A stresszkezelés elsajátítása a fogantatásunkkal kezdődik (4)

A legújabb kutatások a technika csodái által bebizonyították, hogy a magzat intelligens, affektív és kognitív dimenziókkal rendelkező személyiség, akinek az anyaméhben érdeklődése, preferenciái, tanulása, emlékezete van, sőt fájdalmat, dühöt, haragot él át, agresszíven tud viselkedni, mosolyog, és bizonyos körülmények között még sír is. Ezzel az új „babaképpel” nehezebb saját védelmünkre és a felelősség alóli felmentésünkre a hagyományos szlogenekkel védekeznünk: „ugyan már, ez úgy sem árthat neki, ez még egy tudatlan lény”.

Prenatális stressz – posztnatális személyiségfejlődés

Fejlődésünk mindkét döntő stádiumának – az intrauterin és az extrauterin korai éveinek – kiindulópontja az anya, jellemzője az extrém függőség és kiszolgáltatottság. Nem csak a babáé, hanem esetenként az anyáé is. A programozott, elkerülhetetlen stresszek kedvező feltételek mellett – pl. a gyengéd szülés, születés – bámulatos módon feldolgozhatóvá válnak. Kedvezőtlen körülmények, feltételek mellett azonban felerősödnek, és élethosszig tartó következményekkel járhatnak.

Tompson kísérletében bizonyította, hogy stresszelt patkánymamák kölykei egészen az érett felnőtt korukba nyúlóan szorongásvezérelt, zavarodott magatartást mutattak a nem stresszelt kontrollcsoporttal szemben. Tompson az anyai stresszhormonok szomatikus átvitelét feltételezte, ami az embereknél is átjárja a placentát. A prenatális stressz hatása generációkon átnyúlónak bizonyult, vagyis a pretanálisan stresszelt patkánymamák unokái is kevésbé voltak életképesek és alacsonyabb volt a születési súlyuk. Az újabb kutatások regisztrálták az agy megváltozott dopamin aktivitását a prenatális stressz következményeként.

Az átélt stressz akár több generáción keresztül is hathat

Az emberek gyermekeire, babáira is az jellemző, ha az alapoknál (intrauterin életidőben) valamilyen károsodás van, akkor a baba a születés utáni fejlődési fázisaiba már sérülten érkezik, és nem tud a stresszel, problémákkal, krízishelyzetekkel olyan hatékonyan megbirkózni. Így egyre nő a fejlődési lemaradása, és egyre traumatikusabbá válik, felnövekedve szorongóak, konfliktuskerülők, visszahúzódóak lehetnek. Pszichopatológiai következményeként növekszik a schizoid és depresszív zavarok száma.

Az intrauterin anyai stressz korrelál a születési komplikációkkal, fejlődési lemaradásokkal, abnormitással, és a csecsemők, gyermekek (sőt a felnőttek) deficitjeivel. A terhesség alatti emocionális kapcsolat hiánya, és az anya nem megfelelő fizikai állapota együttesen alacsony születési súlyt eredményeznek, magasabb a neurológiai eltérések rizikója, amelyek különösen a gyermek iskolába kerülésekor mutatkoznak meg, amikor megnövekszik a stresszhelyzetek száma.

Anyák negatív terhességi beállítódása fejlődési hátrányt, míg a pozitív beállítódás fejlődési előnyt jelent. A babák eltérő növekedési pályára állnak.

A stresszkezelés alapköve: az emberi kapcsolat

Számos tanulmány bizonyítja, milyen fontos az intrauterin-extrauterin érzelmi-fizikai kapcsolat folytonossága. Ha pl. egy rhesus kismajmot közvetlenül a születés után csak 4 órára elválasztanak anyjától, már nem lesz olyan stabil, mint a társai. Azok a babák, akiket a születésük után nem vesznek el anyjuktól, többet mosolyognak, kevesebbet sírnak. Az elválasztott csecsemők és anyjuk kapcsolata még hónapokkal később is alacsonyabb intenzitású.

A korai (születéskor) elszakadások, elszakítások traumatikus hatása az intrauterin kötődés bizonyítéka, hiszen ha kötődés nem jött volna létre, nem lenne a születés utáni elválasztásnak ilyen következménye.

