Boldogság – Mi is az pontosan?
Mai blogcikkünk a boldogság világnapja alkalmából íródott, melyet 2012 óta tartunk. Az ENSZ nemzetközivé nyilvánítása szerint a boldogság világnapja március 20-a.
A boldog befejezés
Hogyan is végződnek a mesék? Hát persze: „… és boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. De nem csak a mesék végződnek happy enddel. Vegyük csak a hollywoodi filmeket: ugye, hogy szinte mindegyiknek boldog, pozitív a végkicsengése, a jó győzedelmeskedik a gonosz fölött, a szerelem mindent legyőz, a főhős megküzd a gazfickókkal? És ugye hasonlóképpen végződnek a legnépszerűbb regények és tévéműsorok is?
Szeretjük a happy endet, mert a társadalom azt sugallja, hogy az életnek milyennek kellene lennie: csupa öröm és kacagás, béke és elégedettség, sírig tartó boldogság. Szerinted ez mennyire hangzik realisztikusan? Mennyire felelnek meg ezek a képek személyes, hétköznapi tapasztalataidnak?
Mindannyian akarjuk a boldogságot. Mindannyian törekszünk rá. Még a Dalai Láma is azt mondta: „Az élet értelme a boldogság keresése”.
De mit is jelent a boldogság?
Egy pillanatra tételezzük föl, hogy a boldogsággal kapcsolatos elképzeléseid hamisnak, pontatlannak vagy félrevezetőnek bizonyultak. És tegyük fel, hogy pontosan ezek az elképzelések keserítették meg az életedet. Mi van, ha éppen a boldogság keresésére tett erőfeszítéseid akadályozták meg eddig, hogy elérd? És mi van, ha kiderül, hogy egy csónakban evezel szinte mindenkivel, akit ismersz, köztük az összes pszichológussal, pszichiáterrel és önsegítő guruval is, akik azt állítják, hogy mindenre – köztük a boldogságra is – tudják a választ?
A „boldog” szónak két nagyon eltérő jelentése van. A mindennapi jelentése: „jól érezni magad”. Más szóval: élvezetet, szeretetet, örömet, hálát érezni. Mindannyian élvezzük ezeket az érzelmeket, nem csoda, hogy ezekre törekszünk. A többi érzéshez hasonlóan, azonban a boldogság sem tartós, hanem egy átmeneti állapot. Bármilyen konokul is próbáljuk megtartani, előbb-utóbb kicsúszik a kezünkből. Az az igazság, hogy minél inkább törekszünk a boldogságra, annál valószínűbb, hogy kialakul bennünk a szorongás vagy a depresszió.
A szó másik, jóval kevésbé elterjedt jelentése: „boldog az, aki gazdag, teljes, értelmes életet él”. Ha aktívan teszünk valamit olyan dolgokért, amelyek szívünk legmélyén számítanak nekünk, olyan irányba indulunk el, amit értékesnek tartunk. Tisztázzuk, hogy mit tartunk fontosnak és értékesnek az életben, és ennek szellemében cselekszünk – életünk gazdag, teljes és értelmes lesz, csodálatos vitalitás tölt el. Ez nem valami föld feletti lebegés – ez maga a tudatosan vállalt és megélt élet. És bár egy ilyen élet is kétségtelenül sok kellemes érzéssel ajándékoz meg, vannak kellemetlen velejárói is: a szomorúság, a félelem és a düh. Ezekre számítani kell. Ha teljes életet élünk, az emberi érzelmek teljes skáláját el kell, hogy tudjuk fogadni.
Miért olyan nehéz a boldogságot elérni?
A kérdés megválaszolására tegyünk egy utazást vissza a múltba. A modern tudatunk csodálatos elemző, tervező, alkotó és kommunikációs képességével rengeteget fejlődött az emberi faj a megjelenése óta eltelt hosszú-hosszú évek alatt. De a tudatunk nem arra fejlődött ki, hogy „jól érezzük magunkat”, hogy boldogok legyünk és vicceket meséljünk, verseket írjunk, vagy azt mondjuk: “Szeretlek!”. Tudatunk arra szolgál, hogy egy veszedelmekkel teli világban segítsen a túlélésben.
Képzeld el, hogy az őskorban élsz, és vadászó-gyűjtögető életmódot folytatsz. Melyek a legfontosabb szükségleteid a túléléshez és a szaporodáshoz? Négy ilyen alapvető szükségletről beszélhetünk: étel, víz, menedék és szex. Egyik sem számít semmit, ha már meghaltál. A primitív emberi tudat elsőszámú prioritása tehát figyelni mindenre, ami potenciálisan veszélyes lehet – és elkerülni azt.
Őseink annál tovább élhettek és annál több gyerekük lehetett, minél inkább képesek voltak rá, hogy előre lássák és elkerüljék a veszélyeket. Így tehát az emberek nemzedékről nemzedékre jobbá váltak a veszélyek kiszimatolásában és elkerülésében. És most, a százezer éves evolúció eredményeképpen az ember állandóan lesben áll: felméri és mérlegeli a helyzeteket: jó-e vagy rossz? Biztonságos vagy veszedelmes? Káros vagy hasznos? Manapság azonban a tudatunk már nem kardfogú tigrisekre és gyapjas mamutokra figyelmeztet. Ehelyett azt vetíti elénk, hogy elveszíthetjük az állásunkat, elutasíthatnak az emberek, megbírságolhatnak gyorshajtásért, nevetségessé tehetjük önmagunkat társaságban, halálos betegségek érhetnek, egyszóval rengeteg bennünk a kétség és az aggodalom. Éppen ezért roppant sok időt töltünk azzal, hogy olyan dolgok miatt szorongjunk, amelyek valószínűleg soha nem történnek meg velünk.
