Stresszkezelés a serdülőkorban és más krízisek esetén (5)
Cikksorozatunk korábbi részeiben volt szó róla, hogyan alakul ki a fogantatástól kezdve a gyermek stressztűrő képessége. Jelen írásunkban – mely a sorozat befejező része -, arra térünk ki, hogyan ismétlődnek stresszhelyzetben (mint amilyen a serdülőkor is) a korábbi kötődési minták és a stressz-viselkedések. Milyen lehetőségek vannak a korrekcióra kötődési sérülések esetén.
A korai kötődés hatása a serdülőkorra /korai én-fejlődési minta ismétlődése
A pre- és perinatális élmények gyakran a pubertás és serdülőkorban reaktiválódnak. Ez az időszak az egyénben olyan drámai változásokkal jár együtt, hogy az anyatestben és a születéskor átélt tapasztalatok újraélednek. A gyermekkor fenyegető elvesztése emlékezetbe idézheti a prenatális világot és az élet kezdetét. Talán ebben a regresszív fázisban bukkannak arra az erőre és bátorságra, amely az “újjászületésükhöz” kell.
A korai történések után a személyiségfejlődés kiemelkedő szakasza a serdülőkor és az adoleszcencia. Blos szerint a kora gyermekkori felettesén-alakulás és az adoleszcenskori énideál-képzés között hasonlóság van. Párhuzamot lát még az ödipális kor és az adoleszcenskor között abban is, hogy -e két fejlődési szakasz élményei (főként emocionális töltete) későbbi életszakaszokban nehezen idézhető fel, elfojtódnak.
A kötődés és az önállóság egyensúlyának megtalálása igen lényeges
Josselson szerint is a serdülőkorban megismétlődnek az első életévek szeparációs-individuációs folyamatának stádiumai. Ennek az életszakasznak a legkiugróbb jellemzői a Mahler-féle “újraközeledési krízisre” emlékeztetnek. A serdülőkort megelőző látenciakor harmóniáját súlyos ambivalencia váltja fel a szülőkkel és más tekintélyszeméllyel kapcsolatban. A fiatal egyaránt vágyik az önállóságra és a szimbiotikus egység helyreállítására.
A szülőktől való leválás – pszichoanalitikus nézőpontból – a libidó visszavonása az énbe, a kora gyermekkori grandiozitás/ énfelnagyítás feléledéséhez vezet, amely a korra jellemző normál nárcizmus hátterét képezi. Ez a nárcisztikus én-felnagyítás kompenzálja a szeparációs szorongást, amit a serdülő “világmegváltó” törekvései képviselnek. A nárcisztikus jelleget erősíti még, hogy a kamasz élményeit, érzelmeit rendkívülinek, egyedülállónak éli meg, amihez még társulhat a sérthetetlenség, határtalan erő érzete.
Ezek a tulajdonságok, jellemzők a hasítás mechanizmusához vezetnek, annak feléledésére utalnak. Blos viszont az ítélőképesség jelentős hiányosságának tulajdonítja. Az előbbi elhárító mechanizmusnak egészségvédő hatása lehet, míg az utóbbi megközelítés az énhatárok védelmét emeli ki pozitív hatásként. De egy szint, mérték után mindkettő elismeri, hogy ezek a jellemzők veszélybe sodorhatják a serdülőt.
Az identitás kialakulása a stabil (stressztűrő) személyiség alapja
A serdülőkor egyik legfontosabb és legmeghatározóbb problémája az identitás kialakítása. Auchter ennek fontosságát és súlyát hangsúlyozta, amikor azt mondta, hogy: “az ember először akkor alkot, amikor létrehozza önmagát”. Ez viszont az adoleszcenskori veszteségélménnyel jár együtt, a korlátlannak megélt kapacitás, lehetőségek beszűkülésének a tudatosodása, a gyermekkori biztonságból való kiszakadás, amelyeket a kamasz egyre tudatosabban vállal, miközben önmagát kell legyőznie. A szó konkrét és szimbolikus értelmében menekül a testi melegtől, az anyai gyengédségtől, a családi oltalomtól.