Ezért is olyan súlyos kérdés az elutasítás, a nem kívánat terhesség. A nem kívánt babáknál kétszer olyan gyakori volt a halálozás a a születés utáni első hónapokban, mint a kívánt gyermekek esetében. Az egykori Csehszlovákiában végzett longitudinális vizsgálatban olyan anyák gyermekeit figyelték meg, akiknél az anya kétszer is jelentkezet abortuszbizottságnál terhesség-megszakítási kérelemmel, de végül mégis megszülték gyermekeiket. A nem kívánt gyermekek körében a kontrollcsoporttal szemben négyszeres gyakorisággal fordult elő öngyilkosság, antiszocialitás.

Példaként ott van még az a sok újszülött, akik az elmaradott országokban borzalmas higiéniai körülmények között születnek meg, sokszor alultáplált anyától, mégis életben maradnak, gyarapodnak, miközben az anyjukra kötve majdnem állandó testi kontaktusban vannak egymással.

Elsődleges gondozó – gyermek közötti kommunikáció

A világ legkorábban érzések formájában létezik a számunkra, rendeződik el bennünk. A tudattalanunk tartalmazza – sok egyéb mellett – azoknak a személyeknek és hozzájuk fűződő kapcsolatunknak a belsővé válását, bennünk történő reprezentálódását, melyek a fogantatás pillanatától (vagy még korábbról) meghatároznak minket.

A magzat érzései útján is tudatja anyjával, hogy ő hogyan hat rá. A baba érzéseiben elmerülve és azokban olvasva az anya megtudhatja, hogy éppen mi történik közöttük, és az aktuális történés kire-kire milyen módon hat. A kölcsönösség egyik következménye, hogy az érzések útján folyó emocionális kommunikáció mentén a baba, de anyja is a kölcsönös igényeknek megfelelően reagál, pl. a szülés-születés időpontjára együtt készülnek fel, azt egyeztetik, abban egymást segítik. Ezek új dimenziókat nyitnak meg az emberi életben, és olyan új lehetőségeket, amelyek egy másik korszakra nyitnak kaput.

Az anya-magzat kapcsolatban a kommunikáció nyelvét és jelrendszerét a magzat fejlettségi szintje határozza meg. Szerencsés, ha az anya a magzatával való kapcsolatában saját kommunikációs rendszerén belül regrediálni képes a verbálisból az érzetekben zajló közlés szintjére, vagyis adaptálódik a baba mindenkori fejlettségi szintjéhez. Az anya ilyenkor képessé válik a baba érzéseinek transzformációjára, gondolatokká történő átalakítására, tudatosítására. Ugyanígy képessé válik arra is, hogy a saját tudattalan, érzetek útján közvetített élményvilágát a magzat felé kontrollálni tudja, és a legoptimálisabb esetben abból a saját traumatikus élményeit kiszűrje.

Amilyennek az anyám lát engem, olyannak látom önmagamat…

Amit az anya a babával éreztet, az maradandó nyomot hagy, reprezentálódik benne. Ez a reprezentáció viszont tartalmazza az anya tapasztalatát, traumáit, konfliktusait, aktuális feszültségeit – azaz a magzat a saját anyja terheit is hordozza. A baba tehát éppúgy ki van téve a tudattalanból jövő támadásoknak, az anya által átélt stressznek, mint az anya bármely szerve. Az anya-magzat kapcsolatot tovább bonyolítja, hogy az anya tudattalanjában a saját anyjával való kapcsolatának reprezentációja is megtalálható, ami szintén a terhesség alatt erőteljesen aktiválódik.

Jó kapcsolat esetében a gyermek a szüleit használja „méregtárolóként”, vagyis mérgének, dühének hordozójaként. A jó anya a baba sírására megnyugtató viselkedéssel reagál. Így segíti gyermekét az elviselhetetlenné és veszélyessé váló érzelmi feszültségeinek a „méregtelenítésében”, ezzel egy megküzdési mintát mutatva neki. Eközben azt közvetíti neki, hogy a világ nem annyira fenyegető, mint amennyire ő fél tőle.

