nem különíthetőek el élesen egymástól. Idealizmus szakasza A kiégés kialakulásának első szakasza az idealizmus. Ekkor nagy a lelkesedés a hivatás iránt, a személyek próbálnak jól teljesíteni,
BŐVEBBEN
Ellentmondásban önmagammal – A kognitív disszonancia pszichológiája
Mindannyiunk számára ismerős az érzés, amikor teszünk valamit, de közben belül motoszkál bennünk a gondolat: „Ez nem én vagyok.” Amikor megígérjük magunknak, hogy nem fogunk többet túlórázni, mégis késő estig dolgozunk, vagy amikor fontos számunkra a környezetvédelem, mégis az autót választjuk a tömegközlekedés helyett. Ez a belső feszültség, amit ilyenkor érzünk nem más, mint a
BŐVEBBEN
Magány a modern korban
Jelen írásunkban a modernkori magányról tudhat meg többet. Hogyan hat a közösségi média az elmagányosodásra? Milyen mentális és fizikai következményei lehetnek annak, ha magányosak vagyunk? Cikkünk végén néhány tippet talál a magány leküzdéséhez, tartson velem! A magányról szóló cikksorozatunk első részét ide kattintva olvashatja el. Megismerve a magány evolúciós eredetét, szükségességét és két fő altípusát,
BŐVEBBEN
Csoportban könnyebb: az asszertív kommunikációs tréning
Az asszertív kommunikáció egy készség, amit mindenki fejleszthet, akárcsak egy idegen nyelvet. Ahogy egy nyelvet sem elég csupán elméletben megtanulni, úgy az asszertív kommunikációt is a gyakorlati helyzetekben lehet igazán elsajátítani. Hiába ismerjük az elméletet, valódi élethelyzetekben gyakran előfordulhat, hogy bizonytalanná válunk, nem tudjuk úgy kifejezni magunkat, ahogyan szeretnénk. Ahhoz, hogy valóban hatékonyan kommunikáljunk, gyakorlásra,
BŐVEBBEN
Magányos vagyok!
Magányos vagyok. A keresési statisztikák szerint ez az egyik legkeresettebb mondat. Emberek ezrei kereshetik a választ egy olyan mély és gyakran fájdalmas érzésre, amelyet szinte mindenki megtapasztal az élete során. Azt, hogy mit is jelent valójában magányosnak lenni, sokszor az egyedülléthez is kapcsoljuk gondolatainkban, annak ellenére, hogy számos esetben a két állapot között óriási különbség
BŐVEBBEN
A nárcisztikus kapcsolat dinamikája 2. – A nárcisztikus kapcsolat hatása az áldozatra
A nárcisztikus kapcsolat dinamikája cikksorozatom első részében arról olvashatott, hogy hogyan ismerhető fel a nárcisztikus személy, mit is jelent pszichológiai értelemben a nárcizmus, és milyen tipikus viselkedési minták figyelhetők meg ezekben a párkapcsolatokban. A mai részben az áldozat szemszögéből nézzük meg a párkapcsolati dinamikát. A nárcisztikus kapcsolat – legyen szó párkapcsolatról, családi viszonyról vagy akár
BŐVEBBEN
Önismereti csoport vagy egyéni önismeret: Szakértők tapasztalatai a segítő folyamatokról
Hogyan válasszunk a pszichoterápiás formák közül, ha önismereti munkába kezdenénk? Egyéni vagy csoportos pszichoterápia nyújthat megoldást lelki problémánkra? Milyen egyedülálló előnyei lehetnek a csoportterápiának, és számít-e, hogy online vagy jelenléti csoportterápiát választunk? Szakembereink beszélgetéséből ezekre a kérdésekre is megtudhatja a választ, tartson velünk! A podcast felvételt cikkünk végén érheti el. A beszélgetés résztvevői és szakmai
BŐVEBBEN
A nárcisztikus kapcsolat dinamikája 1. – Hogyan ismerjük fel?