A fiatal ugyanakkor vágyik rá, gyászolja mindennek az elvesztését, de ambivalens érzésként élvezi megszerzett önállóságát, függetlenségét. Ebben a krízishelyzetben Erikson szerint a gyerek “semmiben sem bízik, csak a saját bizalmatlanságában”. Tehát egyfelől káosz, bizonytalanság, az addig biztosnak hitt dolgok megkérdőjelezése, másfelől az alkotás, önmaga “létrehozása”, saját kompetenciája feletti büszkeség érzése között egy sajátos közvetítő tényezőnek kell kapcsolatot teremteni, hogy át ne forduljon depresszióba, destrukcióba ez az állapot. Ez a közvetítő tényező, feltétel a gyerekkori szeretetkapcsolat, biztos kötődés sikeres interiorizációja.
Milyen természetes kríziseket kell megoldania a serdülőnek az egészséges személyiségfejlődéshez?
A korai gyermekkor három fő krízise, amit sikeresen meg kell tudnia oldani a személynek, hogy egészséges felnőtté váljon:
- Ősbizalom kiépítése.
- Autonómia élménye, az önálló személyiségfejlődés kialakítása.
- Kezdeményezőkészség, önálló aktivitás készségének kifejlesztése.
E három krízis feldolgozása, az Erikson által meghatározott első három fejlődési szakasz fő feladata, de mivel nagymértékben egymásra épülnek, egy korszakon belül is fontos mindháromban való fejlődés, előrelépés.
A bizalmi kapcsolat (a szülő érzelmi elérhetősége) a serdülőkor után is megtartó erővel bír
A korábbiakban megvizsgáltuk, hogy a magzat és anya közötti kapcsolatban mennyire fontos a bizalom, elfogadás, egymásra hangolódás, de közben már elkezdődik egy saját autonómia kialakítása, amely a magzat saját, önálló akaratában, érzéseiben nyilvánul meg, amit a már meglévő szoros kötődésen keresztül az anya is felfog. Láttuk, hogy -e két különálló személyiség egybehangolt tevékenysége milyen fontos a magzat első és egyik legradikálisabb váltásának, a stressznek a legoptimálisabb megoldásához, átsegítéséhez.
Ezt a kötődési mintázatot viszi igazából tovább mind az anya, mind a már megszületett csecsemő, és ezt lehet még szorosabbá, gazdagabbá tenni a továbbiakban. A bizalom újra előtérbe kerül, kialakul az ún. “ősbizalom” állapota, amikor a gyermek, Jung megfogalmazása szerint, “csodagyermeke az isteni anyának”. Ez az alapja a későbbi bizalom képességének, a kölcsönösségen alapuló kapcsolatoknak. Az anya ekkor már aktívan tudja támogatni gyermekét az önállóság kialakításában, figyelembevéve a gyermek fizikai, szellemi és pszichés fejlettségét, miközben mindvégig biztos “menedékként” jelen van.
A serdülőkorban is -e három krízis újra reflektorfénybe kerül, csak most ennek megoldásában a főszerep a fiatalé, az anyának, a szülőknek már kisebb szerepük van. Az adoleszcencia pszichológiai vonatkozásban a gyermekkorra jellemző kognitív struktúrák és viselkedésminták átrendeződését kívánja meg, mivel a korábban használt megküzdési stratégiák egyrészt a külső elvárások, másrészt a belső, szervezet változásai miatt elvesztik hatékonyságukat. Ugyanúgy ahogy a pszichofiziológiai adaptáció sok esetben csak úgy jöhet létre, ha a személy kritikus élethelyzetben képes teljes szemléletének átstrukturálására, a személyiségfejlődés során is szükség van az átrendezésre.
Mi okozhat fejlődést/javulást?
A fejlődés, azaz átmenet egy alacsonyabb szintű gondolati struktúratípusról egy fejlettebbre legtöbbször akkor áll elő, amikor a személy olyan állapotba kerül, hogy kompromisszumokkal és a legkülönbözőbb áthidaló megoldásokkal sem képes egy helyzetet a korábbi struktúrával megoldani. Természetesen a megoldatlanság rendkívül nagy megpróbáltatást jelent, a világkép szétesésével fenyeget, és a válság mindaddig tart, amíg az új struktúra kibontakozásával megoldás nem születik.
