A játék és kreativitás a pszichoterápiás térben

Donald Winnicott pszichoanalitikus és gyermekorvos különösen ismert az „átmeneti tárgy” és a „potenciális tér” fogalmainak bevezetéséről, amelyek szorosan összefüggnek azzal, ahogyan a gyermekek (és felnőttek) kapcsolódnak a belső és külső valósághoz. E fogalmak különösen relevánsak a pszichoterápiás munkában, mivel segítenek megérteni, hogyan teremt a terapeuta és a kliens közötti tér lehetőséget az érzelmi és pszichés gyógyulásra.

Előző bejegyzéseinkben a játék és kreativitás jelentőségéről írtunk a gyermekkorban, illetve a felnőttkorban. Ebben a cikkben a pszichoterápia és a gyógyulás szempontjából járjuk körül a kérdést.

Az átmeneti tárgy és tér Winnicott elméletében

Winnicott az „átmeneti tárgy” fogalmával arra utal, hogy a csecsemő egy bizonyos tárgyat (például egy takarót vagy plüssállatot) használ arra, hogy megkönnyítse a leválást az anyáról, és segítse az önállóság kialakulását. Ez az átmeneti tárgy a külső világ és a gyermek belső érzelmi valóságának határán helyezkedik el. Az átmeneti tárgy segít abban, hogy a gyermek fokozatosan felfedezze a külvilágot, miközben biztonságérzetet nyújt számára.

Az átmeneti tér (vagy „potenciális tér”) tágabb fogalom: az a pszichés tér, amelyben az átmeneti tárgy használata zajlik. Ez a tér a belső szubjektív világ és a külső, objektív valóság között helyezkedik el. A gyermek (és később a felnőtt) ebben a térben képes szabadon játszani, felfedezni és kreatívan kapcsolódni a valósághoz.

Potenciális tér a pszichoterápiában

A pszichoterápiás munkában a potenciális tér fogalma kulcsfontosságú. Ez a tér az, amit a terapeuta és a kliens közösen hoznak létre, és amelyben a kliens szabadon felfedezheti a belső világát, anélkül, hogy a külső valóság szigorú követelményei akadályoznák őt.

• A terápiás kapcsolat mint potenciális tér: a terapeuta olyan környezetet biztosít, amelyben a kliens biztonságban érzi magát, és megengedi magának, hogy sebezhető legyen. Itt a kliens szabadon vizsgálhatja érzelmeit, belső konfliktusait és traumáit. A potenciális térben az álmodozás, képzelet, fantázia és játék mind része a gyógyulási folyamatnak.
• A valóság és fantázia közötti átmenet: a pszichoterápia során a kliens a fantáziákat és belső konfliktusokat egyaránt a valóságba vetítheti, és ezáltal újraértelmezheti őket. A terapeuta a potenciális térben segít neki abban, hogy a belső élményeket átélje, megértse és megdolgozza.
• Én-érzék és integráció: a potenciális térben a kliens újra felfedezheti, ki is ő valójában, és hogyan kapcsolódik másokhoz. Az élményeket biztonságos keretek között vizsgálva az én és a külvilág közötti határok rugalmasabbá válhatnak, ami segíti az integrált, erős én kialakulását.

3. Átmeneti tér és regresszió a pszichoterápiában

Winnicott szerint a pszichoterápiában fontos szerepe van a „regressziónak”, azaz annak, amikor a kliens visszalép egy korábbi fejlődési szakaszba, hogy a meg nem oldott érzelmi szükségleteket újraélje és megoldja. A terapeuta által biztosított potenciális tér lehetőséget ad arra, hogy a kliens újraélje ezeket az élményeket, ezúttal azonban egy támogató és empatikus környezetben.

• Biztonságos regresszió: a potenciális tér a regresszió számára biztonságos helyszínt kínál. A kliens visszatérhet egy korábbi fejlődési fázisba, amelyben még nem alakultak ki megfelelően az érzelmi vagy pszichés struktúrák, és új esélyt kap arra, hogy ezeket a folyamatokat újra átélje és integrálja.

• Kreatív játék a terápiában: a potenciális tér lehetőséget biztosít arra, hogy a kliens újra megtapasztalja a játékos kreativitást, amely az énfejlődés része volt. A játékszerű tevékenységek, a szimbolikus kifejezés vagy a történetek mesélése mind a terápia eszközei lehetnek, amelyek segítenek a belső konfliktusok feloldásában és az érzelmi gyógyulásban.

4. A terapeuta szerepe a potenciális térben

A terapeuta kulcsszereplő a potenciális tér létrehozásában és fenntartásában:

• Tartó funkció: a terapeuta „holding” funkciója révén biztosítja a kliens számára azt az érzelmi biztonságot, amelyben a kliens a legmélyebb érzelmeivel is szembenézhet. Ez a tartó funkció hasonló ahhoz, amit egy anya nyújt egy csecsemő számára az átmeneti tárgy révén: biztonságot és stabilitást ad, miközben a gyermek felfedezi a világot.

• Érzékeny figyelem és jelenlét: a terapeuta érzelmileg jelen van, és figyelemmel kíséri a kliens belső világának megnyilvánulásait. Ez a jelenlét kulcsfontosságú a potenciális tér fenntartásában, ahol a kliens biztonságosan tud működni, és lehetősége van újra felfedezni a kreativitást és az autonómiát.

5. Összegzés

Winnicott potenciális tér és átmeneti tárgy fogalma meghatározó a pszichoterápiás munka kontextusában. A terápiás térben a kliens hasonlóan használja a potenciális teret, mint egy gyermek a játékban: egy biztonságos, kreatív tér, amelyben a belső világát felfedezheti, újra megélheti és átdolgozhatja. A terapeuta ebben a térben nyújt tartó és támogató jelenlétet, amely lehetővé teszi az érzelmi fejlődést és gyógyulást.

Ezzel a térrel a terápia olyan hely lesz, ahol a kliens átmeneti módon kapcsolódik a saját belső valóságához, és megoldhatja korábban elfojtott érzelmi problémáit, hogy teljesebb, integráltabb énnel léphessen tovább a külső világba.

Felhasznált szakirodalom

• Davis, M. H. (1980). A multidimensional approach to individual differences in empathy. JSAS Catalog of Selected Documents in Psychology, 10, 85. 
• Davis, M. H. (1983). Measuring individual differences in empathy: Evidence for a multidimensional approach. Journal of Personality and Social Psychology, 44, 113– 126.
• Winnocott, D. W. (1999) Játszás és valóság. Animula Kiadó, Budapest.

Ajánlott szakirodalom:

• Winnocott, D. W. (1999) Játszás és valóság. Animula Kiadó, Budapest.

A blogcikket Takács Bálint pszichológusunk írta. Amennyiben úgy érzi, hogy lelki problémáinak megoldásában szakszerű segítségre van szüksége, forduljon bizalommal szakemberünkhöz ide kattintva négyszemközti online pszichoterápiás konzultációra.