Hogyan alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar?
Blogunkon számos cikkben foglalkoztunk már a nárcizmussal és a nárcisztikus személyiségzavarral. Olyan kérdéseket néztünk meg, minthogy hol a határ az egészséges önszeretet és a nárcizmus között? Arrogancia vagy bizonytalanság? Hogyan viselkedik egy nárcisztikus a párkapcsolatában?
Mai írásomban arra szeretnék bővebben kitérni, hogy hogyan alakul ki a nárcisztikus személyiségzavar. Mint oly sok más betegség kialakulását, ezt is érdemes a gyermekkortól kezdve szemlélni. Tartson velem és tudjon meg többet korunk egyik népbetegségéről!
Milyen gyerekkori gyökerei vannak a nárcizmusnak?
A nárcisztikus személyiségzavarosok gyerekkorára jellemző:
- a magány és izoláció
- az elégtelen határok
- a manipuláció a szülők részéről
- a feltételekhez kötött elfogadás.
A nárcisztikus személyiségzavaros páciensek többsége magányos gyerekként nőtt fel, ugyanis a szeretet hiánya nagyon meghatározó tapasztalat volt, az érzelmi elhanyagolás volt jelen. Lehet, hogy sok figyelmet kaptak, de gyengédségben, szeretetben, ölelgetésben, simogatásban kevésbe volt részük, a szülő képtelen volt az érzelmi szükségleteikre ráhangolódni. Hiányzott az őszinte szeretet és az érzelmi kötődés. Sok esetben a kortársak részéről is elutasítást tapasztaltak meg.
Ezek hatására sérül a biztonság, kötődés, szeretet szükséglete és alakulnak ki az érzelmi depriváció, csökkentértékűség és társas elszigetelődés sémák. Általában nincsenek tudatában a séma jelenlétének vagy csak korlátozottan látnak rá erre a működés módra.
A nárcisztikus gyerekkora – elégtelen határok
A nárcisztikusok gyerekkorára jellemző volt az, hogy mindenben a kedvére jártak, nem állítottak fel kellő határokat, anyagilag mindent megkaptak amire vágytak. Ellenben érzelmileg nem kényeztették el őket. Mindent megtehettek, határok nélkül, anélkül, hogy mások érzéseire tekintettel lettek volna.
Sokszor egyáltalán nem figyeltek rájuk ilyen módon és akár a hétköznapokban elvárt feladataikat sem kellett elvégezzék, mint például a házi feladatot megoldani, időben aludni menni vagy a számítógépes játékokkal töltött időt behatárolni.
Feltételekhez kötött szeretet
Gyerekként a nárcisztikusok azt tapasztalták meg, hogy csak akkor fogadták el a szüleik, csak akkor voltak érdekesek számukra és szerethetőek, ha elvárásaiknak megfeleltek, ha teljesítettek. Ha sikerült ezeknek a magas követelményeknek megfelelni, akkor különlegesnek érezhették magukat, más esetekben figyelembe se vették, értéktelennek tekintették vagy épp követelőztek, kritizálták őket.
A gyerekkorukra az volt jellemző, hogy próbáltak tökéletesen viselkedni és teljesíteni, hogy ezáltal elismerjék. Amikor elismerés érte őket, akkor pillanatnyilag fontosnak és értékesnek érezhették magukat, de a stabil önbecsülés nem alakulhatott ki. Ha elutasításban volt részük, akkor az értéktelenség érzése kerítette őket hatalmába.
Ezek a megtapasztalások alakították a csökkentértékűség, az elismerés hajszolás sémákat, amelyek felnőttként is gyakran beaktiválódnak.
Manipuláció, kihasználás – a nárcizmus melegágya
Bár gyerekként nem voltak ennek tudatában, sok esetben valamelyik szülő manipulálta, akár fizikailag, szexuálisan bántalmazta, parentifikálta a gyerekét, vagy épp arra kényszerítette, hogy olyan szinten teljesítsen, hogy a szülő magas elvárásait, a siker, a státusz vagy elismerés iránti igényét kielégítse.
Sok esetben a nárcisztikusok arról számolnak be, hogy csodálatos gyerekkoruk volt, a szüleik csodálatosak voltak, de általában a terápiás folyamatban szembesülnek azzal, hogy a szüleik valóban nem éreztek rá az érzelmi szükségleteikre, hanem inkább a saját vágyaik kielégítésére használták őket.
Hamis önbecsülést ad az is, hogy a rájuk irányuló, kitűntető figyelmet szeretetként érzékelték, azonban az igazi gondoskodást, ölelést, puszikat, az alapvető fókuszált figyelmet, őszinte szeretetet nem kapták meg. Csak akkor figyeltek rájuk, amikor az elvárt követelményeket teljesítették. Gyerekkorukra jellemző sémák a bizalmatlanság/abúzus és a behódolás.