A “jó”, “rossz” kategóriák átértékelése, felülbírálása, a szülői normák nagyító alatti megvizsgálása is ide tartozik. Ekkor állja ki az első tűzpróbát a nevelés, mennyire sikerült elérni, hogy a gyermek a normákat belsővé tegye, interiorizálja (ami szintén nagymértékben a szeretet és kötődés függvénye).
A szülő a serdülőkor valóság, realitás iránti vágyát kihasználva, és a megnövekedett kognitív képességekre építve segíthet a helyes és a fejlődést élethossziglan fenntartó “jó” és “rossz” kategória kiépítésében. A “rossz” megismerése, – az “árnyék interiorizálása” – annak felismerését jelenti, hogy amit korábban “rossz”-nak ítélt, az nem önmagában, hanem a saját sebezhetősége, egyoldalúsága miatt tűnik negatívnak. A korábban “jó”-nak ítélt állapotnak voltak hiányosságai, a “rossz”-nak ítélt szituációnak pedig vannak pozitív vonásai. Legtöbbször nincs fekete-fehér, jó-rossz; minden önmagában jó jelenségnek van árnyoldala, amennyiben egyoldalúsága meggátolja abban, hogy a környezetével harmonikusan kapcsolatot alkosson.
A gyermek személyiségfejlődése akkor is történhet, amikor nem úgy látjuk, hiszen a tudattalan minták folyamatosan hatnak
Ez alapján úgy tűnhet, hogy elég serdülőkorban tanítani a gyermeket, addig csak hiábavaló a fáradozás (a régi időkben, pl. a középkorban így is gondolkodták). Szó volt róla, hogy a self és mások megítélésében, a világkép kialakításában milyen döntő szerep jut a korai kötődésnek. Ekkor jelenik meg először a “jó” és a “rossz”, mint kategória, amit a szülői helyeslés-helytelenítés még jobban szétválaszt, egyértelműsít. Ne felejtsük el, hogy az egyéni konstrukció, szemléletmód korlátozott érvényességi körrel rendelkezik, csak a már megszokott, feldolgozott vagy ezektől csak kis mértékben eltérő események, dolgok esetében képes tudatos összhangot teremteni. A születéskor, a korai évek alatt átélt stresszhelyzetben a gyermek egy mintát kap az anyától a megküzdési módokat tekintve, a biztosan kialakult, szerető kapcsolat pedig segít neki tudatosan szembenézni saját belső és külső problémáival. Ezektől nagy mértékben nem tud eltérni, stresszhelyzetben a kötődési mintázat és az akkor mintaként látott és tapasztalt megküzdési stratégia, coping fog aktiválódni.
Lehet, hogy tudatosan másra törekszik a serdülő, de a feldolgozatlan törekvései, késztetései tudat által nem ellenőrzött cselekvésekhez vezetnek, amelyet a környezet ellenállással fogad. A visszajelzést pedig nem tudja értelmezni, változtatásokat eszközölni, mivel nem érti eredetüket, egyáltalán létezésüket. Ez még nagyobb bizonytalanságot, belső frusztrációt eredményez, amely a tudattalan meghatározó szerepét erősíti, és elindul egy ördögi kör.
Mi segíthet stressztűrő képességünk fokozásában, ha a családunkra nem támaszkodhatunk kellőképpen?
Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem “eleve elrendelt sors” elve alapján működik, hiszen az emberi személyiség rendkívül alkalmazkodóképes, és ha valami “kimaradt”, azt később igen nagymértékben pótolhatóak, korrigálhatóak (mindannyiunk életében vannak kisebb-nagyobb kötődési sérülések, csalódások).
Pozitív hatású lehet egy valódi, őszinte kapcsolat, de a pszichoterápiák alapvető célja is ezeknek a korai kríziseknek az újraélése, a megrekedt fejlődés tovább lendítése, a bizalom, az autonómia, a kompetencia megélése. Ezek harmóniájának megteremtése, az alkalmazkodás képességének fokozása.
A blogcikket Jakabos Hadassa felnőtt klinikai szakpszichológusunk írta. Amennyiben úgy érzi, hogy segítségre van szüksége a stresszel való megküzdésben, ide kattintva foglalhat időpontot szakemberünkhöz online pszichoterápiás konzultációra.