Amikor a szülő nem kezeli megfelelően a gyermek sírását

Ha azonban az anya elutasítja a babáját, amikor az sír, akkor megtagadja tőle ezt a „méregtelenítő” funkciót. Azt reméli, hogy a csecsemő saját magát szabadítja meg emocionális feszültségeitől. A kisbaba azonban erre még nem képes, neki még elemi módon van szüksége anyja szabályozó és tehermegosztó készségére. Az anya eközben azt erősíti meg a babában, hogy a világ valóban annyira veszélyes, mint amennyire ő fél tőle.

Sokszor ahelyett, hogy a babát szabadítaná meg a szorongásaitól, ő várja azt, hogy ezt a gyerek tegye meg vele, levéve róla az érzelmi terhet. Feszültségének hordozójává és tárolójává teszi saját gyermekét. Az ilyen anyák valósággal csüngnek gyermekeiken abban a reményben, hogy manipulációjukkal saját pszichés problémáikat oldják meg.

Transzgenerációs trauma

Szeretnénk kitérni pár szó erejéig Virág Teréz tapasztalataira, amit a holocaust túlélőinek a pszichoterápiái során szerzett. Gyermekcentrikus családterápiát folytatott azzal a szemlélettel, hogy a gyermek problémáit nem lehet a szüleitől és a társadalmi körülményektől függetlenül megérteni (ebben követte mesterei, Hermann Imre és Mérei Ferenc szemléletét). Családi tudattalanban mindenkinél megvan a trauma jelei, tünetei – a transzgenerációs trauma átadódik, főként nonverbális úton. Van, hogy unokák rémálomban újraélik a holocaust borzalmait, méghozzá konkrét dolgokban, pedig lehet, hogy a család még azt is eltitkolja, hogy zsidó származású. A másik probléma a „késleltetett halál” – azaz amikor a túlélő állandó bűntudatban él amiatt, hogy ő túlélte, míg más rokon, szülő, gyerek nem. A tudattalanban van egy rész, ami nem akar, nem mer élni, méltatlannak és igazságtalannak érzi a létet.

Virág Teréz meggyőződése volt, hogy a gyermekek szorongásai, félelmei nem az ősjelenetből erednek, hanem sokkal inkább a körülöttük dúló háború rémségei, vagy a szülők, nagyszülők (gyakran eltitkolt) rettenetes múltja tükröződik azokban. Egymásnak adják át ezeket a félelmeket, szorongásokat generációkon keresztül egy sajátos utalásrendszerben, amely a traumát hordozza.

Természetes, hogy a túlélő családok leszármazottai az életben rendszeresen találkoznak olyan jelenségekkel, melyek a szülők számára asszociatív összefüggésbe kerültek az elfojtott félelmetes emlékekkel. E jelenségek a túlélő szülő számára súlyos emlékek hordozója. Ezeknél a különben általános, mindennapi, rutinszerű eseményeknél, cselekvéseknél a szülők, nagyszülők megemelkedett érzelmi feszültsége, hiperaktivitása, extrém reagálása az, ami felhívja a gyerek figyelmét arra, hogy -e jelenségek mögött valamilyen ismeretlen, fájdalmas, szégyelt titok lappang. Az évek során a gyereknél a deja vu-hoz hasonló pszichés élmény jön létre.

A holocaust és más társadalmi üldözések túlélőinél és leszármazottainál kialakuló neurotikus kórképek azonos, jól körülhatárolható traumás körülmények között jönnek létre. Ennek következtében a kollektív traumák jól követhetőek és felismerhetőek a beteg tünetrendszerében. A gyógyulás útja a múlt lezárásán, a jelen örömeinek megtalálásán és a jövő reményeinek meglátásán keresztül vezet.

Ahogy a fentiekből kiderül a gyermek stresszkezelési képességének kialakulási feltétele, hogy a szülő megfelelően reagáljon a jelzéseire. Cikksorozatunk befejező részében arról lesz szó, mi lehetséges, ha ez nem megfelelő, később is megtörténhet-e, s ha igen, hogyan a stresszkezelés elsajátítása.

A blogcikket Jakabos Hadassa felnőtt klinikai szakpszichológusunk írta. Amennyiben úgy érzi, hogy segítségre van szüksége a stresszel való megküzdésben, ide kattintva foglalhat időpontot szakemberünkhöz online pszichoterápiás konzultációra.