ÍRÁSAINK
“A terápiás csoportban, különösen a korai időszakban, a javulás egyik fő forrása lehet a páciens egyedüllét-érzésének cáfolása. A tagok, miután hallották a többieket az övékéhez hasonló problémákról beszélni, arról számoltak be, hogy közelebb érzik magukat a világhoz – a folyamatot úgy írják le, mint „megérkezést az emberi fajba”.” Irvin D. Yalom: A csoportpszichoterápia elmélete és
BŐVEBBEN
A krónikus halogatásról
Korábbi blogcikkeinkben tárgyaltuk, hogy a halogatás mindenkire jellemző lehet különféle helyzetekben. Van egy olyan személyiségtípus, aki rendszeresen viselkedik így, őket nevezzük krónikus halogatóknak. Mi jellemző rájuk? Hogyan érzik magukat a krónikus halogatók? Mik a leggyakrabban elhalasztott feladatok? Mi áll a krónikus halogatás hátterében? Mivel jár a krónikus halogatás? Hogyan hat ez a közérzetünkre? A krónikus
BŐVEBBEN
Nárcisztikus személyiségzavar: arrogancia, vagy bizonytalanság?
“A nárcisztikus kulcsszavai: én, engem, nekem, rólam, értem. A másik ember elsősorban arra kell, hogy kielégítse a soha ki nem elégíthető szükségleteket.” Orvos-Tóth Noémi: ‘Egy nárcisztikus hálójában’ című könyvéből A manapság oly gyakran használatos „nárcisztikus személy” kifejezésről az emberek többségének az arrogáns, csekély empátiás készséggel rendelkező, fennhéjázó magatartású és magának állandó figyelmet, illetve csodálatot követelő
BŐVEBBEN
Segítség, nem tanul a gyerekem!
Ruth Werner német író szerint:“A tanulásnál mindig az jelenti a legnagyobb akadályt, amiről az ember azt hiszi, hogy nem képes megtanulni.”Ezen gondolat után felmerül a kérdés, vajon akkor ebből fakadhatnak a tanulással kapcsolatos halogatásaink is!?Korábban volt szó a halogatás meghatározásáról és személyiségjegyekkel való kapcsolatáról. Most ezt a jelenséget a főiskolás/egyetemista korosztály körben vizsgáljuk meg alaposabban.
BŐVEBBEN
Milyen emberi jogaink vannak egy kapcsolatban?
Egy korábbi blogbejegyzéseinkben részleteztük elvárásainkat, amelyek befolyásolják, hogy mennyire képesek vagyunk felismerni, hogy mások kritizálnak-e minket, illetve azokat a kommunikációs hibákat, amelyeket elkövethetünk egy kritikus személlyel szemben. A mai írásunkban azt fogjuk részletezni, hogy mit várhatunk el, s mit nem másoktól egy felnőttek közötti, egyenlőségen alapuló kapcsolatban, milyen alapvető bánásmódban van jogunk részesülni. Egy példát
BŐVEBBEN
A halogatás kapcsolata a személyiségjegyekkel, viselkedéssel
Ismerős az a helyzet, amikor az elkezdett feladatainkat félbehagyjuk, sőt sokszor el sem kezdjük!? Meg szeretnénk felelni önmagunknak és másoknak, ezért hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat, utána pedig idegeskedünk, mert nem készülünk el időben… Volt már olyan az életükben, hogy egy nem működő, vagy bántalmazó kapcsolatban maradtunk, mert nem volt erőnk változtatni, inkább halogattuk a döntést?
BŐVEBBEN
Segítség, anyagilag lehúz a családom!
Mai blogbejegyzésünkben olyan kényes témát érintünk, amely a családon belüli anyagi kihasználásról szól. A következő kérdésekre keressük közösen a válaszokat: Milyen is egy ilyen szituáció? Milyen lépésekkel éri el a családtag, hogy segítsünk neki? Vajon érzelmi zsaroló-e? Mit tehetünk ez ellen? Mikortól számít anyagi kihasználásnak egy helyzet? Példaként közlünk az egyik hozzánk érkező levélből egy
BŐVEBBEN
Miért nehéz belekezdenem abba, amit meg akarok tenni?
Elsőként, hogy tudjunk a halogató viselkedésmódról és az azzal járó személyiségről beszélni szükség van arra , hogy megpróbáljuk definiálni ezt a fogalmat. Mivel egy elég frissnek nevezhető jelenségkörről van szó, így egységes definíció nem létezik a halogatásról. Ahány publikációt, vagy kutatást, bemutatást elolvasunk, annyi féle megfogalmazásban láthatjuk a fogalmat. Mi az a halogatás? A viselkedést
BŐVEBBEN
Milyen megküzdési stratégiákat alkalmazhatunk stresszhelyzet esetén?