Cikksorozatomban a nárcisztikus kapcsolat dinamikájáról tudhat meg többet. Az első részben azt nézzük meg, hogy hogyan is ismerhető fel a nárcisztikus személyiségzavar egy párkapcsolatban. A köznyelvben számtalanszor találkozhatott már ön is a nárcizmus kifejezéssel, de azt vajon tudja-e, hogy mi a különbség a pszichológiai és a köznyelvi megfogalmazás között? Tartson velem és elárulom! Álarc mögött
BŐVEBBEN
A munkafüggőség (workaholic) típusai és kezelése
A munkafüggőség kialakulásának okairól, tüneteiről korábbi cikkeinkből már olvashatott bővebben. Ma azt nézzük meg, hogy milyen személyiség jellemző a workaholizmusban szenvedő embereknél. Kik tartoznak az A típusú, és kik a C típusú személyiségű személyek közé? Tartson velünk mai írásunkban és tudjon meg többet a munkafüggőségről! A munkaalkoholizmusban szenvedő személyiség jellemzői: Az ilyen személy általában nem
BŐVEBBEN
Helfer-szindróma: a segítés árnyoldala
A Helfer-szindrómát – más néven segítő szindróma- Wolfgang Schmidbauer pszichoanalitikus íra le az 1970-es években. Ez a jelenség főleg azoknál fordul elő, akik másokon segítenek, például orvosok, ápolók, pedagógusok vagy szociális munkások. A segítés mögött nem mindig csak altruizmus (vagyis amikor segítünk másokon anélkül, hogy bármit várnánk cserébe) áll. Sokszor egy mélyebb lelki ok is
BŐVEBBEN
A “Let Them Theory”: pszichológiai megküzdés vagy elkerülési stratégia?
Az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a közösségi médiában a “Let Them Theory”, amely arra ösztönzi az embereket, hogy engedjék el a kontrollt mások viselkedése felett, és ne próbálják megváltoztatni a környezetüket. A szemlélet alapja, hogy ha valaki úgy dönt, hogy távolodik tőlünk, megbánt minket, vagy olyan döntéseket hoz, amelyeket nem értünk vagy nem
BŐVEBBEN
Biztonság vagy veszély? – A polivagális elmélet és a stresszreakciók idegrendszeri logikája
Miért van az, hogy egy ártalmatlan megjegyzés mély szorongást kelthet bennünk, míg egy másik helyzetben képesek vagyunk nyugodtak maradni komoly nehézségek közepette is? Mi történik bennünk idegrendszeri szinten, amikor lefagyunk, menekülni akarunk, vagy épp ellenkezőleg: kapcsolódni szeretnénk? Erre ad választ a polivagális elmélet, amely az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású idegtudományi felismerése a pszichológiában és
BŐVEBBEN
VIDEÓINK
A diszfunkcionális szülői módokról
Milyen belső, diszfunkcionális szülői módok léteznek? Hogyan hatnak mindezek a kisgyermekek fejlődésére? Tudjon meg többet mai videónkból, Szilágyi Zsuzsanna pszichoterapeuta előadásában! Amennyiben úgy érzi, lelki segítségre van szüksége, ide kattintva foglalhat időpontot négyszemközti online pszichoterápiára szakemberünkhöz. Kattintson ide és tekintse meg a többi videónkat is. Ön is szeretne kérdezni szakembereinktől? Ide kattintva megteheti!További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube csatornánkra! ⬇️Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért
BŐVEBBEN
Milyen veszélyei vannak az elektromos cigarettának a kamaszokra?
Valóban kevésbé káros, mint a hagyományos cigaretta? Nem okoz függőséget és segíthet a leszokásban? Mik azok a tényezők, cselekedetek, amelyek valóban hozzájárulhatnak a leszokáshoz? Számos tévhit kering az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő elektromos kütyük körül, amit sajnos már a kiskamaszok is előszeretettel használnak. Mit tehetünk szülőként, ha gyermekünk is használja? Gyakorlati tippekkel és tanácsokkal is
BŐVEBBEN
Hogyan mondjunk jól “nem”-et gyermekünknek?
Hogyan mondjunk nemet úgy, hogy azt gyermekünk is megértse? Mik azok a tényezők, amelyek segíthetnek ebben? Kell egyáltalán nemet mondani a gyerekeknek? És ha igen, miért? Györe Rita tanácsadó szakpszichológusunk mai videójában ezekre a kérdésekre kaphat választ, gyakorlati példákkal szemléltetve. Tartson velünk, és tudjon meg többet! Amennyiben úgy érzi, lelki segítségre van szüksége, ide kattintva
BŐVEBBEN
Az online játékok hatása a gyerekekre, serdülőkre
Milyen hatása van a számítógépes játékoknak a gyerekek idegrendszerére? Mennyi idő ajánlott naponta ezekre a játékokra? Szülőként mire érdemes figyelni, hogy elkerüljük a bajt? Tartson velünk, Móra Katalin gyermekpszichológusunk videójából mindez kiderül! Kattintson ide és tekintse meg a többi videónkat is. ⬇️Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért kövessen minket közösségi oldalainkon: InstagramTiktokFacebook oldalFacebook csoport
BŐVEBBEN
Közös vagy külön kassza?