A közösség véleménye
Őseink korában a túléléshez egy másik tényező is nélkülözhetetlen volt: az, hogy egy csoporthoz tartozzanak. Ha a klán kitaszít, nem sok idő kell, hogy a farkasok rád találjanak. Hogyan védheted meg a tudatod a csoport részéről érkező elutasítástól? Úgy, hogy folyamatosan a klán többi tagjához hasonlítod magad: „Beleillek a csapata?”, „Megfelelően viselkedem?”, „Eléggé hozzájárulok a csapat működéséhez?”, „Vagyok olyan jó, mint a többiek?”, vagy „Teszek-e olyasmit, ami miatt esetleg elutasíthatnak?”
Ugye ismerősen hangzik? Mindenkori tudatunk folyamatosan figyelmeztet az elutasításra, és a társadalom többi tagjához hasonlítgat. Nem csoda, hogy annyit törjük rajta a fejünket, vajon szeretnek-e minket mások? Nem csoda, hogy mindig arra törekszünk, hogy megpróbáljunk igazodni a többiekhez: fejlődünk vagy visszafejlődünk, ahogy a csapat megkívánja.
Miben mérjük a boldogságot?
Százezer évvel ezelőtt csak a klán néhány tagjához hasonlíthattuk önmagunkat. Manapság azonban elég csak bepillantsunk egy újságba, tévéműsorba vagy a közösségi médiába, máris seregestül látunk olyanokat, akik okosabbak, gazdagabbak, karcsúbbak, vonzóbbak, híresebbek, sikeresebbek és befolyásosabbak nálunk.
Ha önmagunkat ezekhez a ragyogó médiaszemélyiségekhez hasonlítjuk, alacsonyabb rendűnek érezzük magunkat, és elégedetlenek leszünk magunkkal és az életünkkel. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a tudatunk ma már olyan kifinomult, hogy képes megalkotni egy fantáziaképet ideális önmagunkról! Ezek után mennyi esélyünk marad? Mindig úgy fogjuk érezni, hogy nem vagyunk elég jók.
Min múlik az ember boldogsága?
Az általános szabály minden ambíciókkal megáldott kőkorszaki ember számára így hangzott: légy több, légy jobb. Minél jobb fegyvereid vannak, annál több zsákmányállatot ejthetsz. Minél nagyobb az élelmiszerraktárad, annál több esélyed vannak túlélésre ínséges időkben. Minél jobb a menedékhelyed, annál inkább véd a hidegtől és a vadállatoktól. Minél több gyereked van, annál többen érik meg a felnőttkort.
Nem csoda, hogy mindenkori tudatunk még mindig folyamatosan a több és jobb után kutat: több pénz, jobb állás, jobb anyagi státusz, jobb test, több szerelem, jobb partner…Ha sikerül, ha valóban több pénzünk, jobb autónk vagy karcsúbb testünk lesz, akkor elégedettséget érzünk – egy ideig. De előbb vagy utóbb (és inkább sajnos előbb) újra többet akarunk majd.
Az evolúció alakította ilyenné a tudatunkat: pszichésen szenvedésre vagyunk beprogramozva: magunkat folyton másokhoz hasonlítgatjuk, kiértékeljük és kritizáljuk, arra koncentrálunk, amink nincs, túl gyorsan megelégeljük azt, amink van, és mindenféle rettenetes szituációt képzelünk el, amelyek általában soha nem történnek meg. Így nem csoda, hogy nehéz megtalálni a boldogságot.
A boldogsághoz vezető úton
A mindennapi élet során gyakran érezhetjük, hogy az élet kihívások elé állít – legyen szó anyagi, társas, lelki, szociális vagy egyéb megpróbáltatásokról -, konfrontálódásra késztet önmagunkkal vagy másokkal. Néha izgalmas, máskor inkább szórakoztató. Hagyj időt bőven a belső utazásra, a boldogsághoz vezető útra. Ne rohanj mindig, élvezd ki a pillanatot. Ha valami ösztönzőre és szokatlanra bukkansz, állj meg. Vizsgáld meg alaposan, ismerd meg, amennyire csak lehetséges.
Az emberhez méltó, teljes és értelmes élet megteremtése hatalmas és gyönyörű feladat – hát kérlek, szánj rá időt, és értékeld te is!
Felhasznált szakirodalom:
Harris, R.: A boldogság lépcsőin. Illa&Co. Kiadó, 2013
A blogbejegyzést Micskei Orsolya klinikai és mentálhigiénés szakpszichológusunk írta. Ha úgy érzi, hogy megrekedt az életének egy állomásán, amelyből nem látja egyedül a kiutat, szakemberünkhöz ide kattintva tud időpontot foglalni négyszemközti online konzultációra.