Korábban már részleteztük, hogy hogyan is kezelhetjük a minket érő stresszt. Mai blogbejegyzésünkben részletesebben tárgyaljuk a különféle megküzdési módokat, s ezeken belül megkülönböztetett figyelemmel azokat a megküzdési stratégiákat, amelyek előfordulhatnak a mindennapok során. Melyek is ezek? Mi is a megküzdés? Milyen formái vannak? Megküzdésnek nevezzük a stresszhelyzet megoldását szolgáló alkalmazkodási próbálkozásokat. A megbirkózási módokat adaptív,
BŐVEBBEN
A falcolás (önsértés) szakszerű kezelése
Ahogy korábbi blogbejegyzésünkben említettük, a falcolásnak igen sokféle oka lehet, melynek megértése alapvető a tünet megszüntetéséhez. Lehet, hogy sokkoló, de minden ötödik ember szenved falcolástól vagy „öngyilkosság nélküli önkárosítástól”. A probléma gyakran észrevétlen marad, mert könnyű elrejteni a ruházat alatt, így még a szeretteik sem veszik észre. A falcolás definíciója: a testszövet szándékos, önkényes megsemmisítése,
BŐVEBBEN
Hogyan ünneplik a karácsonyt világszerte?
Év végéhez közeledünk, már javában tart az advent. Ez az az időszak, amikor tényleg fontos lenne kicsit lelassulnunk, magunkba mélyednünk! Azért, hogy az ünnepi készülődés közepette a környezetünk nagytakarításán és díszítésén túl a lelkünket is ünneplőbe tudjuk öltöztetni. A csillogó külsőségeken, a karban tartott testen, a gyönyörű alkalmi ruhán és az ajándékokon túl, a lelkünk
BŐVEBBEN
A falcolás (önsértés) okairól röviden
Amikor egy gyerek, vagy serdülő falcolásával foglalkozunk, mi klinikai szakpszichológusok a lelki folyamat dinamikáját szeretnénk megérteni, hogy mi zajlik a fiatalban. Mi az, ami miatt ezt a “tünetet” “választotta”. Ha valaki élt már át bármilyen lelki szenvedést, akkor tudja, hogy nagyon nehéz kifejezni az adott fájdalmat, sokszor nincsen minta rá, nincsenek gyakorlati használatban rá szavaink,
BŐVEBBEN
VIDEÓINK
Olyan vagyok, mint a hagyma, vagy mint a kínai nagy fal?
A címben leírt kérdés, hogy „Olyan vagyok, mint a hagyma vagy mint a kínai nagy fal?” nagymértékben meghatározza az emberekkel való kapcsolatunkat. Hogyan? Mai videónkban Jakabos Hadassa felnőtt klinikai szakpszichológus, terapeuta, business coach és szaktanácsadó körbevezet a kerítésen kívülről a nappalin át egészen a hálószobáig, ezidő alatt pedig jobban megismerheti önmagát, és biztonságosabbá teheti az
BŐVEBBEN
A kommunikáció fontossága
Hogyan kommunikáljunk jól? Miért fontos, hogy mit és hogyan közlünk a másik felé? Mai podcastünkben Lengyel Katalin egészségfejlesztő sportpszichológusunk a kommunikáció fontosságáról beszél a mindennapi életünkben. Tarts velünk és tudj meg többet a helyes kommunikációról. Kattints a megtekintéshez ide: Miért fontos a kommunikáció a mindennapi életünkben? Nagyon fontos tudni, hogyha őszintén kommunikálunk és közlünk –
BŐVEBBEN
Mi az a párkapcsolati stressz?
Mai videónkban egy szintén sokakat érintő témával jelentkezünk, ami nem más, mint a párkapcsolati stressz. Nap mint nap különféle ingerek érnek minket, a stressz is felfogható ingerként, amely kivált lelki vagy fizikai stresszreakciót. A párok a hétköznapok során is különféle stresszforrásokkal találkozhatnak, amelyek hatással vannak a családi kommunikációra és a házassági elégedettségre. Melyek ezek, és
BŐVEBBEN
A pszichoterápia lezárásának lehetséges okai
A pszichoterápiás folyamat lezárásának számos indoka és oka lehet. Mai a videónkban Móra Katalin gyermekpszichológus arról fog beszélni, hogy milyen indokok vezetnek a terápia lezárásához, mi az a pont, amikor szükséges lezárni egy terápiás folyamatot. Tartson velünk és nézze meg Ön is a videót, hasonló videókért pedig iratkozzon fel a YouTube-csatornánkra is! Terápiás cél elérése
BŐVEBBEN
Elalvást segítő relaxáció – Vezetett gyakorlat a nyugodt alváshoz
A mély, pihentető alvás rendkívül fontos az emberi egészség és jólét szempontjából számos okból kifolyólag. Próbálja ki ezt a rövid, vezetett elalvást segítő relaxációs gyakorlatot, ami segít könnyebben álomba merülni. A videó megtekintéséhez kattintson ide: Miért fontos az alvás? Alvás közben a test pihen és regenerálódik. Ez az időszak lehetővé teszi a sejteknek, hogy javuljanak,
BŐVEBBEN
Vigasz doboz – Miért hasznos és mi kerüljön bele?
