ÍRÁSAINK

Szükség van egy kis csodára

Sok esetben a szülőknek nehézséget okoz, hogy vajon mikor és hogyan közöljék gyermekükkel a különféle mesebeli varázslatos lények nem léteznek. Ezek a csodák csak kitalációk, így például nem a Mikulás hozza az ajándékokat, és a húsvéti nyuszi sem tojik csoki tojást, a fogtündér pedig biztos nem hagy pénzt vagy csokit a párnánk alatt. Minden ilyen
BŐVEBBEN

Függőség helyett tudatos jelenlét

Az alábbi cikk a Száraz November apropóján íródott. A Száraz November kampányt a Kék Pont Alapítvány öt évvel ezelőtt hozta létre. A kampány céljai között szerepel, hogy segítsen elkerülni a problémás, kontroll vesztett ivás kialakulását, hangsúlyozza a mértékletes alkoholfogyasztás értékét, illetve idén azzal is kiegészült, hogy megerősítse az egyéni felelősséget az ivásban, de a járványban
BŐVEBBEN

Mi jellemző az online kapcsolatokra?

Napjainkban sokan idő hiányában az interneten keresnek kapcsolatot, akár párkapcsolat, akár barátság kialakításának céljából.  Azonban hosszabb ideig tarthat az internetes ismerkedés, mivel a használt jelzések korlátozottak (pl. nonverbális jelzések), és a szükséges feltételek biztosítása kell a kapcsolat fenntartására (pl. stabil internet kapcsolat, megfelelő tárgyi eszközök). Az idő múltával viszont a kapcsolat kiterjedhet akár hívásokra, információk
BŐVEBBEN

Gyakoribb pszichotikus betegségek

Korábbi cikkünkben már volt szó a pszichózisról, a pszichotikus állapotról jelen írásunkban szó lesz az ezzel kapcsolatos tévhitekről és a különböző pszichotikus zavarok változatairól. A pszichózisról általában A pszichózis egy olyan állapot, amikor a személy kapcsolata megszűnik a valósággal, torzul az észlelésük, információfeldolgozásuk és a környezeti ingerekre adott válaszkészségük. A pszichózis állapotában megjelenhetnek hallucinációk (téves
BŐVEBBEN

Rituálék szerepe az emlékezésben – 7 lehetőség, hogy segítsünk a gyermeknek a veszteséggel való megküzdésben

Egy anyukás csoportban tették fel a kérdést: Vajon mi megy át a gyerekeknek abból, ha foglalkozunk a múlt veszteségeivel? Hogyan értik meg ők azokat a történelmi fájdalmakat vagy éppen a családi múltbéli veszteségeket, dédik vagy távoli nagyszülők halálát? Van-e értelme ezzel foglalkozni? Ma már egyre inkább kezd ismert lenni, vagy mondhatjuk úgy, hogy újra egy
BŐVEBBEN

Mit érdemes tudni a haldoklás és a gyász folyamatairól?

Mai blogbejegyzésünkben a halállal, a haldoklással és a gyásszal foglalkozunk. Az ezzel kapcsolatos érzéseket, folyamatokat, szakaszokat, illetve a pszichológus szerepét részletezzük ezekben a helyzetekben. Miért félnek az emberek a haláltól? A halálfélelem egy olyan érzés, amelyet a legtöbben nem tudnak elviselni, tudatosan vagy tudattalanul nem foglalkoznak a halállal kapcsolatos gondolataikkal. Úgy élik le sokan az
BŐVEBBEN

A születési sorrend hatása a testvérkapcsolatokra

A pszichológiai kutatások szerint nagyban meghatározhat bennünket az, hogy a családunkba hányadik gyermekként születtünk bele. Egyrészt megalapozza a felnőttekkel való kapcsolatunkat, másrészt a testvéreinkhez fűződő viszonyunkat is. Hosszútávon pedig az egész személyiségfejlődésünkre kihathat. Azon túl, hogy a személyiségvonásainkat is meghatározhatja, első, második vagy sokadik gyermekként jövünk a világra, azokban a családokban, ahol a szülők szűkös
BŐVEBBEN

Látássérültek kötődése

Előző blogbejegyzéseinkben volt szó róla, hogy mit él meg az a szülő, akinek fogyatékosan születik a gyermeke. Hogyan reagál a tágabb család a veszteségre illetve, hogy a testvérkapcsolatok miként alakulnak, ha sérült gyermek van a családban. Jelen blogcikkben arról írunk részletesebben, hogy a vakon született gyermekek és szüleik kötődése miként alakul. Az esetek legtöbbjében azt
BŐVEBBEN

Hogyan kezeljük a testvérek közti civódást, verekedést?