A nárcizmus gyerekkori eredetéhez tartozik a társas elutasítás vagy elidegenedés is, ami olyan formában nyilvánult meg, hogy otthon szeretetet és megbecsülést kaptak, de a családon kívül elutasították őket társaik, vagy egy meghatározott módon különbözőnek érezték magukat a többiektől. Kamaszkorban nem voltak népszerűek, nem tartoztak a ”menő csoport” tagjai közé.
Hogyan segíti a pszichoterapeuta a nárcisztikus személyiségzavarral küzdő páciensét?
A nárcisztikus személyiségzavar pszichoterápiája során a pszichoterapeuta egyik fő célja megtanítani a páciensnek, hogyan elégítheti ki a központi érzelmi szükségleteit a mindennapokban, elfogadni, bátorítani a benne élő magányos gyermeket és támogatni a szeretet, az érzései kimutatásában.
Igaz történet – egy nárcisztikus önismereti terápiája
Zárásként bemutatom röviden Huba esetét.
Huba azért kért pszichoterápiás segítséget, mert bár népszerű, közkedvelt személynek érezte magát, mégis gyakran voltak hangos konfliktusai, nagyon sokszor vette észre, hogy szorong, feszült és házasságában sem boldog. A legutóbbi vita alkalmával felesége remegve közölte vele, hogy ha nem áll le az agresszív, támadó, félelemkeltő magatartásával akkor kénytelen lesz elköltözni. Amikor ilyen állapotában van a férje, akkor retteg tőle.
Ezen elgondolkodott Huba, hiszen ez a harmadik házassága és ha őszinte magához, akkor beismeri, hogy mindegyik párja hasonló érzésekről számolt be vele kapcsolatosan.
Huba nem szeretne egyedül maradni.
Boldog szeretne lenni.
De meg volt győződve arról, hogy ő teljesen rendben van. Inkább az zavarta, hogy azt érzi, senki nem érti meg igazán.
A terápia kezdeti fázisában Huba ezt a “tökéletes” én-részét mutatta, hosszan mesélt arról, hogy milyen csodás gyermekkora volt, hiszen mindent megadtak neki a szülei, és ezt ő meg is érdemelte, hiszen kitűnő tanuló volt, rengeteg versenyen nyert, szülei állandó büszkesége volt.: “Én voltam a szüleim gyémántja, cserébe olyan szabad gyerek voltam, mint egy madár.”
A terápiás feltárás során jöttek felszínre a kevésbé tökéletes gyerekkor részletei: az apa alkoholizmusa, az anya ridegsége, aki bár állandóan dicsekedett Huba teljesítményével, talán soha meg nem ölelte, kedves csak akkor volt vele, ha Huba teljesített. Úgy igazán soha nem volt elismerve, és ha teljesített, különleges volt, akkor is csak rövid ideig.
Fizikailag is sokat volt egyedül Huba, érzelmileg még inkább. Nem voltak határok szabva számára, a “nem-et”, az elutasítást, szabályok felállítását soha nem tapasztalta meg. Fokozatosan törtek fel olyan emlékei, amikor szorongott, a párnáját erősen szorongatva , magát álomba ringatva aludt el. Sokszor a szülők nem is voltak otthon, akár napokra is elutaztak, és a kis Huba maga kellett boldoguljon ilyenkor. Fokozta a rossz érzéseit az is, hogy az apja kihangsúlyozta, azért utaznak el, hogy nyugodtan pihenjenek, mintha Huba zavarta volna őket.
Amikor nagyon szomorú volt, akkor a számítógépes játékok tudták igazán felvidítani, ami aztán függőséggé alakult. Felnőttként is gyakran tölti szabadidejét a gép előtt, ott tud igazán megnyugodni, kikapcsolódni. Gyerekek társaságban keveset volt, kirekeszetették, gyakran csúfolódtak vele az osztálytársai. Felnőttként is csak felületes, érdek-barátságokat alakított ki.
A terápia folyamatában tanulta meg Huba azt, hogy az önlenyugtató és önfelnagyító módját hogyan tudja meggyengíteni, rálátott arra is, hogy miért alakult ki ez a működése és ezáltal hozzáfértünk és dolgoztunk azzal a magányos gyermek móddal, ahonnan a sérülései származtak.
Felhasznált szakirodalom
Jeffrey E. Young · Janet S. Klosko · Marjorie E. Weishaar: Sématerápia, Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület, Budapest, 2020
A cikket Szilágyi Zsuzsanna pszichoterapeuta írta. Úgy érzi, hogy segítségre van szüksége lelki problémái leküzdéséhez, esetleg a nárcisztikus személyiségzavar jeleit vélte felfedezni egy szerettén vagy akár önmagán?
Szakemberünk önnek is segít egy teljesebb élet kialakításában! Kattintson ide és foglaljon időpontot négyszemközti online konzultációval kapcsolatban.