Mai videónkban Móra Katalin gyermekpszichológusunk arról fog beszélni, hogy miért fontos egy vigasz doboz, hogyan készítsük el, mivel töltsük meg a dobozunkat és miben segíthet nekünk ez. Maradjon velünk és tudjon meg többet a vigasz dobozról! Tekintse meg videónkat és készítse el a saját vigasz dobozát: Mire jó a vigasz doboz? A vigasz doboz nagyon
BŐVEBBEN
Brainspotting – egy új traumafeldolgozási módszer
A mai podcast-ben dr. Szabó Zsuzsanna pszichoterapeuta szakorvosunk által egy új pszichoterápiás módszert, a brainspottingot ismerheti meg, amelyet sokan az új EMDR-nek is neveznek. A brainspotting egy olyan alternatívája a nonverbális traumafeldolgozó pszichoterápiás munkának, amely szintén használja a szemmozgásokat, mint ahogy az EMDR terápia is, azonban kissé más módon. A brainspotting a kliens látóterének egyes
BŐVEBBEN
Apává válás – félelmek és aggodalmak
Az első gyermek érkezése előtt és után milyen aggodalmak és félelmek jelenhetnek meg az apákban? Ezeket az aggodalmakat járja most körbe Kovács Gábor tanácsadó szakpszichológusunk apává válás videósorozatának második részében. A félelmek és aggodalmak megfelelő kezeléséhez és csökkentéséhez is kaphat néhány ötletet, tartson velünk! A család bővülése miatt megváltozik a házastársi kapcsolat, ami teljesen normális
BŐVEBBEN
Hogyan készítsük fel a gyermeket a pszichoterápiára?
Korábbi írásainkban arról már szót ejtettünk, hogyha úgy érezzük, hogy gyermekünknek valamilyen lelki elakadása van, akkor miért van szükség a szülőkonzultációra, de arról is írtunk már, hogy mi a különbség a gyermek, serdülő és a felnőtt pszichoterápia között. Móra Katalin gyermekpszichológusunk mai videójában arról fog beszélni, hogy hogyan érdemes felkészíteni a gyermeket, mielőtt pszichológushoz vinnénk.
BŐVEBBEN
Mizofónia, vagyis a szelektív hangérzékenység szindróma
Talán ön is tapasztalta már, hogy olyan zajok vagy hangok, amelyek mások számára jelentéktelennek tűnnek, önt kifejezetten zavarják vagy irritálják. Lehetséges, hogy mizofóniától szenved. Tartson velünk, mert dr. Szabó Zsuzsanna pszichoterapeuta szakorvosunk mai podcast-jében a mizofóniáról, vagyis a szelektív hangérzékenység szindrómáról tudhat meg többet. Mi az a mizofónia? A külvilágból érkező bizonyos zajokkal szembeni intoleranciát
BŐVEBBEN
Generációk közti különbségek a munkahelyen
Azt már korábbi cikkünkben is megírtuk, hogy a különböző generációk eltérő szükségletekkel, célokkal vágnak bele a munkavégzésbe. A mai podcast-ben Lengyel Katalin sportszakpszichológus ezekről a generációkról és a munkahelyi generációs különbségekről tudhat meg többet. Milyen csoportokba soroljuk a generációkat? ún. nagy generáció: 1901-1924 között születtek a csendes generáció: 1928-1940 közötti korosztály baby boomer-ek, akik 1943-1964
BŐVEBBEN
Egocentrikus személlyel való kommunikáció
Ebben a videóban Móra Katalin gyermekpszichológusunktól arról tudhat meg többet, hogy hogyan kommunikáljunk egocentrikus személyekkel, hogyan vegyük rá őket egyetértésre, együttműködésre, illetve hogyan utasítsuk el az általuk érkezett negatív kritikákat. A videóban gyakorlati tippeket és példákat is találhat bizonyos szituációkra – például munkahelyi szituációra -, arra vonatkozóan, hogy hogyan érdemes reagálni, válaszolni az egocentrikus személyek
BŐVEBBEN