Korábbi blogbejegyzésünkben olvashattak a testvérkapcsolatok nehézségeiről, jelen írásunkban arról tudhatnak meg többet, hogy mit jelent a hatékony közbeavatkozás veszekedés esetén? Veszekedés lehetséges okai: tulajdon, terület, unalom, hatalmi kérdés, szülői figyelem Faber könyvében 5 lépést javasol arra, hogyan kezeljük a veszekedéseket szülőként. 1. Először is vegyük tudomásul a gyerekek egymás iránti haragját, és öntsük szavakba. Ez
BŐVEBBEN

Mit érdemes tudni a hazugságról?

Mai blogbejegyzésünkben a hazugságról írunk. Részletezzük a hazugság formáit, típusait, természetét, előfordulási adatait, felismerési lehetőségeit. Milyen jellemzői vannak a hazugságnak? A hazugság célja a másik meggyőzése egy meg nem történt esemény vonatkozásában vagy olyan nézet, emóció kapcsán, amely nem a közlőé. Legalább két személy közreműködését feltételezi: a hazudozóét és a hazugság címzettjéért. Feladata egy fiktív
BŐVEBBEN

Gyakori nehézségek a testvérkapcsolatban

Szülőnek lenni nem könnyű, váratlan és visszatérő problémákat kell megoldanunk nap-mint nap. “Ültem az autóban, hátul hatalmas civakodás, hogy neki mégis ugyanaz a játék kell, mint a testvérének. Hideg zuhanyként ért, hiszen a boltban még hatalmas együtt értésben osztozkodtak és döntötték el, hogy melyik játékot ki választja. Még nem tudatosult bennem a perspektíva váltásról szóló
BŐVEBBEN

Az elvesztett valóság: mi az a pszichózis?

A pszichózis, vagy pszichotikus állapot egy tünet együttest: viselkedés formát és gondolkodási módot jelölő elnevezés. Lényege, hogy az adekvát kapcsolat a valósággal csökken, vagy teljesen megszűnik. A személy nem képes észlelni a realitást, és ez viselkedésére, gondolkodására és érzelmi világára is kihat. Bár a pszichotikus tünetek meghatározottak és nozológiai szempontok alapján csoportosíthatók, mégis kijelenthetjük, hogy
BŐVEBBEN

VIDEÓINK

Teamünk 10 éve végez online pszichológiai tanácsadást, konzultációt

Küldetésünk az egészség, egészen pontosan a mentális egészség. Pszichoterápiás szakmai Teamünk 2016-ban alapult, weboldalunkon heti rendszerességgel jelennek meg pro bono cikkek, videók azzal kapcsolatban, hogyan őrizhetjük meg, vagy állíthatjuk helyre pszichés jóllétünket. Jubileumunk alkalmából alapítónk, Habis Melinda klinikai szakpszichológus beszél a kezdetekről. Videónkból megtudhatja, mi minden változott a 10 év alatt és mi az, ami
BŐVEBBEN

A trauma feldolgozása neuropszichológiai módszerekkel

A trauma feldolgozása napjainkban egyre több figyelmet kap mind a szakemberek, mind a kliensek körében. Az idegrendszer működésének mélyebb megértésével párhuzamosan olyan terápiás megközelítések kerültek előtérbe, amelyek közvetlenül az agy érzelmi és emlékezeti rendszereire hatnak. Két ilyen innovatív módszer az EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing) és a BSP (Brainspotting) terápia, melyekről most résztelesebben lesz
BŐVEBBEN

Modern párkapcsolati kihívások

 Sárkány Anita szexuál szakpszichológus, valamint szociál- és szervezetpszichológusunk mai videójában a modern párkapcsolati kihívásokról tudhat meg többet. A mai párkapcsolatok egészen más terepen mozognak, mint húsz évvel ezelőtt. A klasszikus érzelmi dinamika, mint a kötődés, bizalom, intimitás természetesen még mindig ott vannak a háttérben, de teljesen új jelenségek elvárások és társadalmi hatások írták át azt,
BŐVEBBEN

Egyenrangú kapcsolatok kiépítése – avagy az implicit szerződéskötésről

A mai videóban Lengyel Katalin egészségfejlesztő sportpszichológusunk az egyenragú kapcsolatok kiépítésének egy módjáról, az implicit szerződéskötésről beszél. De hogy mit is jelent mindez a gyakorlatban? Maradjon velünk, nézze meg rövid videónkat, és tudjon meg többet a témáról! A megtekintéshez kattintson ide: Az egyenrangú kapcsolatok kiépítésekor az egyik legfontosabb terület az úgynevezett implicit szerződéskötés. A szabályok betartásában
BŐVEBBEN

A párkapcsolat fejlődési szakaszai

Milyen fejlődési szakaszokon megy végig egy párkapcsolat? A párkapcsolatoknak van egy természetes fejlődési íve, csak erről keveset beszélünk. Sokan azt gondolják hogy ha valami nehézé válik akkor az már rossz, pedig a nehézségek részei a fejlődésnek. Mai videónkban Sárkány Anita szexuálpszichológiai szakpszichológusunk végig megy azokon a szakaszokon, amin egy kapcsolat áthaladhat, ha van erre tér
BŐVEBBEN

Mindent megengedünk a gyereknek? A túlzott engedékenység következményei!