Gyakori párkapcsolati problémához vezet, hogy miként kezeljük a kiadásokat-bevételeket. De vajon mi befolyásolja a pénzkezelési szokásokat, pénzügyeket, és milyen pénzkezelési módokat különítünk el jelenleg? Mai videónkban Szabó Lili klinikai szakpszichológusunk erről beszél bővebben, nézze meg Ön is! Amennyiben úgy érzi, hogy szüksége van pszichoterápiára, vagy családterápiára, esetleg más kérdésről szeretne konzultálni szakpszichológussal, forduljon bizalommal szakemberünkhöz! Ön is szeretne
BŐVEBBEN
Tinédzser gyermeknevelés – tippek szülőknek
Szülőként hogyan támogathatjuk serdülő gyermekünk autonómiáját? Milyen gyakorlati tippeket és tanácsokat érdemes megfogadnunk annak érdekében, hogy jó kapcsolatot ápoljunk gyermekünkkel ebben a nehezebb időszakban is? Mai videónkban Móra Katalin gyermekpszichológusunk említ néhány olyan gyakorlati tippet, amit érdemes lehet alkalmazni. Kattintson és nézze meg Ön is! A témában készült korábbi videónkat ide kattintva megtekintheti. Amennyiben úgy
BŐVEBBEN
Gyermekkori hazugságokról
Milyen okai lehetnek annak, ha hazudnak a gyerekek? Milyen mögöttes tényezői lehetnek a hazugságnak, és hogyan kezeljük ezt a helyzetet szülőként? Móra Katalin gyermekpszichológusunk mai videójából mindezt megtudhatja! Amennyiben úgy érzi, hogy gyermekének szüksége van pszichoterápiára, vagy bármilyen nevelési kérdésről szeretne konzultálni szakpszichológussal, forduljon bizalommal szakemberünkhöz! Ön is szeretne kérdezni szakembereinktől? Ide kattintva megteheti! További videós tartalmakért iratkozzon
BŐVEBBEN
Az alapvető érzelmi szükségletekről
Milyen gyerekkorban betöltetlen alapvető érzelmi szükségletekből alakulnak ki a sémák? Sématerápiás videósorozatunk első részéből mindezt megtudhatja. Tartson velünk és nézze meg Szilágyi Zsuzsanna pszichológus, pszichoterapeutánk első videóját!
BŐVEBBEN
Az önismereti munka nehezítő tényezői
Milyen külső-belső tényezők befolyásolhatják a terápiás hatékonyságot? Mit érdemes tudni a szakember-kliens összeilléséről? Mit jelent az ellenállás, és mikor beszélhetünk gyógyulásról? Mai videónkból ezekre a kérdésekre is megtudhatja a válaszokat. Szabó Lili klinikai szakpszichológus előadása. Amennyiben úgy érzi, hogy szeretne önismereti munkába kezdeni, forduljon bizalommal szakemberünkhöz! Ön is szeretne kérdezni szakembereinktől? Ide kattintva megteheti! További videós tartalmakért iratkozzon fel
BŐVEBBEN
A serdülőkori autonómiáról
Szülőként hogyan támogathatjuk tinédzser gyermekünk önállósági törekvéseit? Mikor aggódjunk gyermekünkért? Mai videónkban a serdülők autonómiatörekvéseiről beszél bővebben Móra Katalin pszichológusunk. Kattintson ide és tekintse meg! Amennyiben úgy érzi, hogy gyermekének szüksége van pszichoterápiára, vagy bármilyen nevelési kérdésről szeretne konzultálni szakpszichológussal, forduljon bizalommal szakemberünkhöz! Ön is szeretne kérdezni szakembereinktől? Ide kattintva megteheti! További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube
BŐVEBBEN
Szorongásoldás – 5 hatékony tipp
E havi videónkban Móra Katalin pszichológusunk 5 technikát mutat arra vonatkozóan, hogyan tudunk úrrá lenni szorongásainkon. Melyek ezek? Tekintse meg videónkat, amelyből mindez kiderül. Szeretne szakszerű választ kapni felmerült kérdésére? Kattintson ide, és kérdezzen szakembereinktől! További videós tartalmakért iratkozzon fel a YouTube csatornánkra! Napi pszichológiai tartalmakért és lelki feltöltődésért kövessen minket közösségi oldalainkon:Instagram Facebook oldal
BŐVEBBEN
A szülőkonzultáció jelentősége
Mi a menete a gyermekpszichoterápiának? Miért fontos a szülőkonzultáció? Móra Katalin pszichológusunk ezt a témakört járja körbe e havi videónkban. Kattintson a linkre és tekintse meg! Amennyiben úgy érzi, hogy gyermekének szüksége van pszichoterápiára, vagy bármilyen nevelési kérdésről szeretne konzultálni szakpszichológussal, forduljon bizalommal szakemberünkhöz! A videó az alábbi blogbejegyzés ötlete alapján készült: Szeretne szakszerű választ
BŐVEBBEN