 Mi történik akkor, hogyha mindent megengedünk a gyermeknek? Sárkány Anita pszichológusunk ebben a videóban egy gyakran félreértett, de nagyon fontos gyermeknevelési kérdésről beszél, a túlzott engedékenységről. Tekintse meg videónkat az alábbi linkre kattintva! Mit engedjünk meg a gyermeknek? Mi történik akkor, hogyha gyermeknek szinte mindent megengedünk? A szülői engedékenység mögött általában persze jó szándék a
BŐVEBBEN

A változás útján – Kinek az inge? 4. rész

Négyrészes videósorozatunk befejező epizódjához érkeztünk. Az előző részben képzeletben megnéztünk egy reggeli szituációt, egy teásbögre történetét Alfa és Béta konyhájában. Láthattuk, hogy mennyire félrecsúszik a kommunikáció, az egész történés belső megélése. Hogyan lehetséges ez? Hol megy félre a kommunikáció? Hol és hogyan lehet szerepe Alfának és Bétának a folyamat alakulásában? Miben és hogyan lehetne ezen
BŐVEBBEN

Légzőgyakorlat a biztonságérzet erősítéséért

A következő 10 perc most Önért van. Azért, hogy a nyugalmát és biztonságérzetét erősítse ezzel a vezetett légzőgyakorlattal. Engedje meg magának ezt a néhány percet a megérkezésre, a megpihenésre és a feltöltődésre! Az alábbi gyakorlat abban támogatja Önt, hogy erősödjön a belső biztonságérzete, mégpedig a légzés tudatosításán keresztül, Szabó Rita pszichológusunk segítségével. Kérem, keressen egy
BŐVEBBEN

A szülői elidegenítés árulkodó jelei és szintjei

 Ma egy olyan témát hoztam, amiről méltatlanul keveset beszélünk, pedig a rendelőkben egyre gyakrabban jelenik meg, ez pedig a szülői elidegenítés. A témában készült írásomat ide kattintva olvashatja el. Ez az a jelenség, amikor a gyermek gyakran észrevétlenül az egyik szülő oldalára sodródik, a másikat pedig elutasítja, Elfelejti, megtagadja. Nem azért, mert bántották, hanem mert
BŐVEBBEN

Problémamegoldás helyett vádaskodás – Kinek az inge? 3. rész

Négyrészes videósorozatunk új epizódjában folytatjuk Alfa (a támadó személy) és Béta (a leforrázott személy) kapcsolatának vizsgálatát, amely az alaptalan vádak mögötti dinamikát hívatott bemutatni. A harmadik rész megtekintéséhez kattintson ide: Egy szituáció, több megélés, értelmezés Először is nézzünk három fiktív esetet, ami mentén tudunk végig haladni a folyamaton. Alfa és Béta reggelihez készülődnek. Béta az
BŐVEBBEN

Hogyan keletkezett az éjszaka? – Mese a gyászról

A mai alkalommal egy hindu mesét hallgathat meg Maróti Eszter pszichológusunk előadásában. A videóhoz kattintson a lenti linkre, vagy tekintse meg olvasható verzióban lejjebb görgetve. Mese a gyászról Ez a hindu mese a gyászról szól, illetve a gyászhoz kapcsolódó érzésekről, amely segíthet gyerekeknek, de akár felnőtteknek is feldolgozni a gyásszal járó nehéz érzéseket, élményeket. A
BŐVEBBEN

A felnőttkori ADHD tünetei

„Miért nem tudok koncentrálni? Miért halogatok mindent? Miért érzem magam szétszórtnak, miközben próbálok helytállni?” Sokan ezekkel a kérdésekkel küzdenek nap mint nap anélkül, hogy tudnák: a háttérben akár a felnőttkori ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) is állhat. Bár az ADHD-t gyakran gyerekekhez kötjük, valójában sokaknál gyermekkorban nem ismerik fel, így a zavar tünetei felnőttkorban is megmaradnak –
BŐVEBBEN